Reményhal

Előtörténetek - Berger (Hong története 3)

2009-06-08T15:31:00.003+02:00

A szobába lépve, a nyugodt szuszogás ellenére összeszorult a gyomra. Valami nincs jól. Apja egyik legfontosabb szabálya... mit szabálya? Törvénye volt, hogy halgasson a megérzéseire. Olyan szintre emlte ezt nála, azzal hogy évekig nem is ért hozzá, hogy végül Berger számára nem sok titka maradt a hétköznapi életnek. Sokat beszélgettek ugyan az apjával, és néha, apja sajátos stílusában viccelődtek is, de az űr amit a közvetlenség és az érintés hiánya okozott kiélesítette Berger érzékeit. Nem kellett hosszú és fájdalmas tapasztalások sora, hogy rájöjjön, hogy figyelme mindenre kiterjed, mint valami modern Sherlock Holmesnak. A szagok, a többi ember gesztusai, hanglejtése, ruházata, a forgalom ritmusa, a madarak röpte vagy a felhők formája mind árulkodott. Tárgyalási helyzetben, vagy fellépéskor, egy egyszerű éttermi rendelésnél vagy taxiba szálláskor is beborították az információk. Így mindig nyugodt tudodtt maradni, és ezzel olyan magabiztosnak tűnt mint talán csak Bluemo'

A kollégiumi szobába lépve, a nyugodt szuszogás ellenére érezte, tudta, hogy baj van.
Lucy a sarokba szorulva aludt. Az ágynemű érintésre csupa nedvesség. Harmat. Könny. Berger nagypárnája Lucy alatt. Úgy kuporgott rajta, úgy ölelte mint valami utolsó megvédendő sárkánytojást.
Berger ledobálta a ruháit és körülölelve bújt a sarokban szuszogó lány köré. Jerome szuszogása, Bluemo' lassú horkolása otthont, békét és biztonságot jelentett. Ha valóban baj van, nem aludnának így, ilyen nyugodtan. Lehet, hogy nem keltette fel őket Lucy, mikor hazaért? hajnal van. Lassan pirkad is. Már látni a fák körvonalát az ablak előtt.
Lucy keze végigsiklott Berger hajában.
–Soha többet.
–Soha. - Berger nem látta a lány szemeit a sötétben. Csak a két apró csillanás adott jelzőfényt arról, hogy ébren van.
–Soha többé. suttogta Lucy kicsit hangosabban.
–Értem. Soha többé... Rosszabb thrillerek kezdődnek ilyesmi jelenettel. Aztán a lány hosszan visszajár kísérteni. Mire készülsz? - Berger képtelen volt pánikba esni. Egyszerűen nem tudta hogy kell. A kontroll és az ész hatalmában élt. Szerette a melodrámát, de csak ha jólirányzott poénokkal apró szilánkokra lehetett robbantani.
–Megértem, ha elhagysz emiatt. Nincs elfogadható mentségem. gyenge voltam, gyáva és türelmetlen. Összezavarodott és messze voltál. De ezek egyike sem mentség erre. - miközben beszélt mutatóujja határozottan fogta le Berger ajkait. majd mondandója végén a saját ajkára tette.
–Megcsaltál. - szakadt ki bergerből a felismerés.
–Soha többé.
Berger felkelt az ágyból. Odabotorkált Jerome ágyához és a ruhakupacból olyan biztonsággal húzott elő egy csomag cigit, mintha a saját nadrágja lenne. Leült az ágyuk elé a földre, hátát az ágynak vetve és rágyújtott. Csak nagyon durván stresszes helyzetekben engedett meg magának ilyen gyengeséget. A koliszobában pedig még senki nem gyújthatott rá. Lucy mögé hasalt az ágyon, az orra Berger tarkójához ért. Lehelete bekúszott a fiú hajszálai közé. Lassan, halkan vallotta be az első három napot Honggal. Nem tért ki az intim részletekre. Tényekre hagyatkozott és érzéseiről adott számot. A hangja még így suttogva is reszketett.
–Nincs vége a történetednek, Seherezádé. Mi lett aztán, hogy a pasid hazatért és éjjel, reszketve színt vallottál neki? - Berger el sem tudta képzelni mit lehetne erre poénkodásba csomagolt szándékpuhatoláson kívül bármi mást lépni. Hogy létezhet olyan, hogy Lucy nem vele van, nem őt szereti, nem őt akarja. Közben minden sejtjével tudta, az első pillanattól fogva, hogy ez be fog következni. Mert Lucy az aki. Bezárhatatlan, megfoghatatlan. A tűz, az entrópia maga.
–Nem tudom. - hosszú szünet után immár homlokával Berger vállán suttogta - Fejezd te be. Mi lett aztán?
–Miért nem mentél vele, a sármos, izgalmas, titokzatos triádherceggel? Ha igaz amit mond kellemes szabad életed lehetne vele New Yorkban. Lassan módszeresen visszavezetgetne a véred diktálta családi tradiciókba. Gazdag, befolyásos és kellően véreskezű felesége lehetnél ennek a Hongnak, miközben apád ki tudja milyen bizniszeit is átveheted. Mi tart mellettem egy szaros párizsi kollégiumban? Tudom, hogy nem vagyok egy lepedőakrobata, és messze nem biztosítok neked olyan fényűzést amilyenről álmodsz és amire jogosan vágysz. Nincs hatalmad és nincs a vizsgaidőszakon kívül semmi izgalom az életedben. Megérteném, ha lelépnél vele.
–Honnan tudhatjuk, hogy nem hazudik?
–Gondolom jóféle bizonyítékokat terített apró lábaid elé, ha ennyire kiborultál tőle.
–Magamtól borultam ki, nem tőle. Azon, hogy ennyire gyorsan elvesztem az eszem. Azon, hogy ha nem vagytok mellettem mennyire sérülékeny és kiszolgáltatott vagyok. Hogy valóban fogalmam sincs ki is vagyok én. És annyira szeretnék valaki lenni, hogy akár meg is csallak érte, ha kellően elborul az agyam.
–Mit tehetek én?
–Itt vagyok. Már nem kell tenned semmit.

Berger nem nyúlt hozzá. Rá sem nézett azon. Elszívta az összes cigit és reggel ugyanabban a ruhában távozott, amiben előző éjjel megérkezett. Bérelt egy pici irodát. nem volt benne semmi, csak egy asztal, egy szék és egy kávéfőzőgép. Internet, fax és egy nyomtató. A falon egy családi fotó egy unokatestvére esküvőjéről, egy hajnali kép az Andrássy útról és egy koncertplakát első közös fellépésükről.
Rávetette magát a netre. Szivességeket kért és üzleti zsarolásokat tett, lassan és biztosan elindult a triádok felé. Tapogatózott és kutakodott. Délutánra meg is lett, amit kért. Az apja egyik nagy távolkeleti ellenfele egy bizonyos Nan Weng Xien, illetve annak pár hónapja bekövetkezett halála óta, fia, Lee Weng Xien.
–A részeg kínai a megnyitóról.
Berger arcán összesűrűsödtek a ráncok. Lucyért is harcolt volna egy másik férfivel szemben, de ha még üzleti érdekek is feszülnek mögötte, kész letenni az érzelmeit és szinte robotként harcba szállni. Nyomozott és nyomoztatott tovább. Majd estefele halálosan lestrapálva és végletekig elszántan visszament a kollégiumba.
Nem volt otthon más, csak Bluemo’. A két barát félszavakból is értette egymást. Együtt nőttek fel. Egymást támogatták. Bár Bluemo’-t mindenki sokkal dörzsöltebbnek és keményebbnek gondolta, ők ketten tudták, hogy valójában Berger a stabilabb ketejük között.
Most ez a stabil nyugodt derűs erő remegő kézzel ült le az asztalhoz.
–Rá sem bírok nézni… Közben meg annyira szeretnék vele úgy lenni mint eddig.
–Nincs világvége. A kapcsolatok átrendeződnek. Mondjak még ilyen kliséket? Tudok egy csomót… - Bluemo’ pálinkát vett elő. Magyar házi szilvapálinkát.
–Honnan vannak neked ilyen cuccaid?
–Neked vannak ilyen cuccaid.- intett az üveggel a konyhaszekrény felé.

–Mim van még?
–Józan eszed. Emberismereted. kapcsolatrendszered és pénzed. Hm?
–Csokim nincs?
–Úszógumid van. Meg valahol van egy nagy adag legendás minőségű hidegvéred és józan paraszti eszed. Csak valamit rápakoltunk, aszem. – Bluemo’ arca végig komoly maradt, ahogy Bergeré is.
–Ez az?
–Aha. Na mire jutottál a csajjal?
–Utána kerestettem ennek a Hongnak. Apám üzleti riválisai között vannak ilyen kínai alvilági figurák, de egyik sem ő. Viszont az egyik pont az a fickó, akivel találkoztunk is, és aki kellően megijesztette Lucyt a japán étteremmegnyitón.
–Lehet, hogy ez a Hong valóban fejvadász?
–Valóban testőr vagy?
–Én is megmozgatok néhány szálat, hátha más is kiderül.
–Ühüm. De Lucy döntése is emaitt volt. Miért hatott rá így?
–Lucy melletted döntött és kiszívott a pasiból minden infót, amit csak lehetett. Nézd így, kérlek. Sehogy máshogy nincs értelme.
–De ha megtörtént most, meg fog később is.
–Nem hiszem, hogy ez ennyire egyszerű lenne. Beszéljetek egymás igényeiről többet. Lucy nem egy hétköznapi nő. Másra és máshogy van igénye, mint egy korabeli lánynak.
Berger fujt egy szemrehányót.
–Aludj egyet. Jerome hajnalfele hazahozza. Részeg lesz és hisztis. Jobb ha addigra aludtál már.

Négy nap múlva megérkezett az információs csomag. Hét sor és két fotó volt csupán.
Hong Weng Sien
Eredetileg Hoka Sien klánfőnök elsőszámú testőre.
A klánvezér halála után zsoldos, majd a legmegbízhatóbb orgyilkosa a triádoknak.
Kora megközelítőleg 40-42 év.

Apja jogán klánfőnök lehetne, egyenlőre nem él ezzel a jogával. Hatalmat féltestvére Lee Weng Xien gyakorolja, aki két ház közös utódja.
Az egyik fotón egy idősödő kínai úr látható, mellette, a kamerának fordulva egy elszánt tekintetű fiú áll. Kamaszkorú. A másik fotón egy pisztollyal a kezében egy lámpa fénykörében áll. Itt is belenéz a kamerába. Itt sem látszik többnek huszonötnél. A tekintete hideg és halálos. Bergernek a fotók láttán feláll a szőr a hátán. Biztos benne, hogy a fotók készítői már nem élnek.
–Teremtőm. Ez egy igazi rosszfiú.- Berger egyre sötétebbnek látta a jövőt.
–Méltó ellenfél. - bólogatott Bluemo'

Előtörténetek - Lucy és Hong (Hong története 2)

2009-06-08T15:30:00.000+02:00

Az ambient kocsma úgynevezett tánctermében a vastag plédek, hatalmas párnák és sokrétegű térelválasztó batikolt kendők között, mécsesnyi ledek szentjánosbogár fényei között aztán Lucyn eluralkodott az elhagyottság érzése. Kidobták, eltávolították, ráadásul halálhírét is keltették. Oda akart bújni egy erős férfihoz, aki apja helyett apja lehet, aki nagy és erős és magabiztos és megvan a hatalma és elszántsága, hogy vigyázzon rá. Berger valahol egy vonaton ül és sebesen száguld egyre messzebb Párizstól. Hong van közel. Hong itt ül és nem füvezik és nem iszik és erős és stabil és teljesen képben van és olyan szépen néz, és dühítően nem lépi át a határt. Mindenki más látva a lány arcán végigfutó könnyeket már magához húzta volna. Hong csak ült mellette, kicsit feléfordulva, Lucy háta mögött támaszkodva. Arca a lány fejétől pár centire volt ismét. A jointfüst sűrű takaróként borult rájuk. Lucy feladta az erős nő képét és kétségbeesetten kapaszkodva bújt a fiú ölelésébe. Ahogy mások is konvenciókból és ígéretekből, józan észből kivetkőzve hámozták le egymás ruháit, úgy csupaszodtak le ők is a homályos batikolt hangzavarban. Berger szemérmes óvatossága után Hong céltudatos körbeölelő, bekebelező közelsége megrázóan férfias volt. Úgy váltak eggyé, hogy Lucynek moccanni sem volt esélye. Kiszolgáltatott volt ugyan, de maga választotta módon. Lucy fel sem fogta igazán mi történik. Elmerült ebben a megzabolázott ellenállhatatlan nyers erőben, majd ahogy engedett a szorítás úgy merült el az álomban.
A lelkiismeretfurdalás csak otthon tört rá, a Bergerrel közös ágyban. Amiben aznap éjjel egyedül aludt. Bekucorodott a sarokba Berger párnáját ölelve és teljesen elvesztve a talajt a lába alól.
–Mit csinálok? Uram Isten, mit csinálok? Nem vagyok normális. Megőrültem? Mit csinálok?
Így talált rá Bluemo’ másnap reggel. Karikás szétbőgött szemekkel, reszketeg zihlált testtel és űzöttvad tekintettel.
–Mit csináltál, Lucy? – Bluemo’ ismerte annyira, hogy ha valaki bántotta volna a lányt az már réges rég telefonált volna neki vagy Jeromenak.
–Egy utolsó szajha vagyok. –motyogta elfúló hangon.
–Hát persze… – Bluemo’ odatértdelt az ágy mellé. Fejük így egymagasságba került. Annyira figyelt a lányra, hogy a szemöldökét is összevonta az orra felett. – Mondd el kérlek mi történt.
–Megcsaltam.
–Az igen! – Bluemo’ lehajtotta a fejét és elmosolyodott. – Nagyobb bajunk sose legyen.
–Hogy mondhatsz ilyet? – Lucy szemei szikrákat szórtak dühében.
–És ki volt a szerencsés?
–Csen bácsi unokatestvére, Hong Sien. És még hat napig kísérgetnem kell… És olyanokat mond, és elhiszem neki, Bluemo’ az a baj, hogy elhiszem neki.
–Örülök, hogy rosszul érzed magad miatta, de azért az ereidet ne vágd fel, kérlek. Menj és tedd meg amire ígéretet tettél, kalauzold végig Párizson, de ha lehet, tartózkodj a meztelenkedő jelenetektől. Oké? Berger meg fogja érteni, és egy bakit mindenkinek automatikusan illik jóváírni. Rendben?
–Ő nem lesz ilyen laza. Nem is értem, te hogy lehetsz az. A legjobb barátod, és szemed sem rebben.
–Az lenne csak igazán gond, ha mindent értenél, amit csinálok. A legjobb barátom, és ezek szerint jobban is ismerem, mint te. – homlokon csókolta a viharvert lányt majd feltápászkodott és összeszedte magát aznapra.
–Ma sem aludtál, igaz?
–Te talán igen? Versenyezzünk? Edzésben vagyok. Jól gondold meg, mielőtt igent mondasz.– Az óriás csipkelődése volt az első valóban megnyugtató dolog ami Hong felbukkanása óta történt. De még így sem merte elmondani neki, hogy Hong triád-gyerek, pláne azt nem, hogy őt magát is annak tartja. Hihetetlennek, blőd mesének tünt, így, másnap reggel.
Végül összeszedte magát ő is. Megállapította, hogy vizsgaidőszakot eddig ugyan remekül vette, de nyugodtan beiktathat egy figyelemelvonó tanulónapot, csak hogy távol tartsa magát Hongtól. Lezuhanyozott, evett pár falatot, majd elindult találkozni Honggal, hogy ezt tudassa vele, és ellássa néhány egyedül is bátran bevehető célprogrammal. Azzal nem számolt csak, hogy a hormonjai szinte visongva ugráltak amint a srác közelébe ért. Képtelen volt ellenállni. Kezében a másodéves zeneelméletkönyvvel állt csak ott. Sarkén billegve idétlen kislányos mosollyal nézett fel a fiúra.
–Tanulnom kell. De ha akarsz velem tarthatsz. Itt leszek a parkban.
–Veled tartok. Oroszul fogok tanulni addig.

Több órával később, a megtanult adattengertől kissé kótyagosan ültek be egy étterembe. Hong továbbra is úgy viselkedett, mint egy jóllakott ragadozó. Finoman, apró lépésekben vette át az irányítást a lánytól. Végül Lucy ott találta magát a saját gyerekkori szobájában Csen bácsi házában, könnyed csicsergésbe merülve, miközben Honggal hasalnak az ágyon és különböző népek nagyvárosivá átalakult tradicióiról beszélgetnek. Lucy sokat mesélt Hongnak Bergerről és az ő kötött zsidó hagyományairól.
–Továbbra sem értem mit keresel egy ilyen srác mellett. Mi lehet így belőled legjobb esetben is? Feleség egy olyan társadalomban, ahol te a vacsoraasztal mellől irányíthatsz, hosszú szoknyát kell hordanod, és a saját férjed is csak kivételes alkalmakkor láthatja kibontva a hajad. Miért vagy mellette?
–Mert évek óta álmodozom róla. Nem olyan ortodox ő, Hong. De tény, hogy az életének egy hatalmas szeletéről nem tudok. Az apjának még mindig nem mondta meg, hogy együtt vagyunk. És sosem meséli el hogy mennek a tárgyalások, vagy egyáltalán miről tárgyal. Nem tudok az üzleti dolgairól semmit. Az egyetemen jók az eredményei, pedig egy csomó előadásra nem megy be. Jó feje van. Mindent megjegyez. Bluemo'’val szoktak is versenyezni. A két agyas... Olyan ufónak érzem magam néha velük.
–Bölcs egy Rittenbergertől, hogy ilyen jóféle testőrséggel veszi körül magát. Azt hiszem, Lü, hogy sokkal többet nem tudsz erről a te fiúdról, mint amit tudsz. Gyere velem inkább New Yorkba. Ahogy múlnak a hetek, egyre jobban kilógsz majd közülük.
–Nem, Hong, nem vagyok hajlandó a családommal közelebbi viszonyba keveredni.
–Életben vagy. És így a véred az övék. ha te nem is vagy hajlandó tudomást venni róluk, az ő ellenségeik ettől még számolni fognak veled.
–Baromság. Nem tudok apám dolgairól semmit.
–Veszélyes vagy. Nem vagy egy üresfejű cicababa. Szerintem egyenesen veszélyes vagy. – szélesen elvigyorodott – Tegyük fel, hogy én nem egy kedves unokatestvér vagyok, hanem egy bérgyilkos. Közel óvakodok és beférkőzöm a legbelső életedbe. Az ágyadban hálok a kádadban fürdök. és csak a jelre várok. A hívás befut és én egyszerűen megöllek. Még csak nem is fog kiderülni, hogy gyilkosság.
Lucy lemerevedett a döbbenettől. Megrázta a fejét tiltakozásul.
–Csak tegyük fel. Te semmit nem sejtesz, mert nem vagy képben. Úgy halsz meg szerelmes karjaim között, mint valami felesleges háziállat. Míg ha képben vagy apád dolgaival tudod, hogy mikor vagy veszélyben és mikor nem. Fel tudsz készülni harcművészetekkel vagy testőrséggel, hogy soha ne legyen teljesen szabad a hátad.
Hong telefonja megcsörrent. Az első hang felcsendülésekor a fiú felegyenesedett és egyetlen gyors mozdulattal ráült Lucy hátára. A telefont a vállával szorítva a füléhez, mindkát kezável Lucy csuklóit szorította. Lábaival száles terpeszbe kényszerítve Lucyt.
–Engedj el te állat! – üvöltött a lány. Volt fizikai és volt mágikus ereje is, de a pánik nagy úr. Ráadásul Lucy sosem használta a képességeit tudatosan, és cseppet sem tudott verekedni.
Hong egy nem-et és egy számot vakkantott a telefonba. Majd letette azt, és elengedte a lányt. Melléfeküdt, olyan laza természetességgel, hogy Lucy kiabálása egy szó közepén akadt el.
–Látod milyen sebezhető vagy? Én nem vigyáznék rád így, mint ez a Rittenberger gyerek. Én nem testőröket adnék melléd Lü Szien, hanem megtanítalálak arra amit tudok. Harcmodorokról, Triádokról, politikáról, hatalomról. Hercegnőt faragnék belőled, aztán trónra segítenélek és közben megkérném a kezed, és együtt, családjainkat egyé vonva uralkodnánk a kínai alvilág felett. – a szöveg komoly volt, a végén elejtett rajzfilmekből ismert hosszú sátáni kacaj nem.
–Ez lennék én?
–Mennyire vagy hétköznapi lány?
Lucy lehanyatlott Hong mellé és elgondolkozott magán. A képességein, az erején. A tüzeken amiket játékból gyújtott, a folyosó világítása ami rég nem működött már, csak ha ő kapcsolta fel. A melegen tálalt péksütemények, amik hidegen feküdtek a papírzacskóban, mielőtt ő a tányérre helyezte volna. és a dob. Az amit a dobokkal művelt minden volt, csak hétköznapi nem. A családján, a vér szerintin, a kapotton és a fogadotton. A testrészeiként természetes három fiún, Bergeren, Bluemo’-n és Jeromeon. Azon a nagyon is titkos tudáson, amit róluk és az ő szintén nem hétköznapi képességeikről tudott. Az életmódjukon és a lehetőségeiken is.
–Cseppet sem vagyok hétköznapi.
–A megfelelő helyen vagy a megfelelő közegben?
–Hasonlókkal vagyok. A közeg kényelmes. De nem látom a célokat és kiskirálylánynak kezelnek. valóban.
–Nem akarlak ijesztgetni, de ez nem lesz jobb később sem. Hercegnő.. – Hong Lucy fölé magasodott. Lassan leereszkedett és szájon csókolta a merengő lányt.
–Ennyire egyszerű, szerinted? Idejössz és elhívsz a világ másik végére, a vérvonalunkra hivatkozva, én meg itt hagyok gyerekkori szerelmet, hű barátot és biztonságos közeget érted?
–Nem lesz jobb. Emlékezz a szavamra Lü Szien Sin, ha nem vállal fel téged, eljön az idő, hogy választani kényszerül. Mint egy szerető és egy házastárs között. Te nem feleségnek születtél, hanem uralkodónak. Még ha manapság más neveken is nevezzük ezt a társadalmi osztályt. Ne vesztegesd a tehetségedet és az erődet, az idődet meg még kevésbé. Tanulj. Mindent tanulj meg ami adódik, iskolában vagy az életben.
Lassan nehezedett rá a lányra ismét. Lucy agyát elborították a hormonk. Hong volt a tiltott gyümölcs, a roantikus királyfi, az annyit hiányolt majd megtagadott családi gyökerek és tradiciók. Hong számára ő becses érték volt, míg Bergernek természetes volt, hogy ő ott van és imádja. hagyta magát csókolni, és vetkőztetni. Hagyta, hogy újra megtörténjen, amiért előző éjjel végig sírt és nyöszörgött.
–Ha tagadom, ha nem, az vagyok, akinek születtem.

A harmadik napon haza sem ment. Honggal ültek a parkban és Lucy szívta magába a tudást. Harcművészetek alapjait, triádok történetét, kínai történelmet, kínai alvilági szlenget. Családfákat és jelenkori politikát. Hong gondosan megválogatta mit mond el. nem akarta felesleges vagy elavult információkkal terhelni. Lucy pedig úgy érezte magát, mint egy James Bond filmben. Éppen alattomosan begyűjt minden információt az ellenségtől. Ha alvilág, és ha Hong valóban az akinek mondja magát, egyenlőre egyetemi szabadságon éldegélő triádörökös, akkor Lucy valóban sokkal fontosabb mint valaha gondolni merészelte volna. Akkor valóban biztonságba mentették ide, nem pedig eltávolították. Az is lehet, hogy tudnak a képességeiről is. Hong nagyon vonzó férfi volt. Szálkás, gyors izomzatú, folyton ugrásra kész nagymacska. Érződött valami halálos benne. nem a kontroll adta nyugalom volt ez, mint Bergeren és Bluemo’n hanem a magabiztosságból, és tapasztalatból adódó biztonság. Lucynek komolyan össze kellett szednie magában minden morzsa szeretetet, hogy ne csábuljon el. Délután, mikor úgy érezte Hong nem mond többet, még egyszer ráfeküdt. Utoljára, mint egy kéjenc végignyúlt a fiún.
–Szerintem mindent megbeszéltünk, Herceg. – dorombolt a fiún fekve. Lassan lemászott róla és felvette a ruháit. Gondosan kiszámított mozdulatsor volt ez. Véül megállt az ajtóban.
–Viszlát keleti vérvonalam. Inkább leszek elnyomott feleség, mint véreskezű alvilági hercegnő.
Hong feltámaszkodott. A takaró nem sokat takart belőle.
–Bármikor meggondolhatod magad… amíg életben vagy.
–Most kezdesz el fenyegetni, édes?
Hong mosolygott és nem moccant.
–A kamaszkori szerelmeket jótékony ködbe vonják a tomboló hormonok. Ha meguntad a lagymatag Rittenbergert fiút, tudod hol találsz. 584625791@gmail.com.
Lucy pukkedlizett majd távozott.

Előtörténetek - Lucy és Hong (Hong története 1)

2009-06-02T11:01:00.002+02:00

18 hónappal a 18. születésnap után szinte hétköznapivá vált az együttlétük. A korábbi gyakorlathoz képest csak az együtt alvás volt plusz, ami ilyen hevesen művelve 8 hónap alatt hétköznapivá tud fakulni. Berger édes volt, kisfiús és kontrolált. Az ágyban gyengéd és körülményes. Lucy imádta a királykisasszony szerepkört, mit sem sejtett személyisége, vére elnyomott részéről, amit a neveltetés és az élethelyzetek egészen más útra tereltek.

Lucy Lü Szien Sin néven látta meg a napvilágot Kínában. 5 éves volt, mikor Párizsba került Csen nagybácsihoz. Akkoriban kicsi volt hozzá, hogy tudja a valódi okokat, később tapintatlanságnak és tiszteletlenségnek tűnt rákérdezni. Újabb évek elteltével dacos tagadássá nőtt benne a kérdés, amire kitérő vagy hihetetlenül ostoba válaszokat kapott. A születésnap pedig ezt is elfújta és valódi érdektelenség és idegenség maradt a szívében ha az eredeti, kínai családjára gondolt. Jó okuk lehett rá, hogy elküldjék a világ másik végére. Vagy szimplán útban volt. Mindegy is. Van választott családja, akikre az életét is rábízná.
Csen nagybácsi sem sokat kereste, ezért is volt szokatlan ideges kínai susogása a telefonban egy péntek reggel.
– Lennél szíves délután látogatást tenni házunkban, Lü? Feltétlen számítunk megjelenésedre, fontos családi események miatt.
–Oh. Elfelejtettem Mio néni születésnapját? Azt hittem addig még van két hónap. Sajnálom Csen bácsi. Természetesen megyek. Ötre ott vagyok, megfelel úgy?
–Mio nénéd nem lesz itthon. Várlak, Lü. Nem tart sokáig, de kérlek vedd ezt komolyan.- Csen bácsi hangjában olyan fokú félelem bújkált, amilyet még nem hallot tőle. Nem volt egy rettegős figura. Nem konfrontálódott és nem volt egy éles vonala sem. Hogy megijedjen, vagy féljen egészen idegen volt tőle.

Berger hazaugrott délután. Gyorsan átöltözött és elment Jerome-mal kosarazni. Kis úszógumik kezdtek gyűlni a derekára, így minden indoka is megvolt a mókára. Másnap szombat révén egésznapos henye volt a program. Vasárnap Bergernek családi találkozó, Lucynek szabadprogram. Hétfőn egyetem és Bergernek tárgyalás valami dizájnerrel. Aztán három napra elutazik Németországba valami konferenciára. Lucy nem örült kimondottan, Elhanyagoltnak érezte magát, és hiányzott neki a megszokott állandó ritmus. Berger családja egyre nagyobb üzleti feladatot adott a fiúnak, amik mibenlétével Berger nem akarta terhelni. Óraszámban kevesebbet voltak együtt, mint amikor még külön laktak.
Csen bácsi kedvesen fogadta és általános udvariassági köröket futott vele hosszan. Aztán mikor már nem lehetett hova félretertelni a szót elmondta a meghívás okát.
–Édesapád egy kedves barátja, az én unokatestvérem érkezik Párizsba holnap után délelőtt. Egy hétig marad. Édesapád kér rá, Lü, hogy legjobb tudásod és legodaadóbb házigazdai képességeid szerint kalauzold el a vendéget Párizsban.
–De Csen bácsi!... Mit képzel apám. – a szó végét ugyan elharapta, de a szemébe kiülő sértettség egyértelművé tette, hogy nem az apja iránti tiszteletből harapta el, hanem Csen bácsi iránti szeretetből. – Nehogy férjjelöltet akarjon küldeni.
–Nem neheztelhetsz Lü. A legjobbat tette, és továbbra is a legjobbat akarja neked, amit a lehetőségek megengednek. És igaz szívvel mondom, mi saját lányunkként szeretünk. – Csen bácsi mélyen meghajolt. Szemei elfelhősödtek, és olyan erővel préselte össze a kezeit, hogy kifehéredtek az ujjai. – Kérlek, Lü, vedd ezt nagyon komolyan. Tégy meg mindent annak érdekében, hogy ez az úr jól érezze magát. khm. természetesen a jólneveltség határain belül.
–Tudnak Bergerről, igaz? – Lucy elsápadt.
Csen bácsi szomorúan bólintott.
–Holnap délelőtt 11-kor érkezik a vendégünk gépe New Yorkból. A szállása itt lesz nálunk. Egy hétig marad. Légy, kérlek mindig elérhető.
Lucy bólintott. Megérintette Csen bácsi karját egyetlen pillanatra.
–Ki ez a fickó, Csen bácsi? Nem vagy egy megijeszthető alak. Ki ez?
–Egy unokatestvérem, Lü. Neked csak nagyon távoli rokonod. Édesapádnak, és így nekem is nagyon fontos, hogy az ittartózkodásával tökéletetsen elégedett legyen. – bocsánatkérően nézett fel a teájából.
Lucy ismét bólintott, és felállt, hogy induljon. Még éjjel is, mikor meg-megébredt Csen bácsi szavai keringtek a fejében.
–Kérlek, vedd ezt komolyan, Lü.

Amint kiment a szombat Berger előkapta a legmenőbb ingét és játékos komolysággal ráparancsolt Lucyre, hogy kapja magát össze, és legyen a legszebb kínai lány Párizsban, mert olyan helyre viszi ma este, amit évekig emlegetni fog. Egy ideje nem voltak meglepetések. Lucy egy pillanatra meg is ijedt, hogy talán valami évfordulót felejtett el. De nem. A meghívás az aznap este nyíló japán központ első ütemében látogathatóvá váló étterem/disco/sushi bár volt. Üvegpalota a centrumban.
–Tele lesz japánfanokkal. Pfuj.
–Veled az élen, nem de?
–Nem vagyok hajlandó elvegyülni. – vigyorodott a fiúra. – kínainak öltözöm – kiáltotta és előkapta az egyetlen kínai hangulatú ruhát amije volt. Szemérmetlenül rövid szoknyácskában végződő egyenes szabású zeke volt ez. magas nyakkal, szigorú gombsorral a jobb oldalon. Alul azomban olyan pimaszul rövid volt, hogy menni is lehetetlenség volt benne anélkül, hogy az alsóneműjének színére fény ne derült volna. Berger szemei elkerekedtek, majd egészen közel lépett.
–Szerintem maradjunk itthon. – súgta reszelős hangon Lucy fülébe, miközben forró tenyere végigsiklott a lény combján.
–Nem gondolhatod komolyan, hogy kimaradunk ebből!? – Lucy combjai satuként fogták Berger kezét.
–Ahogy óhajtod. - Hajolt meg Berger és már hívta is a taxit.

A japán étterem annyira trendi volt és japánosan minimál és elképesztően elegéns, hogy Lucy végigfeküdt az egyik igen alacsony kanapén és bejelentette, hogy ott fog meghalni, ha nem költöznek ide. Berger lazán lerogyott mellé, kezeit elfoglalták a borospoharaik. Majd rájött, hogy azok üresek és elindult megtalálni a borok eredőjét.
Lucy tökéletesen boldog volt. Még a a részeg kínai csávó sem zavarta aki melléült amint Berger kiért a látókörükből.
–Jól nézel ki, édes. Bár meglepő a partnerválasztásod.
–Ez egy elég szar csajózós duma. – Lucy rá se nézett.
–Tetszik a hely?
–Állat jó. Bár én egyenlőbb arányokban hoztam volna be az elemeket. Futhatna patak itt középen, és egy komolyabb máglya elférne ott, ahol most az a fa van. De vannak igen eltalált elemek is. Például ezek a bonsai erdőségek eszelősen néznek ki.
–Örülök. A tervezőcsapatom a legjobbakból áll.
Lucy most nézett rá először a fickóra.
–Miért tervez egy kínai japán kultúrközpontot?
–Miért rajong Lü Szien Sin a japánokért, mikor ezzel a hévvel a saját családját és tradicióit is imádhatná?
Lucy megdermedt.
–Ki mondja ezt?
–Egy kedves rokon. Hagyd azt a birka európait másra, kicsi Lü, és tarts velem ezen a szép estén. Nem fogod megbánni. Tobzódunk keleti szomszédaink minimalizmusában majd boldogan térünk meg saját burjánzó gazdagságunkba. Mit mondasz királynőm?
–Részeg vagy, bárki is légy. – könnyedén felkacagott, miközben Bergert kereste a szemével.
–Nemet mondasz? Ugyan Lü, senki nem mond nekem nemet. … Na jó. Be tudom hiányos családfaismeretednek ezt az apróságot. De tudj róla, hogy családunk hatalmasabb, mint valaha. Ha jót akarsz magadnak és kis puhány barátodnak nem felejted el, hogy mindenhol jelen vagyunk. Én a helyedben nem mászkálnék el otthonról profi testőr nélkül. Ha segítségre lenne szükséged, hívj nyugodtan. Jövök. – A jövök-öt már a tömeg felé fordulva, félig felegyenesedve mondta. Részeg volt. Alig állt a lábán. Odanyújtott egy kártyát Lucy-nek és elimbolygott a pult felé. Lucy egy szót sem értett az egészből. Azt viszont biztosan tudta, hogy a teljes nevét csak igazán kevesen tudták. Azok is tanárok illetve Bergerék, valamint Cseng bácsi. Persze az indexébe nem lehetetlen belenézni, de nem valószínű, hogy ez a fickó ilyesmivel bajlódna. – Ki ez és mit akar, mire utalgat, és miért érzi úgy hogy életveszélyesen megfenyegették?
Lee Wen Xien – állt a csontszínű kártyán, csupa kisbetűvel, alatta egy kínai telefonszám.

–Láttam még egy kínait. Alig állt a lábán és megdícsérte a partnernőmet. – Vigyorgott Berger mikor visszaért. Kis tálcán artisztikusan tálalt apró ételek voltak lazán egymásmellé halmozva. Lucy elvette a tálcácskát, átadta a névjegyet és elmondta a történteteket. Nem akarta túl komolyan venni, de mikor meglátta Berger homlokán megjelenni azt a ráncot, már semmi kedve nem maradt a japán kajához.
–Apám egyik ügyfele. Bár nem hiszem, hogy van összefüggés. Ő az unokatestvér akit kísérgetned kell?
–Nem hiszem. Az a fickó holnap délelőtt érkezik New Yorkból. Menjünk haza. Fel kell készülnöm egy hajlongó kis faszra. Jaj de semmi kedvem ehhez! – Lucy belefúrta az arcát Berger oldalába, ahogy átkarolva kiléptek az étteremből.
–Egy hét nem a világ. Úgysem leszek szinte végig itthon. Nyugodtan kísérgesd. Aztán elrepül, te meg szerzel apádnál egy jó pontot. Közben a csávó költségén körbejárod Párizs legjobb helyeit. Húzz belőle hasznot, ha már kényelmetlen az egész ügy. – Berger olyan együttérzéssel mondta ezeket, hogy Lucy-be ismét belemart a felismerés, hogy mennyi dologba nem avathatja bele a fiú, annak fedezékéből, hogy nem akarja vele terhelni.

Másnap délelőtt a reptéren a kiáradó tömeget pásztázva tekintetével, Lucy keményen elhatározta, hogy egyetlen pillantással sem lesz kedvesebb a feltétlenül elengedhetetlennél. Nézte a kiáradó utasokat és nem látott senkit akiről el tudta képzelni, hogy apja üzlettársa vagy Csen bácsi unokatestvére lenne. Egy magas, jókülsejű kedves mosolyú férfi állt meg előtte. Kínai volt, valóban, de nem lehetett több 25 évesnél, és szívbemarkolóan szimpatikus volt.
–Lü Szien Sin? – Inkább volt tényközleés, mint kérdés. – Hong Sien vagyok. Megtisztelő, hogy személyesen jöttél ki elém.- Hajolt meg a döbbent Lucy előtt.
–Üdvözöllek Párizsban, Hong Sien.

Lucy kissé megilletődve de a szigorú fogadalmán nem lazítva kezdett bele Párizs nevezetességeinek bemutatásába. Miután kiderült, hogy Hongot nem érdeklik a nevezetességek, hanem az egyetemi élet jellegzetes helyeire kiváncsi csak Lucy kezdte elveszteni a hidegvérét.
–New Yorkban is ezért voltam. Útikönyveket írok, kimondottan egyetemistáknak. Kifejezetten arra kihegyezve, hogy melyik nagyvárosban milyen jellegő diákélet van, mennyire jók a lehetőségek, milyenek az árak, ilyesmi.
–Egy hét alatt meg lehet ezt tudni?
–Nem, dehogy. Ez a hét, veled, arra lesz elegendő, hogy lássam érdemes e Párizsnak ilyen tekintetben könyvet szentelni, vagy minden annyira egyértelmű, hogy nem kell mellé segítség, könyv formában. Másfelöl a könyveim útibeszámolók is, így ha tetszik amit veled találok akkor pár hónapra visszajövök, és az lesz a lényegi idő amit a kutatómunkára és tapsztalásra szánok.
–Akkor hagyjuk a Diadalívet és múzeumokat?
–Ha nem gond neked… Sokkal jobban érdekelnek azok a helyek amiket mondjuk te látogatsz.
Lucy gondolt egy merészet, és elvitte ebédelni Hongot az Utolsó Megállóba, ami egy resti volt a pályaudvar egyik eldugott zugában. Hivatalosan nem ez volt a neve, de elhelyezkedéséből adódóan többnyire a bulizásból megfáradt Jerome-mal ide szoktak beállni, mielőtt visszatérnek a koliba. Éjjel nappal nyitva volt, és többnyire vasutasok ettek itt vagy múlatták éjszaka az időt. Hongnak nagyon tetszett a könyöklőkkel körbevett pléhpavilon. Körben az aszfalton az évtizedes zsírpöttyök és széttaposot csikkek, köpetek és kecsappettyek a heti egy felslagolás ellenére is valamiféle odamaródott textúrát adtak ki.
Hong New Yorkról sztorizott és bár sütött belőle, hogy mennyire tetszik neki Lucy, gondosan megállt a határon. Nem kezdett udvarolni. Áradt belőle a hívás, és időnként véletlenül hozzá is ért a lányhoz, de nem kezdett bókokba, nem kezdett rátapadni, és nem fényezte magát átlátszó hülyeségekkel. Lucy ahhoz volt szokva, hogy mint királykisasszony körbeudvarolják. Ha valakinek megtetszik az vagy közel jön, vagy Bergert kezdi szidni, vagy szimplán kijelenti, hogy nem vetélytárs, és Lucy engedje bebizonyítani mennyivel jobb a magyar srácnál. Hong idegesítő volt, mert ezzel, hogy nem lépte át azt a határt, hogy egyértelmű legyen a közeledése, megfosztotta Lucy-t egy könnyed és kicsit lekezlő nem-től. Apám küldött vőlegénynek, Hong? Mit képzeltek ti ott a messzi Kínában? – fortyogott magában miközben hallgatta a fiút, aki vicces történeteket mesélt neki a new yorki hét hónapjáról. Arról, hogy volt irodaházi növénylocsoló ember meg újságkihordó, meg egy kicsit pultos egy discoban.
–Az egyetem után hazatérsz Kínába, gondolom. – állapította meg Hong egy sztori végén.
–Eszemben sincs. – mosolygott Lucy.
–Édesapád bizonyára számít rá, hogy a majdani házasságoddal erősíted családjaink összetartozását.
Lucy elégedetten fújt egyet és szélesen elvigyorodott.
–Mit képzelsz magadról, Hong Sien?
–Mit képzelek? – nézet vissza mit sem sejtve a fiú.
–Ideküldet apám, hogy barátkozzunk össze, majd kijelenti, hogy hozzád kell menjek. Ez a terv, ugye? Van vőlegényem, aki szeretek, és nem tervezem szorosabbra vonni a kapcsolatom a szüleimmel, mint ez a negyedévenkénti telefon és a képeslapküldözgetés a jelesebb napokra.Nem tudom kik akiket családjainknak hívsz. Szerencsére nekem van itt választott családom, és nem szorulok apám segítségére semmilyen szinten.
–Ezek szerint gazdag barátod van. Apád nagyon befolyásos ember. Meglepően meggondolatlan gondolat tőled, hogy semmibe veszed a családjaink képviselte rendet. – kis szünet után elgondolkodva folytatta. – Bár egy olyan örökös, akit a világ halottnak hisz úgy igazán jó fegyver, ha ő maga sincs tisztában a saját jelentősségével.
Lucy szeme össuzeszűkült.
–Miről beszélsz? –hagja kemény volt, kissé talán fenyegető is. Hong elégedetten elmosolyodott.
–Hova viszel innen?
–Te mikor térsz vissza Kínába?
–Ameddig elkerülhető távol tartom magam a személyes találkozástól. Ennek legjobb módja, ha a világ másik végében vagyok.
–Mi olyan szörnyű otthon, kedves Hong, hogy ilyen gyökértelenül élj miatta?
–Ugyanaz, mint esetedben, Lü. Én sem akarom felvállalni a sorsom, csak ha már elkerülhetetlen. Sokan keresnek téged most Europában. Megtisztelő, hogy enyém lehet a dicsőség, azzal hogy személyesen kalauzolsz végig ezen a varázslatos városon. – mélyen meghajolt.
–Apámnak varrodái vannak. Nem olyasmi ez ami igazán nagy hatalommal járna. Miért híresztelte volna bárki is a halálomat?
–Apádnak van varrodája is, valóban. Hihetetlen számomra, hogy ne tudd ki vagy te. Ugyanakkor az apádról alkotott képbe tökéletesen illik, hogy így rendezzen. Mi a következő programpontunk?
–Egy ambient kocsma… vagy minek is hívjam. De Hong, – nevette el magát Lucy szégyenlősen. – ne csinálj már úgy mintha valami szökött hervcegnő lennék.
–Ó ez jó szó! De. Te bújkáló hercegnő vagy én meg elszökdöső herceg. Eddig úgy hívtam magunkat, hogy az örörkrösök. De így még szebb.- szélesen elmoslyodott, és finoman elkezdte kiterelni a lányt a pályaudvarról.
–Miféle hercegek? Letünt császári sarjak? Kihaltnak vélt uralkodóházak rejtőző ivadékai? Juj de romantikus.
–Á, annyira nem. Sokkal véresebb, mint romantikus. – Hong természetes laza mozdulattal fordult vele szembe. A kezeit úgy emelte fel, mintha Lucy arcát akarná megérinteni, de valójában nem ért egyetlen ponton sem a lányhoz. Az arcuk majdnem összeért kezei takarásában. Úgy néztek ki, mint csókolózás előtt pillanatban álló szerelmespár. Hong tekintete megkeményedett és nem engedte Lucy pillantását elrebbenni róla.
–Uralkodók, igen. Az Ég és Föld Társasága. A csend szétáradt Lucy fejében. Talán az idő is megállt.
–Triádok. – suttogta döbbenten.
Hong ellibbent előle, és könnyedén elindult a széles sugárutak egyikén.
–Erre jófele megyünk? – kérdezte hátra sem nézve a döbbenettől szoborrá merevedett lányra. Egy térképet lapozgatott elmélyülten, míg Lucy összeszedte magát annyira, hogy elinduljon..
Lucy szeme előtt sorra peregtek le az emlékek. Az arcok, a helyszínek, az elejtett szavak és utalások, amiket úgy mondtak ki, hogy azt hitték nem hallja, vagy alszik, vagy nincs is a közelben. Réges régi emlékek, valamiko gyerekkorából, egy másik életből. Tekintetek, kézmozdulatok. Csen bácsi és a telefonok amiket váltott az apjával. Nem tudott mit mondani. Nem tudta megcáfolni. Ezzel az egyetlen szóval értelmet nyert minden. Értéktelen, hiszen leánygyermek, így inkább elküldték. Humánus – gondolta Lucy – meg is ölhettek volna.

Előtörténetek - Léna Zrahov II. rész

2009-05-29T16:03:00.002+02:00

A cikk kommentjei szétburjánzottak más blogokba is, átemelték az epésebb megjegyzéseit és hosszas védőbeszédekben reagáltak rájuk. Léna követte a szálakat és könnyedén összekapcsolta a Facebookos millió kapcsolatot és a kommentek és blogok gazdáit. Jerome rajongói klubjától nem is volt meglepő ez a heves és harcos reakció. Léna mosolygott, miközben a szívószállal lassan forgatta a limonádéban a mentaleveleket. Naponta egyszer megnézte a komment és blogtermést.
Új üzenet érkezett.
/Jerome to Captain Kirk/ Kösz a reklámot. Nagyon bejön. J
/Captain Kirk to Jerome/Köszi a nézettséget. Drágulnak a hirdetési felületeim a lelkes rajongóidtól. C.K.
/Jerome to Captain Kirk/ Mikor látlak újra? J.
/Captain Kirk to Jerome/Miért találkoznék veled újra? Találkozásunk kiábrándító volt. C.K.
Két napig nem jött válasz. Léna úgy gondolta kellően egyértelmű volt. Kicsit még hízelgett is neki a dolog. Bizonyára nem sokan utasítják vissza a valóban tökéletes testü karizmatikus fiút. Két nap nem nagy idő. De pont elég arra, hogy elhiggye, a Jerome ügy a múlté. Két napot tervezett még Párizsban maradni. Kellemes borongós de meleg koranyári délután volt. Mentás limonádé, kerthelység, wi-fi.
/Jerome to Captain Kirk/ Haricot Garden, 21 óra, ma. Ne tiltakozz, csak gyere el. J.

A nyugalom alapvető, ha az ember folyamatosan háborúra készül. Léna pedig egyenesen a háborúban magában élt. Hiába telt el 7 év a moszkvai elmegyógyintézetből távozása óta, benne ez az időszak csak a tűzszünet volt. Tudta, érezte a kereső tekinteteket. Biztos volt benne, hogy hiába rejtőzik ilyen jól, hiába táncol a penge élén olyan magabiztossággal és természetességgel, ahogy talán csak a kínai programozók, nem lesz elég. Meg fogják találni. Lehet, hogy az orosz titkosszolgálat lesz az, lehet, hogy valamelyik államilag finanszírozott szoftverrendőrség, lehet, hogy titkosszolgálati megbízásból egy fejvadász. Nem hagyhatott támadási felületet, miközben az a huszonéves kicsit keleties arcú bohéman öltözködő macskásan odasimuló kedves humorú lány is ő volt, aki ha alkalma nyílit rá, ki nem hagyna egy érintést sem. Aki el tud veszni egy sűrű hajban felejtett kézzel, akár egész délután, vagy úgy maradni egy moziban valaki csupasz ölelő karjaiban. Meztelenül ráfeküdni egy forró testre. Azon a ponton rendszeresen, egyszerűen lekapcsolt az agya.
Tudni a veszélyről és a bőrén érezni azt, egészen más dolog. Tudta, hogy veszélyes elárulnia a netes nickjét egy élő találkozáskor, mégis megtette. Hirosima miatt valahogy nem volt teljesen magánál, mikor megtette. Most azonban pontosan tudta, hogy veszélyes vizekre evez. Jerome illata, teste, a hirtelen beálló döbbenetes váltások a ripacs és az izgalmas férfi között, nem szűnő háttérképként kísérték a napjait. Az utolsó levélig igyekezett tudomást sem venni erről. De most már nem tehetett mást. El kellett mennie, ha nem akarja, hogy az elkövetkező hetekben romantikus álmodozásokban udvaroltassa Jerome-ot, úgy, ahogy a valóságban sosem lenne – valószínűleg – képes. Hosszú szoknyát húzott, ami két kockás férfiing összegombolásából képződött, fölé a praktikus No sugar feliratú fehér topot. Kivételesen notebook és más kütyü nem voltak vele, csak az egyik ing mellzsebébe csúsztatta be az okostelefonját. és egy bankkártyát. Vasalt bakancs, repülős szemüveg, és indult is a Haricon Gardenba. Meg sem nézte miféle koncert lesz aznap a hely szabadtéri színpadán.
Egy pohárka borral keringett a tömegben. A mérnök feje felmérte a körülményeket. Hány vendég van, nemek aránya, hány szabad asztal, hány törött szék, milyen ütemben és tempóban szolgálják ki a vendégeket a pultnál. Egy görkoris keleti lány suhant elé két hatalmas sörrel a kezében. A ruhája valami japán rajzfilmet idézett, de Lénának nem jutott eszébe melyiket. A lányka szélesen elmosolyodott.
–Captain?
Lénában megfagyott a vér. Se szólni se bólintani de még pislogni sem mert. Ki az aki így felismeri, aki lazán odajön és a nickjén szólítja? Jerome nem tudja mennyire titkos amit megtudott.
Miért mentem bele? Miért? – sikított benne a paranoid bunkervárosi technokrata. A fejében zakatoltak az adatok. A főbejárat 67 méternyire van, a pult 8 méternyire és az oldala nyitott, a hátsó, vagy gazdasági bejárat, melynél ketten csókolóznak, 11 méterre van. Szabad az út.. Idáig jutott amikor a lány, mindkét korsó sört határozottan és pontosan célozva ráöntötte.
–Nesze te nagyképű kurva! Sziszegte felé és már el is tűnt a tömegben.
Léna lenyugodott egy pillanat alatt. Ja, csak Jerome egyik kis szukája. Előkapta a telefont. Jerome hangja ijedt volt és kivételesen kifejezetten érdeklődő.
– Hol vagy?
–Ott ahol a sörös póló versenyt tartják. Hívd vissza a szukádat mert négybe vágom, ha ismét a szemem elé kerül. Katt.
Jerome hevesen tört át a tömegen és fújtatva állt meg előtte. Hatalmas kezei rásimultak Léna felkarjára. Ösztönös érintés volt egy olyan embertől aki nem fukarkodik az ilyesmivel. Léna azonban nem volt ilyen közvetlen. Először befeszült aztán elmerült az arcához közel hajoló férfi illatában. A hangzavar felerősödött, ahogy a zenekar rákezdett valami iszonyatos japán elektro-popra.
– Csupa sör vagy… ó. ne haragudj, kérlek. Azt hittem jó ötlet összehozni vele… Nagyon sajnálom… Jó arc egyébként. - Jerome folyamatos szabadkozásának csak foszlányai jutottak el Léna füléig.
– Add ide a pólód.
– ? – Csodálkozó szemei Léna arcától pár centire voltak. Erős kezei még mindig fogták a karját, vállát.
– Most rögtön vedd le a pólód és add ide! - Lénának kiabálnia kellett, hogy a japán énekesnő nyafogó kornyikálásán túl Jerome megértse mit akar.
A női mosdóban aztán átöltözött Jerome fűszeres illatú és megnyugtatóan száraz pólójába. Igen nagy volt rá, de ez zavarta legkevésbé. Összetett, természetes illata volt. Nedves fekete földdé, esőé és erős, szikkasztó napsütésé. Sosem érzett ehhez hasonló testszagot még. – Csak ne beszélj! – gondolta miközben mélyet szippantott belőle. –Ne beszélj csak ölelj meg, és ennyi pont elég is lesz… Nagyon sóhajtva összeszedte magát, és ugyanazzal a higgadt szenvtelen arccal lépett ki a női mosdóból, amivel belépett.
– Szar ez a hely. – vetette oda a félmeztelen Jeromenak, akit persze azonnal körbedongtak a csajok.
– Ő… nem tudom… menjünk, persze, ahova akarod. - Jerome zavartnak tűnt, és láthatóan keresgélte a szavakat. Ahogy távolodtak a kerthelységtől és a zajtól, úgy lett még kevésbé összeszedett. Hosszan andalogtak céltalanul az utcákon. Jerome kérdezgette hogy honnan származik, mit csinál Párizsban és egyáltalán. Léna időnként úgy imbolygott, hogy meztelen karjaik összeérjenek. –Ne beszélj! – szólt a parancs a fejében, de a szíve beszélni akart. Jerome hallgatta a gyerekkori dolgokat, persze nagyon felhigítva és lényeges elemeket gondosan kigyomlálva. Belekarolt a fiúba. Tovább dülöngélt, mint aki részeg, csak hogy időnként hozzásimulhasson.
Az egyik ilyennél megérezte azt a kutakodó tapogató matatást, amit Zrahovban is havonta el kellett viseljenek, és aminél megalázóbb motozást el sem tudott képzelni. Érezte, ahogy sejtről sejtre átvizsgálja egy figyelem, anélkül, hogy bármi külső fizikai jele lenne a tapogatásnak. Jerome forró meztelen felsőteste stabilan haladt mellette, figyelme ugyanúgy teljes és osztatlan volt. Az egész egy pillanat csipán, de ahogy egy pofon is egy pillanat, ennek is hosszan csengő utánérzete marad. Mint egy erőszakos közösülésnek. Sikkantott egy aprót és ugrott egy hatalmasat. Az ösztönlény, a rettegő gyerek, a menekülő állat elhatalmasodott rajta, meglovagolva a szörnyű emlékeket és a felinduló adrenalint..
Ütni, futni, ütni, futni…
És ütött is. A 60 kilós nő nem tudott volna ekkorát zúzni ezen a sportos férfin, de a varázsló akit a titkosszolgálatok keresnek, aki elektromosságnak és mozgási energiáknak parancsol semmiség volt Jerome keresztcsontját kettőbe törni. Jerome hanyatt vágódott és nem moccant. Léna megdöbbenve önnön harciasságán de mindenre felkészülve zihált felette. Jerome nyugodt arcába lassan visszatért az élet, és óvatosan kinyitotta játékosan az egyik szemét. Léna fenyegő próbált lenni, de minden ízében remegett.
–Ki a fasz vagy te? – suttogta a továbbra sem moccanó férfinak.
–A kedvenc ripacsod…? És ki vagy te? – Jerome a másik szemét is kinyitotta, más mozdulatot nem tett.
–Minimum fuldokolnod kéne, baz’meg, és mi a búbánatos picsát figyelsz te így engem?
–Gondoltam megnézem, hogy drog vagy pia, ami miatt ilyen beszédes és tántorgós vagy. – Miközben beszélt feltámaszkodott és kicsit félrebillentette a fejét. Hitetlen, boldog gyermeki öröm kezdett Jerome arcán szétterülni. Léna igyekezte a harckészültséget fenntartani, de képtelen volt igazán félni Jeroeme-tól. Minden perccel míg nem mozdult, csak hevert ott egyre könnyedebben mosolyogva, vesztett Léna az adrenalin fűtötte harckészültségből. Végül leült mellé a macskakőre.
–És mit találtál?
–Hogy egyik sem.
Hosszan hallgattak. Jerome néha mintha meg akart volna szólalni, de aztán elharapta. Le sem vette a szemét Lénáról. Léna pedig egyre biztosabban tudta, hogy elveszett.
–Nem sebesültél meg komolyan, ugye?
–Nem mozdultak el a csontok, úgyhogy hamar összeforrnak. Pár perc még és járóképes leszek.
–Ágyba kellene lábadozz, nem itt a kövön…
Jerome arcán az üdvözült mosoly pajzán vigyorrá alakult.
–Felállhatok?
–Csak lassan.
Feltápászkodott és lassan körbefordult, jelezvén, hogy fegyvertelen. Félmeztelen volt és inkább behódoló, mint harcias. A gesztus kedves volt és vicces.
–Hazakísérhetlek?

Ahogy közeledtek a motelhez, úgy fogyott el Jerome amúgy sem sok szava. Még Lénának is feltűnt, hogy zavarban volt. A motelszoba, amit Léna bérelt kicsi volt tiszta és jellegtelen. Jerome-ot úgy kellett behívni, mint egy szűzlányt. A szobában aztán kicsit sután, kicsit félszegen bújtak össze. Jerome mint egy pattanásig feszült íj belül, és nyugodt forró erő kívül. Léna beburkolózott az ölelésébe, és hagyta elveszni magát a fiú egzotikus fűszeres illatában.
Másnap egész nap hevertek. Hol összegubancolódott végtagokkal, hol hűvös távolban, míg Léna dolgozott pár órát. Jerome nem indult sehova. Az ágyban fekve, mozdulatlanul figyelte a notebook fölé hajoló Lénát. Estefelé Léna megvette az interneten a vonatjegyet Rómába. Nem is gondolkozott ezen. Nem volt mit. Jerome a legvadabb, legizgalmasabb meggondolatlansága volt , amit valaha elkövetett. Veszélyes volt és hívogató, ellenállhatatlan és taszító egyszerre.
– Dobj ki, ha zavarlak. Magamtól nem megyek úgysem sehova.- vigyorgott rá az ágyból. Úgy hevert ott mint egy hatalmas fekete párduc.
–Holnap kora reggel elutazom. Szerintem nem találkozunk soha többet, úgyhogy kiélvezem veled az utolsó órákat.
Jerome egyetlen mozdulattal ugrott ki az ágyból.
–Mi az hogy nem találkozunk többet? Miféle soha többet?
–Nem engedhetek meg magamnak egy ilyen támadási felületet, mint te. Sajnos nagyon tetszel. Főleg így, hogy a ripacs hülye gyereket valahol elhagytad útközben. De nem találhatnak meg, senki aki keres nem találhat meg.
Léna szóáradatot várt, romantikus szózatokat, féltérdre ereszkedést. Erre készült, ez ellen voltak előkészített érvei. Jerome hallgatott. Szomorú kutyaszemekkel nézett Lénára. Nem szólt semmit, csak hosszan, elmélyülten nézte. Aztán lassan magához vonta és elmerült benne.

Másnap kora reggel Léna el is indult. Szokás szerint semmit nem hagyott a motelban. Egy csoki-papírt sem. Mindent, ami nem fért bele a hátizsákba, ruhákat, könyveket szépen betuszkolt egy zacskóba.
–Tudsz valakit akinek kellhetnek?
–Persze… Igen. - Jerome nem vette le róla a szemét. Előző este óta egyetlen hanggal sem kérte, hogy változtassa meg a döntését. Igazán nem is szólalt meg mióta Léna kimondta, hogy ennyi. A motel előtt a járdán állva, egyik lábáról a másikra billenve sem mondott semmit. Léna lábujjhegyre állva adott neki még egy csókot.
Jerome arcán meg-megfeszültek az izmok. Biccentett egy aprót búcsúzásnak. Amikor Léna pár lépés után hátralesett a válla felett, Jerome még mindig ott állt, nézett utána, és úgy szorította magához a ruhászacskót mint rémült gyerek a plüssmacit.
–Örülök, hogy neked is fáj. – gondolta – Bocsáss meg.

Előtörténetek - Berger és Lucy

2009-05-24T22:16:00.001+02:00

Persze tudta, hogy a 18. születésnap fontos. Fontos akkor is, ha szerető családban él, abban az országban ahol az ősei is, akkor is ha fiú az illető és akkor is ha lány. Ha sok ember veszi körül és mindenki hasonló örömmel várja a nagy napot. de akkor is, ha csak néhány igazán fontos van, mindenki más távoli mellékszereplő csupán.
De még fontosabb, -érezte ő is annak idején a saját bőrén- és nagyobb jelentősségű, ha nincsenek egyéb kapaszkodók, ha kamaszkorod óta (vagy mindig is) más országban éltél, mint ahonnan a szüleid származnak, ha a szüleid esetleg egyáltalán nincsenek is veled, ha a nyelv amin álmodsz alig egy maroknyi idegennek érthető, és a génjeidben, így az arcodra írva hordod, hogy idegen vagy.

Lucy úgy érkezett meg békés másodéves életükbe mint egy üstökös vagy föld-föld rakéta. Zenekart alapítottak Bluemo'-val, és szükségük volt egy dobosra. Volt pár tippjük, hogy kinek örültek volna, de a helyzet és az ő komolyságuk nem engedte meg, hogy csak úgy beinvitálják őket a próbákra. Szerették volna komolyan - és amennyire elképzelésük volt a profizmusról - profin csinálni. Meghirdettek egy meghallgatást. Karizmatikus személyiségük és minden szinten megmutatkozó maximalizmusuk miatt elég ismertek voltak ahhoz, hogy ez a módszer működjön. És úgy is lett. A meghirdetett délután 9 jelentkező gyűlt össze az egyetem legkisebb klubjában. Köztük három lány is.
Berger végignézve a csapaton már nagyjából tudta ki lesz az a két jelölt akik közül a nyertes kikerül. De mivel korrekt volt mindenkit lelkiismeretesen meghallgatott, így sor kerülhetett Lucyre is.. Az előre kigondolt jelöltek nem hozták a hozzájuk fűzött reményeket. Ráadásul Bluemo' tőle szokatlan módon olyan vigyorgásba tört ki Lucy sorrakerültekor, hogy Berger komolyan aggódott, esetleg felröhög. Látta, hogy barátja valami fontosat akar közölni, de végül meggondolta magát, és nem lépett Bergerrel a szokott módon telepatikus kapcsolatba. Már az is elég érthetetlen volt , hogy mit keres itt ez a kicsike lány. A távolkeleti lányok korának megállapítása nem tartozott az erősségei közé, így csak kicsit lepődött meg, mikor a 12-nek látszó lányka magabiztosan állítottja, hogy elsőéves és pár hét múlva tölti be a tizennyolcat. Végül is mindegy, gondolta Berger - ha csak 15 de jól dobol, jöhet. A kínaiak fanatikusok, és annyian vannak, hogy akár ide is eshetett egy zenei zseni. Hümmögve figyelte a hogy az apró lányka bemászik a dobok mögé. Kezdett neki derengeni, hogy látta már a lányt korábban. Kávézókban, egyetemi rendezvényeken és - ebben egészen biztos volt - a saját félévi és év végi vizsgakoncertjein is, mindig az első sorban.
Lucy nekállt. Először csak lazán hozta a ritmusokat amiket mondtak neki. Aztán Bluemo'-val jameltek egy kicsit. Majd hagyták a fiúk bűvészkedni a dobokon, szabadon. Lucy elszabadult. Szinte transzban mozgott. Le sem ült, mert úgy nem érte volna el az összes dobot. Szinte táncolt félig lehúnyt szemmel, a haja ugy libegte körül az arcát mint lelkes madárhad. A két fiú dermedten hallgatta. Karjukon felállt a szőr, a tarkójukon olyan nagy volt a bizsergés, hogy Berger végig is dörzsőlte a nyakát. Lucy elképesztő volt. Döbbenetes és zavarba ejtően zseniális. A fiúk összenéztek. Bluemo' bár nem szokott zenekar ügyben semmilyen döntést meghozni, most bólintott, és letette a gitárt. Bergernek egy hang nem jött ki a torkán. Bluemo' a lányhoz lépett, kezet nyújtott és gratulált. Meg mondta a próbaidőpontokat és kikisérte a mellette igazán eltörpülő boldogságtól kipirult leányzót.

Négy év telt el a valódi 18. születésnapig. Négy éve élték a mindennapjaikat együtt, úgy, hogy Lucyt lelkiismeretesen hazavitték koncert után, ha nem volt koncert, akkor pontosan tízre. Rengeteget próbáltak és nagyon sok időt töltöttek együtt. Pár találkozás után kiderült, hogy messze nincs 18. Amikor erre fény derült a fiúk úgy libbentek hátra, mint kígyóba botlott szárnyasok. Potenciális pasikból szerető báttyok lettek, akik nagyon figyelnek a kishúg minden mozdulatára. Koliszobájuk állandó vendége volt ugyan, de sosem léptek át vele semmilyen morális szabályt, és sosem maradt egyik sem kettesben vele a próbatermen kívül. Persze a 18 éves korhatárt leginkább Berger erőltette, annyira zavarba ejtő volt, számára, hogy ahogy képtelen felmérni Lucy korát, éppúgy ahogy a fejében kapcsolódó gondolatokat. Lucy mágiája valós volt és kézzelfogható. Szinpadon olyan energiákat szabadított a közönségre, hogy komplett orgiákat volt képes kihozni 200 idegenből. Olyan kicsi volt, hogy ha nem lett volna olyan tüzes, lobbanékony, önfejű és exhibicionista, nem is tudták volna komolyan venni. Berger imádta a lányt elborító emberfeletti energiákat, és bár Lucy 18 évesen alig látszott 16-nak. Berger pedig maga előtt is szégyelte, de a Lucyt tartotta a legjobb nőnek . A valódi 18. születésnap így aztán egészen átértékelődött. Lucy felnőtté és nővé avatása is volt egyben. Kimondatlanul ugyan, de mostantól lehetett préda - mindenki más számára. Bluemo és Jerome azonban tudták, hogy Bergeren kívül a világon senkinek nincs esélye a lánynál. Ők ketten azt is tudták, hogy annak idején is már azért jött el a meghallgatásra, mert fülig szerelmes volt a szemüveges magyar fiúba. Annak a lehetősége, hogy az 5 percig csak rá, és kizárólag rá figyeljen, annyira izgalmas volt, hogy ezért simán hazudott magára 4 évet.

Berger ebből a szerelemből semmit nem volt hajlandó észrevenni. Lelkesen udvarolt nagyon okos, ám minden más tekintetben szürke leányoknak, és nagyon szines ám végtelen buta leányoknak. Hagyta magát elcsábítani az egyik nyelvtanárnővel is. Nem volt görcsös, és mint közgazdászsága mellett is profi jazz zenész nem is lehetett túl kötött fogású sem. Természetes volt, kemény belső kódex szerint élt, ami kívülről tartásban és megingathatatlanságban jelent meg. Okos és kontrolált volt, ami elvárható egy leendő nagyvállalt-vezetőtől. Az okos zsidó kép alól közben végig kilógott egy bohém művész, egy életvidám csupa érzés fiatalember. Aki ha tehetné hagyná az ingatlanpiacot és zenész lenne. Főállásban zenész.

Szépen megszervezték a szülinapot, rendesen meglepetés partinak, ahogy azt illik. Mindenkit meghívtak aki csak futólag is de ismerte a lányt. Kittit pedig felkérték egy nagyjelenetre, amivel odacsalogatják a besötétített terembe a gyanútlan Lucyt. Berger elöl állt, lufikkal és pezsgővel a kezében. Amikor felkapcsolódtak a lámpák és a tömeg lelkes hepibörszdéjezésbe kezdett ő csak állt és elbűvölve nézte a lányt. Olyan izgatottnak és pattanásig feszültnek látta, mint talán a meghallgatáson volt. Kipirultan kicsit zavarban fogadta az gratulációkat. Berger a végére maradt inkább. Fussanak csak akik sietnek, ő szeretett volna pár személyes jókívánságot is elsütni a sztenderdek mellé.
Szerette Lucyt. A kötetlenségével és pajkos megzabolázhatatlanságával, nemtörődömségével kicsit lazított az ő komolyságukon. Jerome felelőtlen volt, ami sokszor inkább volt idegesítő. Lucy játékos volt és szabadon kreatív. Berger imádta ezt az inspiráló közeget.

A tömeg végre hagyott teret, hogy odamehessen a lányhoz. Kezébe nyomta a köteg lufit és a pezsgőt. Adott két nagy puszit neki, de valahogy automatikusan szorosan meg is ölelte. Lucy elengedte a lufikat, hogy nyerjen egy szabad kezet és úgy szorította magához a fiút, hogy annak mindenféle ruhanélküli összebújás lehetősége jutott eszébe. Így gyorsan eltolta magától a lányt és zavartan visszavette a pezsgőt a kezéből.
–Nagyon csinos vagy - nyögte ki végül.
–Köszi. Köszi a bulit...
–Ó nincs mit. Az ajándékok még otthon várnak, szóval ne üsd nagyon szét magad. Nem is tartalak fel, menj dumálj mindenkivel. Én majd inkább otthon mondom el a sok jóságot amit kívánok... - olyan sutának érezte magát, hogy belepirult.
–vannak ajándékok? De hát a buli az ajándék, nem? Legjobban egyszerűen veled szeretnék lenni - szaladt ki Lucy száján. - Most már lehet.
Berger szemei elkerekedtek a szemüveg mögött. Érezte ahogy a meleg elindul a hasából a fejébe. Lucy gyönyörű volt, és olyan szemérmesen billegett előtte, hogy még ő is azonnal megértette miről van szó.
–Én.. Én.., nem gondoltam. Úgy értem, éreztem, hogy kedvelsz, meg minden, de hát a zenekar miatt ez, gondoltam, normális.. Nem az...- összekuszálódtak a szava, nem voltak jók a francia mondatszerkezetek. Még jobban elpirult.
–Meddig maradunk itt? - szorongatta Lucy a kezét.
Berger igyekezett a lehető leg lazábban körülnézni. Addig se ezekbe a vágyakozó szemekbe néz . –Még úgy egy órát biztos nem hagyhatod őket itt. - visszafordult és ahogy elveszett újra azokban a keleti vágású szemekben összeállt a kép. Az elmúlt hetekben hogy lett Lucy egyre kacérabb és kihívóbb és provokatívabb. És ő, akinek nagy rutinja ilyesmiben nincs, mit sem sejtve volt vele minden nap valami csinált vagy valódi okkal, a barátságnak nevezett kapcsolat biztonságos játszóterén. Elkísérte ide, elment vele oda. hagyta, hogy szorosan egymás mellett heverésszenek a parkban és számolják a hangya átmenő forgalmat. Szeretett vele lenni. Valóban szeretett. Vonzó, izgalmas és szép nőnek látta, aki tabu.
De kell e tabunak lennie? Bergert úgy öntötte el a szabályok felborulása miatti pánik, hogy a pezsgőspohár is megbillent a kezében.
–Nekem ez most... ez most... őőő. ne haragudj. Mindjárt jövök. -elsietett a pulthoz, felült egy bárszékre és próbált megnyugodni. A szokott forgatókönyv szerint neki kell hosszasan elbűvölnie a lányokat, akik többnyire felét sem értik annak, amiről beszél. Szexisnek tituláják a szemüvegét és kacérkodva leveszik. Majd összejön egy vagy két randi, de aztán a lányok nem érnek rá többet. vagy ha igen, abban nincs köszönet. nem szeretik, hogy próbákra jár, hogy folyamatosan tanul, hogy komolyan veszi az egyetemet, hogy komolyan ápolja az anyanyelvét és a hébert is, és esze ágában sincs berugni soha. Fű és alkohol csak nagyon ritkán, igazán különleges alkalmakkor kerül elő. És ez megnehezíti a csajozást. Humora és kedvessége, magassága és jó testfelépítése kompenzálja ugyan az előbbieket, de az, hogy őt valaki akarja, és ennek ilyen kendőzetlenül jelét is adja, ez nem hogy szokatlan volt, de egészen elképzelhetetlen. rendelt valami erőset és hagyta a fejét maximális tempóban tekerni a Lucy-problémán.
Valahol a háta mögött Jerome marháskodott Lucyvel, majd viharos gyorsasággal, heveny ajándékátadási lázra hivatkozva távoztukról értesítették az egybegyűlteket. Bergert Bluemo' bökte oldalba, hogy indulás.
A taxiban, hátul ülve, titokban végig fogta a lány kezét, és végig meredten kifele bámult a kocsiból. Az ajándékok átadása után, mikor valami meglepő csoda folytán egyedül maradtak, olyan sután és kamaszos félszegséggel csókolta meg, ami mindennek volt mondható csak férfiasnak nem. Úgy nyúlt hozzá, mintha porrá omolhatna egy erősebb lehelletre. Lassú simogatások és óvatos csókok után ott álltak egymással szemben, fehéren, meztelenül. Lucy szemében a boldog várakozással, Bergerében a rácsodálkozó egyre ébredő vággyal.
–Hihetelenül szép vagy... - szakadt ki belőle, miközben a keze bekalandozta a lány hajlatait. - hihetetlenül...
Úgy merült el benne, ahogy nem is hitte hogy képes. Hagyta, hogy vigyék az ösztönei, az a szeretet és féltő figyelem, amivel az elmúlt években vigyázta a törékeny lányt. És most olyan helyekre, olyan élményekbe akarta elkalauzolni, ami lehet egy életre szóló csodálatos élmény, és lehet hatalmas csalódás is. Az első együttlét meghatározó. Ezt mindketten tudták. A felelősség és a feladat lényegében Bergerre hárult, és ő minden idegszálával azon volt, hogy jól csinálja. Lassú volt kezdetben, finom és emberfelettien gyöngéd. Ahogy telt az idő, és újra és újra és más más módon juttatta el a lányt a csúcsra, úgy engedett teret magában a boldogságnak és a ráeszméálésnek, hogy neki magának is mennyire hiányzott ez a közelség. Úgy érezte bárkivel lehet lennie, de csak Lucyvel érdemes. Annyira elengedte magát végül ő is, hogy előkerülhetett az ösztönlény, aki tudja az idegpályák titkait, és érzi mikor van a megfelelő idő a ritmusváltásra. Katarktikus élmény volt ez az összhang mindkettőjüknek. Hajnalban, mikor több átmeneti beájuláson túl voltak, és Berger elkalandozó ujjakkal cirógatta a mellette pihegő boldog lány, nem volt már kétséges, hogy ennek így kellett lennie. Dögös machonak, ellenállhatatlan férfinak érezte magát. Ki más lenne képes ezt elérni benne, mint ez a csupa titok, csupa tűz extravagáns energiabomba?
–Köszönöm, hogy én lehettem. - búgta a hajába
–Köszönöm, hogy megvártál.

Előtörténetek - Léna Zrahov - I. rész

2009-05-24T20:37:00.010+02:00

Felháborította az előadás igénytelensége, a színésznek kikiálltot ripacs bénázása, a rendezés ötlettelensége és sablonossága, a díszletek öncélú tobzódása. Annyira felháborodott, hogy feldobott a blogra egy hirtelen posztot erről. Többnyire hideg fejjel írt, aprólékosan megszerkesztett posztokat. Gondosan utánna nézve a háttérnek, és mindig aktuális témákat halálos precizitással körüljárva. Néha néha azomban megengedett magának egy "bombát" amiben szabad folyást enged az érzelmeinak. Túláradóan rajong vagy sűrűn káromkodva kiakad valamin. A Mályvagróf című szörnyedvény kritikája a kettő közé esett, egyedüliként a többszáz poszt között.
Nézettsége olyan magas volt, hogy egész jó áron tudta eladni a blog hirdetési felületeit. Celebnek számított. Így a Mályvagrófot fikázó bejegyzésére egy óra elteltével már vagy 50 kommentár érkezett. Ő maga sosem folyt bele a kommentekbe. nem válaszolt, nem védekezett. Csak írta a posztokat. Napi egyet, legtöbbször. Captain Kirk néven.
Pár nap múlva egy rövid e-mailt kapott a ripacstól. Amiben az, Captain Kirk, arca és a farka közötti arányosságokat boncolgatja röviden, és egyúttal személyes találkozóra invitálja.
Léna a hülye pöcs cimkével illetett csomagba irányítja a levelet a postafiókjában, és napokra el is felejtette. Akkor azomban ismét a szeme elé került és úgy döntött utánna megy. Megkereste a Nagy Videómegosztón az előadás anyagát és percről percre, mondatról mondatra kielemezte. Végigment rajta az elejétől a végéig, nem hallgatva el azt a pár jó mozzanatot ami miatt nem jött ki az előadásról, és zárójelben jelezve, ha az adott borzalom egyértelműen rendezői utasítás, nem pedig a színész bénasága. A kész elemzést pedig elküldte a színésznek. A ripacs, Jerome Bleumont, napokig váratta a válasszal, majd egy rövid velős levélkében tudatta vele, hogy kritikája jogos, és továbbra is személyesen beszélné meg vele a részleteket.

Léna nem találkozott olyanokkal akik a netről ismerték meg. Gondosan és aprólékosan különválasztott a netes aliaszait és valós személyiségét. Jólmenő celebblogján amerikei férfinak adta ki magát, Captain Kirk néven, miközben hivatalból az ABC tévétársaság vírusmarketingjeit terjesztette a neten, Linda Zeene néven. Néha adatlopott megbízásból, máskor tűzfalakat tesztelt többnyire Tom Leech, vagy Malkolm Hodger néven. Minden esetben, csak az adott megbízás erejéig élő bankszámlákra utalva a pénzt, arc nélkül, halálosan pontosan és gyorsan dolgozva.
Természetes volt számára a rejtőzés. Annyira a vérévé vált, hogy barvúros módokon volt képes bújkálni. Hivalkodó ruhákban, feltűnő kiegészítőkkel jött-ment a világba, anélkül, hogy bárki megfoghatta volna.
Ritka fájdalmas napokon a hálózatokon keresgélve a megbízóknak fontos adatokat túrva szembetalálkozott a saját kézjegyével. Még fájdalmasabb napokon a társai munkájával. Annyi év elteltével is ott voltak szépséges, összekeverhetetlen egyediségű kódjaik a rendszerekben. Még mindig működtek, még mindig hatékonyak voltak, és még mindig arra késztették Lénat, hogy esernyőt nyisson, és úgy kuporogjon óvon fölé boruló kupolája alatt mint egy megszeppent ötéves.

Pár hétnél tovább sosem időzött egy városban. Neonomad volt, egyetlen hátizsákkal. Notebook, mp3 lejátszó, pipereholmi, okostelefon és bankkártya. Ruháit a városból kifele mindig egy útjába kerülő hajléktalan nőnek adta. És a következő városban új darabokat vett. Olcsó színes és jellegzetes ruhák voltak ezek. Beszélte a nagyobb európai nyelveket, szeretett elbújni a tömeg közepén.

5 évesen került iskolába. A moszvai Arjusa Kolocsics általános iskolába járt. Nem szerette a természettudományokat, és imádta a matekot. Apja Atariján kezdett programozni autodidakta módon. 7 éves volt, mikor édesapja megmutatta a főnökének, miket programozik a kislánya. Pár nap múlva Léna már egy Zrahov nevü szibériai bunkervárosban találta megát, egy különleges elit iskola diákjaként. Nem voltak sokan diákok, mindössze heten. Annyira egy nyelven beszéltek és azonos volt az érdeklődési körük, hogy hónapokig nem is zavarta őket a teljes elszigeteltségük. Később a feladatok nehézsége és a teljesen betáblázott napirendjük nem engedte, hogy komolyabban elszontyolodjanak. Összebarátkoztak. Kemény, összetartó és nagyon ambiciózus csoporttá váltak alig egy év alatt. A feladataik számítástechnikai problémák körül adódtak. Védelmi programokat írtak, és összetett űrkutatási rendszereket programoztak. állambiztonsági és kémprogramokat is, de saját iskolájuk rendszereit is sok kis darabban ők maguk építették fel. Mindezt úgy, hogy igazán bele sem gondoltak. gyerekek, később kamaszok voltak, akik csak az újabb izgalmas vagy nagy kihívásnak tűnő feladatot láttálk.

Szerjózsa volt a legidősebb. Léna sokáig versengett vele a szellemi elsőségért. Aztán ahogy a feladatok nehezedtek úgy lettek inkább szövetségesek, majd szinte testvérek. Végül, kamaszkorukra titkos szerelmesek. Szerjózsa egy napon rosszul lett. Halucinációk gyötörték, szorongott. Az orvosok, akik rendszeresen megvizsgálták őket mind fizikailag mind szellemi állapotukra nézve, csak ráncolták a homlokukat. Szerjózsa még egy hetet élt, aztán mintha ő maga állította volna le a szívét, meghalt. Léna Zrahovból kivezető útján Szerjózsa halála volt az első lépés.
Nem telt el talán két hónap se, és Léna maga is pszichotikus tüneteket kezdett produkálni. Rosszullétei szerencsés módon arra az időre estek, amikor a rendszerváltás miatt, és egy lelkes francia oknyomozó riporter elképesztő munkája miatt reflektorfénybe került a zrahovi titkos tutatóközpont. Emberijogi aktivisták érkeztek, és meglátva a karikás szemmel, üveges tekintettel bolyongó Lénát, azonnal kivitték onnan.
Az az egy év a fiatalkorúak elemgyógyintézetében, minden brutálissága mellet is szenetórium volt Lénának. A bunkerváros műfényei után a szabad ég alatt olyan agorafóbia gyötörte, hogy hetekig nem volt képes még a függönyt sem elhúzni az ablaka előtt. Sok apró lépésben szoktatta magát, akaratát megfeszítve, a szabad ég alá. Átmenetinek szánt megoldása egész életében elkísérte rosszkedvű napjain. olyankor esernyő alatt jár kel, az időjárási viszonyoktól függetlenül. Másik állandó kelléke az életének a napszemüveg. Az ég tágassága és a Napsütés vakító ereje örökre kihívás maradt.
11 év a bunkervárosban nem marad nyom nélkül.
Az elemgyógyintézetből egy új személyivel és egy egyhavi albérletre elegendő egyösszegbeni segéllyel került ki. A személyit egy kórházi pártfogója állította ki, gondosan nem arra a névre, amire ki kellett volna. Ez az apró mozzanat jelentette magát az életet. Emiatt nem találták meg amíg még meglelhették volna. Léna biztos volt benne, hogy ha nem így történt volna, a tudása és az addig megírt programjai miatt nem hagyták volna életben. Így viszont eltűnt a nagy orosz télben, minden nyom nélkül.
Léna Zrahov állt a személyiben. Eredeti nevétől és minden kapcsolatától megfosztve állt be egy moszkvai menhely ruharaktárába és elosztójába dolgozni, szállásért és valami szimbólikus fizetésért. Pár hónap alatt feltérképezte a várost és összebarátkozott matematika szakos egyetemistákkal. Kicsit több mint egy év múlva már Périszban bújja a netet, és tűzfalprogramozási kiemelt kurzusokat ad az egyetemen az igéretesebb hallgatók válogatott csoportjának. Netes jelenléte egyre nagyobb, bár az aliasok és ip címek kusza hálójában nincs senki aki össze tudná rakni, hogy ez a szövevényes rendszer egyetlen személyt takar. A munkák folyamatosan érkeznek, bankszámlája valahol egy ofshore számlán egyre gyűlik. Gyökértelen és szétszabdalt életében az az egy-egy barát jelent kapaszkodót, akik Europa nagyvárosaiban rendszeres felbukkanásai alkalmával találtak rá. Ők egymásról nem tudva jelentették Lénánek a családot.

Utánna keresett jerome Bleumontnak. A ripacs ficsúr bár gyönyörű teste volt és igen értelmes kifejező szeme, egy olyan agyatlan patianimal életét élte a netes adatok szerint, amire Léna nem hogy nem volt kiváncsi, de mélyen meg is vetette. Jerome Facebook lapján viszont egy nagy felhívást talált, amiben a fickó a közelgő Hirosimai bombatámadás évfordulójára emlékező ünnepségen fog szavalni, és buzdítja barátait hogy nézzék meg őt abban. Léna döbbenten olvasta el még vagy négszer. Ilyen komolyságú estre hogy hívhatnak el egy ilyen feszines tahót? Úgy döntött, hogy elmegy, és megnézi.

a helyszín egy egyetemi tömb alagsorának hosszú háromrétegű betonból öntött szűk, ablaktalan pincéjében volt. Léna gyomra összeszorult és meg kellett eröltesse magát, hogy a Bunervárost idéző hangulat ellenére bemenjen a terembe. Mécsesek és darvak szegélyezték a falakat, százával. Léna speciális kondicionálásához hozzátartozott, hogy helyszíneket és objektumokat nagyon könnyen mért fel. Itt is rögtön látta, hogy 37 néző van ezen a 110nm-es teremben. 50 mécses és 3000 daru és egy papírparaván volt minden díszlet. Egy triangulum adta az ütemét az estnek. A rizspapír paraván elé lépő színészek pedig levélrészleteket és verseket mondtak a tragikus napokról. Jerome az egyik utolsó volt a fellépők között. Kiállt a maga jótestű macho hím kiállásával, zsebéből előhúzott egy sokrét hajtogatott papírt, és várt. a csend olyan mélységűvé vált, hogy már hasogatta a belsőjüket, a triangulumos lány elfelejtett zendíteni, és a feszültség fájdalmas volt. Akkor, az utolsó pillanatban elkezdte olvasni a lapon lévő szöveget. Halk reszelősre száradt hangon, el-el fulladva, egyes szám első személyben. Egy napló utolsó lapja lehetett a szöveg. Egy fiatalemberé, aki a bombázás után megy be a területre a családját megkeresni, és akkor veti papírra e sorokat, mikor már nem tud lábraállni. Egyetlen oldal. Két tucat őszinte, keresetlen mondat a halálról és a reménytelenségről és a kudarcról. testnedvekről és démonokról. jerome hangja a végére rekedségbe fúl. Sötét alakja a mécsesek fényében kísérteties. A csend még hosszabb, és csak az észbekapó triangulumos lányon múlit, hogy nem maradtak így, gondolataikba és fájdalmukba feletkezve ott, hosszan.
Léna úgy botorkált ki a pincéből, mint akit megvertek. Jerome hangja beégett a fülébe. A szöveg mondatai az elméjébe. Visszaérve a motelba azonnal begépeli, és Hálásan köszönöm címmel elküldi Jeromenak.
Jerome válasza közel egy hét múlva érkezik:
Unom a levelezést. Supoliento Garden, ma 21 órakor?

Jerome távozása után szabbad utat engedett a dühnek ismét. Kezdetben igéretesnek tünt, viccesnek is akár, ahogy odaült Jerome mellé a pulthoz, a vöröscsillagos pólójában, hátán a kalasnyikovot imitáló hátizsákkal. Jerome persze azonnal kikezdett vele, és még csak azt a fáradtságot sem vette, hogy a szemébe nézve tegye ezt. Majd mikor Léna elunva ezt bemutatkozott, felfedve ezzel, hogy, hogy ő az a "férfi" akire Jerome vár a helyzet Léna legnagyobb döbbenetére mit sem változott. Egy órával később is üres sablonbókokat és unalmas hím hencegést kellet hallgasson tőle. Elege lett. Jerome úgy hallgatott el, mintha elvágták volna.
–Mi tetszett a Hirosíma estben?
–Elegen nyalnak téged körbe, hogy ne szorulj a dícséretemre.
–De mégis.
Léna nem válaszolt. Hosszan nézte a fickót, az este folyamán először szemtől szemben állva vele.
–Én nem értek a színházhoz.
jerome bólintott és a megelőző komolytalanságban tocsogó felszínes csacsogását meghazuttoló komolysággal nézett végig Lénáán. Fizette és egy hellot odadobva neki távozott.

Léna szabad utat engedett a dühének. Micsoda képtelen skizoid állapot ez. Egyik percben borzalmas, tinilányoktól körbelihegett ripacs, a másik percben karizmatikus színészóriás. Nem tudott napirendre térni felette. A Találkozásom Jerom Bleumonttalcímű poszt nézettségi rekordot döntött másnap reggelre.

Hold - Túlélők Kertje - Asa

2009-05-11T14:47:00.001+02:00

A sátrak nem szabályos félkörben álltak, de mégis valamiféle táborhelynek tűntek. Mindenkinek jutott egy, és volt egy fürdősátor is. Asa hulla fáradt volt, de tartotta magát, hiszen Jerome-on kívül mindenki összeomlott. Vagy fizikailag vagy szellemileg, de rajtuk kettejükön kívül, nem maradt munkaképes senki a csapatból. Asa gyorsan lemosta magáról a kétnapi szennyet, és betámolygott a legközelebbi sátorba, míg Jerome a fáradtságtól egyszerűen összecsuklott Lucyt egy másikba vitte. Jeroem töretlen életöröme átsütött minden gondjukon. Lucy sátrától jövet felmarkolta az összes párnát és takarót a sajátjából, és egy finom, puha fészket kanyarított maguknak Asánal, Ott aztán ahogy összebújtak végre Asa is elengedhette magát.
Reggel, a gnómok munkazajait leszámítva nyugalom volt. A felkelő Nap a régi kapuszárnyak között emelkedett és olyan derűt és reményt sugárzott, mintha a Túlélők Kertje egy gondosan megkomponált emlékmű lenne, nem pedig egy véletlenül kialakult képződmény. Ott hasaltak Jerome-mal a sátor félrehajtott ajtajában, mintha valami vadkempingen lennének. Lazán magukra dobtak egy gazdagon díszített takarót és a lehető legnagyobb bőrfelülettel érintve egymást, szemérmetlenül heverésztek.
–Meg kéne nézni a többieket. Remélem Lucynek legalább olyan jót tesz az alvás, mint nekünk. De a két okos simán lehet pont olyan szarul, mint tegnap. – vélekedett Jerome
Asa hangokat vélt hallani Bleumo’-ék sátra felöl. Egy perc múlva Rita libbent ki és foglalta el a fürdősátrat. Vidámnak és könnyednek tünt. Bluemo’ kedves dörmögéseit Asa nem hallotta jól, de Rita válaszai kacérak és görcsmentesek voltak, ami olyan új színfolt volt tőle, aminek felbukkanásában nem is reménykedtek. Jerome és Asa sokatmondóan néztek össze. Bleumo’ is előkerült a sátorból szinte azonnal, és feléjük vette az irányt. Gyakorlatilag félmeztelen volt, kipihent és erős.
–Jó reggelt hedonista munkacsoport!
–Jó reggelt, Nagy Fekete Főnök. – Vigyorgott Jerome.
–Lucy is aludt?
–Alva láttam utoljára.
Bluemo a kapu fele nézett, ahol a gnómok kis csapata egy rituális mágiát készített elő. Sokkal nagyobb előkészületeket tettek és sokkal grandiózusabb eredményeket vártak, mint ők a 4-es hangárban. Mit sem törődve alulöltözöttségével Bluemo’ elindult beszélni velük.
–Uraságod öltözéke hagy némi kívánni valót maga után. – jelezte Asa széles vigyorral, miközben feltápászkodott fektéből. A vékony takarót lazán, oda sem figyelve fogta maga elé..
Bluemo’ megállt és komoly arccal kissé meghajolva válaszolt – Azt hittem az Ön szabad bőrfelület mennyisége az irányadó divat ezen a szép reggelen, kisasszony.
Asa felkacagott. Szerette az óriást, és azt a félmeztelenül is tagadhatatlan eleganciát amit képviselt.
Jerome visszahúzta Asát maga mellé. Az ellenfényben egészen bizarr látványt nyújtott a kevesebb mint feleakkora gnómok előtt állva, majd a Zionnal kapcsolattartó sisakkal a fején elgondolkozva sétálgatva Berger kapuja előtt.
–Nem is olyan brutálisan szembetűnőek a hátán és lábán húzódó hegek. – merengett Jerome.
–Milért nem csináltad meg rendesen?
–Nem akarta. Azt mondta emlékezni akar, hogy soha többet ne hibázzon ilyet.
Hosszan hevertek ott a gondolataikba mélyedve. majd Jerome pattant fel.
–Ha hedonista munkacsoport vagyunk, varázsoljunk nekik reggelit. Kivihetnénk ide, középre a kis asztalkákat azzal a rengeteg kajával. Köré a párnákat, takarókat és mint egy majálison piknikezhetnénk itt. Hm?
–Mint két napja reggel….- Halkult le Asa.
–Mint két napja reggel. – vigyorgott töretlenül Jerome.

Mire Bluemo’ is előkerült a fürdőből Jerome és Asa véghezvitték a tervet. Lucy is csatlakozott a piknikhez. Senki nem mutatta, -mert eddigre egyértelművé vált-, hogy minden együttérzés csak ront a helyzeten, de mindenki megkönnyebbült az épeszűnek tűnő Lucy felbukkanásától.
–Most hogy ilyen szépen együtt vagyunk újra, megengeditek, hogy előhozakodjak néhány igen sürgető problémával, mint napirendi ponttal? – kérdezte Asa teátrálisan egy sötétvörös banánt bontogatva.
–Ó hogyne. Haladjunk sorban a legkönnyebbtől a legnehezebbig.- Bluemo’ lassú bólintással egyezett bele, rá sem nézve Asára. Teljes figyelmét egy mártogatós élelmiszerre fordította. Édeset, sősat, gyümölcsöt és húst mártogatva bele. - Melyikkel lehet a legjobb?
–A legkönnyebb talán, amit a Komornyik kérdezett, hogy a szolgák, akik odaát előkészítenék a terepet az uraságoknak és egyúttal a népnek, mikor és milyen rendben indulhatnak.
–Ezt már elintéztem.
–Ó. Remélem ebben a tempóban és hatékonysággal válaszolod meg a többi kérdést is? – nevetett Asa.
–Azon leszek. … Ez a hús, ez pompás ezzel a, hm, sajttal? Az ott bor melletted, kedves?
Asa szeme elkerekedett, miközben Rita átnyúljtott egy kancsót Bluemo’-nak. Aztán Jerome finom érintésére összekapta magát.
–Őőő. Szóval a második napirendi pont, hogy hogy adjuk be odahaza, hogy hirtelen tele lesz a világ varázslatos lényekkel?
–Nehezen. – hümmentett Bluemo’… Azt hiszem meghívom a Helytartót a Föld-Hold együttes helytartójának. Persze csak ha olyan figura. Ha nem, akkor fogalmam sincs.
–Ne haragudj, de a te egyességed egészen másról szólt, állítólag… - Firtatta Asa. – mintha azzal az ígérettel indultál volna útnak, hogy ha megteszed, ezt, amit már megtettél, hogy megteremted a lehetőségét a visszatérésnek, akkor te lehetsz a helytartó. Vajon miben maradtatok, az ittmaradók helytertója leszel, vagy a Földdé, vagy mindkettőért összevonva?
–Sikeresen megúsztam egy USA elnöki jelölést, most sem fogok harcba szállni ilyen politikai hatalomért. Azt hiszem ide tartozó információ, hogy Zion úgy számolja, hogy egy harmadik hullám is végigsöpört, és nagyjából megszűnt a kommunikáció a Hope és a bázis között. Szatelitekkel manuálisan fésüli át a bolygófelszínt. Az egyik technikus aki vele van ért is ilyesmihez. Sajnos úgy becsülik, hogy az emberi civilizáció mint olyan felbomlott. Az felszín fele valamilyen katasztrófa súlytotta hely lett. Ebben vannak anomáliák, de vannak az ezek nyomán kialakult, természetes természeti reakciók is. Áradások pl, meg új madár és csordavonulási irányok, amik pusztítóbbak lehetnek mint elsőre látszik. Sáskajárástól a halrajok tömeges irányváltoztatásáig minden zajlik. Hatalmas jégtömbök szakad na le és olvadnak bele hátborzongató sebességgel a tengerekbe. Most az emberek az életben maradásukért küzdenek valószínűleg. Vizet és élelmiszert halmoznak fel védettebbnek tűnő helyeken. De ez csak feltételezés. Nem nagyon látnak népesebb emberi életre utaló nyomot. A városokban valószínűleg háborús körülmények vannak. A vidéken élők érzik meg valószínűleg legkevésbé,. de nekik is óráról órára meg kell küzdeniük eddig nem tapasztalt nehézségekkel. khm . Bocsánat. Igen hatásosan és hosszan tudok ilyesmiről beszélni. …
–Rita… - Asa hangja elcsuklott. Nekik kettejüknek voltak még élő közeli rokonaik odalent.
Rita bólintott és visszament a sátorba a kártyáért.
Bluemo’ egy nagy kerek gyümölcsöt trancsírozott szét éppen egy vékony bökő eszközzel. Rájuk sem bírt nézni.
–Ne haragudjatok, hogy nem ezzel kezdtem, de képtelen voltam elrontani a hangulatot. Az pedig hogy most vagy egy óra múlva tudjátok meg rajtuk nem segít. Nekünk viszont fontos, hogy töltekezzünk kicsit.
Rita egy pillanatra megfogta a kezét, majd elmélyülten keverni kezdte a lapokat. Fél órán belül kiderült, hogy ebben a hullámban nem vesztettek újabb szerettet el. Lucy elaludt gondosan Bluemo’ mellé kuporodva.
–Akkor most már végképp kikerülhetetlen, hogy találkozzunk a Helytartóval, nem? Nem is értem eddig hogy nem került erre sor?- Asa most döbbent erre csak rá. –neki kellett volna fogadnia minket. Az audiencián a hátunk mögött ült a magaslatban, esélyünk sem volt látni őt!
–Nem úgy politikai szereplő ő, mint amilyen otthon lenne valaki, aki mondjuk egy minden államot felölelő szervezet elnöke. Az diktátor lenne. Itt a Helytartó mintha inkább valami szakrális jelentőségű poszt lenne, és valami olyan dologgal tartja a kezében a hatalmat, ami nem szokáson alapul, hanem valóban valós erő, vagy kockázat, amivel még a Lávaföldiek sem mernek ujjat húzni.
–És annyira nem számít neki, hogy jöttünk, hogy csak a Komornyikon keresztül érintkezik velünk? – kérdezte Rita hitetlenkedve
–Nem bízom a Komornyikban. – bökte ki Asa
Bluemo’ gonoszul elmosolyodott. – Nekem is van… valami rossz érzésem ha rá gondolok. De ha belegondolsz, Asa, nem sok választásunk van. Az a sárkány úgy definiálta őt, mint a legpotensebb Földpárti. Ahogy logikusan maga a Helytartó a Földpárt feje. Ő őrzi a Föld emlékét. Hiszen ha őt kiemeljük a rendszerből a királyságok lelkesen háborúzhatnak és mozoghatnak a határok össze vissza, akár két nagy királysággá olvasztva össze a most közel harmincat. Valahogy a Helytertó a mérleg nyelve, és lehet, hogy ebben rejlik a visszahúzódásának oka is.
–Mindenképpen beszélnünk kell vele, hogy kiderüljön hányadán álljunk vele és a Komornyikkal. … Ha valóban ezek egyet képviselnek. Mindezzel együtt sem hiszem, hogy ez a Helytartó a földön is megállná a helyét. Oda erős kéz kell és egy olyan figura akinek valós ismeretei vannak mindkét világról. Akit mindkét oldalon elismernek. – Rita határozottan, már-már kihívóan nézett körbe. Bluemo’ tovább matatott a gyümölccsel, aztán erőt vett magán és felnézett a testvérére.
–Menjünk el helytartóhoz, a többit meglátjuk utána. Amit én valóban problémásnak érzek, hogy hogy készítjük fel a sok kis csoportra szakadt emberiséget erre a, a, hm csapásra. Nincs infrastruktúra, nincs telefon vagy tv.
–Nem készítjük fel. – Mondta ki Rirta. - Nincs mód rá.
–Szeretném ha látnátok, - fűzte hozzá Asa - hogy nem engedhetjük, hogy rabszolgasorsra kényszerítse ez a sok varázslény az embereket. Meg tudják tenni és szerintem szívesen meg is tennék. Valahogy egy Helytartóhoz hasonló sakkban tartást kell kiokoskodnunk, mert a két szép szemedért, akármilyen megnyerő vagy, nem fogják kihagyni.
–Az én két szememért? – majd fordult is vissza a magos tálhoz, amire lecserélte a széttrancsírozott gyümölcsöt.
–Jaj, Bluemo’ ne kéresd már magad. Józan ésszel beláthatod, hogy nincs más elfogadható jelölt.
–Teremnek azok szép számmal, amint itt az ideje. menjünk el a helytartóhoz, aztán meglátjuk. Én abban is látok némi veszélyt, hogy a világban eláradó mítikus lények láttán a sok sebből vérző, éhező és igen megfogyatkozott emberiség önként vállal nekik szolgaságot. Ezzel meg nem tudom mit tudunk kezdeni. Képzeljétek el, ahogy az éhezők kis csoportja felett elrepül három pegazus, amiből egy leszáll, és közli telepatikusan, hogy itt ő most királyságot alapít. Azok vagy megeszik (amire esélyük nem sok) vagy szépen lábai elé borulnak.
–Remek. – fancsalodott el Asa.
–De életszerű. – Kedvetlenedett el Rita is. – menjünk és beszéljünk a Helytartóval, aztán jöjjenek a folyományok. Mi van még napirendi pont?
Asa ránézett az alvó Lucyre.
–Berger, illetve a Kapu.
Bluemo’ sóhajtott és letette a magos tálkát.
–A vörös sárkány azt mondta, egyetlen módja, hogy épeszű emberként, élve kerüljön ki a Kapuból, ha ő maga akarja ezt. Nagyon kell akarnia. Lucynek már mondtam… De azt mondta nem tud Bergerrel ő sem kommunikálni. Minden esetre számomra ez valós lehetőségnek tűnik. Abban az esetben, ha mindenkit le tudunk hozni, akkor bezárás helyett kiszállhatna a kapuságból.
–Szép elképzelés, és valóban van benne némi remény. Ismerve Bergert lehet, hogy ő nem így gondolja. De ezt majd lássuk meg akkor. Minden esetre hazudnék, ha azt mondanám nem könnyebbültem meg ennek hallatán. Hiszünk ennek a sárkánynak, amúgy? Mennyire hiszünk neki?
–Nem tudom hogy a megérzéseinket leszámítva mi alapján dönthetnénk el, hogy kinek hiszünk.
–Akkor kérek audienciát a Komornyikon keresztül… amint befejeztük ezt. – Feledkezett bele Bluemo’ újra a magos tálba
–Az emlékek amiket a sárkány átadott a kapu körüli műveletekről azt mutatják, hogyan zajlottak az első napok. De se a nyitóm se a záró rituáléról nincs benne információ, hiszen nem volt ott. Arra gondoltam, lehet, hogy Kerstin kir.. hm.. varázslónő innen könnyebben elérhető. Hátha valamilyen információt tud erről adni nekem… Nagyon fura volt őt a sárkány szemével látni.
Próbáljuk meg! – lelkesedett Rita. Én készen állok.
Asa odaült Rita mellé. Rita összefogta az elméjüket és húzott a pakliból. A kitáruló képen keresztül látták a szemközti domboldalt a buja meseszerű tölgyessel, és valahol a fák között érezték a varázslónő szellemét. Szigorú, határozott jelenlét volt, ami úgy tűnt már várta a kapcsolatfelvételt.
Asa pár mondatban feltette a kérdéseit a rituáléval kapcsolatban. A nemes ős képekkel válaszolt, amiben a nyitó és záró rituálé részleteit mutatta meg. Koporsóikat is megmutatta, amik repültek az űrben, bennük a nyolc-nyolc holdi kővel. És egy olyan képet is beléjük ültetett, melyben ők nyolcan körbe állják Asáékat, ott a dombtetőn.
–Mintha jelen lennének…
–Várj csak Asa, ha a koporsóik leszálltak a Földre – ami így önmagában képtelenség, ugye, akkor ők még a kapu lezárása előtt meghaltak. Ami meg éppoly valószerűtlen.
–Hacsak nem haltak bele a világalakításba magába. Érzed te is micsoda erő kell az egybentartásához. Micsoda hatalmas figurák voltak ők, ha 700 éve elketyeg ez az egész az energiájukból!?
Asa elnézett Rita feje mellett a szemközti domboldalra.
–Odamegyek, megnézem. Hátha van ott valami amihez kapcsolódik a szelleme. – indult Asa.
–Jövök veled. - állt fel Jerome is.
Rita az alvó Lucyt nézte, majd a kezei között kevergetett lapokat.

Asa és Jerome egy kis kőszentélyt talált a fák között. Elhanyagolt, benőtt kis kőkupacot, ami egy mini barlangot képezett. Jerome leült a tövébe és megértette miért pont oda építették. A Nap már magasan járt, de innen bármely napszakban – de különösen reggel – lélegzetelállítóan szép látvány a domb a két kapuval. A fák, a bokrok, a sziklák és a kapu maga tökéletesen a helyén volt. Jerome és Asa hosszan ücsörögtek ott, magukba szívva az ősők jelenlétét

4-es hangár - Lucy

2009-05-09T10:23:00.002+02:00

Mikor végre egyedül maradt a szoborrá merevedett Bergerrel abban a borzalmas ágas-bogas gótikus kapuban hagyta magát felzokogni. Hosszan gyászolta magukat. Az pár órája még oly biztos világát, szerelmét és vele saját magát. A soha meg nem születő gyerekeiket a soha be nem következő közös jövőjüket, a drága embert, aki gondolkodás nélkül, azonnal beállt és vállalta. Elviselhetetlennek tűnt minden további perc. Odakúszott az egyik pillérhez és könyörgött neki, hogy térjen vissza hozzá. Ütötte-verte, könnyeivel áztatta, simogatta. Aztán csak lerogyott alá és hagyta, hogy teljen az idő, hogy peregjen ki a szemén át minden nedvesség belőle. Végül nem maradt semmi, csak a üresség és fájdalom. A fájdalom könnyen válik dühhé.Lucy pedig szabad utat engedett ennek az átalakulásnak.
Megkereste újra meg újra Berger lenyomatát a kapcsolati hálón. És továbbra is olyan szenvtelen figyelemmel találkozott, ahogy korábban. Képtelenségnek tartotta, hogy Berger ennyire érdektelen legyen iránta. Ilyen egyszerűen nem lehetséges. Az embereket, ellentétben az istenekkel a szeretetük és a gyűlöletük mozgat. Ha szeretsz valakit, akkor is szereted, ha bánt és ha gyűlölsz valakit akkor is azt teszed, ha már katatón és moccanni sem bír, nem hogy ártani. – Olyan köröket futott Berger körül, amire egy ember se nagyon tudott volna mit mondani. lassan belátta, hogy ez nem vezet sehova. Megvett egy szendvicset és megivott egy egész flakon vizet. A teste ujjongott, hogy végre valami energiaforrást kap.
Beléd tudnék halni. Miért hagyod ezt?
Órákkal később Zion visszafogott hangja érte utol a csillagokban kalandozó elméjét.
–Kommandósokat kapunk a nyakunkba. Várom az utasításokat.
–Mlyen eszközök állnak rendelkezésre? El tudja torlaszolni a zsilipet? Tud zárlatot vagy valami nehezítést üzembe helyezni az elektormos zárakon?
–Amit csak tudtam ilyesmit megtettem már. Csatlakozott a felkeléshez két technikus is közben. Így azért jobbak az esélyeink, de valami tűzerőre is előbb-utóbb szükség lesz.
Lucy hanagja megremegett.
–Akkor ha jönnek fenyegesse meg őket, hogy ha piszkálják a zsilipet kiszippantja őket a zsilip. Igyekszem kitalálni valamit.
–Hm.
Lucy fejét nyüzsgő tömegként árasztották el a gondolatok. Az a lehetőség, hogy Berger áldozata pár szaros kommandóson bukjon el, vérlázító volt. Mit tehetne? Mit tehetne? 10 óra alatt értek fel körübelül. De minden lépcsőn felfele lassabb. Mondjuk ha leér 7 alatt, azzal sincs kisegítve. Ez a paszuly meg azért nem létra. De ez a paszuly Berger.
Megkereste a kapcsolati hálón Bergert, illetve azt a valamit, amit annak hittek. Minden tudását összeszedte és igyekezett a kéréséből egy esszenciális érzetet gyúrni.
Kérlek.. kérlek..Érezte Bergert, valahol távol, érezte a figyelmet ami felőle jön és ahogy kinyúlt felé, hogy a kérését átnyújtsa semmi más érve nem maradt, csak hogy Berger maga van veszélyben. Persze a józan esze tudta, hogy a Kapu léte az egész küldetés létét is jelenti, de ez valahogy benne, Lucyben eltörpült ahhoz képest, ha valaki megbontja a kört.
Emlékezett Rita szavaira, hogy a szellemvilágbeli utazáshoz személyes kötődés kell. Hogy amihez erős a személyes kötődés egy pillanat alatt elérhető, míg amihez nem hogy személyes kötődés nincs, de teljesen ismeretlen is, az szinte elérhetetlen távolba vész. ha ez igaz, akkor neki lemenni Bergerhez, le a Földre, nem tarthat túl sokáig.
A kapcsolat él Bluemo’-ékkal. Most ugyan minden gondjuk nagyobb ennél, és meglehetősen messze is vannak. Nem hiszem, hogy jó ötlet ezzel zaklatni őket. Lemegyek, megoldom, bármi legyen is lent.Ha nem megy, még mindig szólhatok..

Beállt a kapuba. Két kezét széttárva éppen elérte a két tartópillért. Felnézett a kőarcba ami most mintha lenézne rá.
Szeretlek. Engedd meg, kérlek, hogy megvédjelek.
Berger nem szólt, ő pedig elkezdett lemászni a paszulyon. A korábbi létraszerű elrendezését a leveleknek most felváltotta egy csigalépcsős szerkezet. Úgy tudott leszaladni, mintha egy földi lépcsőn tenné. Nem nézett ki, nem nézett fel. Szigorúan a lába elé nézett, egyik keze a száron fordult vele. A forgás meditatív, az egyik legerősebb transz előidéző formula. Lucy hamar megérezte ezt az ősi varázslatot. A lábai automatikusan vették a lépcsőket, a légzése is ehhez idomult, a száron forduló keze sem fáradt, elméje elkalandozhatott.
Itt érezte Bergert. A figyelem ami mindig is velük volt, most olyan közelről olyan kendőzetlenül érte, hogy Lucy biztos volt benne, hogy Berger jelen helyzetének minden figyelme rá irányul.
Segíts!
Jó volt ismét éreznie ezt a szerető, óvó figyelmet. Egy gondolatfoszlány sem érkezett felőle, de a befutható körök a szár körül könnyűek voltak, a levelek laposak és stabilak, mint a kő. Száguldott lefele. Érezte a sebességet, és nem akart erre figyelni. A transz, a meditáció automatikája biztosabb volt, mint bármilyen figyelem. Megszűnt az idő. És ő úgy érezte Bergerrel van. Valahogy nagyon közel vannak most egymáshoz. Mintha az illatát is érezné. Nagyon közel, épp csak nem ér hozzá…
De eljött aztán az idő, amikor lassan elkezdtek a levelek más szögben állni. Kénytelen volt figyelni rájuk. Lassított és lassított. Olyan veszett tempóban jött lefele, hogy meg sem tudott volna állni, nagy hirtelen. Az egyik forduló mögött hungarocellel, meg fémlapokkal körülbástyázva ott állt a kedves.

Nem látta ahogy megszáradt vér borította, elszenesedett csíkok és nyílt sebek borították agyongyötört testét. Nem látta azt sem, hogy szemüvege félrecsúszva, ajka aprókat moccant, szeme cikázott a lehunyt szemhéj alatt. csak a kaput látta, az indás organikus gótikát aminek tetjén, csúcsán ott a Berger portré, ami most is szenvtelen.
Lucy rázta a fejét, mint egy dacos kislány, majd erőt vett magán, megkeményítette a szívét. Átugort a kapu alatt és félredöntött egy panelt, hogy kijusson ebből a szörnyű közelségből. Berger nem volt a fejében, a többiek is olyan hihetetlenül távol, hogy nem is tudott volna velük egyszerűen beszélni, mint eddig.
Zion odalépett és azonnal visszaillesztette a takaróelemet Berger mellé. Pár pontos mondatban vázolta a lehetőségeket és a helyzetet magát. Lucyn eluralkodott a kétségbeesett düh. Zion útmutatása nyomán kimászott a felső folyosórendszerre, kezében egy 15 cm-es csőcsonkkal. Onnan le a lépcsőkön, vissza a zsilip szintjére. A folyosón olyan halkan haladt, mint egy macska. A kommandósok éppen akkor igyekeztek ki a liftből. Szépen kisorjáztak mind és a klasszikus módon helyezkedtek el a hatalmas zsilip mellett. Lucy besétált közéjük, csapzott királykék miniruhájában, szétbőgött fejével, kezében hanyagul lógatva a csőcsonkot.
A kommandósok azonnal minden puskát rászegeztek. Lucy pedig elégedetten emelte fel a csövet. Lassan körbefordul, miközben a csővel, lassan minden puskát megérintett, mint valami tündér a varázspálcával.
A kommandósok is emberek, nekik is van odalent családjuk, valószínűleg ők sem aludtak két napja és sosem láttak hozzám hasonló varázslót.
A jelenlét felágaskodott mögötte, de most semmi fenyegetőt nem érzett. Sokkal inkább egy hatalmas harcostárs érzetét keltette benne, ami eddig büntetéseket osztotta rájuk. Lucy mosolygott. A puskacsövekre gondolt, a mechanikára, a fémre és műanyagra bennük, ahogy ezek a dolgok mind azonosak valahol mélyen, és sérülékenyek és múlandók.
Olyan vagyok, mint egy jelenés. Trinity vagyok és River Tam, Motoko Kusanagi vagyok.
Az egyik kommandós felszólította, hogy tegye le a csövet. Lucy félrebillentette a fejét.
–Jobb lenne fiúk, ha nem hátráltatbnátok a földmentő akciónkat.
–Minden amit mond felhasználható ön ellen. Emelje magasra a kezét és ne moccanjon.
Lucyre a kék ruha úgy simult, hogy minden izma, minden porcikája kivehető volt. Tisztán látszott, hogy a csövön kívül semmi nincs nála.
–Miért vannak itt?
A kommandós előrelépett, hogy megmotozza. Kivette a kezéből a csonkot és leejtette a lába mellé. Lucy állt és hagyta. A katona befejezte a motozást és hátralépett.
–Fel kell szólítanom, hölgyem, hogy hagyja el a sárga övezetet.
–Fel kell szólítanom, uram, hogy ön és alakulata hagyja el a sárga övezetet. – A jelenlét Lucy háta mögött kihúzta magát. A csőcsonk visszaugrott Lucy kezébe és amolyan jedisen felvillant egy mélykék fényoszlop a végéből. Lucy a szájával keltette a star wars filmek fénykardjaihoz tartozó jellegzetes hangot. Egy kommandós elnevette magát. Egy másik azonban lőtt.

Lucy oda sem nézett. Minden puskát megérintett, már egy sem működött. A késekkel és pisztolyokkal nem történt semmi, az az egy kommandós aki rá mert lőni, most egy detonált puskával a kezeiből maradt csonkkal lassan csúszott le ülésbe a lift csukott oldalán.
–Szerintem Önök már nem mennek sehova. – Mosolygott Lucy és teátrálisan megforgatta a fénynyalábot, ami immár önmaga adta a jellegzetes fénykard hangot. Még két kommandós lőtt. Az egyik azonnal meghalt, a másik harcképtelen lett. A parancsnokuk felemelte a kezét. Mindenki megdermedt. Némelyik Lucyre szegeződő cső remegett. A parancsnok a pisztolyáért nyúlt és úgy tüzelt. Lucy látta a mozdulatot, érezte ahogy az adrenalin mozdítja a testét, de a jelenlét gyorsabb volt. A lövedék porrá omlott mielőtt becsapódhatott volna. Lucyn a diadal első hulláma vágtatott keresztül.
–Szépen rendeződjenek egyes sorba… - nem történt semmi - Most. – hangját nem emelte fel, inkább lelassította azt az egyetlen szót. Olyan fenyegetővé igyekezett tenni, ahogy Bluemo’ beszélt a batárban az erdőherceggel. Úy tűnt a technika tanulható.
A kommandósok zavartan néztek a parancsnokra. Az lassan bólintott. Lucy nem tette le a fénykarddá vált csövet. A parancsnok szeme rebbent és egy gyors mozdulattal a fénykard lángjába dobta a kesztyűjét, Ami kis sercenéssel omlott két darabra.
–Sosem végzek hányaveti munkát, uram. – Lucy eszelősen vigyorgott. – Bele is nyúlhat ha nem hiszi. Odabent már nem érződik az égett hús szaga… Ne próbálja ki a képességeimet. Gondolja inkább át a saját és családja érdekeit. Ami itt történik, nem magáról vagy rólam szól. Ha ezt nem képes belátni, érdemesebb a halálra mint bárki más. – a parancsnok értetlen arcot vágott - Mert ön van itt, és ön dönt.
–Túszul akar ejteni?
–Amennyire megfogyatkozott az emberi élet odalenn, még értékesnek is lehet mondani, az ilyen jól képzett harcosokat… - újabb lövés dörrent és újból nem történt semmi. Lucy azonban annyira kiélezte magában a vérnösző állatot, hogy reflexből csapott le a lövöldözőre a karddal. Mintha levegőbe csapna. A vérpermet beterítette a kommandósokat. Ő egyetlen fordulattal vágott és még a vér lehullta előtt visszalépett a kiinduló helyére. A kommandós válltól csípőig futó vágás mentén kettéesett.
Pont mint egy animéban.
A jelenlét felizzott a tudatában. Lucy nem törődött vele, hogy ez most más mint korábban.
Minden más mint korábban. Én sem leszek többé ugyanaz.
A kommandósok tudták mi a Hope, tudták mi minden van itt, ami a földön merész álom csupán, de Jedikre ők sem voltak felkészülve. Beálltak sorba a parancsnok pedig bólintott Lucy-nek. magasra tartott fegyvertelen kézzel aztán bevonultak a hangárba.
Lucy megfenyegette őket még búcsúzásnak egy kis fullasztással, majd intett Zionnak és visszament a kapuhoz. Utolsó aktusként erőteret akart vonni a kapu köré, hogy senki ne férhessen hozzá. Zion ott állt a háta mögött és nézte.
–Adtam neki inni párszor. Nem tudom számít e.. Nem értem ezt az egészet, csak érzem, hogy nem tehetek mást. Kérem, tegye könnyűvé neki, amennyire lehet… Zion szeme megtelt könnyel.
–Ő a férjem, Zion. Gyűlölöm a döntését, amivel ezt az utat választotta. Köszönöm, hogy amennyire lehetséges gondját viseli. – hangja elvékonyodott és a könnyek ismét kibuggyantak. Palástolandó földighajolt az orosz mérnök előtt. ne engedjen senkit a közelébe, ha megmoccan, ha elmozdul vagy ha vérpatakok megszakadnak ő azonnal meghal, és az átjáró becsukódik.
Kezdte visszanyerni a hangját. felegyenesedett.
–Jól alakulnak a dolgok odaát. Önön múlik a dolog földi része, Ziopn. lehet megmentő is, ha jól csinálja. Bízzon magában és bízzon bennünk. – Ismét meghajolt. Érezete hogy ezekkel a szavakkal egy korábbi világot idéz fel, egy korábbi önmagát. Otthonos volt és megnyugtató épeszűnek lenni. Berger sosem engedte volna elhatalmasodni magán az őrületet.
Nem maradhatok itt hosszabban. Berger kérlek vigyél vissza…
Fellépett az első levélre, és olyan ólmos fáradtság vett rajta erőt, hogy meghalni is hajlandó lett volna, csak hogy lefeküdhessen kicsit. A Hold ott ragyogott a feje felett. A csigalépcsős forma maradt, így azért könyebb volt a mászás, mint a létra elrendezésben. Néha leült és pihent egy kicsit. El is bóbiskolt egyszer, miközben erősen próbálta elképzelni, hogy már a Hold közelében van. Az oda út 4 órát vett igénybe, a visszaút, nem telt többe háromnál. A hátamögül kihátrált a jelenlét és helyét ismét elfoglalta a barátai figyelméből szőtt védőháló, benne a töretlenül figyelő Bergerrel.
Éledezel az új testedben, édes? Hálásan köszönöm a segítséged.
Amikor kilépett a holdon a Kapun már dél körül járt ismét. Gnómok hőköltek hátra a felbukkanásától. Ő meghajolt és bemutatkozott. azok földig hajoltak és nem győztek hangot adni meghatottságuknak és örömüknek, hogy egy földi személy áll előttük.
Lucy minden idegszálával kapaszkodott a megszerzett józanságba. Aztán végignézett a repülőszigetes, tűtornyos tájon, egészen a dombtövéig húzódó meseszerű tölgyesig, ami felett repülő hajókon közeledtek a barátai. Egy pillanatig kereste a szemével Bergert. Aztán fáradt elméjébe nyilalt, hogy hiába, és újra elborult a világ. A hiány az hiány maradt. Beláthatatlan hosszú időnek tűnt számára, mire megszokja.

4-es hangár - Zion

2009-05-08T22:46:00.000+02:00

Amikor meglátta a Bleumont csapatát összeállt a kép.
Hiszen ezek az emberek ültek a teázóban is, amikor titokban találkoztuk. Valószínűleg kihallgatták az egészet. Micsoda egy balek vagyok. Végül is mindegy. Ők tudják mit kell tenni, én csak azt tudom, hogy mit nem szabad. Mivel itt senki nem hiszi el, hogy mi okozzuk odalenn a bajt, kénytelen vagyok a magam szegényes eszközeivel megoldani.
Sokkal jobban rágta a lelkiismeret semhogy örülni vagy számon kérni tudjon. Kicsit megbékélt magával, így hogy itt vannak, mert átadhatja a problémát nekik. Bevitte őket az üres hangárba. Neki is furcsa volt így látni ezt a helyet. Számára ez az egyik legzsúfoltabb munkaállomások egyike. Mindig tele szerelővel, technikussal, gépek működésének zajaival. Nagy nyüzsgő mozgó katedrális a hatalmas blende alatt, ami ha kinyílik kicsit mintha az isten nézne le rájuk. A szerelők Isten Szemének hívták, és számos babona kapcsolódott hozzá kezdetektől fogva.
A csend teljes volt, Baljós és idegesítő, és mint ilyen természetellenes ezen a helyen. A csoport megállt a középpontban. Lassan, aprólékosan felmérve mindent néztek körbe az elhagyott hangárban. Zion ettől olyan zavarba jött, hogy inkább ott hagyta őket és felment az irányítószobába. Fentről is jól láttott és hallott mindent, de nem kellett feszélyeznie őket a jelenlétével, és ők sem látták a félelmét.
Pár perc múlva az irányítóban is borzongott már a vers és az akörüli beszélgetés miatt. Fel fognak áldozni valakit! Zion nem mert lemenni és szót emelni a humanitás és a barbarizmus ellentéteiről. Ha valóban a Hope csinálja a földi katasztrófákat, akkor, ha közvetve is, ő maga milliószor kegyetlenebb dolgok előidézője. A szemüveges fickó, aki Zionnak valami otthonosságot képviselt ebben a furcsa társaságban a kelet-európai akcentusával és tagadhatatlan gyökereivel, beállt középre. Zionban meghűlt a vér. A fickó megölelte egyesével a többieket, és tenyérrel kifele kinyújtotta a karjait a teste elé. A többiek kántáltak valamit. A kínai lány majd összecsuklott, Bleumont a földre szegezte a tekintetét. olyan mélyen megrendültek mind, hogy még Zion is visszatartotta a lélegzetét a feszültségtől. Kinyitott a blendét. Isten Szeme méltóságteljesen és szinte hangtalanul kinyílt. Láthatóvá váltak a csillagok.
A kántálás felerősödött, a magas lány egyetlen erős vágással szinte lemetszette a srác karjait, az hátra sem lépett. A kínai lány leguggolt és lendületből csapott a srác mellett a földre. A villám pontosan a fickó függőleges tengelyén csapott végig, és húzott ívet valahova ki, a sötétségbe. Annyira erős volt a fénye, hogy az irányító üvege automatikusan besötétített. Mire visszaállt a rendes fényáteresztőséghez a szemüveges fickó már feküdt. Kifordult szenes, csonkolt végtagokkal, véres csomóként a felfestett gépészeti jelzéseken.. A testéből, valahogy egy hosszú-hosszú létra indult, ki a blendén, át a csillagokhoz.
Zion öklendezett, remegtek a térdei és annyira reszketett a keze, hogy a mikrofont sem tudta bekapcsolni. Az ájulás szélén volt már mikor meglátta, hogy a csapat, Bleumonttal az élen elindul a semmibe vesző létrán felfele.

Őrület.

Zion számára elmúlt a racionális gondolkodás lehetősége. Vagy egy órát csak nézte a kizsigerelt szétroncsolt férfit a hangár közepén. Végül leóvakodott, hogy megpiszkálja. De amint elég közel ért látta, hogy valami lehetetlen csoda végett az még él. A szíve ver, a szeme rezzen lehunyt szemhéja alatt, a szája hol megfeszül, hol elernyed. Az égett hús szag lassan eloszlott, a víz is felszáradt, csak a vér áramlott kis patakokban a test alatt, mint valami torz, kívülre került keringés. Zion beleszólt a mikrofonba, remélve, hogy Bluemont különítménye hallja a szavát.
–A barátjuk még él… nem kéne orvost hívni?
A rádió túloldalán öt rémült vagy megkeményült hang egyszerre kiáltott, nemet. A svéd nő váltott csak vissza normál hangnemre és kérte meg, hogy tartsa magát és mindent és mindenkit távol tőle. Az ő ilyen állapota teszi lehetővé a műveletet. és ezt vegye nagyon komolyan, mert ezen áll vagy bukik a sikerük.

Ha nem hallotta volna a saját fülével, hogy az az ember önként és lebeszélhetetlenül jelentkezett erre, és ha nem látta volna, ahogy azok érzékeny búcsút vesznek tőle, a kérés ellenére orvost hívott volna. Így azonban csak állt, alig egy lépésnyire a szerencsétlentől és zihálva vette a levegőt a megrendültségtől.
Mélyet sóhajtott, és a józan esze megőrzése végett más problémák fele igyekezte fordítani a figyelmét.

A hangárt elég jól lehetett védeni, ha még egy tucat ember lenne itt, hogy a biztonsági berendezéseket üzemeltesse. Így azonban csak az áramtalanítás és a manuális lezárás maradt. Zion körbenézett. Beindított pár gépet, arrábbállt velük, eltorlaszolni, kitámasztani a bejáratokat. Átírta az elektromos zárrendszer kódjait is. Közben néha az apja hangját hallotta, ahogy áll Moszkvában a behúzott függönyű hallban és a távoli finom pukkanásokra kontráz, hogy itt fogunk megdögleni.
–Itt fogunk megdögleni. - Mondta ki végül.
Fején a fülessel kezében az elsődleges szervizmodullal körbesétált még egyszer. A szemüveges még élt, a létra stabilan állt ki a mellkasából, Isten Szemén át, ki az éjszakába. Végiggondolta még egyezer mit csinált, mit tapasztalt, hogyan ellenőrizte le és hogyan bizonyosodott meg róla újra. Miért hívta a franciát, mit vár tőle, és mit hajlandó ezért megtenni és feláldozni. Lehetőségei végesek voltak, ahogy a rendelkezésére álló idő is. Szépen, rendszerezve összeállította a logokat és bizonyító adatokat, mérési eredményeket és kinyomtatat őket, valamint kimentette őket az egyik BBC műholdra.
Semmi nem maradt, amit még megtehetne, így aztán hagyta magát az irányítóban, lábát a pultra téve, feje alatt egy ott felejtett viharkabáttal, álomba merülni.
A kihangosított rádió sercegésére ébredt, ami mint mennydörgés hasított a hangár csendjébe. Technikusok érdeklődtek egymástól, hogy ki milyen hibát talált a hangár körül. Megállapították, hogy nem valószínű, hogy üzemzavar keletkezett. Egyik technikus sem merte kimondani, hogy szabotázs. Kint állt az egyik a főbejárat előtt, a dupla acélajtón túl. A másik fentről próbált bejutni, a blende szerelőjáratainak egyikén. Zion korábban gondosan végigjárta és eltorlaszolta vagy zárlat alá tette mindet. Most kicsit sajnálta is. Ismerte ezt a két technikust. Az a fajta ember volt az egyik, aki minden hónapban hazamegy a családjához, a kabinjában minden gyerekéről és az ex és a jelen feleségéről is van egy fotó. Valamint a városának baseballcsapatáról is egy újságból kivágott csapatkép 2001-ből. Akkor megnyertek valami kupát. A másik is jó ember volt. Volt egy kutyája otthon. Az anyjával lakott, ha otthon volt. Fiatal ember volt, a kutya feleannyi idős volt mint ő, de ő már öregnek számított ezzel a korral. Sosem volt barátnője, nem hogy felesége, de szerette a kutyáját is meg az anyját is. Zion hallgatta őket és a saját életére gondolt. Az ő szülei a Paradise cityn rokkantak meg. Felesége sosem volt. Néha randizott itt a bázison, de a legtöbb kínos pánikszexbe torkollt. Sosem volt szerelmes családi kötelékei mondhatni lazák voltak. Mégis, most, hogy látta a földi híradókat, a részleteket, a műholdképeket, szinte a bőrén, a csontjaiban érezte többiek mi mindent vesztettek el. Egészen sajátjának érezte a veszteségüket. Itt ez a két szerelő is, lehet hogy még ők sem tudnak róla, hogy a gyerekeik vagy az anyjuk már nem létezik.
A szerelők elhallgattak. majd pár perc múlva zavartan kezdtek beszélgetni a parancsokról. Vissza kellene menniük a levegőelosztó részlegbe, eligazításra, de ők már látták a híreket és inkább eltávra mennének. A családos, Moore nevü maga sem tudta mivel lenne nehezebb szembenéznie, ha nem tudja mi van a családdal, vagy ha tudja, hogy baj van. Dix hazamenne. Zion hallgatta őket. Dix zavartan kezdte Moorenak ecsetelni, hogy mennyi teória kapott szájra, és hogy az egyik vezető programozó állítólag meg van győződve róla, hogy ők, azaz a Hope felelős ezért. Remegett a hangja. Zionnak a gyomra remegett. Moore hosszan hallgatott, és végül kimondta ő is, hogy neki meg az asszony jön a kezdetetktől azzal, hogy istentől elrugaszkodott dolog ez az űrhajóépítés, pedig azt nem is tudja mekkora, meg hogy milyen egyszerü a le meg felszállás… Dix hümmögött. Zion egészen ráhajolt a vezérlőpultra izgalmában. Róla beszélnek, biztosan. Dix nagyot sóhajtott és azt javasolta, törjenek be a hangárba, és rejtőzzenek el itt, mert innen még mindig előbb érnek a mentőkabinokhoz, mint a levegőelosztótól… Moore-t nem kellett győzködni. Mondott pár szót a dezertálásról meg a lojalitásról, Dix pedig a szeretteikről és katona hngya létéről, valamint a mérnökök túlkapásairól és töketlenkedéseiről, majd visszament a sárga folyosóra a lángvágóért.
Az nem lesz jó…
Zion ösztönösen lépett. Olyan hangon szólalt meg, amin a legmegbízhatóbb kollégáit igazította útba. Kedves, erős és meggyőző volt, egy szerethető főnök. Az ösztönösen szájára tóduló szavakra súlyos csend volt a válasz. Zion homlokáról nagy ütemben csepegett a verejték. Jól van – gondolta, akkor megmutatom. Amit gondosan kilőtt adatcsomagot a műholdra, mist könnyedén megjelenítette a hangár zsilipajataja melletti monitoron. Moorenál nem volt ilyesmi, de ha Dixet megnyeri, úgy már Moore-ral sem lesz olyan nehéz.
Hallgattak, majd Dix kezdte az Úrat emlegetni. Pár perc múlva már csak habogott, miközben az adatok záporoztak a kijelzőre. Míg Dix olvasott Zion lerohant a hangárba és aluminium lapokkal és hungaroceltömbökkel körbekerítette a földön fekvő roncsot.
–Igenis, Uram, jelentkezem szolgálatra Uram. Nem értem pontosan mit rontottunk el, de nem kívánom tetézni a bajt, uram, és inkább halok meg az ön oldalán, mint odahaza a szégyentől, Uram!
Zion lehorgasztott fejjel hallgatta, majd komótosan odaballagott és kinyitott a a zsilipet. Moore úgy egy óra múlva csatlakozott. Együttesen már komoly esélyük volt, hogy akár órákig is ellenálljanak a beigyekvő rendészeknek. Zion néha felnézett, hogy a Blendén át hunyorognak e még rájuk a csillagok.

Másnap reggelre, miután Dix kilógott és hozott egy csomó szendvicset az automatából, és két rekesz vizet is sikerült lenyúlnia a sárga szint kantinjából, megjelentek az első aggasztó jelek. A rádiókat fülelték, csetvonalakat és adatforgalmat folyamatosan szemmel tartották. Így végigkövethették, ahogy a rutinszkennek megtalálják a dokkot, mint nem normálisan működő nyitott egységet. Ahogy más technikusok jönnek és megállapítják ugyanazt, és ahogy ők sem, ezek a technikusok sem merik kimondani, inkább gyorsan visszamennek, vagy tovább. Végül katonák is jöttek, Lassan várhatóak voltak a rendészek is. Bleumont csapatából csak a kínai lánnyal tudott beszélni, és nem úgy tűnt, hogy hamarosan visszatérnek. Zionon kezdett úrrá lenni a pánik. 19 óra telt el a rituálé óta. A fickó a földön fekve még élt. Megitatta 2 óránként, de valójában nem volt magánál, csak a nyelési reflexei dolgoztak. Zion már egészen megbarátkozott a száradt vértől megdermedt európaival. Bajtársias érzelmei kezdtek vele kialakulni. Néha azon kapta magát, hogy oroszul beszél hozzá bátorító szavakat.
Amikor megérkezett az első olyan parancs ami rájuk nézve fenyegető lehetett Zion szólt a kínai lánynak, Lucynek, hogy adjon utasításokat. Lucy hümmentett kettőt majd annyit mondott, hogy ha kommandósok jönnek fenyegessék meg őket, hogy nyitva a zsilip, tehát ha robbantanak kiszippantja őket is a vákum. Zion egyre idegesebb lett.
4 óra múlva megérkeztek a rendészek. Az ötödik óra közepén megérkeztek a kommandósok, és pár perccel előttük a lány is leereszkedett a létrán.
Zion úgy nézte, mint egy szellemet. Lucy szeméből minden részvét hiányzott. Amikor kilépett a kordon mögül hideg volt és céltudatos mint egy robot. Felmászott a felső szervízalagutakhoz és hátbatámadta a kommandósokat. Zion nem igazán látta át az eseményeket, pedig rádión végig kapcsolatban maradtak. Egyszercsak Lucy azt az utasítást adta, hogy nyissa ki a zsilipet. ő megtette, a 12 kommandós pedig besétált kezüket magasan fent tartva a hangárba. Lucy intett a fejével Zion felé.
–Mostantól ő a főnök. ha egy rossz mozdulatot tesztek, azonnal meghaltok. És mint valami mini női Deat Vader összeszorította a levegőbe emelt öklét. A katonák mind fuldokolni kezdtek. Nagy volt aztán a buzgalom. Lucy ücsörgött kicsit a hevenyészett bunkerben, majd visszamászott ugyanazzal a szédületes akrobatikus tempóval, amivel megérkezett.
Nem lehet túl messze a Hold..
Lucy távoztával a fenyegetés is tompult. ő pedig fegyelemre intette a kommandósokat, és nekik is megmutatta a felvételeket. Úgy magyarázva az ott látottakat, mintha egyetemen tartana előadást. Görbedt alakja, és flegmatikus gesztusai, szintelen hangja nem gyakorolt volna nagy hatást egy előadóban. Itt azonban mindennél hitelesebbé tette a beszámolót. A kommandósok elbizonytalanodtak. Végül elfoglalták helyeiket a hangár védelmébe állított fegyvereknél.

Zion úgy érezte magát mintha valami forgatókönyvet teljesítene. Mintha minden előre el lett volna tervezve, neki csak követnie kell a parancsokat. Ezek a parancsok nem a fejében voltak, hanem őrülten háborgó lelkiismerete keltette őket. Hátra állította magában a tudóst, és teret engedett az embernek, a hazafinak, a fiúnak. Bleumont távoli remény volt csak, a kommandósok érthető és kézzelfogható segítség. Úgy számolta, hogy minden egyes katona plusz 5-7 órát jelenthet
A Hope nem moccant. A rádiók üresen sisteregtek. A csetvonalak nagyrészén semmi mozgás nem volt.
Itt fogunk megdögleni….

Hold - Túlélők Kertje - Bluemo'

2009-05-05T12:47:00.004+02:00

Megkérte őket, hogy ne gyógyítsák. Nem tarthat olyan sokáig, hogy komoly baja essen. Ismerve vitalitását, úgy becsülte, hogy egy félórát talán bírja a palást tüzét. Nem vállalhatta be, hogy csalónak vagy gyengének lássák, miközben beszél. Nem cáfolhatott nagyon rá a képre, amit róla őriztek. Bár nem nagyon hitte, hogy igaz, hogy ő az a herceg, de ha a Holdiak ezt hiszik, higgyék úgy, hogy visszatért és megjavult. Erre a gondolatra mindig a kétségek feleltek. Eszébe jutott a lakosztályban tűnődve, hogy mi minden aljasságot vetett be a Földön, csak hogy rá tudja húzni a korrupt állami és gazdasági szereplőkre a vizes lepedőt. Valóban azt gondolta, hogy a cél szentesíti az eszközt. Igyekezett, Gaia látja lelkét mennyire igyekezett a legkisebb károkat okozni, de mint egy sebész, neki is roncsolnia is kellett a gyógyításhoz. Az a hatalmas kontroll amit a saját érzelmeivel és tetteivel kapcsolatban kifejlesztett, arra is kiterjedt, hogy a leg körültekintőbben járjon el, mindig és minden körülmények között.
Felrémlettek bukások és felrémlettek félreértett utasítások is. Egy baleset melyben egy katona és kislánya veszett oda, csak mert ő rosszkor hívta fel a nőt telefonon és hatékonyabban ijesztett rá, mint gondolta. Nem ő tehet róla, hogy az éppen vezetett, hogy a stressztől és az osztott figyelemtől lassítás nélkül hajtott át egy útkereszteződésen. Mégis. Itt a palotába úgy nehezedett rá ez a hiba, mint amennyire idegenek voltak a róla felsorakoztatott sárkány életű emlékei. Ez sem volt persze így igaz. Valahol érezte, hogy valami igazság van azokban, de semmit nem talált ami valóban, hitelt érdemlően ismerős volt neki. Amire emlékezett, színek, illatok, akkori érzelmei és hangulatai gyűrűjében mind földi emléke élménye volt. A sárkány életének vérgőzös burjánzása mint egy film kockái éltek benne. Valóban látta a teljes filmet, bár alig emlékszik belőle valamire. de az valaki másé, ő csak végignézte. A saját emlékei és érzései a Földről származtak.
A Földről, ahova nem is akar már visszatérni, ahogy itt sem akar már maradni. Semmi nem várja őt ott. Olyan hontalanság csupán, ami itt is övé lehet. Se Berger, se a családja, se a cége, se a városok, ahol élt, se az emberek, akiket ismert, se az országok, a világrend nem létezett már. A céljai is mind szétomlottak. Lesz e szükség valaha is arra, amit ő a környezetvédelemről tud, egy olyan világban ahol elementálok és elf királyok ügyelik a természetet? Ha odaát nem is maradt semmi ismerős meg, akkor akár itt is maradhat.
Menni vagy maradni? Mi a különbség?

De kiment és elmondta amiért jött. Beleadott mindent, keserűséget, csalódást, félelmet és aggodalmat, józan eszét és szónoki gyakorlatát ötvözte a sárkány szívének hevességével és karizmatikusságával. Háta mögött a három aki vele maradt, akiknek a feltétlen lojalitása nélkül úgy érezte nem bírja végigcsinálni. Bár, mikor a Madárházban magához tért és ott kuporogtak körülötte, és Gaia szelét még érezte a bőrén, pont ilyen biztosan érezte, hogy bármelyikük nélkül elbukik.
A beszéd végén beállt közéjük negyediknek. Nem érezte a fájdalmat, de érezte a saját égett testének szagát. Nem nézett le a lábaira, nem mert szembenézni égett, levedző, kilógó csontokkal és hússal.
Ki kell tartsak a végéig.

A Kapuhoz vezető úton már üresnek és jelentéktelennek érezte magát. Nem akarta újra látni Bergert, nem akart Lucy szemébe nézni, és nem akart semmi többet csak lefeküdni a fűbe és ottmaradni, arccal a földbe és háttal a Napnak.

Az emlékek úgy peregte csukott szemei előtt, mint egy haldoklónak.
Nem lehetsz ilyen kegyes. Mosolygott a nedves földbe. Megkímélsz a továbbiaktól? Hogy mondta Asa, Gaia legkedvesebb fia? Még hogy én…
Rita ott ült, alig két méternyire. Bluemo’ erőt vett magán és mászott mellé. Nem túl közel, de elég közel ahhoz, ha a nő meg akarná érinteni, megtehesse.
Egyszerűbb lenne, ha végeznél velem. Azt hiszem... Neked megengedem…Akkor azt gondolhatnám, hogy beteljesedett, ami én vagyok. Megcselekedtem, amire születtem… itt vagy odaát.
Rita nem mozdult. Sokáig nem mozdult. Bluemo’-ból lassan tovatűnt minden minimális élnivágyás. Az oldalán feküdt, szemét le nem véve a kapuról, ami valaha legjobb barátját ölelte, háta mögött egy dacos nővel, akinél jobban egy nőt sem érzett vonzóbbnak még. És képtelen volt bármi indítékot találni arra, hogy levegőt vegyen. Ájultan aludt el. álomtalanul feküdt órákig a füvön, ugyanabban a mozdulatban. Nem vett észre sem Rita távozásából, sem visszatéréséből semmit. Nem érezte a vörös sárkányt a közelében és nem vette észre a simogatást és a sátrat sem, ami mélyvörös színével úgy fogta körbe őket, mint biztonságos anyaméh.

Amikor kinyitotta a szemét Rita ölében nyugodott a feje. A nő kezei mint lepkeszárnyak libbentek a hátán. Hihetetlen volt. Erősnek, egészségesnek és kipihentnek érezte magát. Szeretett volna hátrafordulni, hogy Rita szemébe nézzen, hogy valami értelmet találjon a hirtelen jött kedvességnek. De ha nem igaz, az sokkal rosszabb lenne. Nézte a sátorlapot, aminek felbukkanását átaludta.
–Mi történt?
–Aludtunk. Pihentünk mind. A Komornyik sátrakat hozatott, meg élelmet. A gnómok folyamatosan dolgoznak a kapun. Zion megvívta a maga csatáit kommandósokkal és belső démonaival egyaránt. Majd Lucy elmeséli, ha részletek iránt érdeklődnél.
–Ez olyan mintha jelentés tennél. Épp csak a nagyuram hiányzott a végéről.- mondta és megfogta a hajában előretörő finom ujjakat. –nem tudok rajtad kiigazodni. Mikor már jól vagyok dédelgetsz és védsz. Amikor éppen elbukni készülök, és az életemet jelenti, hogy támogatsz e akkor gúnyolódsz és hitetlenkedsz?
–Ne haragudj..
–Te ne haragudj. Elmúlt, vége. Nem kérhetek rajtad számon semmit. Ne haragudj. Örülök, hogy itt vagy velem.
–Miért kellek neked egyáltalán?
–Azért ami te vagy.
–Remek. A sárkány barátnőd is ezt mondogatta, hogy én vagyok a Látó. Remek, tudok holtakkal beszélgetni, na és? Mit viszi ez a világot előrébb, vagy miben és hogyan szolgál ez téged vagy az ellenségeidet? De bármelyik is, miért érdekelne engem ez, ha egyszer nincs már otthon, nincs már barátság amiért élni lenne érdemes? Kicsi vagyok én ilyen dolgokhoz, Bluemo’. Én csak egy irodalomtanár vagyok, aki tud beszélni néha a szellemekkel.
–Aha. Valóban. De nem gondolnám, hogy egy buta liba vagy.
–Lehet, hogy mégis?
–Szedd össze kérlek, nekem, a hozzá nem értőnek, hogy mit tudunk a szellemekkel való kommunikálásról? Nem filmélményeket szeretném, ha kimondanál, hanem a te saját tapasztalataidat vagy megérzéseidet. - Felült a lány mellé. Hátukat a sátor kimerevített ponyvájának döntve ültek. Kezeik hanyagul egymásra ejtve hevertek közöttük. Most mert először ránézni, hogy tudta a lány előre néz és éppen a gondolatait rendezi csatasorba, hogy a nyilvánvalóan beugratós kérdésre jól megfeleljen. Alig látta a sátor fényviszonyai mellett.
–A magunkra irányuló kérdéseknek ára van. Nem azért kaptam ezt a lehetőséget, hogy a magam hasznára fordítsam, hanem, hogy szolgáljak vele. Felsőbb hatalmaktól kapok válaszokat amik mindig igazak. Nem jön létre a kapcsolatom a szellemekkel, ha engem magam nem érdekel a kérdés…
–Mmm. Akkor azt is megállapíthatjuk, hogy mindenki másnak mindenfajta kérdésfeltevés esetén fizetnie kell. Valamint hogy a szellemek, legyenek azok holtak lelkei, vagy természetszellemek, vagy városlények, simán hazudnak vagy félrevezetnek bárkit.
–Másoknál igen, de nálam úgy van ahogy az imént mondtam…
–Látó vagy. Min csodálkozunk?
–Mi ez, hogy látó vagyok, ha nem az hogy látom a holtakat?
–Ó nem, nem ezt jelenti. Igazat látó a Látó. Nem tudnak hazudni neked. Nem lennék meglepve, hogy azokon az alkalmakon nem értél el eredményt, amikor a szellemek megpróbáltak hazudni neked. –szélesen vigyorgott. –Mindenki más fizet. Te nem. Ki nem fizet még sosem?
–Nem tudom…
–Akitől félnek, Rita, akinek akkora a hatalma, hogy inkább bármit odaadnak, csak a legféltettebb kincsüket ne kelljen.
–Én nem vagyok ilyen.
–Persze hogy nem. Én vajon ilyen vagyok?
Rita lehajtotta a fejét. Örökké el fog bukni, ha szócsatára kerül a sor.
–Akkor megállapítottuk, hogy nagyhatalmú lény vagyok, akitől retteg a szellemek hada és aki csak hullákkal beszélget erről mit sem sejtve?
Bluemo átölelte a lányt és belecsókolt a hajába.
–Te nagyhatalmú csukott szemű hülye, te.
–Ha én ez, akkor te mi vagy? Melyik vagy te? – kezdett újra, bátortalanul incselkedni Rita.
Bluemo’ lehorgasztotta a fejét, és hosszan igyekezett visszatalálni a középpontjába.
–A lojalitásom a Földé, az álmaim a Holdé, a szívem veletek van, bennetek él. Az életemmel Gaia rendelkezik, de ettől még a döntéseim simán lehetnek rosszak. Könnyű lenne feladni a jófejséget és kitombolni magam ezen a mágiától ragacsos levegőjű világon. Vágynék is ilyesmire. Tobzódni az erőmben. De gyávább vagyok ennél, vagy nagyobb a felelősségtudatom… vagy nem tudom. nem merek ilyesmit csinálni.
–Néha kicsillan a lovag mögül a sárkány. Tudom, látom, hogy nincs már meg a kesztyűbáb lovagod, de mégis ilyennek látlak azóta is. Talán csak nem kesztyűbáb, hanem egy igazi lovag akit érzek. Néha hagyod előremenni a sárkányt és akkor kő kövön nem marad. Ez nagyon nehezen feldolgozható nekem.
–Mindenkiben van szerintem ilyen válságszörny, nem? Lucy is.. ó istenem! Mennyi gyilkos indulat feszült bele azóta. Annyira sajnálom…
–Miért kellek neked, Bluemo’? Mit tudok, amire szükséged van.
–Igaz amit látsz, drága Látó, és igaznak látsz, igaz?
Rita elnevette magát. Bluemo’ lassan folytatta.
–Ha mellettem állsz, azt csak önszántadból teszed meg. Nincs semmi amivel kényszeríthetlek, vagy hathatok rád. És ha ez így van, és te itt vagy és mellettem vagy, akkor igaz vagyok. Tudod ezzel a fenevaddal bennem, minden nap, minden döntésben szükségem van a tükörre amit tartasz. Most már olyan elválaszthatatlanul és feloldhatatlanul tartozom Gaiának, ahogy elképzelni sem tudtam eddig. Nem lehet, hogy rajtam múljon. Ha pedig engedek a fenevadnak, vagy a hírének, vagy az emlékének, akkor oda mindaz amiért ti és az a sok ember és más lény áldozatot hozott.
–Melletted vagyok Matthieu Bleumont, földi varázsló, önszántamból és szabad akaratomból.

Bluemo’ alig merte elhinni. Ahogy Rita száját elhagyták a szavak, úgy nyíltak meg benne eltorlaszolt kapuk. Ömlöttek elő lezárt emlékek. Érezte e választást, a felismerést, a kínokat amiket a Komornyik okozott a lelkének. Ó nem, a Komornyik egy ujjal sem nyúlt hozzá. csak beszélt neki, beszélt hozzá, és meggyőzte őt. a benne munkáló éhezőt, akinek a világ minden hatalma is kevés. Legyen ő az egy, aki elhozz az egyesülést. Igázzuk le és hajtsuk uralmunk alá az áruló emberiséget. És valóban, ő elindult és leszületett. Bemocskolta magát egy ember testével, egy ember életével.
Bluemo’ reszketett a feltámadó emlékek súlyától. Magához szorította Ritát, úgy ölelve úgy csókolva, mintha soha többé nem tehetné. Magára húzta, hogy a lány fölé magasodhasson.
–Takarj el előlük, kérlek. Az vagyok aminek látsz. Földi ember.

Hold - Túlélők Kertje - Rita

2009-05-05T08:47:00.007+02:00

Nincs már tétje köztünk ennek? Minek? Milyen tétje? Nem kellek neked.
Rita tépte, marta magát. Először percekre nem tért magához a sokktól. Majd nem tudott már mibe kapaszkodni. A kúltúrsokk és a visszautasítás minden lendületét elvette.
Miért mondta, hogy szeretné ha az oldalán állnék? Miért csókolt meg, miért mondta, hogy vonzódik hozzám, ha nem kellek neki mégsem?
Végig a meghallgatás alatt és végig a dombra vezető hosszú úton ezen pörgött a feje, és ebben mérgeződött a szíve. Végül mindent eldugott valahova nagyon mélyre. oda ahol a Berger mint kapu őrületbe kergető képeit is tartotta, és igyekezett tudomást sem venni a világról.
Majd ha kellek szóltok. A kapcsolatot fenntartom, de bármi többre képtelen vagyok…

Csak testben volt jelen az audiencián is. Képtelen volt befogadni azt a tömeget, azt a millióféle szemet és bőrt, szándékot és indulatot ami feléjük fordult. Bluemo’ lábait nézte, ahogy a tűz bele-belemar.
Haza akarok menni.
A dombon aztán volt ideje kisírni magát. Nézte ezt a bizarr helyszínt, ami élete legfájóbb jeleneteihez kötődött, és nem mert ránézni a férfire, aki az eszméletvesztés határára sodródott már, és aki csak egy sötét kupac a látótere peremén. Az az ölelés és az a csók járt a fejében,a múltidéző délelőtti házibuli a haldokló New York felett. Hosszan rázta a zokogás.
Mikor a kupac mellévonszolta magát ő rá sem nézett.
Ne gyere ide a támogatásomért. Összetörted a szívem, összetörted az életem.

A hívás elsöprő volt. Rita azt hitte értenek, igen jól értenek ők ketten Bluemo’-val a a telepátia mindenféle trükkös módjához is. De ez a gyengéd simogató hívás olyan kifinomultságot, annyi tapasztalatot sejtetett, hogyRita egészen megrémült tőle. Hátranézett és összetalálkozott a tekintete az Asa mellett álló hatalmas csillogó bíbor lénnyel.
Feltápászkodott és ott hagyta a reszkető férfit a fűben.

–Üdvözöllek Rita, földi varázslónő. Köszöntötte a sárkány, miközben Asa sietett el mellette szétbőgött arccal de mosolyogva.
–Üdvözöllek…
–Megtisztelő a figyelmed.
–Látom Asa megkönnyebbült a veled való találkozástól. Jó híreket hoztál?
–Reményt hoztam neki. És kérdéseket neked.
–Kérlek… - és már húzta is elő a tarot kártyát a ruhája redőjéből. A sárkány felöl kíváncsiság és értetlenség csapta meg Ritát. – Hallgatlak.
–Mire vársz még, Rita, földi varázslónő?
–??? – Rita szemei elkerekedtek – Nem várok semmire. A sárkány hatalmas teste és hosszú erős farka segítségével gyakorlatilag körbeállta. Nem volt fenyegető, inkább mintha privát szférát igyekeznek kettejüknek alakítani.
–Nem tudják, ki vagy te, igaz? Nem mondtad meg nekik. Ha tudnák a Herceg azonnal levágott volna. Mondd miért állsz mellé? Mit keres egy magadfajta egy ilyen elemi gonosz mellett, mint szövetséges?
Rita megmerevedett. A sárkány immár a fejében folytatta mondanivalóját.
Ismerem én is a történeteket, amikor sakkban tartja a gonosz a jó bajnokát, és így nyer háborúkat. De látlak Rita, látom, hogy önként vagy vele. Nem kényszerít és a lábadnál dorombol. A tenyeredből eszik és szomjazza a pillantásod. Miért vagy vele? Miért segítetted erre a posztra?
A mondandója végére a sárkány hangja orkán volt a fejében. Felperzselte felszínes gondolatait. Nem akart neki ártani, de olyannyira marták ezek a kérdések, és annyira fontos volt neki, hogy azonnal megkapja a választ, hogy ilyen nyersen vetette elé. Rita érezte, hogy nem ellensége ez a forró és hatalmas lény. De csak egy hajszálon múlik ez. Bennt volt a fejében. Hívatlanul és éppen olyan pusztítón mint pár napja Bluemo’. Akkor az tanítás volt, és semmilyen valódi kárt nem okozott… és egy csodálatos csókban és ölelésben végződött. Rita gyomra újra összeszorult.
Nincs szüksége a segítségemre… már. Nem tudom ki ő valójában és nem tudom én magam ki vagyok. Akit a Földön megismerte az nem egy vérgőzös sárkány nagyúr, hanem egy elszánt Föld hívő, akinek a bolygó épsége és az emberi értékek fennmaradása elemi fontosságú. Érzem a szagát annak a lénynek, akire itt mindenki gondol, ha ránéz. De fogalmam sincs és meg is rémít, hogy nem tudom, melyik ő valójában.
Te Látó vagy, ha te nem tudod akkor ki tudhatja?
Nem kérdeztem rá sosem, hogy ki is ő.
A sárkány értetlenül nézett.
Miért nem élsz a hatalmaddal, Rita, földi varázslónő? Te vagy a Látó, én csak sokat éltem. Azt nagyon nehezen hiszem el, hogy Skihiir a Földön hirtelen jólelkű lett. A céljai mindig olyan magasra törőek voltak, hogy abba némi jócselekedet néha akár bele is fért. De annak, itt sokan tudják, mindig meg volt az ára. És a Lávaföldiek amúgy is drágán számolnak, a te barátod a valaha élt legdrágább jócselekedeteket intézte… Azt viszont tudom, hogy a Komornyiknáll biztosabb kezü kínzómester nincs a Holdon. Ha ő a szolgálatába állt, ha tényleg így van, az sem lehet véletlen. Ha maga Komornyik ítélte úgy, hogy Skihiir lesz a mi megmentőnk, és egyben a legfőbb méltóságunk is a továbbiekben, jó oka lehetett rá. Attól tartok csak, és bocsássd meg nekem, hogy kételkedem, hogy akár a Komornyik, akár te szabad akaratotokból állnátok egy ilyen Úr szolgálatába. A Komornyik világunk legelszántabb Föld hívője. Miért, hogyan alakulhatott a világ úgy, hogy Skihiirt emelje Helytertónak, vagy az összevont két világ közös urának?
A sárkány tombolt Rita fejében. Minden kétségbeesése és aggodalma átfolyt Ritához, aki érezte, felismerte, hogy a vörös sárkány tudatosan engedi át az érzéseit.
Nem ismerem minden földi tettét, de tudom amit tudok, és annak alapján nem gonosz. De láttam a szemét itt, hallottam a hangját, látom az indulatának és magabiztosságának forrását az itteni emlékeibe. Nem tudom ki, ő. Talán ha tudnám én ki vagyok, könnyebben helyezném el őt is. Magamhoz képest.
A sárkány fújtatott majd komolyan Ritába mélyedt, hogy nehogy elkalandozzon annak figyelme róla.
A Komornyiknak is hinnék, és neked is, ha nem a Herceg mellett állnátok. Nem segíthetek Látó, bocsáss meg. De mivel ismerem a természet törvényeit, azt kérem, legyél az, aki te vagy. Lezárt szemmel állsz előttem, pedig Látó vagy. Nem tudom, hogy mitől alakulhatott így a sorsod, hogy pont ez a mélyfekete lény kelljen, hogy felnyisd a szemed. De ha már így alakult, én itt leszek, hogy ha kell, megvédjelek a haragjától, ha felébredve ellene fordulnál.
Rita száján olyan természetességgel csúszott ki a tény, ami napok óta őrölte de kimondani eddig még magának sem merte.
Szeretem őt.
A sárkány kilépett Rita elméjéből és most rajta volt a megdöbbenés sora. Megnyitotta Rita előtt a testéből alakított kört és lassan kiterjesztette szárnyait.
–Ez az egyetlen mágia, ami folyók irányát tartósan képes megfordítani. Azért fogok könyörögni Gaiahoz, hogy a Herceg viszonozza érzéseidet. Ez az egyetlen esélyünk.
Széttárt szárnyakkal hajolt földig Rita előtt.
–Köszönöm Rita, földi varázslónő. Reményt hoztam ajándékba,hálám jeléül, hogy megtettétek ami megtehető, és most ajándékba kapott reménnyel távozom.

Úgy szállt fel, hogy alig moccant a szárnya. Ritát mégis majd elsodorta a légörvény.

Lassan ballagott vissza a dombra. Odaült a már eszméletlen Bluemo’ mellé. Óvatosan ért hozzá, éppen csak az ujja hegyével mert reszketeg vonalat húzni az óriás vállára. A kapcsolati háló már rég nem élt. Akkor foszlott semmivé, mikor a sárkány belépett Asa fejébe. Finoman cirógatta a hátát, és remélni merte csak, hogy alszik, nem pedig ájult mellette az egyre szürkébb bőrű férfi. Érezte, ahogy őt magát is ellenállhatatlanul szívja be az álom.
Csak fáradt vagy azért mondtad, ugye, csak a fáradtság miatt? Most kialszod magad és holnap reggel az leszel aki a Madárházban voltál, hatalmas, erős, stabil jóság, ugye? Kérlek… kérlek.

Úgy aludt el mellette, hogy észre sem vette. A Komornyik sátrakat hozatott. A szolgálók a lemenő nap vörös ragyogásában gyakorlott mozdulatokkal állították fel azokat. Az alvó páros fölé hangtalanul, szinte lopva került egy, melléjük hímzett párnák és takarók, kis asztalokon gyümölcs és italok. A Komornyik belesett az elkészült sátrakba. A Hercegénél megállt egy percre. Elnézte őket, majd aprót biccentett és elsietett.

Hold - Túlélők kertje - Asa

2009-05-04T22:38:00.013+02:00

Jerome nem aggódott annyira most mint Asa. Jerome megtette ami Bluemo’ testének kellett: elállította a vérzést, összehúzta a bőrt, alatta visszaépítgette a szöveteket és a finom munkát meghagyta a természetes gyógyulásnak. Asa sokkal jobban aggódott az óriás szellemi, és még jobban a lelki épségéért. A testét ő is meg tudta gyógyítani. Nem az volt a nehéz. Ott a győztes tárgyalás után csak egy percig volt eszméletlen, és amint magához tért, már érintette is meg őket és húzta és feszítette közéjük a bonyolult kapcsolati hálót. Asa annyira megszokta, hogy így élnek, egymás fejében és egymás szűrt, de nagyon is közvetlen érzései és gondolatai között, hogy teljesen beborította a magány arra a pár percre, amíg Bluemo’ eszméletlen volt. Rita a röppenő hintó hátuljában ücsörgött. A ruhája díszítésén babrált valamit, oda sem figyelve. Igyekezett átvenni Bluemo’-tól a kapcsolat fenntartását, de ennél többet nem tett. Nem szólt és gondolataival sem fordult feléjük.
Asa nézte a hatalmas fekete embert. Izmai összeestek, szemei alatt mély árkokba gyűlt a fáradtság. Tekintete üresen veszett a távolba, lélegzete ki-kihagyott, pedig a teste jelzései alapján rohamosan gyógyult.
Asa megigazította rajta a takarót és finoman megérintette elmerengő elméjét.
Mit tehetnék még érted?
Semmit… és köszönöm...
Aludnod kellene. Rita majd fenntartja a kapcsolatot.
Válasz nem jött.
A dombon aztán Jerome kisegítette Bluemo’-t és Lucy-hez sietett. Együtt próbáltak a kapu megtartásra iderendelt alakulattal boldogulni. Lucyt úgy tűnt jobban van. Berger néha aprókat mozdult az organikus kapukeretben, de semmi több életjelet nem adott.
–Mit mondanak az itteniek, hogy lehet Bergert kiszedni? kérdezet Lucyt, aki hosszan nézett Bergerre fel, majd szenvtelen hangon mondta ki
–Ha kiveszik meghal és a kapu is megsemmisül, ha becsukják a kaput szintén meghal, de a kapu megmarad, mint azt ezen a másik kapun láthatod. Asa szemét elfutották a könnyek. A kapcsolat miatt Lucy szavait mind hallották. Érezte, ahogy Bluemo’ kihátrál, a lehető legtávolabb igyekszik lenni gondolatban tőlük. Rita némasága mit sem változott.
Asa továbbra is értette az áldozatot, mint a leghatalmasabb mágiát mind közül. Tudta, hiszen ebben nőtt fel, hogy van amikor az ember érzi, hogy eljött az ideje, és ezt kell tennie. De nem bírta elfogadni, hogy Berger tette meg, és nem ő maga. Annyira gyorsan zajlott le minden és ő végig abban reménykedett, hogy majd adódik valaki, aki csak úgy odakerül, egy szerelő, vagy egy ügynök, akinek hiányát nem fog ennyire nagyon sajnálni. Akinek kapuvá válása nem hagy majd ilyen húsbavágó hideg űrt közöttük. Berger még csak nem is varázsol, miért fizet ő? Egyáltalán miért fizet valaki mások bűneiért (és miért nem ők maguk fizetnek érte? azokéért, akik miatt ki kellett menekíteni a mágiát a világból? Ha ez a fajta ár, amit minden egyes varázslatért meg kellett eddig adjanak, nem egy olyan természeti törvény, mint a garvitáció, ha más emberek miatt alakult ez ki, akkor méltánytalanság, igazságtalan és kegyetlen dolog, ami ellen igenis küzdeni kell és fog is. Annyira megszerette ezt a nyugodt magyar palit. Berger áldozata felbontotta a szövetséget. Nem egyszerűen Lucy miatt, hanem mert úgy gyengíti meg Bluemo’-t a hiánya, ahogy nem is gondolták, és kellemetlen nem jelenlétű jelenlétével megosztja a figyelmüket. Él még, és Asa megígérte neki, hogy visszahozza. Megígérte, de halvány fogalma sem volt, hogy hogy valósítja meg.

Odament a gnómokhoz. Azok éppen a füvet szedték fel a kapu körül a lapos szikláról.
Fű helyett puszta kő...
–Mondd, lenni élet barátnak, ki kapuból újra ember van? Asának bár nem ment valami jól a Holdi nyelv, oly nagy erőt adott a Berger iránti aggodalom, hogy egészen megtáltosodott. A gnómok vezetője meghajolt szavára és lassan tagoltan elmondta neki, azt amiről valószínűleg ők is értekeztek, és amit Lucy az imént mondott.
–Ha kiemeljük őt, a teste oda lesz, hiszen az köti őt e világba. Nincs számára élet a kapunk kívül többé. Ha becsukódik a kapu, az ő lelke kiszabadul és visszatér a körforgásba. Így számodra, ebben a testben halott lesz.
A gnóm mondandója végén meghajolt és visszatért addigi tevékenységéhez. Asa megtántorodott. Magán végzett ugyan frissítő rituálékat, és az elméje sem volt úgy leterhelve mint Bluemo'’nak vagy Ritának, ezt akkor sem volt egyszerű elhinnie. Lucy metsző tekintete térítette magához.
–Kell lennie módnak... motyogta. Él egy az, aki idejövet volt élő?
A gnóm visszafordult felé, és elgondolkozott.
–A legősibb lények a sárkányok. Bármilyen is a színük beszélni velük meglehetősen körülményes. Vannak még elementálok akik éltek akkor…
–Beszélnem kell velük. Kezdte határozottan, de mondandója végén elcsuklott a hangja.
Lennie kell valami módnak, hogy élve kikerüljön onnan, vissza a saját testébe.
–A Komornyik, úrnő, a Komornyik tud neked ebben segíteni. Bocsánatodért esedezem, amiért én magam nem tudok szolgálatodra lenni ebben a nehéz helyzetben. - mondta és földig hajolt Asa előtt. Asa már nem is látta a szomorú ráncosarcú lényt. Elindult a dombon lefele. A Komornyik, mintha csak érezné éppen felfele jött az erdő felöl.

–Áh Asa Úrnő. Skihii… Bleumont Úr nem adott utasításokat erre vonatkozóan. Kérem tegye meg ön. A követek szeretnének jelen lenni a kapu kitárásakor, és hierarchikus sorrendben kivonulni rajta. Ehhez azonban szolgákat kívánnak előre küldeni a Földre, hogy azok ott előkészíthessék számukra a megfelelő viszonyokat. Kérlek rendelkezz, hogy mikor és milyen formában tudnak ők útra kelni.
–Később, valahogy. Komornyik, beszélnem kell eggyel aki élt amikor idejöttetek. A Komornyik ismét pimaszul felhúzta a szemöldökét.
–Az elementálok nem valami beszédesek. A legtöbb sárkány nagyúr sem. Egy vörös sárkányról el tudom képzelni, hogy szót vesztegessen régi dolgokra. Megkérdezem tőle. Te, Úrnőm, ne mozdulj a Lávaföldi herceg mellől. Azt hiszem nagy szüksége van rád most. Én előkerítem azt a vörös nőstényt.. Az utolsó szót némi undorral harapta el, majd elsietett.
Asa visszafordult és megkereste a domboldalban Bluemo-t. Éppen négykézlábra emelkedett és pár métert vonszolta magát, hogy Rita mellett fekhessen. Nem ért hozzá. Ritának a karját kellett volna csak kinyújtania, hogy elérje, de nem tette meg. Asa szíve belesajdult.
Mi folyik itt? Nem látjátok, hogy omlik szét mindaz ami miatt véghez tudjuk ezt a nagyszerű tettet vinni? Patakzottak a könnyei. Úgy állt a domboldalban narancsszín hosszú szoknyájában, rajta a ládában rejtegetett ruháról ismert mintákkal, mint egy jelenés.
Mindenki mozdulatlan. Ennyi volt a dolgunk? Jerome, drága Jerome hátát a kapunak vetve alszik. Lucy a kapu alatt törökülésben virraszt, Berger alakja mint a kő Lucy felett, Bleumo’ mint egy sötét kő a fűben, Rita pedig felhúzott térdeit ölelve nem vesz tudomást a világról maga körül. Mi lesz így? Még nem végeztünk!

Háta mögött olyan szélörvény kerekedett, hogy egy pillanatra arra gondolt ez csak egy helikopter lehet. De hogy lenne itt ilyesmi? Egy sárkány volt. Hatalmas szikrázó pikkelyű narancsos, vöröses színekben pompázó sárkány. Leszállt a domb mellé. Feje lassan közeledett Asához. Csak a szeme akkora volt, mint egy autókerék.
Asa folyamatosan csordogáló könnyei alatt elmosolyodott.
Ez gyorsan ment, Komornyik...
Szembefordult a sárkánnyal, kissé meghajolt és amennyire tőle telt helyes nyelvtannal és udvariasan igyekezett megtudni élt e a kitelepítéskor. Majd megkérdezte tud e olyan módot, amivel kimenthető Berger a kapuból.
–Alapvetően egyetlen mód van erre, földi varázslónő, Asa, mégpedig ha nem lesz többé kapu.
Remek.. Asában elindult a düh a gyomrából a feje irányába. A szíve táján járt.
–Most kapu. Hogy lesz nem kapu?
–Csak úgy válhatott kapuvá, hogy ő akart lenni a Kapu. Csak úgy válhat ismét önmagává, ha ő maga akarja ezt. Legalább olyan erősen és elszántan, ahogy kapuvá válni akart. – mondta a sárkány, és félrebillentette a fejét. –Ezért akartál beszélni velem?
–Ezért… - itt a megkönnyebbüléstől felzokogott. A düh tette egy kört a gyomrában és eltávozott. –Akkor van remény. (a remény hal meg utoljára, mi már sokkal előbb bevégezzük)
A sárkány tovább beszélt, Asa pedig látni vélte azokat a hajdanvolt mágusokat. Ő, akit Sin Csieng Linnek hívtak nem akart többé ember lenni. Emlékszem, milyen hosszan, hetekig itt ültek azok nyolcan, majd hétről hétre egyre kevesebben, és győzködték és kérték őt. A páncélos lovag adta fel utoljára. Mindnek ugyanazt tudta csak mondani. Életének legnagyobb és legcsodálatosabb eseménye, a megtiszteltetés, hogy a Kapu lehet. Semmi nem vár rá ezen túl. Mert mi érhet a nyomába egy ilyen feladatnak vagy célnak? Elégedett, büszke és megbékélt volt, mikor becsukták és örökre lezárták a kaput, és ezzel elengedték őt…

Mindketten a régi, hatalmas kapura néztek, aminek csúcsában, mint dísz most is aprólékosan kivehetőek voltak az egykori önkéntes áldozat vonásai. Valóban nem volt rajta sem szenvedésnek, sem kínnak nyoma. Béke volt azon az arcon.
–Nekem kellett volna… szipogta Asa és egyre inkább meg volt győződve erről. Az én ősöm metszette meg Ggaiát, az ő sarlója nyomán sarjadt itt mágia. Azt hittem, önző módon, hogy az én tisztem összerakni újra ami eltörött. Mint egy csontot… De most egyre jobban hatalmasodik el bennem a kétség, és egyre inkább azt gondolom, hogy nekem kellett volna meghoznom ezt az áldozatot, a vérem okán.
Az idő különös jószág, Asa, földi varázslónő. Becsüld meg amíg érzed őt. Mert sokszor úgy illan el mellőlünk, hogy nyomát sem leljük. Örvendj a Napnak, amíg alatta állsz. – a sárkány befejezte a társalgást Asával. Meghajtotta kecses nyakát Asa irányába, majd elfordult, hogy a közeledő Ritának szentelje figyelmét.

Asa nem akarta zavarni őket, és mivel amúgy sem tudta volna magában tartani a hírt, amilyen gyorsan csak haladni bírt ebben a szépséges ruhában Lucyhez sietett. Jerome és Lucy a kapuban ültek. Jerome mint kishúgát úgy ölelte az apró kínai lányt.
Végre kiengedi az érzelmeit.
Ekkor vette észre, hogy nincs kapcsolatban már a többiekkel. Valamikor a sárkánnyal folytatott beszélgetés közben kikerült a hálóból.
–Van remény, Lucy, figyelj! Azt mondta a sárkány, hogy újra ember lehet, ha ő maga akarja. Neki kell akarnia.- Mosolygott rájuk, arca csupa maszat volt a rengeteg szétkent könnytől. Jerome olyan boldogan nézett fel rá, mint egy kisgyerek a karácsonyfára. Lucy csak motyogott Jerome óvó ölelésében.
–Szóba sem áll velem. Hogy győzzem meg?
–Eddig halálosan dühös voltál és sértett és megbántott. Lehet, hogy ha lehiggadsz és valami ahhoz hasonló Lucyt lát akibe beleszeretett könnyebben emlékszik majd milyen jó embernek lenni.
Lucy felemelte a fejét és hátrasandított Asára. Sehol nem volt a vad gyűlölet, a vérszomj és elborult tekintet. Egy rémült és magára hagyott szerelmes, egy törékeny nő nézett rá. Olyan elárvultan és reményveszetten, hogy Asának elgyengültek a lába tőle. Oda rogyott melléjük. Felnézett Bergerre és megsimította a kapuszárnyat.
Kihozunk, igérem.

Lanthalunas – Helytartói palota – Bluemo’

2009-05-03T20:34:00.005+02:00

A Komornyikkal folytatott beszélgetés annyi emléket szabadított fel, hogy akár el is hihette, hogy amit a furcsa szerzet állít az igaz. De valahogy, ahogy ez az egész világ valószerűtlen volt, úgy ezek az állítások is. Ezzel párhuzamosan tudta és érezte, hogy lehet abban igazság, de nem tudta szétválasztani azokat az elemeket amik biztosan igazak. Ahogy ő be tud írni mások emlékei közé valótlanokat, úgy az övébe is simán beégethettek bármit. nincs biztos módszer ennek kiderítésére. Végtelen fáradt volt, elcsigázott és elgyötört. Remélte, hogy már csak pár óra van hátra és mehet vissza a kapuhoz és foglalkozhat Bergerrel, mert az itteniek majd elintézik az átköltözésüket, kapu megerősítést stb. Neki nem kell már tevőleg részt vennie ebben. Ahogy ott ült és a szoborrá merevedett Ritát nézte, már el tudta volna mondani neki, hogy mi baja vele. Hogy mennyire szüksége van a támogatására, arra hogy úgy érezze akkor is mögötte áll, ha mindenki ellen fordul, hogy akkor is érti őt ha ő kénytelen eljátszani valami egészen bizarr szerepet. Most hogy biztos lett benne, hogy Rita nem érezte, hogy ő csak megfelel az elvárásoknak, annak érdekében, hogy a lehető legkönnyebben jusson a Helytartó elé teljesen elkeserítette. Mennyi idő, mennyi túlélt veszély és áldozat kell, ennek a lánynak, hogy higgyen neki, hogy bízzon benne, hogy elfogadja őt. Abban a hosszúra nyúlt pillanatban megértette, hogy akármit is tesz, akármi is történt köztük, és akármennyivel tartoznak is egymásnak, Rita mindig a sárkányt fogja látni, ha ránéz, mert nem akarja az embert látni. Rá kellett ébrednie, hogy sosem fogja elfogadni.

Szolgálók jöttek és ruhákat hoztak, hogy a hölgyek amennyire lehetet, kicsinosítsák magukat a meghallgatásra. Jerome ledőlt kicsit aludni. Újabb óra múltán a Komornyik visszatért, és bejelentette, hogy hamarosan indulhatnak a meghallgatásra. Őfelsége a Helytartó összehívta a királyságok képviselőit, hogy minden nép első kézből értesüljön a földi követek szándékairól. Hozott egy páncélt és hozott egy palástot. A páncélt odadobta Jerome-nak. A palástot letette egy kis asztalra Bluemo’ közelében. Az óriás egy biccentéssel jelezte, hogy értette. A Komornyik távozott. Asa csacsogott, hogy oldja a feszültséget, Rita fal fehéren minden érdeklődés nélkül üres tekintettel hagyta, hogy Asa matasson a haján. Jerome felkelt és felpróbálta a páncélt, aztán kiterítette a köpenyt és azt is átvizsgálta alaposan. Nincs e megmérgezve vagy bármi más módon ártó mágiával átitatva. Nagyon régi köpenynek tűnt. Olyan volt mint valami vékony gumi. Fekete volt, selyem vékonyságú, de nagyon rugalmas. Jerome felpróbálta, de az idétlenül tapadt a hátához és a lábához. Sehogy sem volt kényelmes benne a járás.
A Komornyik visszatért és jelezte nekik, hogy indulhatnak. Amikor Bluemo’ elhaladt előtte a Komornyik meglepve kérdezett rá a köpenyre. Jerome ráterített a bátyja vállára majd rémülten ugrott hátra. A köpenyből méteres lángnyelvek gördültek elő, olyanformán terülve el a hatalmas férfi hátán és mögötte a földön, mintha egy rendes, nehéz anyagból szőtt palást lenne. Bluemo’ felszisszent és egy gyors mozdulattal dobta le magáról. A tűz azonnal kialudt. A Komornyik szenvtelen arcán csak magasra felszökkent egyik szemöldöke árulkodott a meglepetésén.
–Nagyuram, ez a köpeny tradicionálisan a sárkányok megjelenéséhez tartozik, ha audienciára jönnek. Meg kell birkózzon a viselésével, mert különben nem fogják komolyan venni.
–Hogyne. –motyogta Bluemo’ – de azt hiszem csak a színrelépésem előtti pillanatban öltöm magamra. Nem nézett a Komornyikra mikor kilépett az ajtón, kezében az összecsavart palásttal. Asa és Rita követte, végül Jerome zárta a sort.
A meghallgatás egy amfiteátrumra vagy görög színházra emlékeztető épületben volt. A „színpad” rész 30x30 lépés nagyságú volt. A nézőtér azonban meredeken emelkedett és 50-60 méter magasra felnyúlt. A porond köves volt, a kapu ami elválasztotta Bluemo’-t a tömegtől annyira eltakarta sötét alakját, hogy feltűnés nélkül meg tudta vizsgálni a tömegben helyet foglalók egy részét. Mindenféle fajú népek képviselői helyet foglaltak, szigorúan klikkekbe rendeződve. Elöl az apróbb termetű lények, hátul, fentebb a nagyok. nagy volt a nyüzsgés, és pár perc alatt minden helyre ült valaki. Nagy volt az izgatottság és a várakozás.

Akárki is voltál itt, az vagy akivé azóta váltál. Ember vagy, aki sárkányként élt le egy hosszú életet, de aztán emberként született újjá. Ne feled, hogy még Gaia is tett érted, hogy ma itt lehess. Légy hű magadhoz és az elveidhez.- Bármikor máskor Asa lelkesítő beszéde giccsesnek és feleslegesnek tűnt volna. Most azonban annyira kellett Bluemo’-nak a támogatásuk, mint még életében soha. Álljatok mögém, kérlek…

Amikor a kikiáltó kimondta a nevüket, Bluemo’ magára kanyarította a tüzes palástot és lezárva elméjének fájdalomközpontját, kilépett a királyok színe elé. A sárkány énjének apja is ott ült. De több tucat másik király és főnemes is. A Helytartó a háta mögött ült. Logikus módon, hiszen nem őt kell meggyőzze, hanem a tömegeket. Bluemo’ tett egy kört, megmutatva tekintélyes magát és lángoló köpenyét a tömegnek. Síri csend ereszkedett a katlanra. Ő pedig megállt három társa előtt, nekik háttal, szemben a tömeggel és beszélni kezdett. Palástja lángjai végigfeküdtek a köveken, és körbelengték embernek hatalmas, itt eltörpülő alakját. Egyre nagyobb szenvedéllyel szólt a királyokhoz, ahogy elmondta hogyan és miért vannak itt, és mit kérnek, és mit kínálnak nekik. Azt mondta annyira gyorsan kellett cselekdniük, hogy valójában nem az emberek megbízásából van itt. Igazán nem is tud senki arról, hogy eljöttek, ahogy arról sem tud ma már szinte senki, hogy ők, a mítikus lények, itt élnek egy zárványban 700 éve. De a Föld olyan hirtelen és olyan ütemben pusztul a mágia nélkül, hogy nem maradt más választása és ide jött, hogy visszahívja őket a Földre. Kitért saját veszteségeire és a barátai áldozatára, és nyomatékosan kéri, hogy segítsenek megtámogatni a még fennálló kaput, mert pár órán belül összeomolhat, és akkor végképp nem tudnak majd újat nyitni. Azt kérte tőlük, hogy ne várjanak sokat a döntéssel, mert minden perc számít.

A beszéd végére beállt Rita és Jerome közé negyediknek.
A tömeg hallgatott.
Bluemo’ majd eszméletét vesztette az égési sérülésektől.

Aztán lassan a királyok egymásra kezdtek nézegetni. Követek és orgyilkosok váltottak apró jeleket. Mindenki a másiktól várta, hogy előbb lépjen. Ott lebegett felettük életük legnagyobb horderejű döntése. Csak a két nagy párt két hatalmas képviselője, Lávaföldek és Lanthallassa nem forgolódott. Ültek nyugodtan a katlan két oldalán, egymással szemben. Aztán a tünde király egy határozott és fenséges mozdulattal felállt. Még a szél is elhallgatott egy pillanatra.
–Elfogadjuk meghívásod Lávaföldi herceg, földi varázsló, Mathieu Bleumont.
A mondat végére az egész nézőtér felbolydult. kiabáltak tapsoltak és éljeneztek a követek. A királyok pedig egymás után álltak fel, jelezve együttműködésüket. A fekete király, Lávaföldek ura sem késlekedett sokáig. Bár az ő csatlakozása inkább volt fenyegető, mint örvendetes, Bluemo’ már nem bírt ezzel sem foglalkozni. Előrelépett és felemelte a kezét. A köpeny töretlen erővel égett a hátán. A csend mint egy búra borult ismét a tömegre.
–Köszönjük gyors döntéseteket. – többre nem futotta. Megfordult és kisietett a porondról. Amint kiért a látóterükből lerántotta a köpenyét és eszméletlenül terült el a padlón.

Lanthalunas – Helytartói palota - Rita

2009-05-03T13:47:00.004+02:00

A többsoros hatalmas fehér falak mögötti palota széles kapusora előtt álltak meg. Szolgák és testőrök fogták körbe őket amíg felgyalogoltak az előcsarnokba. Ott egy magas vékony, hatalmas elálló fülű igen öreg lény sietett eléjük. Hoppmesternek gondolták öltözéke alapján. Apró, ráncokkal gazdagon körbeírt szemei úgy járták körül Bluemo’ alakját, mint vakok kezei simítják körbe a megismerni vágyott arcot.
–A Helytartó holnap fogadja önöket. Engedjék meg, hogy megmutassam a szállásukat - mondta és elindult az egyik széles lépcsősoron felfelé. Az őrök és a szolgák elsiettek. Nem maradt más mint elfoglalni a szállást. A hoppmesterszerű furcsa szerzet nem akaródzott magára hagyni őket a lakosztályban. Ritát már nagyon idegesítették a cirkalmak és minták sűrű bevonata mindenen, az idegen szagok, az ismeretlen lények, állatok és növények. Semmi de semmi nem volt, ami a földön is lett volna. Rengeteg olyasmi akadt azonban a szemük elé, ami majdnem olyan volt. Banán, ami narancsszínű, ló, aminek húsevő fogazata van, és hosszú, csupasz farka, mint egy patkánynak, amivel ügyesen megtart egy zászlórudat. Vagy fák, amik majdnem olyanok, mint egy tölgy vagy egy fűz. Csak a második pillantásra derül ki róluk, hogy nem azok.

Mindezeket megfejelő barokk túlburjánzással nyakon öntött klasszikus fantasy díszletvilágú palota kezdte maga alá temetni Rita józanságát. A látvány tagadása, az illatok idegensége egyszerre kibukott belőle.
–Haza akarok menni.
Bluemo’ elengedte a füle mellett. Annyira figyelt a szolgára, hogy ha Berger lépett volna a terembe, azt sem vette volna észre.
Ismerem. Én ismertem ezt a kis fickót. Uram Isten! Ki vagyok én? Hogy kerülök ide? Hogy kerültem a Földre? Miért nem emlékszem? Emlékezni akarok. Ki vagyok én? – Bluemo’ végül lassan meghajolt a kis öreg előtt. Az földig hajolva fogadta a gesztust. És visszaegyenesedve azonnal beszélni kezdett.
–Annyira örülök nagyuram, hogy visszatértél. Már csak nagyon merész, elrugaszkodott álmaimban reméltem, hogy sikerrel jársz. Társaságod arról árulkodik, hogy véghezvitted a legnehezebb küldetést és így érdemes vagy a címre. – várta valamilyen reakciót. Talán udvarias választ, de bluemo’ csak nézte, kissé oldalra billent fejjel, rezzenetlenül.
–Reméltem, hogy nem kíván bosszút állni rajtam, ha az egyességünk rám eső részét teljesítem. – ezen a ponton már-már kötekedően vonta fel egyik bozontos szemöldökét. Rita gondolatban körbejárta magukat, hogy érez e fenyegetést. Jerome kicsit hátrább, oldalt állt és ugrásra készen figyelte a jelenetet. Akárcsak Rita. Asa egy hatalmas hímzett párnán ült és valami apró szemű gyümölcsöt csipegetett. Rita rajta is látta a kiélezett figyelmet, amit könnyed tevékenység mögé bújtatott. Nem érzett ártó szándékot, és egy szavát sem értette a fickónak. Milyen egyesség? Milyen küldetés?
Bluemo’ elmosolyodott és minden karizmájával azt mutatta, hogy ereje teljében van. Rita közben jól látta, hogy mekkora erőfeszítés már neki az is ha csak beszélnek hozzá. Lucy-vel és Bergerrel továbbra is fenntartotta a kapcsolatot, ennyi óra és ennyi kilométer után is. Miközben Rita is és rajta keresztül Jerome és Asa is ott csimpaszkodott a tudatán. Tudta hogy az óriás túl volt már a negyvenedik ébren töltött órán, és a sokadik megmászott kilométereken. De hiába látta és fogta fel az esze, hogy mennyire végtelenül fáradt már, a benne magányosan élő nő csak a férfit és az elmaradó közeledést, a talán soha be nem következő meghitt összetartozást volt hajlandó észrevenni. Azt szerette volna, ha a férfi végre kézen fogja és hazaviszi. Nem törődve semmiféle racionalitással.Itt hagynák ezt az egész csipkerózsika díszletet a sok hülye lehetetlen élőlénnyel. Szépen hazamennének és visszacsinálnák az egészet. Nem érdekelte a küldetés, elege volt a világmegmentésből. Hiszen ő csak egy egyszerű irodalomtanár. Mi köze ezekhez a lehetetlen és képtelen dolgokhoz? Szerette Bluemo’-t, sokkal jobban szerettem, mint szerette volna. Így aztán ott csípett vagy harapott bele szavakkal, ahol csak bírt, mint egy szerelmes kamasz. Csak hogy magára vonja a figyelmét, csak érdekes akart lenni, mert nem hitte el, még ennyi együtt megélt szörnyűség után sem, hogy ő az, aki kell ennek a kivételes lénynek.
Most hogy hallgatta a ezt a szerzetet, és látta az annak nyomán újraéledt emlékeket Bluemo’-ben – valószínűleg a döbbenettől – kontrolálatlanul engedett átfolyni hozzájuk, egyre jobban elhatalmasodott rajta a kultursokk.

–Csak a szemedre emlékszem, Komornyik, és a kínzókamrádra. A céljaidra, az egyességünkre még nem.
A Komornyik, ha valóban ez a neve – erre elkomorult és lerogyott egy zsámolyra.
Asa nyikkant egy halkat és összenézett Jerome-mal.
– Ó Nagyuram, ez… ez lesújtó. Nem remélhettük, hogy a varázslat maradéktalanul sikerül, de ha megengeded, én örülök, hogy a múltad felejtetted csak el, és nem a céljaid. – sóhajtott, majd elkezdte a legelején. – Nemes Atyád fiai, ahogy te is, hűek a tradicionális utódlási szokásaitokhoz, és a véretek diktálta eszmékhez és életmódhoz. Téged azonban sosem ragadott magával a politika királyságok közötti színterei. Sosem akartál falakat ledönteni, vagy háborúkat folytatni. Te ennél kifinomultabb voltál. Olyan orgyilkosokat képeztél ki, olyan összetett politikai cselszövéseket vittél véghez, hogy hamarosan minden királyság rettegte a neved. Annak ellenére, hogy hivatalosan nem szálltál versenybe a bátyáiddal apád trónjáért, és egyik királysággal sem voltál a szokottnál kiélezettebb viszonyban, egész szövetségünk minden lakója tudta, hogy karmaid elől nincs hova bújni, ha el kívánsz érni valakit. Nem ismerek apádon kívül véresebb kezű nemest nálad. Opportunistábbat pedig egyet sem. – itt elismerően bólogatott, miközben a tenyerét fürkészte, mintha onnan olvasná a mondandóját. Bluemo’ nem moccant, Jerome lélegzetvisszafojtva várt.
Ritában megállt az ütő.
Ilyen? Ilyen lennél valójában? Ez megmagyaráz sok ellenérzést, sok bizalmatlanságot, amit érzett felé a vonzalom és a szeretet mellett. Igen, olyan veled, mintha egy időzített bombán ülnék. Tényleg átragyog a vérszomj a hivatástudaton, szent célokon és humanizmuson? Ki vagy te? Gondolatait nem engedte ki, a körbe. A vágyódás vissza az ismert világba, az ismert és megoldható problémák felé, elsöprő erejű volt. Amikor a komornyik szavai nyomán átömlött Ritán is Bluemo’ eddig homályba vesző múltja Rita arcán patakzottak már a könnyek.

Először a komornyik arca jelent meg, sokkal fiatalabban és sokkal ádázabban. Majd a sötét kövekből emelt erődszerü apai palota, és az apja képe, ahogy háttal ül neki, ahogy visszafordul és narancsvörösen világító sárkányszemek a teljes bizalmatlanság és felsőbbrendűség tudatával siklanak át rajta. Egy toronyszoba, aminek erkélyének széléről annyiszor elindult. Karmai tiszták, és fényesek, hajbókoló udvaroncok és pikkelyes bőrű katonák veszik körül. Mérgezett ételek, önálló akarattal bíró tőrök, mérgezett ruhák, és lassan ölő ékszerek, orgyilkos ágyasok, nemzőképtelen hercegek, katonák közé közprédának vetett kisasszonyok és családanyák. Elraboltatott és szolgálatába állított kisfiúk, és orgyilkos ágyasnak kiképzett agymosott kisleányok képei kavarogtak elő Bluemo’ elméjének elzárt zugaiból. Megállíthatatlan áradatként öntötték el a barátait.

Ó, istenem. Ez vagy te?

–Majd a Hattavitereii öregjei úgy döntöttek, hogy elfogatnak. – folytatta a tenyerét nézegetve - Neked is volt gyenge pontod, ahogy mindenkinek. Az elemi mágiát tanulmányoztad mindig is, így apróságok felett el tudott siklani a figyelmed. Mindenhonnan mágikus támadásokat figyeltél, így egy kisgyermek csúzlijából a megfelelő pillanatban a megfelelő helyre kilőtt kő, hosszú percekre eszméletlenné tett. Így kerültél hozzám. Ide a Helytartói palotába, az ellenségeid szabad prédájául, a Földpárt egyik titkos kísérleti termébe. – itt felnézett ültéből, tenyerét dörzsölgette közben – Emlékszel már, Nagyuram?
–Folytasd, Komornyik. - Hallatszott a batárból már jól ismert recsegő, fenyegető hang Bluemo’ szájából. Rita elfordította a szemét, hogy ne lássa a férfit, csak az jusson el hozzá amit az érez és gondol: fáradtság és kétségbeesett küzdelem minden állva kibírt percért.
–Elég sokáig tartott mire kiirtottam minden felesleges vérszomjat, neveltetésedből és körülményeidből táplálkozó kegyetlenséget. Megértettem veled, hogy nincs más választásod, és sikerült összefonnom a céljaidat a mieinkkel. Olyan szövetséget akartam létrehozni, amiben egy közös célért, teljes valójukkal küzd, vált vállnak vetve a Lávaföldek hercege és a Lanthallassa tündérkirályság zseniális alkímistája. – széles már-már gonosz mosollyal ismét felnézett Bluemo’-ra. Gondolod Nagyuram, hogy sikerrel jártam?
–Hogyan jutottam ki a Földre, ha az embervarázslók ilyen tökéletesen bezárták a kaput?
–Összetömörítettük a mintázatodat – nem tudom pontosan hogy hogyan – hogy beleférj egyetlen pillanatba, egyetlen napsugárba, egy sóhajba, egy kívánságba. Gondosan időzítettünk mindent, hátha kijutsz egy résen, egy apró hasadékon. De, hogy sikerült e, senki sem tudhatta. – ne nézz így kérlek – nem te voltál az egyetlen akivel kipróbáltunk egy-egy újabb ötletet. De te vagy az egyetlen aki visszatért.
–Mi volt az egyesség másik fele?
–Ha sikerrel jársz, és világainkat újra összefogod, az azt bizonyítja, hogy érdemes vagy a Helytartói címre.
–Hát hogyne. … Köszönöm hogy elmondtad ezeket. Fájó, de nem tűrhet halasztást az ami miatt a Helytertó elé járulunk. Értesd meg vele, hogy vagy azonnal meghallgat, vagy nincs értelme a fáradozásainknak. - hangja fenyegető és reszelős éle megmaradt. A Komornyik felpattant, meghajolt és elsietett. Bluemo’ lerogyott egy fotelba.
Nem valami vonzó ez a reszelős parancsolgatás, főleg, hogy ilyen rémísztően magától érthetődően csinálod. – szaladt ki Rita száján, olyan keserűen, hogy ő maga is meglepődött. Bluemo’ felnézett. tekintete kemény volt és idegen ahogy a lányra nézett.
Hagyj engem, Rita. Nincs már tétje köztünk ennek.

Hold – Lanthalunas – Asa

2009-05-03T10:54:00.005+02:00

Asa nem táplált ezek után minimális illúziókat sem, arról, hogy szeretettel fogadják e őket, vagy sem. Ha Bluemo’ sárkánysága valóban holdi eredetű, - de akkor is ha nem – ő itt egy gyilkos fenevad, egy kegyetlen nagyúr akitől minden élő reszket, valami esszenciális gonosz. Mint egy fekete sárkány a földi mesékben. A batárjukat lelassítatták és úgy nézelődtek ki, sétakocsikázó tempóban. A járókelők, akik közül egy sem volt ember néha sikoltva lapultak a falhoz.. Mások csak gyűlölködő pillantással figyelték elvonulásuk. Voltak, akik összesúgtak, mások fejcsóválva rájuk sem néztek többet.
–Nem lesz ez így jó. Nem beszélhetsz tőmondatokban. Kellene valaki akitől megtanulod hamar a nyelvtant. Talán még szókincset is ki tudunk lesni a fejéből.- Rita mindenkit végigmért, aki mellett a kocsijuk elhaladt. Igyekezett felmérni a ruházata és tekintete alapján, hogy ki milyen lehet. Megfelel e egy ilyen feladatra.
–Ott! Az az elf jó lesz!- örvendezett Asa. Szerintem mindenképpen piperkőcöt kell választanunk, hiszen udvari etikettre is szükségünk lesz, szókincsre, politikai helyzetismeretre. Szerencsétlen. Nem irigylem… - Összenéztek Ritával és Jerome máris kiáltott a kocsisnak, hogy álljon meg. A két nő kiszállt és magabiztosan, mosolyogva és nevetgélve odalibbentek a beszélgető csoporthoz. Azokban jól láthatóan meghűlt a vér. A legbátrabbnak tűnő, magas, vékony, zavarba ejtően elegáns tündét invitálták me a kocsiba. Az szabadkozott valamit, de amikor Asa belekarolt már nem volt esélye. Úgy vonult velük, mint egy vértanú.
Bent a kocsiban aztán Bleumo’ óvatosan és villámgyorsan rácsatlakozott az elméjére. Újabb órányi kocsikázás után már teljesebb képük volt, és sokkal rosszabb lelkiismeretük. Vendégüknek 8 tagú több, mint 100 hangból álló neve volt. Minden tudása és ismerete ilyen kacifántos módon élt a fejében. Bár a varázslat igen jól sikerült, látszott rajta, hogy mélységesen sérti az eljárás.

Az elméjébe lépve az igen összetett gondolatiság mellett egy zavarbaejtő látvány akasztotta meg a műveletet. Vendégük egyszerre látta a fizikai formájukat és a szövedéküket. Bluemo’-t azomban a földi képpel ellenkezően most sokkal inkább sárkánynak, mint embernek látták. Nem csoda ha mindenki halálra rémül tőle. Olyan volt mint aki a két faj minden erejét és potenciálját egyesíti magában. nagyon Bluemo’ volt, az ember, akit szerettek, és ugyanilyen erővel volt Sárkány is, egy fenséges és bántóan domináns lény. Az idő sürgette őket így gyorsan kellett megszokniuk ezt a plusz érzékszervet. Hamarosan kiderült a fickó gondolataiból és emlékeiből, hogy a mítikus lények zöme így lát. nem volt már kérdés, hogy hogyan látszódhatott mindenki számára azonnal a Bluemo’-ban rejtőző sárkány forma.
A fickó mártírként gondolta magára, amit nagyon nehezen hagytak figyelmen kívül.

Ez borzalmas… – nyögte Asa egy idő után. - Úgy tűnik, hogy ez, hogy beinvitáltuk a kocsinkba maga a halálos ítélet, hiszen ha épen szál ki biztosan együttműködött veled tehát a többiek kiközösítik vagy megölik. De ha holtan, akkor is valószínűleg kiszedted, vagy szedtük belőle azt amit meg akartunk tudni. Sosem mosakodhat ki teljesen a gyanúból, hogy kollaboráns, még akkor sem, ha utóbb kiderül, hogy szelíd vagy mint egy katica. Morálisan az övéi szemében elbukott. Nem tehetjük meg vele, hogy megköszönjük, hogy velünk töltötte ezt az órát, és kitesszük a következő sarkon.
Szelíd vagyok, mint egy katica? Bluemo’ felpillantott Asára. Szemében ott lapult valahol a céltudatosság és a kötelességtudat mögött a kétségbeesés és az őrület. Küzdök a fenevad ellen, míg te azt mondod fogadjam el. Látva a reakciójukat, még ha nem nekem is szól, de az aminek szól kísértetiesen hasonlít rám.Tudja valamelyikőnk, mi az, amit elfogadok, ha elfogadom a sárkány formám?
Én hiszek benned…hogy jó vagy, Mathieu Bleumont.
Bleumo’ elkapta a tekintetét Asáról és ismét teljes figyelmét a vendégüknek szentelte.

Amit megtudtak nem volt valami szívderítő. Bluemo’-t mindenki a Lávaföldek urának egyik fiával azonosította, aki ugyan évtizedekkel ezelőtt eltünt, és mostanáig azt is hitték róla, hogy orgyilkos áldozatául esett. Valójában sosem találták sem fizikai sem mágikus nyomát a gyilkosságnak.

A Hold politikai térképe bonyolult volt, de minden cél, nép és politikus, eszme vagy indíték két nagyobb párt alá helyezkedett. A Földpárt fenntartotta a várakozást magában, a hitet, hogy egyszer a földiek ki fogjkák nyitni azt a kaput, amit 700 éve rájuk zártak. Ők még emlékeztek a mágikus holokhausztra, amikor menekültként hatalmas áldozatokkal a hátuk mögött kimenekültek néhány ember varázsló segítségével ide, a Hold árnyékos oldalára.
A Holdpártiak már akkor sem mennének vissza, ha valaki jönne és szabaddá tenné az utat. Azt vallották, hogy túl régóta vannak már a Holdon, ahhoz, hogy jószívvel itthagyják. E párt szélsőségesei egyenesen háborúra készültek 700 éve a Föld ellen. Haraggal és sértettséggel gondoltak a Földre, és folyamatosan fentartottak jelentősszámú sereget arra az eshetőségre, ha kinyílna a kapu újra, ők elboríthassák pusztulással az elveszett óhazát. ha az övék nem lehet, ne legyen senkié. Ennek a radikális szárnynak volt feje a Lávaföldek ura, Bluemo’ állítólagos apja. A pártok és királyságok felett álló egyszemélyes hatalom, a Helytartóé, aki mint a mérleg nyelve, ő maga az egyensúly. Annyira kevés a hely a falakon belül a mágikus királyságban, hogy háborúzni gyakorlatilag képtelenség. A Helytertó a biztosíték arra, hogy minden konfliktus megoldható tárgyalásos úton, és a Helytertó az akinek a végső mágikus megzabolázó eszközök a rendelkezésére állnak.

Mi lenne ha összevernénk, hogy alig élje túl. Meg tudjuk úgy csinálni, hogy ne fájjon neki még akár órákig sem. Addigra meg a saját gyógyítóik majd rendbehozzák. és akkor megmarad valami a renoméjából is, és nekünk sem kell annyira rosszul éreznünk magunkat.
Bluemo’ sóhajtott és elkezdett fennhangon beszélni a riadt tündér-nemeshez:
–Tudom, mit gondolsz rólam, és tudom mit érzel. Ezért most erősen össze fogunk törni. De ne félj, csak a tested, és azt is úgy, hogy még sokáig ne érezd a fájdalmat ami ezzel jár. de mivel beléd látok, és tudom, hogy amint módod van öngyilkos leszel, ezért megkötlek egy ígérettel.
Vendégük arca megnyúlt és kétségbeesetten pislogott körbe. érezték, hogy fontolgat valami támadó varázslatot, de végül nem merte hergelni Bluemo’-t. Tágra meredt szemmel figyelte Bluemo’ szájának mozgását. Sosem nézett a szemébe.
–Most fizikai sérüléseket fogunk neked okozni, aztán kilökünk a batárból, te pedig életben maradsz még egy hétig. Bármi áron. Ha utána is dicstelennek tartod a találkozást velem szabadon rendelkezhetsz az életeddel. Addig azonban én rendelkezem vele, és megkövetelem, hogy élj.
Miközben beszélt a hangja egyre mélyült, és egyre reszelősebb és ellentmondást nem tűrőbb lett. Lassú és fenyegető volt. Olyan, amilyennek a barátai még sosem hallották. Még akkor sem, amikor a legdühösebben utasított rendre egy ellene áskálódót.
Asa most érezte először, hogy lehet igazság abban amit Bluemo’ mond. Valóban volt benne valami felsőbbrendű tudatú, valami fanatikus, akinek annyira azért nem nehéz életeket áldoznia, ha a végcél megköveteli. Valóban, ha végignézte a franciáról tudott minden tudását, meg kellett állapítsa, hogy cégvezetésében a jezsuitáktól ismert jelmondat uralkodott. A cél szentesíti az eszközt. Asa reménykedett benne, hogy ha esetleg ő lenne az aki ilyen rémülettel él a köztudatban, a földön akkor sem ragadtatta magát el, és nem tett vagy adott utasítást gyilkosságra.
Bluemo’ beszéd közben és annak segítségével bonyolult mágiát szőtt a rémült figura elméje köré. Aztán Jerome bevitt pár nagyon hatékony ütést és felsimított horzsolásokat és zúzódásokat az elfre. Az csak nézte Bluemo’ száját és meg sem rezzent a testét érő amortizációra. Végül Jerome nagy levegőt vett és kihajította a kocsiból.
A csend ami közéjük telepedett egészen a palotáig kitartott.

Hold - Túlélők kertje - Jerome

2009-05-03T07:43:00.004+02:00

Nem volt hajlandó hosszan gondolkozni Bergeren mint távoli idegen lényen, vagy halotton vagy kapun. Sokkal jobban fájt volna neki, ha gyerekkori barátja ugyanúgy beszélgetne velük kapuként. Így lehetősége volt azt gondolni, hogy Berger valahol máshol van, és ez az izé ami a kapu, ez csak hasonlít Bergerre. Aztán majd hazajönnek, és Berger ott fog ücsörögni a vizes kör közepén, fájlalja az ülepét ahova Lucy odapörkölt neki, és ő, Jerome pillanatok alatt összezárhatja a karján tátongó sebeket. Majd megtörli a szemüvegét és elégedetten annyit mond majd, hogy fasza kis csapat vagyunk. Mert azt szokta mondani, ha jól sikerül a próba, vagy ha siekrül összeütni valami spontán jóságot. kirándulás, mozizást, bármit.

Berger hiánya ott lapult a csontjaiban, és a legváratlanabb pillanatokban mart bele.

A Kapu a Holdon is pont olyan volt. Szenvtelen és figyelő. Lucy nem moccant a tövéből. 10 órába telt erőltetett menetben megmászniuk a paszulyt. Lucy dühének ereje mit sem csökkent ez idő alatt. Nem megyek veletek, mert belekényszerítettetek ebbe. Gyűlöllek érte titeket is és magamat is - ömlött rá a vádló szemekből. Értette a lányt. Hogy ne értette volna? De ez nem az a helyzet volt, ahol durcásan ki lehet lépni. Így Jerome mint felderítő vette az irányt a ligetes erdő felé.
Ligetes erdő volt a füves domb körül, ahol a kapu állt. Berger kapuja mellett egy sokkal grandiózusabb kapu is emelkedett, szintén indásan csavarodó szálakból, és szintén egy áldozati ember vonásaival a csúcsán. Az a kapu mint szobor létezett már csak. Élettelen kő volt, minek szárai között fű nőtt és repedéseiben gyíkok bújtak meg rájuk vetülő árnyéka elől.
A liget erdővé dagadt. Olyan varázslatos szépségű erdővé, hogy egy egy pillanatra el is felejtette az elmúlt órák nyomorát. Zion szkafanderének rádiójában még élt a kapcsolat az orosszal, így volt is valami értelme Lucyt a kapunál hagyni. A tudatuk összekapcsolódásának nem voltak földrajzi korlátai, ha már egyszer létrejött, de Zion rádiójának volt valamiféle hatóköre, így az a fák között már nem működött.
Jerome fel-felmászott magasabb fákra körülnézni, de ameddig a szeme ellátott csak végeláthatatlan erdőket talált. Ballagtak egy szélesebb útnak azért erős túlzással nevezhető kiszélesedett csapáson, amikor Jeroem 4 lovast vett észre, úgy 20 percnyire előttük.
– Humanoid lények, lószerű hátasokon. – pontosította első jelentését. Hiszen itt minden csak olyan volt mintha. Az élőlények mintázata eltért a Fülditől. Az élőszervezetek olyanok voltak, mintha a Földre már nem jutó maradék lennének. Itt szépen egységet alkottak, de szembetűnően szegényesebb élővilággal találkoztak, itt, mint otthon.

A humanoid lények nem voltak bizalom gerjesztőek. Kettőnek ork pofája, egynek pikkelyes gyíkteste volt. A negyedik egy morcos törpe. Úgy határoztak, hogy elbújnak előlük, így a fák között, az útról láthatatlanul várták be őket. Azok odaérve, mintha a szaguk alapján keresnék őket. Ott forgolódtak azon a ponton, ahonnan a fák közé léptek. Az erdő mint egy hatalmas organikus bőr úgy futtata tova a varázslatokat, mintha valaki valahol várná és dekódolná ezeket a rezdüléseket.
Jerome nem volt egy stratéga, és ha csak lehetett kerülte a nyílt összecsapást. De az, hogy a bátyja se szó se beszéd kilépjen az útra, a négy „lovas” háta mögé neki is sok volt.
Bluemo’ a nahát de ismerős gondolat spontán elengedésével gyakorlatilag azonnal kilépett a lovasok mögé. azok hirtelen megfordultak és kiváncsian figyelték pár másodpercig Bluemo’-t. Az úgy állt meg előttük mintha semmi félni valója nem lenne, sőt, azok örülhetnek, hogy nem vágta le őket, míg háttal voltak. Ezt a nyerő dramaturgiai helyzetet választották, hogy mint egy megerősítésként háromszög formában mögé lépjenek ők is, a fák közül. A négy lovas közül a gyíkszerü hallatott valami elcsukló torokhangot és olyan gyorsan csusszant le a hátasáról, hogy szemmel alig lhetett követni. Előreszaladt 3 lépést és teljes lendületével vetette magát hasra Bluemo' lábai előtt, úgy 3 méterre. A másik három tanácstalanul forgatta a fejét, majd ők is jobbnak látták a behódolást.
Azért ez, így, meglehetősen zavarba ejtő. Kivel kevernek vajon össze? Érkezett Bluemo’ gondolata.
Teljesen mindegy, de ha még egyszer ilyen váratlan és vakmerő manővert hajtasz végre én foglak fejbe vágni, bratyó. Jerome bőre lúdbörzött a hirtelen felgyűlt adrenalintól. Rita is kicsit fújtatott a helyzet veszélyességétől. Asa pedig paprika vörös lett a méregtől, de visszaharapott mindent, mert az a négy felkászálódott óvatosan és a legnagyobb behódolás közepette ajánlották fel bizarr, idegen hátasaikat nekik.
Elég furcsa menet lettek így, de mivel azok nem zavartatták magukat, sőt, mintha megkönnyebbültek volna kicsit, így ők sem feszengtek pár perc múlva már. Alig egy óra múlva már egy -–ahogy Jerome oly találóan megjegyezte -–egy Z kategóriás fantasy film díszletei között érezték magukat, egy koszos kisváros urának átriumos házában. Az uraság egy széles, csupa izom, szegecselt fekete bőrpánvélos marcona figura már túl volt egy erődemonstráláson. Szerencsére hallottak ez idő alatt már annyi beszédet, hogy felismerjenek valami ősi szász nyelvet. Csak Bluemo’ szólalt meg, ős is dícséretes tömörséggel. Atudásuk hiányosságai miatt jelenidejü tőmondatokra szorítkozott. Így jöhetett leétre egy olyan helyzet, hogy a Hol a király? kérdésre mindenki a teremben hasra vágódik, a vendéglátójuk pedig kelletlenül meghajol a francia előtt.
Hazudnék, ha azt mondanám nem hízelgő ez a behódolás. Az zavar csak, hogy tapasztalataim szerint ez a viselkedés mindig félelemből fakad.
Biztosan rettegnek tőled. Nézd, annak a szemét aki az oszlop mellet térdel. Kit láthatnak benned? Vagy mint ember vagy nekik hasonlóan mítikus lény? De azért az erős hogy a hol a király kérdésre összenézés nélkül vetik magukat térdre előtted.
Ezt is ki kell derítenünk. Zárta le a kélrdést Asa.
A „megyek a királyhoz” tőmondat kis értetlenkedést váltott ugyan ki, de végül előállt egy deszkabatár, amibe beülhettek, amivel hosszan zötykölődve eljutottak egy ennél százszor nagyobb, fényűzőbb és még klisésebb városba. Csipke palota, fehér mint a hó. Apró cseréptetős házak, zászlók és falfestések ezrével. A zászlók olyan őrült mennyiségben voltak jelen, hogy kikerülhetetlen volt a párhuzam, egy földi nagyváros millió reklámtáblájával és hirdetésével. A zászlók kifinomult kódrendszere cak annyira volt letisztult, mint egy jólsikerült piktogram. Nem tobzódtak a színekben, és egy óra nézelődés után már jórészét magabiztosan olvasták. Családi zászlók és szakmai jelvények mellett egyételmű volt, hogy nagyobb események vagy jelentősebb változások is megjelentek a zászlókon. Úgy mint esküvő vagy temetés, üzletbővítés vagy csődeljárás. Jerome a hihetetlen aprólékosság ellenére sem tudott szabadulni a forgatási díszlet érzésétől. Képtelen volt elhinni, hogy ez itt, valóban egy város, és igen, valóban nem él is egyetlen ember sem, csak orkok meg Elfek, koboldok, manók tündérek és törpék. Valamint az a rengeteg számára nehezen beazonosítható lény, akik az utcán megálltak a kocsijukat meglátva.
–Várjatok csak! – pattan fel Jerome – A mi kocsinkon is kell legyen zászló, ami arra utal, ki ül benne! – és már mászott is ki az kocsi bakjára, ahol a zászlót sejtette. nem tévedett. Ott volt vendéglátójuk jól felismerhető zászlója, ami így, egyértelműen valami határőr nemesi zászló, hegyekkel és határvonallal, hadászati utalásokkal, valamint egy ennél sokkal egyszerűbb, ám ezzel együtt is beszédesebb zászló, ami nem hagyott kétséget afelöl, hogy az itteniek egészen pontosan tudják ki Bluemo’. Jerome nem volt egy stratéga, de azt ő is egy pillanat alatt átlátta, hogy égetően szükségük van erre az elemi információra, hogy ki is a bátyja a holdiak szerint.
A zászlajuk egyszerű volt. Vízszintesen kettéosztott háttéren, - ami alul vérvörös, felette fekete, - egy háromfejű fekete sárkány vicsorgott. Arany kontúr választotta el a háttértől, és mindhárom fején egy-egy korona aranylott.

4-es hangár - Bluemo'

2009-05-02T13:43:00.001+02:00

Gaiával való találkozás óta nem aludt. Először, mert annyira felzaklatta az az éjszaka, később meg félt elaludni. Aztán kint voltak a teraszon, és annyira jó volt együtt, annyira természetes és családias és meghitt, hogy azért nem aludt. Ki tudja mi vár rájuk? Nem aludhat át egy ilyen délelőttöt. Később a gyász állt az alvás útjába. Könnyű lett volna alvásba menekülni a mellkasára nehezedő betontömbök elől, de ő inkább az öccsét támogatta. Annak sokkal több értelme volt, mint aludni. Végül útra keltek a bázis felé, és kénytelen volt vezetni, mert máshogy nem fértek az autóba. Rutinos ébren maradó volt. 50 órát már többször végigcsinált problémamegoldva. Ez most kezdte megérezni, pedig csak a 35. órában járt.
Zion várta őket, ahogy megígérte. Átvitte őket a zsilipen, a valószerűtlenül közeli és megközelíthetetlenül távoli űrbázisra. Bluemo’ próbálta felfogni, hogy is van ez a közeli szellemvilág és a távoli űr azonossága. De most sem ment könnyebben, mint eddig.
A kocsiban már futottak pár kört a McCullen féle rituálé körül, de sehogy sem tudtak másra jutni, mint hogy egyikőjüknek, vagy legalábbis valakinek aki nagyon akarja fel kell áldoznia magát. Azzal a friss, sokfele irányuló gyásszal a szívükben ez valahogy hihető is volt. Az élet olyan illékonynak látszott, mint egy szappanbuborék. Beállni a körbe és életét adni a küldetésük sikerérét nem tűnt olyan irreálisnak, mint ahogy pár hete tűnt volna. Fejben végigjátszotta melyikük lehet az. De mindenkinél elakadt valamin, ami lehetetlenné teszi, hogy ez megtörténjen. Rita nélkül nem tudják létrehozni a varázslatot magát, a kapunyitást, mert egyedül ő ért az ilyen sámán-utas utazáshoz. Ha nem is nagyon, de mindőjüknél jobban. Asa vérrokona vágta ketté Gaiat, valószínűleg övé lehet a tett, ami újra összeforrasztja, ráadásul Asa rutinos gyógyító volt. Lucy és Berger nem engedné a másikat, és Berger intrikus képességére, széleskörű irodalmi és etikett ismerete is nagyon jól fog még jönni odaát. Lucy olyan erőknek parancsol, ami a Földön elektromos és kinetikus energiák formájában létezik. Odaát lehet hogy komplett viharokat tudna idézni. Nagyon fontos lehet ha erőt kell demonstrálni vagy védekezni, esetleg támadni. Jerome az ő személyes testőre, nem hagyhatja, hogy a bátyja nélküle szálljon Holdra. Még baja esik. Elmosolyodott erre a gondolatra. De az sokkal inkább igaz volt, hogy Jerome rengeteg tapasztalattal bírt élő és holt anyagokról, azok átalakításáról. Olyan tudás volt ez, amit a tapasztalat tett felbecsülhetetlen értékűvé. Ő maga is állhatott volna, de saját magával kapcsolatban is voltak további tervei, a létezésének magyarázatát várta a Holdtól, többek között, és nem gondolta, hogy ennek kapujában haljon meg. De ha ő sem, akkor ki?

Egy órával később három szeparált kommunikációt folytatott, miközben az égigérő paszulyt mászták. Egy kapcsolata volt Ritával, és rajta keresztül a többiekkel, egy Lucyvel, aki tombolt és sikitozott és fenyegetőzött a fejében. Egy csatornán pedig Bergerrel tartott kapcsolatot, és szabad folyást engedett érzelmeinek felé, és időnként Lucy őrületét is kiközvetítte neki.
Berger messze volt. Tudatának jelenléte mint egy figyelő isteni szem, mint valami rajtuk kívül álló, de jóindulatú nagy testvér. Nem válaszolt és nem kérdezett tőlük semmit, és semmilyen reakciót nem adott Lucyre vagy Bluemo’-ra. Ez olyan jeges fájdalom volt neki, amire nem volt felkészülve. Berger áldozata mint egy végső csapás érkezett meg, amúgy is felkavart, háborgó lelkére. Nem tudott mit kezdeni azzal az űrrel, amit Berger hagyott maga után. Nem mert közelébe menni ezeknek az érzéseknek, mert tudta, hogy egy hajszál választja csak el attól az őrülettől amibe Lucy hagyta magát beleesni. Berger még élt, és amíg él vissza is térhet közéjük. Nem lesz ugyanaz. Soha többé nem lesz ugyanaz. De melyikükön nem csonkít, épít vagy alakít akkorát ez a feladat, ami után magukra sem fognak ismerni?

Berger testéből kapu lett a két világ között. Híd vagy átjáró ugyan, de nem volt a kapuk között, csak egy égbe nyúló növény erős húsos levelei. Amik mint létra fokai, úgy adtak módot a feljebb jutásra. Fárasztó, és nehéz volt az utazás. Hogy milyen veszélyek leselkedtek odakintről, nem derült ki. De Bluemo’ látta a növény körül sziklaszilárdan álló védőburát. Békésnek tűnt az űr ebben a védelemben. Látóterüket sokáig betöltötte az egyre távolodó Föld otthonos foltja. Ahhoz hasonló nézet volt ez, ami az irodája és a lakása falát is díszítette. A Föld a Holdról nézve. Bluemo’ beleborzongott. Mostantól ha az éger néz, vagy ha csak megpillant egy égitestet Berger fog eszébe jutni…
–Ó dehogy – gyűltek könnyek ismét a szemébe – mi lesz elég erős, hogy elvonja a gondolataimat tőled?

4-es hangár - Berger

2009-05-01T17:31:00.004+02:00

Tovább kell élni. Sokat hallotta ezt az apjától. Tovább a fájdalom és a gyász után, a magány és elhagyatottság lejtőin is meg kell tudni kapaszkodni valamibe. Valamiért megmaradtunk - mondogatta az apja. - Feladatunk van. Igen, neki is, bizonyára. Kamaszkorában hős akart lenni. Olyas valaki aki valami emberfelettit visz véghez hétköznapian ám csodálatos magától érthetőséggel. Megment egy csomó embert, lehetőleg az egész emberiséget. Bleumo’-val hosszú nyári napokat barangoltak be miközben hatalmas terveket szövögettek katasztrófák elhárításáról, űrlények támadásinak visszaveréséről. Hitt benne, hogy lesz egy ilyen epizód, amikor ő, Rittenberger Attila lesz az, akin múlni fog. Az ő döntése, az ő tette fogja jó irányba billenteni a mérleget. És nem fog elbukni.

Azon is pörögtek már egy ideje a gondolatai, hogy miért van ő itt ebben az igazán nem hétköznapi társaságban. A felesége Lucy okán? Vagy mert Bleumo’ annyira megszokta, hogy jelen van Berger az életében, hogy fel sem tűnik neki, hogy Berger nem sok potenciállal bír? Az hogy csak lát, de cselekvő akarta mágikus vonalon nincs, régóta nem volt titok. Volt egy időszak, amikor ő választhatott egy külső erőforrás és a barátai és korábbi élete között. Végül, mint valami tündérmesében nem élt ezzel a kívülről jövő erővel, és elfogadta, hogy ő „csak” lát. Visszatért a barátaihoz, a kedveséhez és boldog volt és teljes életet élt velük, hosszú éveken keresztül.
Most újra kevésnek érezte magát. A családja halálával az anyagi támogatást sem tudta felmutatni, a rengeteg haláleset miatt pedig kiterjedt kapcsolatrendszere is semmivé foszlott. Mit tud ő hozzátenni ehhez a történethez, ami talán az egyik legjelentősebb mind közül?

Gaia a nappaliban megválaszolta élete másik égető kérdését. Van isten. Nevezhetjük így, nevezhetjük a buddhisták kilencmilliárd nevén, vagy hívhatjuk Gaiának, mindegy. Az az erő ami képes visszaadni a már elvett életet. Sorsokat éa utakat fordít egyetlen pillantással. Olyan erős és hűséges hite lett ott a Madárházban, ami minden halálfélelmét elvette. Meg fog halni ha eljön az ideje, és amíg szükség van rá életben marad. Akármi is lesz a feladata, szeretettel és teljes magával áll elébe.

Az autóban, mikor Asa felolvasta McCullen rituáléját megvilágosodott előtte a saját szerepe. Neki kell középre állni. Ő az egyetlen akinek nem fogják hasznát venni odaát. Ő az egyetlen aki nem tud varázsolni. Ő az egyetlen aki mindent elveszített rajtuk kívül és ő azzal a kulturális háttérrel nőtt fel, hogy a közösség érdeke messze előrevalóbb, mint az egyéné. Hogy időnként fel kell áldozni dolgokat, mert máshogy nem lehet túlélni. Nem mint Asa aki a eldönti, hogy most vagy nem, hanem sorsszerűen, mint aki annak a báránynak született, akit feláldoznak. Egy pillanatra bizonytalanodott csak el Lucy miatt. Lucy ismerte őt, jobban mint bárki és jobban is szerette mint bárki a világon. Feláldozta volna magát érte. Berger emlékezett arra az időre amikor sajnos volt alkalma megtapasztalni, hogy a lány mennyire elemien hozzá tartozik. Bár ő is ugyanígy tett volna fordított helyzetben, mégis kettejük közül Lucyt érezte erősebbnek. Vészhelyzetek előfordultak, de ők bizonyítottak már hűséget és eltökéltséget egymásnak.

Hallgatta őket ahogy beszélgetnek a hangár futurisztikus gépei között állva a rituálé gyakorlati megvalósításáról. Bluemo’ és Rita szépen kiépítette a mentális kapcsolatot köztük. Bergernek minden kitisztult. Érezte őket, ismerte őket. Nagyon, megrendítően mélyen szerette őket. Lucy megfogta a kezét.
– Én leszek az.- mondta a lánynak. - Tudod ugye?
Lucy szeme tágra meredt. Félelem és féltés aztán pánik. A pánik ott maradt, ahogy a keze is a kezében. Berger megcsókolta és elengedte a kezét. Belépett a körbe és szembeállt Asával.
– Én akarom legjobban. Én állok középre. – nyugodt hangon mondta ki a szavakat, olyan belső békével, mint a halálraítéltek.
Asa nem hitt a fülének. Lucy szemei szikrákat szórtak. Berger érezte a hogy gyilkos indulatok szabadulnak fel a lányból, és el is indulna, ha nem lenne olyan végtelenül kontrolált. Ütné verné őt és árulással vádolná és követelné, hogy maradjon vele. Erőszakosan és sikító kétségbeeséssel, mint egy kislány. De Lucy állt csak. Nem visított, nem kiabált, meg sem moccant. A többiek is dermedten várták ki mondja ki a jóváhagyást. Bluemo’ nem volt képes erre.
–Ha valóban így akarod. Nem vágok mélyet. – mondta Asa és komolyan is gondolta egy pillanatig.
Úgy nem lesz semmi értelme. hallotta Lucy érzelmektől mentes fagyos gondolatait. - Vágd meg, mintha magadat vágnád.
Asa azonnal lökte is vissza a gondolatot, azzal, hogy neki magának kellene középre állni. Ő nött fel abban, hogy a varázslatok árát emelt fővel kell vállalni. Az ő családi tradiciója az ilyen önfeláldozás. Berger nem szólt, csak megmutatta a gyerekkori magát ahogy kívánságot súg a Siratófalba, ahogy már gimnazistaként is időnként, egy egy rosszabb nap éjszakáján superman jelmezben ücsörög a tetőn és várja és reméli, hogy olyan képességei nőnek, mint a barátainak. Egyetemistaként már segélyszervezetet hoztak létre, és amint teljesjogú tagja apja cégének azonnal komoly erőforrásokkal segíti Bleumo’ környezetvédelmi cégét.
– Semmi mással nem tudok a sikerhez hozzájárulni, csak ezzel. Ott semmi hasznomat nem fogjátok venni. Így legalább fontos, és nem valaki olyan esik ki akire odaát esetleg nagy szükség lesz.

Kicsit még viaskodtak, de mivel hajthatatlan volt, hát beadták a derekukat. Bluemo’ esett csak kétségbe, belül, a szíve, mintha kivágták volna. Harminc év rutinja elkendőzte a többiek előtt mennyire mélyen megrázza a gondolat, hogy feláldozza Bergert, de neki, neki megmutatta. ott álltak, Berger háttal Bluemo’-nak, de tele a feje annak érzelmeivel.
Nem hagyhatsz itt, nem teheted ezt!
Melyikünk lenne jobb nálam? Kit látnál itt szívesebben a kör közepén?
Jerome remegő kézzel bizonytalanul érintette meg a vállát.
Biztosan? Egészen tutira biztosan ezt akarod? Állok én inkább, engem úgyis összerak Asa ha sejtjeimre esek is szét… Megöleleték egymást, ahogy Bluemo’-val is. Lucy nem moccant, így Berger kénytelen volt viszonzás nélkül megölelni. Szüksége volt rá, hogy még egyszer megérintse, akár így is. Visszaállt és biccentett Asának. Jerome a lábukhoz terítette a két vödör vizet, a többiek pedig belekezdtek a kántálásba. Ahogy elkezdődtek a versszakok Zion nyitotta is a hatalmas blendét. Berger felnézett a kibukkanó csillagokra és átadta magáta többiek mágiájának.
Ha nem én akarom legjobban, úgysem sikerül létrehozni.

Kinyújtotta a karjait maga elé. Asa gyors és mély vágást ejtett rajtuk a megfelelő sornál. A villám, mely alulról nyársalta fel a testét olyan durva volt és olyan erőszakos, hogy úgy érezte égő alagút a teste az űr feléA fájdalom kibírhatatlannak tűnt. sikítani akart, de nem volt mivel, vergődni, de nem volt már teste a vergődéshez. Kinyúlt az ég felé, át a blendén ki a csillagok tűzdelte feketeségbe. A fájdalom nem múlt, csak ő lett más valahogy. A fájdalom egy volt a viselt ruhái közül. A teste a gondolatai az emlékei és a fájdalma elhagyható csecsebecsék voltak csupán. Ott állt alig egy perc múlva világok határán. Egyszerre a földön és egyszerre a Holdon.
Az idő megállt, és ő befogadta a barátait. Lépcső lett nekik, létra és országút. Kapu és csatorna, híd és átjáró a két világ között. Érezte a tudatukat és érezte a fájdalmukat,a féltésüket, a felé kinyúló emlékeket és bíztatásokat. Megannyi gyöngyöt, kis csecsebecsét.
Beteljesedett ami ő volt. kapcsolat, kapu, világok között. Az alvók és felébredettek között, a barát és párválasztásával kultúrák között, Föld és Hold között, emberek és a mítikus lények között.

4-es hangár - Rita

2009-05-01T15:55:00.001+02:00

Végigmondani mindenkinek, egyesével, hogy szerettei név szerint és történés szerint halottak, olyan feladat amire orvosok éveket készülnek, mégsem lehet jól csinálni. Erre nem lehet trenírozni, és ha valakinek naponta feladata is, akkor sem lehet megszokni. Azt meg végkép nem, ha közeli ismerősöket kell ilyesmikről tájékoztatni. Rita egy ponton kilépett érzelmileg ebből. Kihányt mindent magából, majd visszament a nappaliba és hátralevő időben csak bámulta a hirtelenjében összeütött oltár apró lángjait. Nézte az arcokat, akiket sosem ismert, és hallgatta azok gyászát akiket mindenkinél jobban. Ide tartozott. Jobban családja volt ezután a pár nap után ez az öt ember, mint a saját, vérszerinti családja volt valaha. Olyan események hozták őket össze és olyan tettek és döntések ölelték őket örökre egymáshoz, amik messze túlmutattak egy hétköznapi életen. Olyanok voltak mint görög regék, vagy heroikus indián mesék, kelta mítoszok hősei. Esendők, emberiek, szerethetők, de hatalmasabbak is. Döntéseikben, áldozataikban és vállalt vagy örökölt feladataikban egyaránt.
Rita hosszan nézte Bluemo’-t ahogy az összeroskadt a csapás súlya alatt egy percre. Majd a saját fájdalmát háttérbe tolva az öccse felé fordult és neki állt támaszul inkább. Berger hasalt a földön, pont úgy és pont ott, mint pár órával korábban, mikor Gaia töltötte be a szobát. A romokat, amiket a jelenség hagyott félretolták, abban bízva, hogy a következő napon majd eltakarítanak. Itt volt a következő nap, de most már észre sem vették a Madárházat betöltő káoszt és pusztulást. Annyira eltörpült mindez a személyes veszteségük mellett.
Szerette volna megmondani nekik, hogy fontosak és szereti őket és hogy osztozik a gyászukban. de nem osztozott, hiszen valami csodálatos véletlen folytán az ő családja átvészelte a második hullámot.

A városból emberek megrakodott autókkal igyekeztek kifele, míg más emberek megrakott autókkal igyekeztek befele. Mindenki a legkedvesebb szerettével akart meghalni. Már ha még élt egyáltalán az illető. A telefonok egy idő után megsüketültek, akadozott az áramellátás, szárazon hörögtek a csapok. Az utcákat elborították a fosztogató hordák. Kirakatokat törtek be és élelmiszerüzleteket fosztottak ki. a társadalom, ami összeszedetten és méltósággal viselte az első hullámot, olyan könnyedén engedte szabadon magából a félelemtől eszelősen tomboló fenevadat.

Kifele menet Asa megnézte a postaládát, és megkönyebbülve vette ki belőle a kis, sápadt sárga borítékot. Se címzés se más felirat nem volt rajta, csak egy felkiáltójel. Az autóba szállva azonnal feltépte. Csíkos jegyzettömbből kitépett lapon a már jól ismert szálkás kézírással Jakob McCallen pár sora állt.

Kedves kisasszony!

Ígéretemhez hűen megkíséreltem helyreállítani a megmaradt töredékekből az eredeti rituálét. nagyon bizarr és furcs, és mindenképpen riasztó a szöveg ami kialakult a töredékekből. Valamiféle kaput hoz ez létre, de nem tudom hogyan és azt sem hiányzik e valami hozzá. Kérem nézze el nekem, hogy csak ilyen homályos üzenettel tudok előállni, de ez semmi konkrétabbat nem találtam.

álomba ringató
körökben tiszta tó
hálóján nyolc (?) hajó

húsát ha lemarja
villámba ha fonja
középre az állhat
ki legjobban akarja

lépése egyre nő
fű helyett puszta kő
tó helyett hegytető

Üdvözlettel:
Jakob McCullen

Az autó ringatta őket. A csend szétterült. Az ablakon túl a pusztulás, bent egy emberáldozat ígérete.
Rita az üvegre szorított arccal leste a kinti világot. Az autó zsúfolt zártsága most biztonságos otthonos meleget jelentette a külvilág brutális kiszámíthatatlanságával szemben. Szinte egyszer sem kellett megállniuk, az út mégis végtelen hosszúnak érződött a sokkoló utcakép miatt.

A katonai bázis kihalt volt. Egy autót sem láttak, egy embert sem. A kapu nem volt áram alatt, de amúgy is nyitva volt. Az őrposztot hirtelen hagyta el az őr. Végiggördültek a forró betonon a hangárak felé. A komplexum grandiózus méretei magával ragadta őket. Nagy nehezen megtalálták a számos elhagyott, használaton kívüli szerelőcsarnok között a 4-es számút. Ez is pont olyan poros és elhanyagolt volt, mint a többi. Belül két szakadt jeep várakozott egy szitaszerűvé foszlott ponyva alatt. ujjnyi vastag por lepett mindent.
Rita átnézett a Túloldalra. Olyan rutinos lett ebben az elmúlt pár napban, hogy már elég volt a farzsebében megbújó pakliból előkapnia egy lapot, hogy annak segítségével kémleljen át a szellemek síkjára.
A hangár ban egy réges rég szétszerelt űrhajó emléke feszített. Vernét időző aszimmetrikus szerkezet, ami minden ízében repülni vágy. Szépséges és bizarr volt. Rita kicsit sajnálta is, hogy nem ezzel a régletűnt szerkezettel utaznak. Már éppen szóvá akarta tenni a többieknek, amikor Zion lépett elő egy még sötétebb szegletből. Sárga-fehér szkafandere szinte világított a félhomályban. Intett, hogy kövessék.

A zsilip mint egy hatalmas dizájner előszoba, tejüveg falára kívülről meghatározhatatlan eredetű árnyékok vetültek. Lények, vagy eszközöké, amik folyamatos mozgásban voltak és közeledtek vagy távolodtak. Felvették a szkafandereket és a cső elsötétült. Először mély türkiz, majd egészen hideg kékké vált. Végül lilán és a bordón át jutott el a matt feketéhez, melyben az előbb még árnyéknak tűnő mozgó foltok világítottak csak. Az utazás ezzel véget is ért, vehették le a szkafandereket. Kimásztak a csőből egy hatalmas szerelőcsarnokba, ami inkább magas volt mint széles. félhidak és szerelőállványok szegélyezték. sinek fordultak egymásba a padlóján és felfestések kusza hálózata terelte az értő szemet a célirány felé. Számukra csak színes szabásminta volt ez a tér, millió ismeretlen eszköz és műszer tárháza, amik valami hatalmas, és magas dolog építéséhez kellenek. Zion a tér közepére vezette őket és felmutatott a hatalmas blendére.
–Az ott a kijárat. Én felmegyek most a vezérlőbe és a rádión szóljanak, ha nyissam a blendét. Őszintén szólva nem tudom, hogy hogy akarnak hajó nélkül kimenni, de ami tőlem tellik megteszem. Nagyjából 48 órájuk van, kimenni és visszajönni. Addig valószínűleg nem veszik észre...

Hope anyahajó - Zion

2009-04-30T12:09:00.001+02:00

Határozott léptekkel szelte át a vezérlő szintet. A Hídon megállt egy pillanatra, mintha várna valakit, majd egy zsúfoltabb pillanatban kilépett és ugyanolyan határozottsággal, kicsit leszegett fejjel tette meg a Tartalék dokkokig az utat, ahogy mindig is járt. Ott megállt egy elosztópanelnél és rácsatlakozott. Hosszú percekig bütykölt a rendszerrel. Aztán összeszedte minden bátorságát és kinyitotta a 4-es hangárt.

Mikor mégsem élt az egyheti hirtelen szabadságával, és egy nap után visszatért a Hope-r első dolga volt elemzést kérni az esetleges hatásokról. A Hope üzembe helyezését rengeteg szonda és érzékelő figyelte. Semmilyen eddigi kísérlet vagy kutatást nem volt ennyire aprólékosan dokumentálva. Az elemzések paramétereit átállította, hogy azok a Földön zajló abnormális katasztrófák valamelyikét képezze le. Aztán egy másikat vett figyelembe, majd egy harmadikkal is lefuttata. Homlokán gyöngyözött az izzadság. A tenyere szürke foltot hagyott a nadrágján, ahogy önkéntelenül beletörölte percenként. Remegett a szája és remegett a térde.
–Igaza van… igaza van – ismételgette az anyanyelvén motyogva. Igaza van…
A Hope üzembe helyezése, és fizikai vetülőpontjai időben és térben megegyeztek az első anomáliák kialakulásával. Zion nem értette pontosan Bleumont szavait a világ ellenkezéséről, meg a valóság akarattal történő befolyásolásáról, de tudta amit tudott a saját munkájáról, és arról is, hogy az elmúlt évtizedben a fizika legelemibb alapjait írták át a munkatársaival. Zion félt. Az, hogy ártson bárkinek is olyan taszító volt, hogy elviselhetetlenné tette számára a létezést. Annak szentelte az életét, hogy megmentse az emberiség jövőjét, hogy tartható vagy emelhető legyen az általános életszínvonal. Ehelyett azt kellett látnia, hogy nemes céljai nem hogy nem jártak a megfelelő eredménnyel,d e nagyobb kárt okoztak, mint bármi eddig az emebriség történetében. Bármit megtett volna, hogy helyrehozza. Miközben tudta, hogy egyetlen halott sem fog visszatérni. Lelke az örök kárhozaté.

Órákkal később, miután leállított tengernyi műveletet, miután vörös jelzéssel ürítette ki a létfenntartó rendszereket, a hibernátor övezetet és az oxigénfarmokat, leült és csak nézett ki, a csillagokra.
Próbált közben beszélni a vezető mérnökökkel, de azok képtelen voltak megérteni amit ő lassan megérteni vélt a francia szövegéből. Tudott rá példákat hozni a saját életéből, de ezek még nem bizonyítottak semmit. Példák voltak, amik egy nézőpontból nézve illeszkedtek ehhez a varázsos teóriához. nem értették, és úgy tűnt nem is akarják érteni. Zion egyedül maradt. Kiült a csillagok mellé a sétányra és frissen megszerzett információi tükrében vizsgálta meg a lehetséges jövőket. Egyikben sem telt öröme. Végül erőt vett magán és kivonult a zsilipekig, ahonnan már tudott telefonálni és felhívta Bleumont. 2 óra alatt, reményei szerint teljesen feltűnésmentesen előkészítette a kijárót Bleumont New yorki csapata számára. Ha a Holdra akarnak menni, tegyék meg. Neki, nekik nem sikerült, se így, se úgy, pedig időt vért és energiát nem kímélve próbálkoztak hosszú évtizedekig.
Ő már nem akarta érteni, mit csinálnak. Már egy porcikája sem akart semmi mást, csak hogy vége legyen ennek a rémálomnak. És ha valóban ő csinálta, kész felelősséget vállalni ezért. Kivárta percre pontosan a 2 órát mielőtt belebújt volna a szkafanderbe. A zsilip akkor már egyik oldalról zárva volt. Komoly erőfeszítést jelentett kinyitnia az átjárót, mert ez valóban szabotázs volt. Olyan durva és elképzelhetetlen módja a szabotázsnak, amihez foghatót Zion pár órával azelőttig elképzelni sem tudott volna. A hátsó ajtón engedi be a NASA legnagyobb kerékkötőjét. Ő teszi ezt, Zion Hagakhanov, a NASA legnagyobb feltalálója.

Loisada - Madárház

2009-04-30T01:28:00.003+02:00

Rita feküdt az ágyán. Hosszan forgolódott mire el tudott aludni Maga is meglepődött, hogy hogy hiányozhat valami, ami csak két éjszaka volt vele. Egy szuszogás, egy jelenlét, ami minden, csak nem természetes a számára. Nincs ott. Még vissza sem jött azóta, hogy az ügynököket eltávolíttatta.- morfondírozott. Aztán kisebb szundítások és heves rémálok után nem bírt már visszaaludni, így kiment inkább a nappaliba. Azt tervezte, hogy leül a fűbe a tetőn, ha nincs túl hideg, és megnézi a napfelkeltét.
A nappaliban a hajnali magány helyett Bluemo’-t találta, aki a ládának vetett háttal ücsörgött. Túl hideg volt kint, így bentről szemlélte a Nap első bíbor jeleit a háztatők felett kikandikálni. Egy borosüveg volt mellette és csupa rászáradt vér volt a karja és az arca. Rita hátrahőkölt. Asa ült mellette s csendesen beszélgettek. Asa láthatóan nagyon ideges volt, de igyekezett az indulatait palástolni, és a hangerejét egészen halkan tartani.
– Jól vagy? Mi történt?
Bluemo’ felvonta a szemöldökét, mint akit félreértettek. Megemelte a borosüveget Rita felé, kínáló mozdulattal.
– Áh, csak egy kis büntetés. Hülye dolgokat csináltam tegnap. Most vezekeltem egy barátom terítőből kirángatása miatt. De nem tartott soká… - tettetett könnyedséggel kortyolt az üvegből és Ritára nézett szomorú kutyaszemekkel – Aztán lerogytam ide, Gondoltam kicsit pihenek aztán feltakarítom ezt a mocskot magam után. Na így vagyok most. – A mondat végén még egyet kortyolt és tekintetét ismét a háztetők felé fordította.
Rita mellérogyott. nem nagyon tudott erre mit mondani.
– Sajnálom…
– Ugyan! Ez csak a dolgok ára. Mint élethez a halál, úgy jár együtt a megmentés és a büntetés. Meg lehet szokni, komolyan. Lucy és Berger is előkerült, Lucy amint meglátta őket így kupacban visszaszaladt a gitárért.
– Mi volt a kedvenced gimis korodban?
Hamarosan sztorizgatni kezdtek, kihozták a másik gitárt is, majd felbukkant Jerome is A napok óta tartó feszültség ezen a hosszú hajnalon megadta magát az utolsó házibulinak. Nem tudták mennyi idejük van még hátra. Nem lepődött volna meg egyikük sem, ha az utolsó reggerre virradt volna aznap.

Rita órákkal és dalokkal később, túl egy tangózáson és túl pár magyar és svéd nyelvtörő megtanulásán, igen jó hangulatban döbbent rá, hogy elmúlt a sárkányfélsze. Bluemo’ ismét egy vonzó erős férfi, nem félisteni mítikus lény a fejében. Boldogan szopogatta a valahonnan előkapott sangriát és nem volt hajlandó a világ bajával törődni ezen a délelőttön. Nézte a férfit, az néha lopva figyelte őt. Aztán ahogy múltak az órák és lettek egyre könnyebbek az alkoholtól vagy füves cigitől, úgy óvakodtak ők is egyre közelebb egymáshoz.

Az érintés még tolakodó gesztus lett volna. Elég volt annyi, hogy közel ültek egymáshoz.

Már elég magasan járt a Nap, mikor megcsörrent Bluemo’ telefonja. A párbeszédből kiderült, hogy Zion kellően kétségbe esett, mert számításai szerint valóban egybeesnek a földi katasztrófa jelenségek az ő űrbéli működésükkel. Segítséget kért, de a projecteket nincs módja leállítani. Azt szeretné ha megmondaná a francia, hogy mely tevékenységek okozhatnak ilyen jelenségeket. Bluemo’ letette a telefont és kínjában nevetve fogta a fejét.
–És mégis mit mondjak? Hogy szedjétek szét fiúk, azt a vackot és tegyétek vissza a dobozba?
–De ha tényleg az csinálja?- próbálkozott Asa.
–Szerintem ez csak egy tünet. Amikor szép rokonod kimenekítette a lényeket – ha így volt – akkor még nem létezett a világ ellenállásából adódó büntetés. Volt a dolgoknak ára, volt a varázslatnak is, de nem a varázslatot magát büntette az univerzum, hanem a varázslat jellege szabott árat, ha tetszik bűnhődést neki. Nem?
–Elméletileg…
–Tehát azzal, hogy kivonták a világból a varázslényeket, kivonták magát az önerőből varázslást is. Maradtak a gépeken keresztüli valóságmódosítások, amiket szépen mindenki elsajátít. Mobiltelefon, konnektor és mikrosütő, nem beszélve az autóról vagy a fotocelláról meg a fényképezőgépről, tévéről..
–Értjük, Bluemo’
–És akkor mi van Lucyvel, aki egyszerűen elveszi és magára vállalja a rontást vagy a dolgok árát? gondolta tovább Berger.
Lucy behúzta a nyakát, mint akit rajtakaptak.
–Azt nem csinálom, az csak megtörténik. Nincs hatalmam a dolog felett…
–Azt nem tudom… Akkor megállapíthatjuk, hogy a mítikus lények valószínűleg a Holdon vannak, illetve annak szellem oldali megfelelőjén, mert Asa jeles őse és kis barátai oda menekítették őket. Az így létrehozott birodalomnak lett egy darab Gaiaja is. Nem egész, nem teljes, hanem a földiéból kivágott, a mágikus életet tartalmazó saját Gaiaja.
–Tehát össze kell újra hozni őket, valahogy egyé.
–Mondjuk meg Zionnak, hogy kössön el nekünk egy űrhajót.. – próbálkozott Asa.
–Jah, és ami nekik nem ment, az nekünk fog ugyanazzal az űrhajóval.
–Szerintem szedjék szét… vigyorgott Jerome.
–Legalább kérdezzük meg.

Helikopterek repültek el a ház felett. Ahogy utánuk néztek egy tucat füstoszlopot vettek észre. Néhány toronyház hiányzott a látványról. Szinte egyszerre nyúltak a telefonjaikért. Míg ők vidám nosztalgiareggelt tartottak és eszmét cseréltek, a világ többi része belerokkant vagy belehalt a paradoxba..

A telefonok nem csengtek ki. A veszteségeik hatalmasak voltak. Családtagok, barátok. Egyetlen perc alatt mindanyiójukat elborította a gyász. testvéreik távoli földrészeken, szüleik, barátaik váltak valami megmagyarázhatatlan módon semmivé. Rita azért lelkiismeretesen utána ment minden keresett léleknek. A harmadiknál már zokogott, a tízediknél öklendezett a fájdalomtól. Nem akart ilyen híreket hozni. Nem akart fájdalmat okozni a barátainak, azzal, hogy megmondja: igen, a szerettük halott.

Hosszan ültek a nappali szőnyegén. Lucy lázasan igazgatta a hirtelen kialakított szentéjben a mécseseket. Asa szendvicseket csinált, pedig tudta, hogy senkinek nem megy le még egy korty víz sem a torkán. Jerome előre hátra billegett ültében és mantrázta a neveit azoknak, akikkel nem találkozhat többé. Berger imátkozott, Bluemo’ pedig magába roskadva ült, homlokát az asztallapra támasztva. A csend vágta őket, kiemelte a hiányt, az ürességet, a vágyat, hogy még egyszer lássák őket, hogy még egyszer megölelhessék. Végül Bluemo’ felemelkedett és a telefonért nyúlt. Olyan eltökéltség volt a mozdulatban, ami halványan ugyan de egy másik violág magabiztos üzletemberéé volt. nem ezé a sokat sebzett elgyötört emberé.

–Bleumont…. Nem! Azonnal hagyja abba. … Igen… Nézze meg maga is… Nem tudom. …. Szükségem lenne egy hajóra…. Komolyan, persze… A Holdra…Értem. Akkor mi legyen?...Mondjon egy helyet…. Igen, ismerem… Jó. 2 óra múlva. – kinyomta a telefont és végig nézett a társaságon. – Miattuk, nekik, értük és magunkért, menjünk végre és rakjuk rendbe a dolgokat.
–Mégis lesz hajónk?- Asa igyekezett normális hangon megszólalni, de az cserben hagyta és rekedt suttogás jött csak a torkából.
–Nem, az nem lesz, de valami átjárót felszabadít, azt igérte. nagyon pánikba van esve. Azt mondja mindent leállított a Hope-on ami a hatásköre, de ennél többet nem tehet. Áll a rendelkezésünkre és nagyon fél, hogy még többb bajt okoz. Bár még mindig azt hiszi, hogy valami speciális sugárzás miatt. Igazából nem érdekel a lelki békéje. majd rájön ha akar… Freyer repülőbázis a találkozási pont. 4!-es hangár. Majd meglátjuk hogy jutunk be. Zion szerint sokkal nagyobba baj, mint 4 napja.
–Sokkal.- Rita csak bólogatott. A többiek igyekeztek nem a veszteségeikre gondolni. Összepakoltak némi élelmet, vizet, takarókat és elemlámpákat. Lecuccoltak az autóba és elindultak a bázisra. Eltökéltség és apátia váltotta egymást a lelkükben.

Bellevue Hospital Center – Bluemo’

2009-04-29T23:52:00.000+02:00

Rolf hátra sem mert nézni úgy masírozott a két járőr után. Beszállt az autóba, a járőröket hátrahagyva. Azok elsétálgattak, mintha ez lenne a dolguk. Bluemo’ várt egy percet még a kapuban, majd sietős léptekkel elindult északnak, a 14. utca fele. Ott fogott egy taxit és a kórházhoz ment, ahol Rolf fia feküdt. Senki nem állította meg, míg eljutott a VR sisakok áldozatainak elkülönített osztályig. Ott egy kicsit visszahőkölt.
A teremben, mint egy szükségkórházban szorosan egymás mellett álltak az ágyak. egy éjjeliszekrény jutott két betegre. Az ágyak kétsoronként fejben összeértek. Így fért el a legtöbb ágy. Katasztrófa filmek jutottak Bluemo’ eszébe, járványokról szóló filmek.
– Vajon a Zónák járványokat is kirobbanthatnak? – elmélkedett az ajtóban ácsorogva. – Áh, arra itt a sisak.
Vett egy mély levegőt és belépett a terembe. Végigpásztázta az ott nyöszörgők elméjét Rolf fiát keresve. Elvonási tünetek klasszikus példáival hevertek körülötte az emberek. Belassultnak, beszürkültnek, sivárnak és érdektelennek tűnt számukra a világ. Nyugtatókat és tompítókat kaptak. Nagyjából eredménytelenül.
Mikor meglelte, már egyáltalán nem volt biztos a dolgában. Andy Rolf motyogott magában. Összegömbölyödve vacogott a takarója alatt. Szemei valahova az szomszéd ágy alá fókuszáltak. Bluemo’ leült elé a földre. Az arcukat, a tekintetüket akarta egyvonalba hozni. Aztán megsimította a srác zaklatott homlokát, mintha az izzadságtól csatakos hajat akarná a szeméből kisimítani.

Sivatag volt és színes délibábok Andy fejében. Újra és újra lejátszott azt a 60 órát magának, magában. Minden más korábbi emléke szépia színű ismeretlenek fotójává távolodott. A kosárcsapata meccsei, a lány aki úgy tetszett neki a suliből, az első csók, amit pár napja váltott a padtársnőjével, a kutyája, akit egy napra bezárt véletlenül a garázsba, mind érdektelen adattömeggé váltak. Szemben a sisak nyújtotta világ izgalamas, lehetőségektől hemzsegő világával. Ha nem sikerült, hát újra kezdte. Nem volt tétje, hányadszorra fut neki egy feladatnak. A nők készségesek voltak, a kocsikban benne a sluszkulcs. A saját élete nem versenyezhetett ezzel.

Bluemo’ tanácstalanul tette a köröket Andy elméjében. Kereste a fogodzót a valósághoz. Élményeket, kalandokat, sikereket, amikkel felülírhatja a sisakot. De mivel a sisak nyújtotta világ és a valóság észlelés szempontjából nem különbözött, így nem nagyon talált elég súlyos élményt. Végül úgy döntött nem fordít több energiát a finomkodásra. Tartozik Rolfnak, hát magához téríti a fiát – hozta meg a döntését. A gondolat végén kiterjesztette magát Andy elméjében és kiégette a sisak valóságát.
Andy sikított. Aztán elhallgatott és becsukta a szemét. A sárkány abbahagyta a tombolást a fejében, összezárta a szárnyait és távozott.
Andy némán sirt.
– Ma reggel hazamész anyáddal, és megfogadod a tanácsom. - súgta Bluemo’ tagoltan Andy arcába – Soha többé nem kételkedsz a lehetőségeidben, és igen messziről elkerülöd azt a kurva sisakot. Világos?
Andy hüppögött és biccentett egy picit. Nem merte kinyitni a szemét. Bluemo’ érezte a félelmét. Ha nem megy máshogy, akkor így kell lennie.- bólintott ő is. Kifele menet egy pillanatra eljátszott a gondolattal, hogy mindenkivel megteszi, aki a teremben fekszik. De győzött a józan ész. Sietve távozott a kórházból.

St. Benjamin Otthon - Chaterina

2009-04-28T14:10:00.004+02:00

Napsütötte szobában ébredt. Szép, élérevasalt, steril környezetben. A fejében halkan duruzsolt a fejfájás. Az ágya mellett takaros állványon számtalan műszer pislákolt. Az utolsó emlékére rávetült Bleumont arca. Szomorú szemei, ahogy közel hajolnak. Majd zavaros, verítékben úszó álmok után itt ébredt fel.
Emlékezett a sárkányra, bent a fejében ahogy közel hajol és óvatosan a fülébe súgja, hogy ne féljen. Ő retteg. Az arca és a haja megég a sárkány lehelletétől. Emlékezett a feladatra, magára, ahogy a parkban tipródik. Arra azonban nem emlékezett, hogy hogy döntött. A sárkány lehelete az arcán és a hangja ahogy megígéri, hogy nem lesz baj.
–Visszanyerheted az emlékeidet, Chaterina. Amint kimondod a varázsszót. Bleumont nem volt gyilkos, nem volt terrorista, de valami olyasmi volt, amivel Chaterine nem bírt el, sem gondolatban sem fizikailag.
– Elvetted az erőm, te mocsok. - fakadt ki. de nyomban érezte, hogy ez így nem lehet igaz. Rettegett a sárkánytól, de a logikus hidegfejű ügynök nem hagyta eluralkodni a döntései felett, ezt a gerincvelői, ősi rettegést. A tények azt mutatták, hogy Bleumont nem kezelte ellenségként. Még így sem, még most sem.

Megállapította, hogy valószínűleg egy magánklinikán van. Várta, hogy jöjjön valaki, akivel beszélhet, akinek szólhat, hogy telefonálnia kell. De nem jött senki. Nővérek, akik ebédet, majd vacsorát hoztak, akik segítettek neki a mosdóig eljutni, csak mosolyogtak, bólogattak, de nem hoztak telefont.
Gyenge volt mint egy sápadt kis virág. Jó volt itt lenni. Jó volt telefon és varázserő nélkül lenni. Volt egy kis lelkiismeret furdalása, de végül engedett és hagyta hogy kiszolgálják, hogy elrejtsék pár napra. Nem kapott telefont és csak akkor hagyhatta el az intézményt, amikor már valóban jól volt.

Ült a buszon, és nem voltak kérdései többé. Tudta, hogy leszerel, amint visszaért a központba. Azután pedig valami egészen másba kezd. A sárkányt minden igyekezete ellenére sem sikerült elfelejteni. Másra sem bírt gondolni napok óta.

Loisada – Square Park – Andrew Rolf

2009-04-26T12:22:00.002+02:00

Rolf letette a telefont és futva száguldott le az iroda lépcsőin. Menet közben húzta fel a zakóját és fújtatva pattant be a legközelebbi járőrkocsiba.
– Loisada, Thopson Square Park 71… - levette a rádiót, ahogy az ügynök mondta, és bemondta a címet mégegyszer. Mellémondta a kódot is, ami belbiztonsági akciót jelölt. Terrorelhárítást.
szerette a Loisada negyedet. Az ódon vízköpős házak a századfordulót idézték. Maga volt a Noir. A park zöldje mégjobban kihangsúlyozta a házak eleganciájának lassú pusztulását. A Madárház még ezen is túltett.
Rolf minden idegszálával figyelt. A kommandósok és az ügynökök már felmentek. Kis idő múlva a kommandósok lejöttek és további utasítást vártak. Nagyjából 10 perc múlva Rolf kiszállt a kocsiból, és felfelé nézett a háztető felé. Hallgatózott. Meg volt győződve róla, ha kiabálás vagy lövöldözés történne odafönn, azt itt is hallanák. A környék csendes volt. Hajnali 4 körül járt. éppen elindulta a kukások és lassan szállingóztak haza az éjszakára kimaradók.
Ahogy kémlelte a tetőt heves hányinger vett rajta erőt. Előre hajolt, megtámaszkodott a térdén és öklendezett. Forgott vele a világ. Aztán ahogy jött a roham, olyan gyorsan el is múlt. Felegyenesedett és hátrapenderült. De nem állt mögötte senki. Előhúzta a pisztolyát és nekihátrált egy autónak. Vacogott a foga. Az utca jól belátható volt. A közvilágítás megfelelő. A jelenlétet viszont egészen közel érezte. Szinte a tarkóján a másik leheletét.
– Maradjon nyugton Mr. Rolf – szólt egy hang.
Rolf arcából kifutott a vér. Kezében megremegett a pisztoly. A hang belül volt. bent a fejében.
Utasításokat kapott, hogy mint rangidős tiszt vezényelje el onnan a kommandósokat. Majd menjen fel a két ügynökért az emeletre. És vigye őket egy drága klinikára, és ott anonimitásban helyeztesse el őket. Aztán hívjon egy taxit és menjen haza. A jelenlét kivonult a tudatából, ő pedig öklendezni kezdett.
Ült még egy darabig. Reszkető izmain próbált úrrá lenni. Hogy is jöhet ő ahhoz, hogy ilyen hatalmakkal packázzon? Igen kicsi hangya ő… Mélyeket lélegzett, aztán végrehajtotta a parancsokat. Elküldte a kommandósokat. Hívott két legendásan korrupt két járőrt, levitette az ügynököket a kocsiba és elfurikázta őket a megjelölt klinikára. hazafele letört egy darab a szemfogából, olyan hevesen szorította össze a fogait. Az egész élete omolhat össze most, ettől a cselekedettől.
Bekapcsolta a rádiót, ahonnan ismét katasztrófahíreket ontottak.

Lecsapott a világra a második hullám.

Hotel Loop - Chaterina

2009-04-26T11:56:00.002+02:00

Kuporgott a padon, lábait felhúzva. Képtelen volt ebben dönteni. Végül erőt vett magán és felhívta a főnökét, nagy levegőt vett és segítséget kért. Arra hivatkozott, hogy Bleumont egymaga is erőt próbálóan erős, hát még így, hogy az őt körülvevők sem maradnak el sokban mellette. Politikai hatalmuk ugyan nincs, de az akaratukkal egymaga nem tud szembeszállni. A főnöke nem tett megjegyzést, csak sóhajtott egyet és felszólította Chaterinat, hogy várja meg a másik Árnyügynököt a hotelban.
Letette a telefont és várta a megkönnyebbülést. Visszament a hotelbe és várt. Mint egy ketrecbe zárt vadállat kőrözött, majd órákra a fotelbe süppedt. Egyre biztosabb volt benne, hogy rosszul döntött. Képességei miatt Chaterina is más besorolást kapott az FBI-nál. Nem sokan bírtak ezzel a címmel, de elegen ahhoz, hogy ha kell pár órán belül össze tudtak belőlük hozni egy igen ütőképes alakulatot. Ebben a katasztrófaterhes időben igen nagy fényűzést jelentett két ilyen ügynököt egyetlen tudós befogására fordítani. Chaterinának is nagyobb hasznát vették volna máshol, ezt ő is tudta.
Chaterina a várakozás óráiban rájött, hogy bár azzal hitegette magát, hogy átadta a döntést nálánál jobban hozzáértőknek. Valójában nagyon is döntött. Egy Árnnyal az oldalán gyakorlatilag aláírta Bleumont halálos ítéletét.

Késő este volt mikor az ügynök bekopogott. Makulátlan fehér kabátja élesen körberajzolta lányosan finom vonásait és okos, mindent látó szemeit. Chaterina egy pillanatig sem bízott benne, mégis meg kellett tennie, hogy összekapcsolja az elméjüket, hogy az előző látogatásának minden emlékét át tudja adni a másik ügynöknek. Az gondosan megvizsgált minden pillanatot, benyomást és szereplőt. Nem sokat tanácskoztak. Smith kijelentette, hogy főnökeik meglátása, miszerint vagy jön vagy halott elég drasztikus, de érthető. Ilyen potenciálú személy vagy melléjük áll és a köz érdekeinek rendeli alá teljes valóját – ahogy ezt mi is tesszük - pillantott Chaterinára – vagy halott. Smith hozott pár hasznos szerkezetet is és egy kisebb osztag kommandóst. nem késlekedtek hát egy percet sem és a házkutatási parancs birtokában azonnal indultak a Madárházhoz.

Chaterina a szobába lépve nagyon vigyázott, nehogy támadólag lépjen fel a varázslókkal szemben. Még reménykedett benne, hogy a körülmények a segítségére lesznek, és megkönnyítik a döntést. Még semmi nem dőlt el - hitegette magát, egészan Bleumont szobába lépéséig.
Ott állt előtte a sárkány. Ugyan embernek tünt, a szája kénes füstöt eregetett, és az elméje oly nyugodt volt mint egy befagyott tó. Chaterina megpróbált finoman bejelentkezni hozzá, hogy az érezze, hogy nem kíván rárontani. Mindketten tudták, hogy nem is lenne képes erre. Chaterina egyre jobban megijedt. Nem attól, hogy harcba kell keveredjen ezekkel az emberekkel, hanem attól, hogy nem helyes amit tesz.
Ott álltak mind, ágyukból kirángatva, kócosan, csapzottan és vad elszántsággal a szemükben.
– Díszpéldánya egy terrorista sejtnek. Gonoszkodott Smith a fejében.
Bleumont talpig feketében, nyugodtan, már-már idegesítően lazán ácsorgott a társai és a kommandósok körében. Cigit tartott ugyan a kezében, de füst, nem annak füstje volt. Smith már a kapuban elkezdte építgetni a támadásait. Fent a Madárházban már olyan erővel bombázta az óriást, hogy Chaterinának lúdbörzött még a térde is. Még mindig nem döntött. Smith hadakozott, míg Chaterina beszélt. Szépen végigmondta az összes szöveget, aminek itt egyáltalán értelme volt. Alig pár mondat. Persze semmi értelme nem volt ezt ismét végigjátszani. Bleumont szépen ellenállt, mint mindig. Chaterina ismerte a gonosz kis szerkezetet, amit Smith a falra pattintott. Ez esetben úgy állították be, ahogy megszállt emberekből kitörő szellemlények elleni akcióknál szokták. Smith nem hagyott semmi esélyt a sárkánynak. Ha az óriás elvesztené a kontrollt és a sárkány, vagy az a valami ami a szeme mögött figyel előtörne, a kis szerkezet egyszerűen kisimítja a forráslény szövedékét. Jelen esetben Bleumont mondhat viszlátot a varázsképességeinek. Rosszabb esetben kómába esik, és úgy is marad. Chaterina látott már megszállt személyt, így azt is tudta, hogy ebben az esetben nem erről van szó. Smith azonban nem hagyott kiskapukat. Akármi is legyen ez az ember, ha nem jön velük, akkor ellenük van. Chaterina eltöprengett már párszor ezen, hogy mennyire képtelen ilyen fekete-fehérben gondolkozni.
Ott állt az óriás, egyre szomorúbban nézett rá. Az egész párbeszédük nem volt egy perc. Záró mozzanatként Bleumont elpöccintette a cigarettacsikket és a valóban nagyon közel merészkedő Smith arcába fújt egy nagyobb adag füstöt. A kis szerkezet pittyent egyet, Smith előkapta a fegyverét, Chaterina pedig egyrészt megtántorodott az óriás pajzsából felszabaduló energiák löketétől. Másrészt elméjének gátjain mint cunami gázolt át egy képsor és egy sikoly. A képsor felkavaró volt, a sikoly egyszerű.
–Hívd anyát.

Chaterinán végigsöpört a francia minden ereje, úgy zihálta szét a sejtjeit, hogy minden idegszála fájt. Megtántorodott kicsit, és elvesztette a világot maga körül. Üres szín és hang lett minden. Nem volt benne már az a mélység, ami eddig. Nem volt benne a zsongás, amit a körülötte állók felszínes gondolatai okoztak.
Smith a földön feküdt. A kínai lány éppen eltörte a nanyakát. Chaterina tett pár lépést az óriás felé, aki moccanatlanul állt, üveges szemekkel meredve a semmibe. Az orrnyergén egy kis lyukkal. A vér éppen elindult a széja sarka felé.
A döntést meghozta az univerzum. Smith halott, tehát ő átállhat a sárkány oldalára. Ha él egyáltalán még.
–Megfosztatott a képességeitől. – Ez a gondolat úgy mart belé mint vipera. Aztán elsötétült a világ.

Mikor magához tért, a földön feküdt. A feje üres volt és mély mint egy kiszáradt kút. Emberek beszélgettek körülötte, halkan. Gaiaról és az ö elméjének törléséről. Próbáltamagát továbbra is ájultnak mutatni, de a pánik elöntötte immár minden különleges képesség nélküli elméjét. Tiszta szívéből gyűlölte Smithet, a szerkezetet a falon, de legjobban önmagát. A gyávát, akinek sosem kellet saját utat választania. Nem kérdezte tőle senki, hogy ő maga mit tenne a saját képességeivel. Megkapta a parancsot és ment. Néha fájt, néha nem értett egyet teljesen, de gyorsan elnyomta ezeket a hangokat azzal, hogy ő katona. Az emberiség katonája. Most azonban, hallgatva ezeket az embereket és rémülten veszve el az eddigi életét meghatározó képesség hagyta űrben. Most érteni kezdte, hogy mindvégig rossz oldalon állt. Lehet ugyan, hogy Bleumont nem ember, az is lehet, sőt valószínű, hogy nem maga Gaia jött el hogy megmentse, de az biztos, hogy most is őt védte az óriás, és amellett szállt síkra, hogy ne öljék meg őt, és ne töröljék az erre az estére vonatkozó emlékeit. Asa felültette és jéghideg tekintettel fenyegette meg, hogy megölik, ha megmoccan. Ő zokogott és motyogva könyörgött, hogy szánják meg.
Bleumont leszavazták. A hatalmas fekete férfi odalépett hozzá és belépett az elméjébe.

Nem látott és nem hallott többé semmit. A tudatát betöltötte az űr feketéje, és a távoli, pislákoló csillagok. Végignézte az elmúlt két nap minden emlékét. Aztán visszatért a Rolffal kötött egyességhez. Rolf lent ült a kommandósokkal a kocsiban. Csak arra várt, hogy Chaterina megjelenjen az immár kezes báránnyá szelídült Bleumonttal. A fiához mentek volna a kórházba. Rolf azt remélte, hogy az óriás meggyógyítja a fiát. Chaterina nem táplált illúziókat a VR sisak áldozatairól, de ezt nem osztotta meg Rolffal.
Az űr eloszlott és Chaterina mély álomba zuhant.

Loisada - Madárház

2009-04-24T16:42:00.004+02:00

Bluemo’ lerogyott közéjük. Megveregette Jerome hátát. Fáradt volt. Homlokán a seb még szivárgott és a golyó is kilátszott. Jerome felült. és rámeredt a bátyjára. Bluemo’ szája sarkában mosoly bujkált. Jerome közel hajolt és óvatosan megsimított a sebet.
–Kivehetem?
–Vegyed. - vonta meg a vállát lazán az óriás. Könny gyűlt a szemébe ahogy nézte Jeromeot, miközben az lassan kihúzta a golyót a csontjából.
–Mi történt? Kérdezte végül, miközben a vért törölgette az arcáról. - Addig tudom, hogy lelőtt. – a kezén a golyó ütötte seb lassan elkezdett gyógyulni. Fájt, és kusza volt a húsa, de a csontja összeforrt és be tudta hajlítani az ujjait.
–A csávó lelőtt, mi pedig megkértük Gaiat, hogy ne hagyjon téged meghalni. Vázolta fel az eseményeket Lucy.
–Gaia pedig eljött legkedvesebb fiáért és visszaadta az életét. – tette fel az i-re a pontot Asa.
Bluemo lassan felnézett Ritára, majd végignézett a romokban heverő Madárházon. Minden, ami a jelenség hatására kinőtt, kisarjadt most halottan hevert. Letörve, lehullva, kiszáradva élettelenül. – Úgy érted itt volt Gaia? Értem? Hozzám, vagy mi? Mi van? – Hihetetlen volt. De ami sokkal jobban zavarta Bluemo’-t hogy értelmetlen. – Gaia nem jön el senkiért, Asa, ezt neked kellene igazán tudnod. A halál az élet része. Nincs ilyen, hogy és akkor megkegyelmeztek neki az istenek és adtak neki még 25 évet. Értetlenkedve rázta a fejét.
A többiek csak mosolyogtak rá. Szeretettel és örömmel és fáradtan.
– Miért jött el?
– Hozzád. – Szögezte le Rita, és elkezdte más szemmel is végignézni a szeretett óriást. Rendben van e a szelleme, nem bolondult e mag vagy nem sérült e nagyon a valós alakja. Amit odaát látott sokkoló volt. Aki eddig ember volt, és csak összetettségében tért el tőlük, most sokkal jobban eltért, és idegennek hatott odát. Ő volt az, Bluemo’ továbbra is, csak mintha valami kikandikálna – jobban – az embersége alól. Valami, ami nem tartozik ide, nem innen ered és nem ide való. De neki, neki szerves része és fontos eleme, és e nélkül eddig sem lehetett volna meg. Hova dugta eddig, vagy honnan lett ez most? A sárkány. – döbbent rá Rita. Kezdi a sárkány átvenni az irányítást?
– Mit látsz? – Bluemo’ szeme szomorúbb volt mint kíváncsi. – Valamitől nagyon elsápadtál.
– Megmutatom… Beengedsz?
– Ne verj szét semmit, kérlek. – vigyorodott el az óriás.
Rita belépett a felkínált csatornába. Nem volt a lovag sehol. A hatalmas és fenséges sárkány, ragyogó pikkelyekkel, csillogó éjfekete pofával várt rá. Hangja a menydörgés, tekintete forró láva.
– Hol a lovag?
– Nincs itt? – a sárkány teherautónyi fejét óvatosan engedte le Rita elé és fordult jobbra majd balra, mintha keresne valamit. Egészen bizarr volt, ahogy saját magát kereste és nem találta. Rita átengedte az emlékeit a sárkánynak, hogy az megfigyelhesse miben változott tegnap óta a mintázata. Megváltozott, most már biztosan tudták. A sárkány bődült egyet és kiengedte Ritát a kapcsolatból. Bluemo’ magába roskadt. Kicsit csóválta a fejét. Lemondás és kétségbeesés lengte körül. majd felállt és kivonszolta magát a teraszra. A Hold még fenn ragyogott, a fű nedves illata betöltött mindent.
– Ő a bátyám, Rita. Akármit is láttál.
– Ő a bátyád volt, de most valami megváltozott és sokkal inkább sárkány, mint eddig bármikor. - Kifutott a vér az arcából, mert most gondolta végig először, hogy ránézve mit is jelent mindez.
– Gaia nem ment meg egy embert, de megment egyet az utolsó mitikus lények közül?
– Ő a bátyám, ha mitikus lény, ha nem. Ismeritek őt, ő Bluemo’ nem változott köztünk semmi. Jerome inkább könyörgő volt, mint határozott. Mind érezték a kénes szagot amit a barátjuk hagyott, látták a zöldes ködöt a szobában, ami lassan kúszott ki az éjszakába. Berger felállt és csatlakozott Bluemo’hoz. Asa csak forgatta afejét, hol Ritára, hol Jeromera nézett.
– Ő a bátyád, Bluemo’. Pont úgy és pont annyira mint eddig. annyi a különbség, hogy most nem bújik egy kesztyűbáb lovagocska mögé, hanem maga és mindenki számára vállalja hogy ki ő. De ő eddig is ez volt. Lucy türelmetlenül csóválta a fejét. Láthatóan magát a kérdést sem érettte. Számára Bluemo’ mindig is valami misztikus dolog volt, ami ember testben él, és ember testben szerethető. Nem változott semmi,
– Mi legyen ezekkel? – Bökött a két fekvő ügynök felé.
–Képtelenek varázsolni, de hogy ezt Gaia, Bluemo’ vagy a saját kütyüjük tette velük, arról fogalmam sincs. Asa fel is pattant és lefeszegette a korongot a falról. Szétolvadt a műanyag borítása is, nem beszélve a belsejéről.
– Lehet hogy az. Meghibásodott. Lucy gonoszul vigyorgott.
Asa odalépett Chaterina fölé. Chaterina reszketett és próbált eszméletlennek látszani, de nem volt az. Asa felültette, de remegett a keze a haragtól. Oda súgta a rémült ügynöknek, hogy ha megmoccan halott.
– Mi legyen? – maradt a kérdésnél Lucy.
– A szájuk valóban eljárhat, és akkor ide gyűlik a sok napszemüveges. Szerintem vagy öljük meg őket vagy égessük ki az emlékeiket. Bluemo’ jelent meg a teraszajtóban.
– Ezek az emlékek jelentik számukra a magyarázatot, hogy miért veszetették el amindenkitől megkülönböztető erejüket. Ha ezt az emléket elveszed, lehet hogy meg is ölheted inkább. Mert így csak a frusztráció marad, a nyughatatlanság és viszketés a bőrük alatt.- ahogy beszélt a füst csendesen gomolygott a szájából. Rita sírni tudott volna ennek láttán. Hol van ő ettől a félistentől? Hogy nőhetne mellé? Sehogy.
– Csak bajt hoznak rád. Nem hiszem, akármilyen potens sárkánnyá is növekedtél, Gaia még egyszer megment a karmaikból.
Bluemo’ szemére rátelepedett egy árny, és egész este ott is maradt. Nem nézett többet Ritára, és nem is nagyon emelt szót se az ügynökök mellett sem ellenük. Végül kiment ismét a teraszra és nézegetett le az utcára, ahol a kommandósok szépen türelmesen vártak. Végül Asa hívta vissza, hogy döntse el mi legyen az ügynökökkel.
– Szavazzuk meg. Itt vagyunk a szép Amerikában, szavazzunk. Tessék!- megvárta míg mindenki mond valamit.
Az emléktörlés elsöprő győzelmet aratott a szabadon elengedés és a gyilkosság felett. Bluemo’ bólintott és megtette, majd leült az alvó ügynökök mellé. – Van még valami amiről tudnom kell?
– Rita bólintott és elmesélte az álmát.
– Az átmentés! – kiáltott fel Asa – Valahova átmentettek egy csomó lényt. Nem egyszerűen egy csoportot, egy családot, hanem egy csomó csomó lényt. Ahogy az a kendőn is van! Sorban állnak. – szaladt is és bányászta elő a ládából a csomagot újra.
– Kit nem ismerünk a menetből? – Úgy hajoltak a kendő fölé, mintha régi iskolai tabló lenne. Szépen sorban azonosították mind a 54 szereplőt. Mennek valahova, ami nagyon messze van, és nem 54-en vannak, mert ott elöl a menet elején csak apró pöttyöcskék jelölik a sorban haladókat.
– Nem látszik, hogy hova mennek. Semmit nem hímeztek oda. Még egy pöttyöt sem.
– Valószínűleg a szellemvilágban van. – mélázott Rita. – a fizikaiban nem lehet.
– Hacsak nem így, mint Bluemo’. Benne az emberi formában. Hiszen ő is egy fenséges, hatalmas, csodálatos mitikus lény valójában. Már elnézést…- Asa szemében ott volt a sárkányok iránti gyermekkori rajongás emléke. Bluemo’ még szomorúbbnak látszott. Egészen összegörnyedt ültében. Mintha kisebb akarna lenni saját termeténél. Nem szólt semmit.
– Az ennyi generáció után eléggé furán alakulhatott volna. – Gondolkozott Jerome hangosan. És akkor én miért nem vagyok, mondjuk Griff?
Bluemo’ mosolyogva nézett az öccsére.
– Még az is kiderülhet. - súgta hangtalanul neki.
– Valószínűbb, hogy a szellemvilágban van. Hogy tudunk ott eldugott dolgokat megkeresni? Egy egész birodalmat valószínűleg…
– … a legmágikusabb világot. – kuncogott Lucy.
– A szellemvilág minden lényének van lenyomata a fizikai világban. Ennek miért ne lenne? Ha ennek is van, az valami nagyon karakteres, nagyon varázslatos hely lehet. – vitte végig a gondolatmenetet Rita.

– Mi az a hely, ami elég régi, elég nehezen megközelíthető, eléggé misztikus, a világon mindenhol kb. ugyanazon hiedelmek övezik, mindenhonnan elérhető és mégsem bejárható? – Berger jó volt összegzésben. Most is egy csapásra felállította a paraméterrendszert.
Bluemo’ kinyitotta a notebookt és pár szót gépelt be, majd letette a gépet maga mellé.
– A Hold. - mondta ki. A gép pittyentett. Bluemo megnézte és újabb pár szót gépelt be. Most már az ölében hagyta a masinát.
– A Hold? – Jerome nem látta meg az összefüggéseket elsőre. Asa azonban azonnal kapcsolt.
– A Hold a fizikai világon túlmutató dolgok szimbóluma, a szerelmeseké éppúgy mint a halottaké, a misztikum a túlvilág a varázslat jelképe. Az ár-apály jelenség, a holdkórosság a menstruáció, teliholdkor többen születnek, mint máskor, teliholdkor gyorsabban nő a fű. Ezek mind hatások, amik mindenhol a világon hatnak és vannak. Ahogy a mágia illetve annak nem léte is. Holdfényben könnyebb varázsolni a hiedelmek szerint, illetve holdfogyatkozáskor nagy bajok eshetnek.
– Van a nyakadon egy Hold tetkó, azt se felejtsük el. – vigyorgott Jerome.
– Meg van egy máglyáról elszökdöső szép-szép anyád is. Tette hozzá Berger. Az is így hihetővé válik. Átlépett szellem oldalra, lelibbent a galyakról és elsétált.
– Kisgyerek koromban biztosan tudtam, hogy a Hold a barátom. Tudom, hogy hülyén hangzik, de pl. most is telihold van. – Lucy lesütötte a szemét, mintha valami nagyon szemérmetlent mondott volna. Bluemo’ újra gépelt. Aztán sóhajtott egyet és letette a gépet.
– Zion azt mondja, hogy sosem szállt le senki a Holdra. Egyszerűen nem bírtak. Meghibásodásokat észleltek egy ponton túl minden alkalommal. Azért építették a Hope-ot, mert nem volt más választásuk.
– Vagy az ott lévő élet nem tűri meg a Szövő ilyen durva jelenlétét, amit egy űrhajó jelent. – Mosolygott Lucy.
– Máris érthető, hogy miért állt fel álmodban Gaia teteméből két Gaia. – bólogatott Bluemo’ és az ajtóhoz sétált. Egy lélegzetvételnyi idő múlva becsöngetett valaki. Bluemo’ kinyitotta az ajtót a rémült tekintetű Rolfnak.
– Ott vannak. Vihetik őket. Ne okozzon csalódást, Mr. Rolf.
– Igyekszem Uram. Mondta az és kivitette két rendőrrel az eszméletlen ügynököket.
– Van egy kis dolgom. Majd jövök. – nézett hátra hányavetin Bluemo’ és még mielőtt a többiek reagálhattak volna, becsukta maga mögött az ajtót.

Loisada - Madárház - Lucy

2009-04-24T11:28:00.003+02:00

Az egész délutánt a teraszon töltötték. Csemegéztek a svéd holmikból, szundikáltak a hinatágyban, szeretkeztek a fűben heverve a hatalmas virágzó díszbokrok alatt. Asa és Jerome órákra eltünt valami régi archív DVD ürügyén, meg a piacra is be akartak ugrani, Bluemo’ és Rita pedig annyira kiütötte magát a szellemtúrával, hogy hangosan horkolva aludtak Rita szobájában. Idilli volt minden. Még ha a tudatuk peremén ott is billeget a katasztrófahelyzet, itt fennt, a gyepen, a hatalmas város fölött, csicsergő madarakkal és színes abroszokat libegtető szellővel nehéz volt erre fókuszálni. Ki tudja mikor lehetnek így együtt újra? -gondolta Lucy és úgy simult oda Bergerhez, mintha össze akarna olvadni vele.
Délután azért csak elmentek néhány hangszerét a Tibecara, elkoztak két kongát is meg csörgőket. Két gitárt és Berger szaxofonját ia. Hamar beesteledett. Végül úgy döntöttek Bergerrel hogy kint alszanak a nyugágyban a szabad ég alatt. Csodálatos telihold volt. Felhőtlen tiszta éjszaka. Cirógató szellővel és rezzenetlen csillagokkal.

Az összes haja édnek állt. Úgy ugrott fel, mint egy harcos. Berger hümmögve tapogatta az ágyat Lucy helyén. Asa kapcsolta fel a világítást a nappaliban, amitől az egész Madárház, innen a teraszról egy ragyogó arany ékszerdoboznak látszott. Rita is előbotorkált.
Valaki kiabált és rendőrök berugva az ajtót özönlötték el a lakást. Mint valami krimiben. Lucy dermedten állt. Egy perc múlva már a teraszajtóban álltak Bergerrel és nézték a bent folyó huzavonát. Bluemo’ cigarettázva, lazán és hányavetin tárgyalt a két ügynökkel. Lucynek azonnal feltünt, hogy mintha változtak volna az erőviszonyok. A másik rendőr, Smith diktált egyértelműen, bár Chaterina beszélt Bluemo’val.
Lucy nézte a fogyó cigarettát az óriás kezében és megértette, hogy csak álca. A füst amit az kifújt, nem cigarettafüst volt. Kénes szaga és zöldes színe elárulta. A szobát megtöltő mágia, egymásnak feszülő akartok és szövedékek ugyan láthatatlanok voltak Lucy számára, de a lúdbörzés és a gyomrába harapó görcs, a fel felakadó szeme, a savas íz a szájában árulkodó volt. Sehol egy rontás vagy látható mágia. Mégis egyre rosszabbul lett.
Elérkezett a tárgyalásban egy pont, ógy 2 perc után, amikor egy pillanat alatt kihúnytak a mágiák. Bluemo’ egy nagy adag füstöt fújt a közelhajoló Smith arcába. Mintha erre válaszolna az ajtó mellé tapasztott szerkezet azonnal vad sípolásba kezdett. Ez a hang vetett véget mindennek. Az ügynök tökéletes gyorsasággal kapta elő a fegyverét és lőtt.

Lucy csak a mozdulat elejét fogta fel, azt, hogy a pisztolyért nyúl. Nem voltak illúziói. Az ösztönei pedig erősebben tolták, mint bármilyen izom tehette volna. Ugrott, mint egy manga hősnő. Vízszintesen szállt Smith felé. A rugásában benne volt minden fájdalom. Emlékezett, mikor ugyanezzel a kétségbe esett elszántsággal harcolt, alig egy éve, Bergerért. Most a legjobb barátjáért vedlett harcossá. Smith mellkasán landolt. Teljesen elsodorta az ügynököt.

Röptében érte a bevillanó üzenet, ahogy elszállt Bluemo’ előtt. Látta őt ahogy kisfiú, ahogy egy labdát dob valami kertben valakinek. A látóterét kitöltötte a labda, a kis Bluemo’ keze ahogy elengedi. A keze ahogy E.T. kezévé változik miközbe a labta távolodik tőle. A labda van csak már, ami forog és átváltozik a Földdé, amit egy idősödő női kéz kap el. Egy pillanat csak az üzenet de a fülében percekig cseng a sikoltás.
–Hívd anyát!

Lucy megérkezett Smith ügynök mellkasára. Az döbbent arccal feküdt alatta, kezei éppen indultak, hogy elkapják Lucy lábát. Ő csak előrelépett egy kicsit, és nem nehezedett bele a mozdulatba. Smith nem moccant többé. Feje oldalra csapva, ahogy Lucy lábfeje fordította. A düh elpárolgott. Sajnálattal vegyes szomorúság és a végrehajtók szenvtelensége viaskodott benne. Smith pislogott kettőt. Lucyből pedig elszállt a részvét. Hátrafordult, hogy megnézze Bluemo’-t.
Az óriás csak állt moccanatlanul. Chaterina földön hevert, felette Berger egy seprűnyél vastag növénykaróval a kezében. Jerome a két lány között térdre esve, azok lábát szorongatva, talán, hogy ne ájuljon el. Hamuszürke volt. Bluemo állt, a szája már nem füstölt, szemei üvegesen meredtek a semmibe, az orrnyergén egy ujjnyi lyuk, amiből lassan csordogál a vér.

Lucy nem bírt ezzel mit kezdeni. A sírás fojtogatta, de míg Bluemo’ nem esik össze, valószínűleg él. Nem érezte élőnek, de erre nem is mert gondolni. Odalépett Jerome elé és felsegítette a földről.
Mind egyszerre szólaltak meg, egymás szavába vágva. Egy pillanat múlva már Rita elméje fogta őket össze. ÉS nem voltak kétségeik. Aki Bluemo’ az nem az anyját hívja. Asa fejében felrémlettek a délutáni kirándulása képei. Az óriás lakásában alig 5 tárgy volt ami személyesnek mondható. A közös első koncertplakátjuk és két férfialakot ábrázoló Niger szobrocskán kívül egy hatalmas poszter volt csak a lakásban. Azon a Földgolyó pompázott, a Holdról nézve. Az egész élete, a céljai, az eszméi és az iménti kétségbeesett üzenet egyértelműsége, a a frissen bevállalt sárkánysága, az elképesztő karizmatikussága, szellemi és teremtő ereje egyértelmű volt mindenkinek, hogy nem lehet simán emberi eredetű.
–Hívjuk anyát. – mondta ki Asa és a konyhapultról levéve a legközelebbi kést egy rövid svéd szakrális szöveg elmondása után mindkét karjára mély sebet vágott. Eszébe jutott Holla mama, aki büszke lenne rá, hogy meg meri tenni ezt a hívást, aki büszke lenne rá, hogy nem fél. Egy szikrányit sem fél feláldozni magát ezért az emberért. Mert ez helyes lenne. Ennek értelme lenne, és ez olyasmi amiért érdemes és helyes meghalni, ha ezt kíványja a sors. Jerome szétrázta a haját és végigzongorázta a végtagjait, mint egy kényszerbeteg. Csokoládé színű bőre aszfaltszürkévé fakult a rémülettől. Berger beállt Jerome és Bluemo’ közé. Láthatóan félve érintette meg a barátját, nehogy az az érintéstől essen össze. Lucy pedig a démonzavaró versikébe menekült, és úgy ragadta meg a felé nyújtott kezeket, mint fuldokló a csónakból kinyúlóét. Rita kiválasztotta a Tarot pakilból a Világ lapját és letette a földre, Bluemo’ lába mellé.

Hívták anyát, hívták a Földet, magát Gaiát, a természet legelemibb őserejét, a teremtést magát, az istent, kinek mit jelentett ez. Hívták és könyörögtek, hogy mentse meg Bluemo’-t, bármi legyen is ő.

És Gaia jött.

Ahogy elkezdték megérezni a közeledő jelenlétet önkéntelenül is lekuporodtak a földre. Homlokukat a földre szorították és minden sejtjükkel könyörögtek, immár a saját életükért is, de leginkább a barátjukéért.
A Madárházban megmozdult minden. A növények ropogva, pattanva rügyeztek ki. Szára levele szökkent mindennek, mint egy trükkfilmben. Asa rengeteg növényén kívül a konyhaszekrény, a székek lába is rügyezett és bontott szirmot és növesztett ágat. A fémtárgyakra kristályok nőttek az üvegtáblák némelyike lefolyt a fémvázra. Egy perc sem telt el és az egész madárház egy civilizációt legyőző megállíthatatlan dzsungellé vált.
Bluemo’ a sarjadzó életforgatag közepén úgy állt, akár egy szobor. Az egész burjánzás nem tartott tovább öt percnél.

És Gaia elment.

Hosszan feküdtek mozdulatlanul. Mintha ezer éveket öregedtek volna. Jerome sírt, Berger szinte ájult volt az élménytől. Asa felült és összenézett a feltápászkodó Ritával. Egyikük sem merte tekintetét Bluemo’-ra emelni. Lucy várta a rosszullétet. Végig azt várta mikor akad fennt a szeme és mikor szűnik meg a világ. Sajnált volna egyetlen pillanatot is elveszteni ebből a hihetetlen találkozásból. Nem voltak illúziói a szobában megjelent jelenlétről. Nyilván nem maga Gaia teljes valójában, csak talán a kisujjának körmének egy szilánkja. Mégis olyan katarktikus élmény volt, hogy egy pillanatra el is felejtette miért történt meg ez a találkozás.
Az óriás nem mozdult. Csak a jólismert, stresszoldó humornak fenntartott hanghordozásával ejtett közéjük egy mondatot.
–Jó ez az anyag, öcsi.

Loisada - Madárház - Bluemo'

2009-04-24T09:08:00.010+02:00

Arra ébredt, hogy Rita hirtelen felült. Semmi baj, kicsi – gondolta Bluemo’. Csak egy álom a sok közül. De nem moccant és nem szólt egy szót sem. Hiszen megígérte, Beérte a hellyel az ágy felén, és a közös takaróval, egyetlen érintés nélkül. Az illata és a tudat, hogy pár centire fekszik tőle. Ennyi jutott most. Rita kiment a szobából, Bluemo’-t pedig elkezdte valami viszkető rossz előérzet hatalmábakeríteni. Kiugrott az ágyból, és egy gyors mozdulattal átsurrant a szomszéd szobába, ahol reménye szerint Jerome aludt. A szoba üres volt, ő pedig meztelenül állt a közepén, álomtól kábán, miközben a viszketés fájdalmas marássá változott a halántékán. Folyamatos mentális támadásnak volt kitéve, de a sokéves védelmi vonalak és pajzsok eddig észrevétlenül működtek. atámadás erősödött. Valami durvábbra lesz ma szükség, mint szigorú tekintetra vagy gondosan kiválasztott szavakra. Jerome ottfelejtett tréningjét húzta fel, és megkönnyebbülve találta meg benne az öccse pakli spangliját. Ez jó lesz – vidult fel. A lazaság leszek maga. Rágyújtott, és úgy alakította a füstöt belül, hogy kitöltsön minden esetleges rést, minden apró egyenetlenséget a mintázatából kialakított páncélzaton.Aamikor meghallotta a bejárati ajtó reccsenését, ahogy berúgta valaki. Ő már túl volt egy cigin, és egy mentális erőd felépítésén. Az ő elméjébe ugyan nem fog bejönni senki. Éppen ki akarta nyújtóztatni a tudatát a többiek felé, hogy bevonja őket ebbe a védelembe, mikor lecsapott rá az első direkt mágikus ütés.
Kifújta az aktuális adag füstöt, elnyomott egy meglepő ám heves köhögési rohamot és a kommandósok kíséretében kicammogott a nappaliba.
Mind ott voltak már, szépen riadtan álltak félkörben. Chaterina szigorú összeszorított szája neki bizonytalanságot mutatott. A vele kivonuló ügynök, bizonyos Farell Smith makulátlan fehér civil kabátjával mintha direkt a köztük lévő kibékíthetetlen világszemléleti különbséget akarta volna hangsúlyozni. Bluemo’ fekete volt, ruházatában, bőrszínében és immár tekintetében is.

Megcsapta az erő. Valaki olyan hevesen támadta őt, hogy egészen megbillent a csapások alatt. Fizikailag persze nem látszott semmi. Csak ő érezte hogy rogyadozik az extra erősre felhúzott saját mintázatából szőtt páncélzat.Nem Cahterina varázsol, állapította meg, majd a szeme a kísérő rendőrre tévedt, majd egy hokikorong forma vidám piros LED-del világító eszközre amit most tehettek fel a rendőrök a falra. Smith légies, vékonycsontú, szép arcú férfi volt, és keményen próbálta áttörni a védelmet. Bluemo’ viszketése olyan hevesen tért vissza, hogy összerezzent tőle. A kommandósok kivonultak, Chaterina pedig becsukta az ajtót. Most először Bluemo’ komolyan eltöprengett milyenek az esélyeik. Ha a többiek valami okból nem kapcsolnak elég gyorsan, akár mindőjüket vihetik – most már tudta ő is – hogy a Hopera. Elemnek, mondjuk, hajtóerőnek, vagy életfogytiglan olyan céloknak szentelve a képességeiket, amikkel csak nagyon kis részben értenek egyet. Vagy tepsi- tette hozzá még Bluemo’ tárgyilagosan. Végül is, ha nagyon ellenállunk, simán lelőhetnek. Egy golyó nagyon gyors ha az ember mással is el van foglalva közben.
–Szeretném megkérni, Mr. Bleumont, hogy álljon rendelkezésünkre és fogadja el meghívásunkat a kutatóközpontba. Az egész világ egy emberként könyörög a segítségéért. Chaterina nagy erőkkel kopogtatott Bluemo’ tudatán. Nem támadott, hanem verte az ajtót, bebocsájtást követelve.
– Nem megyek - mondta ki egyszerűen az óriás. A többiek mint kísértetek álltak körben. Az egész jelenet olyan rövid volt. Még egy perc sem telt el azóta, hogy kilépett Jerome hálófülkéjéből.
– Kérem. Egy oldalon állunk. Mindannyian a katasztrófa okait kutatjuk. Nem értem miért mond nemet az ajánlatunkra, mely szerint használhatja hatalmas apparátusunkat és fejlesztőinket hogy megoldást találjon erre a helyzetre. Hogy tud a tükörbe nézni így, hogy nem tett meg mindent? Chaterine dörömbölése abbamaradt. Az ügynöknő a még jobban megkeményedett.
– Én nem csupán az okokat kutatom Miss Zicenbah, hanem a megszüntetésükre is törekszem, amire önök, illetve az önök által kijelölt úton dolgozó kutatók nem. Voltam Washingtonban, ahogy azt Ön is nyílván tudja. Beszéltem a központjuk főmérnökeivel, és megállapítottuk, hogy nem tudok ilyen módon segíteni önöknek. – a viszketés amit a folyamatos nagyerejű támadás okozott lassan ismét bekúszott a bőre alá, és bár a cigibe bele sem szippantott egy ideje, kilégzésnél egyre erősebb füst kavargott elő a szájából. Még elment cigifüstnek, de Bluemo’ kezdte a talajt elveszteni miatta. Mire nem figyelt fel? Mit nem vett észre? A viszketés elviselhetetlenné kezdett válni. A kis másodnyomozó megelégelte a dolgot és közel hajolt az óriáshoz. Olyan váratlanul és olyan apró mozdulattal ért hozzá, és csak egyetlen pillanatra, hogy a művelet egyszerűsége mosolyra késztette Bluemo’-t. Győztél? Kérdezte magában a kis fickótól. Egyetlen érintéssel legyőztél volna? Az érintés kapu, ezt mind tudták. Ha megérintheti az ellenfelet, számos védelmi vonallal beljebb kerül rögtön. Bluemo’ nem tudott mit kezdeni a szájából előtörő nem a cigitől származó kicsit zöldes füsttel. Nem rontottam el semmit, nem csináltam semmit, aminek ilyen eredménye vagy büntetése lehet…- rémüldözött, miközben egyre kétségbeesettebben állt ellen a támadásoknak és egyre kevésbé tudta visszatartani a kibuggyanni készülő füstgomolyokat.
– Utoljára kérdezzük ilyen szelíden, uram – vette át a szót most Smith.
– Nem megyek sehova. – Szögezte le ismét, és elpöccintette a csikket. Ha így kell lennei, akkor használom elrettentésnek, gondolta és elegánsan a fehérkabátos arcába fújta a maró, kénes és sötétzöld füstöt. Mi a fene ez?
A falra tett korong ekkor sípolni kezdett, Bluemo’ védőbúrája leomlott, mintha sosem lett volna. A fehérkabátos villámgyorsan emelte fel a fegyverét. A pisztolycső úgy harapta szét a maradék pajzsokat, mint gyermek ujja a pókhálót. Bluemo’ vére pezsgett és marta az ereit, a szája megtelt füsttel és a térdei reszkettek. Úgy kötötték meg, a szöveténél, az saját mintázatánál fogva, hogy moccanni sem bírt. Vége. Vége? Ennyi? Mesterien kontrolált elméjét elöntötte a pánik. A többiek? A többiek? Nem tudta ugyan elfordítani a fejét Smithtől, de egyértelmű volt, hogy semmit nem vettek észre a pár másodperc alatt lezajlott változásból. Fogalmuk sincs hogy mekkora baj van. Az ügynök rápillantott Chaterinára és előkapta a fegyverét.
Bluemo’ ösztönösen a pisztoly útjába emelte a kezét. A lövedék úgy hatolt át a levegőn és a köztük újra és újraépülő védelmen, ahogy a tenyerén is. Magára tekerte röptében Bluemo’ szöveteit, mintázatát, lényegét. Úgy csapódott be a homlokába. Látszólag minden ellenállás nélkül. Alig egy másodperc volt.
Utoljára valaki legbelül, egy gyerek, egy kisfiú sikított fel, ahogy felnyújtózni látta a sötétséget..
– HÍVD ANYÁT!

Álom - Rita (III.)

2009-04-24T08:40:00.000+02:00

Valami sivatagos helyen egy nőalak egyenesedik fel. Magas, idősödő, kicsit ráncosodó fenséges. Kezeit széttárja, miközben köréáll 8 ember. Nők, férfiak vegyesen. Boszorkány, sámán, lovag és pap is van közöttük. A kör bezárul a magas nő körül, amikor a sorból kilép egy levélmintás ruhába öltözött nő, karjairól csorog a vér, kis arany sarlójával lassan, pontosan vültől ágyékig vágja ketté a középen álló fenséges alakot, majd visszalép a helyére. A kör kitágul, a 8 alak hátralép a földreomló nőtől.
Előömlő nedvek úgy árasztják el a poros sivár talajt, hogy azonnal burjánzó zöld nyüzsgés lép a helyébe. indák, kacsok és motozó élőlények hemzsengnek és sarjadznak belőle. A csomóból ami a testből megmaradt két ugyanolyan nőalak lép ki. Egymásnak háttal. A nyolc ember arcán csodálkozás és ijedtség tükröződik.

Úton - Jerome

2009-04-24T08:02:00.001+02:00

Jerome meghatva figyelte Ritát, ahogy az reszketve bújt Bluemo’ ölelésébe. Nézte őket és felrémlettek előtte a bátyja női. Mind nagyon markáns erőteljes nők voltak. Széles csípőjű nagyhangú, de ha az nem is, igen erős akaratú nők, egytől egyig. Rita sehogy sem illett a sorba. Fakónak, vértelennek hatott a többiek fényében. Jerome megállapította, hogy nem dolga eldönteni, hogy helyesek e a bátyja nőügyei. Elmosolyodott ezen és Asához lépett. Fejével bökött csak a földön ülő páros felé. Asa rögtön vette a lapot. Pillanatok alatt kihordták a hideg kaját, kinyitották a kempingasztalokat, székeket és piknikhangulatot teremtettek a teraszon, hogy így biztosítsanak privát időt nekik bent a szobában. Berger és Lucy úgy hevertek ki a napra mint a gyíkok. Limonádét szürcsöltek és lubickoltak egymás társaságában. Régi sztorikat elevenítettek fel tizensok évvel ezelőttről, szerelmi kalandokat, koncerteket és utazásokat. Európa és az egyetemi idők fényévekre voltak.
– Mit tud Rita? Nem illik a sorba… De rém helyesek ott a szőnyegen. Bökte ki végül Jerome.
– Pont azért jó, mert nem illik a sorba. De hallod, ennek a két elmebajnoknak hogy megszűnt a külvilág amit egymás karjaiba kerültek. – Bergerből olyan felszabadultan tört elő a nevetés, hogy ez már önmagában szívderítő volt.
– Nem harsány színekből szép szerintem, mint azok a nők lehettek. - kanyarodott vissza Asa az eredeti témához – Rita. olyan, nagyon halvány pasztellekből, és fehér közeli színekből áll. Nagyon finom és lágy. A sok harsányság között nehéz meglátni az ő finom árnyalatait.
– Hm… Igazad lehet – vigyorgott Jerome – Azon gondolkoztam, hogy ez a szellemutazós dolog, ez már előkerült korábban. Voltak olyan feljegyzéseink az embervadászatból, ahol ilyeskre alapozták az elmebajt. Nem, Berger? Emlékszel?
–Volt ott minden. Igen, dereng ilyesmi nekem is. De Asa, jeles felmenőd is elszökött a börtönből meg a máglyáról is. Azt is elég meredeken hangzik ahhoz, hogy ilyen szellemutazós legyen, nem? Rita is úgy tűnt el a szőnyegről, mint akire lekapcsolták a villanyt.
– Menjünk el azokért a feljegyzésekért. Ott van a bratyó lakásán mind. Hm?

1 órával később és 50 emelettel feljebb Jerome a bátyja lakásának konyhapultján merült el éppen Asa szőke tincseibe. Teljesen magával ragadta az illata, a bőre puhasága, és az az ősi forró női energia ami körüllengte. Bluemo’ apró ám igen magasan elhelyeszkedő luxu apartmanja ideális csajozó hely volt. Asa ugyan más volt. Ő nem futó kalad volt immár, hanem Jerome életének legnagyobb párkapcsolati kihívása. A jól bevállt eszközöket attól még kár lett volna kihagyni. Ahogy összegabalyodva falták egymást, úgy látta magukat mint olyan olyan ellentétpárt ami ugyanazon dolog két fele. Egynemű, még így is. Csak együtt voltak értelmezhetőek. Ketten együtt adtak ki egy egészet. Ebben biztos volt. De hogy hogy bírják ki együtt anélkül, hogy ne gyilkolják egymást halomra gondosan kiélezett szavakkal, arról elképzelése sem volt.
Asa éppúgy halmozta az élvezeteket, mint ő. Most is olyan hévvel és érzékiséggel csókolt, hogy Jeromenak minden önuralmát össze kellett szednie, hogy féken tartsa elvaduló ösztöneit.
Mindent máshogy akart csinálni, mint amit a sok száz lány utáni rutin diktált volna. Asa kellett. A csípős nyelvével, a kacér járásával, az izgató színeivel és hülye kis svéd dolgaival együtt. Úgy akart vele keveredni, hogy megmaradjon ő maga. Mint rasta tincseik tették elmúlt éjjel.
Asa érti a hedonizmust, érti az életet, és jól érzi magát a világban. Nem kell titkolniuk egymás előtt a képességeiket. Ez volt a szabadság maga. A hormonok már vörös fátylat húztak köréjük amikor Jerome letérdelt Asa lába elé, és megtett minden tőle telhetőt, hogy egy életre szóló emlékű gyönyörű és felkavaró élményt nyújtson a lánynak. Végül az ösztönök nyertek csatát és ott, a pulton forrtak eggyé, olyan hevesen és kiéhezve a másikra, amiről azt hitte, mágia nélkül már soha nem lesz képes. Hosszan pihegtek. Asa sokáig reszketett még és úgy ölelte a lábaival, karjaival mint régelvesztett és most megtalált kincset. Jerome cirógatta, babusgatta a lányt, amíg kicsit összeszedték magukat. Majd mint kik valami igazán nagyszabásút hajtottak volna végre eltelve örömmel és felszabadult teremtő energiákkal visszafurikáztak a Madárházba.

Loisada - Madárház - Bluemo' és Rita

2009-04-21T00:48:00.002+02:00

Bluemo’-t magát is meglepte, hogy mennyire aggódott Ritáért odaát. A rontás pedig olyan hirtelen csapott le, hogy valóban az ő reakcióidején múlt, hogy Rita életben maradt. Álmodott ilyesmit is a lányról, de az ilyen igazán pozitív álmok csak nagyon ritkán jöttek. Most hogy ott ült az ölében Rita, most, hogy hagyta magát nyugtatgatni, , hogy elesett volt és törékeny és ijedt, Bluemo’ elhitte ismét, hogy a nagyobb veszély elmúlt. Rita mellette állt. Ez az érzés pedig édesebb volt, mint egyszerűen egy ellenség baráttá fordítása. Ahogy hallgatta Rita önostorozását eszébe jutott, hogy alig két napja ő maga is hasonlókat gondolt magáról. Akkor Asa tette helyre őt, Rita segítségével. Most rajta a sor, hogy visszaállítsa Rita önbecsülését. Tovább duruzsolt a lány fülébe, aki lassan abbahagyta a szitkokat. Elcsendesedett és ellazult a hatalmas férfi ölelésében.
–Jobban vagy?
–Ühüm. Nem szabad ilyesmit csinálnom. Semmit nem tudok erről. Olyan hülyeségeket csináltam, mint egy óvodás. Még hogy a Hopera menni?! Meg a Marsra…
Bluemo’ mosolygott.
– Olyan felszabadult voltál amilyen már gyerek korod óta nem. Ugye? Élvezted a felfedezést magát, a kísérletezést a magad örömére… Nagyon szép vagy odaát is..
–Felelőtlen.
–Tudsz biciklizni?
–Igen.
–Emlékszel hányszor estél el? Nem lehet azt csinálni, hogy az első esésnél abbahagyod, mert akkor sosem tanulsz meg bekanyarodni a bringával.
Rita még mindig Bluemo’ ölében bújva aprókat bólogatott.
–Meg tudod védeni magad, amúgy? Szellemekkel vagy a saját fejedben? Olyan vagy néha, mintha kívülről néznéd csak, hogy mi történik. Azt hiszem jobban tudnék segíteni, ha nem állnál mindig a dolgok külső szélén.
–Ezt én rontottam el. Az én felelősségem volt, az én feladatom, és te mint egy óvobácsi ott álltál. És valóban nem tudtam nélküled végigcsinálni. Pedig az én feladatom lett volna, hogy kipróbáljam, hogy át tudok e tudatosan menni, ott eljutni egy előre kiválasztott helyre és visszajönni.
Bluemo’ elengedte. Kinyújtottta a lábait és hátra dőlt a földre. Rita melléhevert a szőnyegre. Bluemo’ felkönyökölt és szembefordult a lánnyal.
–Igen? És ha valóban hiba, ha kell a biztosítókötél, vagy kell a másik tudása a közös feladat megoldásához, akkor tegnap miért jöttél, bármi áron és mentettél ki? Ha így nézzük az meg az én feladatom lett volna, és elbuktam. Hagynod kellett volna megbűnhődni érte?
–Az egy támadás volt. Téged lelőttek, azért kerültél oda.
–Ó igen. De az én felelősségem volt, hogy leviszlek e titeket mind, hogy kapcsolatban marad ez az elménk ez idő alatt, és hogyha mégis baj van, nekem kellett volna megvédenem titeket. Ehhez képest én voltam az egyetlen, aki megsérült, de úgy, hogy ha kegyed nem jön, én bizony ott halok meg az utánfutóforma mini börtönben.
–Az más. - vágta rá reflexből Rita. Aztán kapcsolt és elfeküdt inkább hanyatt, kicsit mosolyogva már magán. – Oké. – Aztán eszébe jutott, hogy odaát milyen hangulatú volt Bluemo’. –Odaát teljesen sárkány voltál, tudod? Hatalmasra kiterjesztett szárnnyal keringtél felettem. Teljes biztonságban éreztem magam melletted… alattad. Azért is mertem talán ilyen szabad lenni, mert ott voltál. Ha jobban belegondolok. – Nem nézett Bluemo’-ra csak szélesen mosolygott.
–Örülök. Akkor hagyjuk is ezt a kinek kellett volna mit csinálni, meg mit nem köröket. Egy csapat vagyunk, mi így hatan. Szeretnék hinni benne, hogy te is így érzel, de a reménynél sokkal többre van szükségem biztosítéknak az előzmények miatt.
–Milyen előzmények miatt? Igyekszem nem hisztizni a rontásaim végett, de érezni ezt érzem ha nem sikerül. Ez van.
A hatalmas férfi csak sóhajtott erre. Hanyatt dőlt és rá sem nézett Ritára. Ott feküdtek hanyatt egymás mellett.
–Álmodtam veled … párszor. Kezdett bele a férfi.
–Tényleg? Miket?
–Szívesen mondanám, hogy csupa jót, de nem akarok hazudni.
–Mondd el! Hányszor álmodtál velem?
–Az elmúlt 8-10 évben azt hiszem – elgondolkozott egy fél percre – Igen, úgy 9 éve. Elég gyakran…
–Kilenc éve? – Rita megdöbbent. Arra gondolt, hogy az elmúlt napokban álmodhatott vele. De hogy kilenc éve hogy lehet… Mint egy látnok. Ritának is voltak jövőt mesélő álmai. Ezekről akkor, ott, közben is tudta hogy fontosak. Ezek szerint Bluemo’-nak is van ilyen képessége.
–… úgy hetente legalább egyszer. Mondjuk van, hogy gyakrabban, meg van hogy ritkábban, de átlagnak ez egy reális szám. Hm…
–És… és.. miket?
–Többször rosszat, mint jót. Biztos tudni akarod?
–Biztos. Milyen rosszakat? Mondj már egy példát!
–Más elmesélni egy álmot, meg más átélni. Fenyegetőek ezek az álmok. Többnyire ellenem vagy bennük. Vagy azok hagynak mélyebb nyomot bennem, nem is tudom. A legutóbb például egy erdőszélen menekülünk. Csak te meg én, és valahol messzebb az üldözők. Mondom neked, menjünk be a fák közé. De te nem akarod. Szerinted ott nagyobb a veszély. Végül engedsz nekem és befutunk egy csapáson. Nézlek, jössz e, de egy ponton elveszítelek. Forgolódom a sötét erdőben, amikor hirtelen hátbaszúrsz. Megpördülök, és ott állsz. Azt mondod így kellett tégy, mert ez a kisebb rossz. És hanyatt löksz, hogy a késed teljesen átfúrja a tüdőm. Úgy halok meg álmomban, hogy felettem állsz és nézel. Többnyire ilyenek. Elárulsz, vagy megölsz, vagy passzív maradsz, és kívülállóként nézed végig a bukásom, pedig segíthetnél. vannak persze jó álmok is, ahol vállt vállvetve harcolunk, vagy békében élünk a szép tejeskávé színű gyerekeinkkel, de ezekből sokkal kevesebb van. Valahogy az az érzésem, hogy csak akkor jövök ki jól – milyen rémesen hangzik – ha kifejkezetten és határozottan mellém állsz. Mint barát, mint társ, mint szövetséges. És minden rémálom dacára, vágyom is erre. Veled, aki te vagy.
–Ó. – Rita eddigi életében mindig minden helyzetben igyekezett érzelmektől mentesen dönteni, és még ennél is jobban igyekezett nem részt venni a többiek életében. Távol, kívül maradni, de csak annyira hogy jól lássa a többiek életét. –Nem állhatok senki oldalára. Kívül kell maradjak, mert csak így tudok valóban igazat jósolni. Ha nem így tennék akkor befolyásolnám a jóslatot.
–Ember vagy, nem gép. Nem transzban jósolsz, hanem nagyon is észnél vagy. Ráadásul, ha nem érdekel a kérdés maga, ha megfeszülsz sem tudsz választ mondani, nem?
–De.
–Akkor mi ez a kívülmaradásos dolog? Nem értem. – Bluemo’ megijedt. Annyira megijedt, hogy ez az összerándulás Ritának is feltünt. Ha nem áll mellé, akkor előbb vagy utóbb de ellene lesz. Ezt ugyan csak az álmokból tudja, de minden sejtjével érzi is. – Ha kívül vagy, akkor nem vagy velem, és ez elég ijesztő az álmaim fényében.
–Nem foglak megölni. – meredt rá Rita.
–Most még biztosan nem.
–Soha sem!
–Elfogadom.
Hosszan feküdtek egymás mellett némán. Végül Rita szólalt meg.– Kérdezted, hogy meg tudom e védeni magam. Nos, nem igazán. Adsz esetleg leckéket?
–Megpróbálom. Beengedsz?
–Gyere.
Becsukták a szemüket, és egy pillanattal később Betöltötte minden érzéküket egy gyakorlótér. A formák elnagyoltak voltak, de a tér belátható volt. Oszlopok, ablakok, tatamik és matracok, ütőfák és bábúk. Középen ott állt Bluemo’ jól ismert páncélos lovagja. Komótosan bontotta le a páncélzatát. A karjai, az arca véraláfutásos volt és itt-ott megpörkölődött. A szeme játékosan csillogott és a mozgásán nem látszott sérülés vagy fáradtság nyoma. Rita is előkapott valami hacukát az emlékeiből, amiben könnyen és gyorsan mozog. Egyikőjük sem tudott valójában verekedni, de ez egy cseppet sem vett el a harcikedvükből. A dolog az első pár ütés után kezdett évődő erőpróbának tűnni. Vidáman kerülgették egymást. Itt-ott kivillant valami amúgy nem látszódó testrész, váll vagy comb. Izgalmas volt mindkettejüknek. Aztán Rita gondolt egyet és teljes erejéből ököllel orrba vágta a férfit. Az elterült a földön és csak az ütemesen mozgó hátából látszott, hogy hangtalanul nevet. Feltápászkodott, lassan. Rita mellélépett, hogy megnézze mekkora kárt tett a férfiben. Az azonban ahelyett hogy felnézett volna rá, kirúgta a nő lábát, felugrott, hogy rázuhanjon . Rita kifordult alóla és felpattant. Először gyomron rúgta, aztán megállt, hogy kivárja, míg a férfi összekapja magát. A lovag felegyenesedett, az arcára harci maszkot festett a szétfröccsent vér. Hátralökte Ritát, neki egy oszlopnak. Rita alig kapott levegőt. Azonnal rúgott. Ezzel földre küldte ismét és kiverte három fogát a lovagnak. Az ívesen repült majd elterült. Ránézett Ritára és elvigyorodott. Feküdt csak ott és csorgott a szájából a vér a földre.
–Első lecke… – mondta halkan, vérbuborékokat köpve. A feje elernyedt, szeme megüvegesedett. Rita nem tudta mire vélni. Aztán meghallotta a tombolást. A díszlet küzdőterem egyik oldala berobbant. Hatalmas lángnyelvek csaptak be az így támadt lyukon. Szinte azonnal megjelent egy hatalmas pikkelyes-karmos mancs, és a nyomában egy félelmetes fogait csattogtató sárkányfej. Rita azonnal menekülőre fogta. Kinyitotta a szemét, de nem tudott moccanni. Bluemo’ felette térdelt. Arcuk majdnem összeért.
–…nem engedünk be a fejünkbe senkit, akiben nem bízunk meg teljesen, vagy akiről nem tudjuk biztosan, hogy sokkal gyengébb nálunk. Ezek szerint bennem megbízol, vagy…
–Nem valakit engedtem be, a hanem téged.
– Meg Chaterinát. Akit nem csak a saját fejedbe engedtél be teljesen ismeretlenül, de behoztad hozzám is. Szerencsére pánikba esett, de simán szétverhette volna a szeretett kis sárkányfészkem. Annyira le voltam gyengülve, hogy egy nagyobb tüsszentés kivitte volna az oldalamat.
–Ez eszembe sem jutott…
–Nem tudom, hogy én a te helyedben hogy döntöttem volna. De szeretném, ha te a te döntéseidet felelősen hoznád meg. És azért hogy ezt megtehesd, ehhez minden ismeretet igyekszem megadni, amire szükséged lehet, mindent, ami rendelkezésre áll. - A mondat végén magától értetődően szájon csókolta a meglepett Ritát.
–Komoly elkötelezettséggel jár a főnök nője szerep?
Bluemo’ megint sóhajtott. Legördült a lányról és felült.
–Nem vagyok főnök és nem vagy a nőm. Vonzódom hozzád, de lehet hogy csak úgy mint lepke a tűzhöz. Nem tudom. Nem értelek.

–Le kéne pihenni kicsit. Nem tudok most ilyen súlyos dolgokon gondolkozni. Nagyon elfáradtam. Sajnálom, hogy Chaterinával ilyen veszélynek tettelek ki, de ott és akkor nagyobb fontossággal bírt, hogy vele talán vissza tudlak hozni. Nagyon nehéz ez így. – Rita belegondolt milyen lenne a férfi oldalán. Mennyire imponál neki az ereje, az esze, a stresszoldó humora. Mennyire vágyik rá, valójában, a lelke eldugott hátsó sarkában, hogy összetartozzanak. Zavarba is jön minden alkalommal, amikor kettesben maradnak véletlenül. Mennyire jólesett az ölelése, a búgó hangja. És igen, a verekedés is, a nyers erő összeütközése. De ha beadja a derekát mint nő, vagy mint felébredett vagy mindkettő, akkor többé nem tud majd jósolni neki. Nem tudja azzal segíteni ami miatt szüksége van rá az óriásnak.
–Nem tudom én mit csináltam volna. Túl vagyunk rajta. Remélem legközelebb is virággal jön, nem gépfegyverrel. Őszintén szólva én is kimerültem. Nem vagyok még teljesen rendben, azt hiszem.
–Gyere, pihenjünk le. Nagyon sűrű ez a nap, pedig még csak dél van. – Rita vágyott vissza abba az ölelésbe. Hulla fáradt volt, ahogy Bluemo’ is az órákig tartó feszült figyelemtől és fenntartott varázslattól.
Bluemo’ , csak egy pillanatig hezitált, aztán felkapta a lányt és bevitte a hálóba. Bevackolt és amint Rita elhelyezkedett immár otthonosan az ölelésben, elaludt.

Loisada - Madárház - Rita

2009-04-19T20:38:00.001+02:00

Zion távozása után visszamentek a Madárházba. A fejük tele volt kérdéssel hitetlenkedéssel és ötlettel
–Ha elfogadjuk, hogy Zion nem a klasszikus földrajzi módon hidal át két pont közötti távolságot, akkor nem sok magyarázatunk marad. az egyik, hogy ő, vagy ez a Fosse olyan módon manipulálja a távolságokat, ahogy más nem tudja. Két pontot egyé tud fogni, ha jól értettem. – igyekezett előkaparászni régi felébredett vadászós időszakukból néhány elméletet Berger. Jeromemal rengeteg vizsgált és számukra bizonyítottan varázsló beteg kényszerképzetét dokumentáló kartont kaptak meg, kéz alól, mindenféle elmegyógyintézetekből. Akkoriban ezt a felébredett mentő akciósorozatukat embervadászatnak hívták, a felgyűlt dokumentációt pedig okkult tanoknak. Végül teljes csőddel zárták a projectet 4 évvel ezelőtt. Mivel valóban őrült volt mindegyik varázsló, akit megtaláltak.
–Igen, de ha ez így lenne, és ezt valaki csinálja, akkor nem tanulmányok és megfigyelések lettek volna a kutatás alappillérei, hanem az a valaki meg ideologizálta volna, hogy miért úgy van ahogy ő csinálja. és ha ő nincs ott, illetve nem az ő gépeit használják, akkor a dolog máris nem működne. Márpedig ez a Fosse sok-sok éve halott, és nem épített állítólag semmit. Csak okos elméletek gyártott és kísérletekkel bizonyította azokat.
–Zion csinál parajelenségnek beillő dolgokat, amiket szépen be tud simogatni abba a környezetbe. De nem hiszem, hogy Ballwin vagy Jason Lee ugyanazt csinálta volna. A térpontok összehúzása azért nem stimmel, mert azokon az utakon nem keresztezhették volna egymást ezek az objektumok. Valami más van e mögött. – Bluemo’ érezte, hogy nagyon közel a megoldás.
–Felháborító, hogy mennyire érdektelen volt a stalker jelenségekkel szemben. Még hogy a Hopenak nincs ehhez köze. Igaz, hogy a központi számítógépet pont akkor indították be, de ez csak véletlen egybeesés. olyan kedvem lett volna neki bemutatót tartani a véletlenekből. – Pufogott Asa miközben nekiállt ebédet csinálni az éhező sáskahadnak.
–Mi van, ha Fosse nem téved, és a sámánok útja tényleg amit használnak, csak egy szinttel továbbfejlesztve? Néha, ritkán, ha nangyon jól sikerül a jóslatom, akkor nem egyszerűen a kártyák állnak össze egyé, hanem átfordul velem a világ egy pillanatra és ott állok a szellemek között és belesuttogják a fülembe. Persze ilyenkor halálra rémülök, mert sosem tudom előre, és szorosan becsukom a szemem. De a helyváltoztatás maga megtörténik. – vallotta be Rita. leült a szőnyegre, ahogy szokott. Kevergette a kártyákat és onnan pislogott fel a három magas férfira akik szélesen gesztikulálva álltak fölötte.
–Utána nézhetek az okkult tanok dossziéjában. Biztosan volt valami hasonló.
Bluemo’ leült Rita mellé a szőnyegre.
–Át tudtál menni a szellemek világába?
–Eddig kétszer, igen. De megpróbálhatom direktben is.
–Veled leszek, jó? Csak hogy nehogy valami balul süljön el. A szellemekhez cseppet sem értek, de útjelzőnek jó leszek, ha nem találnál vissza. A sámánoknak legalábbis a visszatérés volt a fájósabb, amennyire emlékszem.
–Most?
–Ha készen állsz.
Berger és Jerom lerogytak a fotelba. Lucy és Asa hitetlenkedve hagyták abba a főzést. De mire szólhattak volna Rita elkezdte letenni a lapokat. Alig tette le az utolsót olyan volt mintha össze akarna rogyni, mintha ráomlana a lapokra. de nem. Rita eltünt. Bluemo’ felpattant, csukott szemmel karjait kicsit széttárva minden idegszálával figyelt.

Rita kiegedte magából a kérést, a kívánságot, hogy had menjen át. A lapok már a levegőben megálltak és a rajtk lévő ábrák kiélesedtek. Amint az utolsó is lekerült Rita biztos volt a sikerben. Az 5 lap felemelkedett és akkorává nőtt, mintha 5 nagy ablak feszülne Rita köré, egy kicsi szobát alakítva ki körötte. A középső lapon úgy zuhant át, mint egy kő. Az irányok megcserélődtek, ami lent volt most balra lett ami fent volt jobbra. A következő szívdobbanáskor ismét a szobában ült, de ez a szoba valahogy más volt. Látta a többieket, látta a tárgyakat. Látta a hozzájuk kapcsolódó ezernyi történetet, érzést és indulatot. A kort, az érintéseket, a sérüléseket. A társai összetett szépsége itt is megrázó erejű volt. Szépségesnek találta őket így. Látta rajtuk, hogy aggódnak érte, és látta Bluemo’-t amint szélesre tárt szárnyakkal valahol felette ugrásra készen figyel.

Utazzunk. Gondolta. Ezért vagyok istt. Az űrre gondolt, a sosem látott hatalmas csillaghajóra, a Hopera.
Nem történt semmi.
A parkra gondolt a ház előtt, a fák illatára, a fűre és a benne most nyíló rengeteg százsszorszépre. A következő szívdobbanásánál lennt termett a ház előtt a fűben.
Ó, ez jól megy – örvendezett. Az utca is valahogy más volt. Belelátott a dolgokba. Mélysége lett a tárgyaknak és élőlényeknek. A járókelők nem voltak annyira tündöklően szépséges és bonyolult lények, de még a sarkon halkan motyogó hajléktalanba is annyi szépséget és érzelmet talált, hogy maga is meglepődött. Látta melyik autót szeretik nagyon a tulajdonosai, melyikben szeretkeznek rendszeresen, melyikkel visznek idős embert hetente kórházba, immár évek óta. Olyan mélysége nyílt meg a világnak, amire, őszintén szólva – nem számított. Aztán eszébe jutott miért is van itt. Gondolt egy merészet: Mars. Várt. Semmi.
Bluemo’ mostanáig némán figyelt.

–Mit szólnál ha megkeresnénk Chaterinát. nagyon félek, hogy nincsenek velem igazán jó tervei.
–Legyek ott ahol Chaterina van? Ahogy felidézte Chaterina alakját, ahogy betöltötte a közös tudatuk íze, majd Chaterina pánikrohama, érezte hogy elszáguld és kavargó fergetegeken száguldott át, úgy hogy a szél szinte letépte a húst a csontjairól. nem szerette meg Chaterinát. Megszánta akkor, ott ahogy összezuhant.
Cahetrina nem messze a Madárháztól egy parkban ült. Cipőjéből kibújva, felhúzott térdekkel, mit sem törődve a nadrágkosztümös komoly megjelenésén eső csorbán. Láthatóan nagyon zaklatott állapotban. Olyan sűrű ragacsos füst vette körül, amin át egészen öregasszonynak látszott. Sötét tervek, komor gondolatok táncolták körül. Magány és kötelességtudat kötötte gúzsba. Ahogy ott kuporgott Rita bármit kinézett belőle. El tudta képzelni azt is, hogy bemegy az FBI-hoz és visszaadja az igazolványát és leszerel. Úgy érkezik meg hozzájuk délután. de éppígy belefért volna az is, hogy egy pisztollyal lép be és gondolkozás nélkül agyonlövi Bluemo’-t. Ettől a lehetőségtől görcsberándult és igyekezett visszatérni a Madárházhoz.
Kereste magában a többiek emlékeit, a csupa üveg, csupa zöld építészeti remekműben, de csak Chaterinára tudott gondolni és Jason Leere ahogy körbeállják a monolitszerű büntető szellemek. Rettegett Cahterinától, és ez a rémület megbénította.
Bluemo’ igyekezett oldani a bénultságon. Úgy duruzsolt a fejében megnyugtatóan, ahogy rémálomból felriadó gyereket nyugtat éjszaka a szülő. halkan, nyugodtan, kedvesen és magabiztosan.
Rita rátalált egy szálra amin visszaindulhatott, de a rémület, vagy más miatt a szál másik végét három brutális szellem húzta. Nem álltak, mint Lee-nek, szépen körbe. nem adóztak tisztelettel a fiatal ám szó szerint halálosan potens mágusnak. Röhögtek és cibálták őt. Végül felkapták és bedobták egy spirálba. Bluemo’ mint hatalmas felröppenő fenevad eltávolodott Ritától. nem maradt más csak a szabadesés. Belezuhant egy tömegbe. Egy sorba. Talpra esett és kiegyenesedett. Egy menet ez, egy sor. Egy furcsa szedett-vedett társaság. Mellette egy kentaur állt, előrébb kelta tündérek. Mögötte két kos fejű félisten.
Beléhasított a pánik. Nem látja mindezt, hanem tudja. Ez Asa családi hagyatékából a körmenetet ábrázoló kendő, amit már annyit nézegettek. Amiről a fotókat kitették az ebédlőasztalnál, hogy szem előtt legyenek.
nem kap levegőt.
Nem tud megmoccanni.
Pislogni sem.
Ugráló fénykarikák a szeme előtt.
Pánik.
Vég.

Bluemo’ akkorát ugrott, hogy Asa felkiáltott ijedtében. Lucy habzó szájjal zuhant be a konyhapult alá. Bluemo’ feltépte a negyedik ládát, kimarta a féltett kincsek közül a kendőt. Asa szíve kihagyott egy ütést. Berger Lucyhez ugrott. 5 másodperc sem telt bele a kendő az ebédlőasztalon hevert kiterítve. Blumo’ rátenyerelt egy eddig nem látott emberalakra, aki a menet vége felé egy kentaur és két kos fejű emberforma lény között állt. Bluemo’ egy sosem hallott artikulálatlan üvöltést engedett felszabadulni magából. Asa ereiben meghűlt a vér.
Rita ismét a szőnyegen volt. Egy pillanatig állt, aztán térdre rogyott és öklendezett és fuldoklott még egy percig. Amikor már kapott levegőt heves zokogásba tört ki. Kezébe temette az arcát és igyekezett a lehető leg kisebbé összegömbölyödni. Bluemo’ körbeölelte mint egy fészek és tovább búgta a fülébe a megnyugtató szavakat.
–Hogy lehettem ennyire önhitt? Hogy gondoltam, hogy ennyiből sikerül, Mit képzelek én magamról? Micsoda egy beképzelt picsa vagyok? – Ritából az első szavak önostorozó, szégyen áztatta förgetegként csaptak le. Arcát még mindig takarva úgy bújt Blemo’-hoz, mintha az el tudná őt takarni önmaga elől. Ringatta, és töretlenül bizonygatta, hogy minden rendben van, jól csinálta, és túl van rajta.
Jerome nézte őket. Majd finoman de ellentmondást nem tűrve kiterelgette a többieket a nappaliből a füves hatalmas tetőteraszra. Asável felállították a kempingasztalokat és kihordták az összes azonnal fogyasztható kaját.
Bluemo’ és az ölében lassan megnyugvó Rita ebből semmit nem vett észre.

Loisada - Blompinne – Zion

2009-04-19T18:01:00.005+02:00

Zion nem volt felkészülve rá, hogy élőben a harcos környezetvédő, aki olyan vegyes érzelmeket vált ki Zion kollegáiból ilyen karizmatikus. Gondolhatta volna, de nem volt sok tapasztalata az emberekkel. Azt sem gondolta az előadásiból készült youtube videók alapján sem, hogy ekkora hatalmas ember. Úgy magasodott fölé, mint egy óriás. Zion ehhez sem volt szokva, a maga 197 cm –es magasságával. Az óriás fáradtnak tűnt. Türelmesen meghallgatta őt, bár eléggé belekérdezett Zion munkájába. Végül is tudnia kell ki vagyok – gondolta Zion és hagyta magát elragadtatni. A beszélgetésben egyszer elérkezett az a pont amikor kénytelen volt beavatni ezt Bleumont a gaia körüli vita részleteibe. Hosszan magyarázta neki, hogy hogy működik Fosse általános mértékegysége az űrben megtehető utakról. És kitért az ősi sámánutazásokra és drogos álmokra is, holtak szellemeire is, mint Fosse kutatási területeire. De sajnos ő is, ahogy utána még pár tudós, akik vették a bátorságot, hogy továbbgondolják Fosse elméleteit csak a sámánutazást tudták bizonyítani, mint létező helyváltoztatásra alkalmas módszert. Ez az a technika vagy eljárás amit manapság használunk mi is, csak nyilván gépekbe programozva. Nem gombák és transz által. zion hallotta magát ahogy ezeket a dolgokat kimondja. Tudta, hogy eretnekség amit csinál, és hogy rajta és még két kutatón kívül senki nem tudja a NASA-nál, hogy Fosse egyenleteit és elméleteit fejlesztették tovább. Hogy ez az út, ez a technika minden volt, csak nem hivatalos NASA fejlesztés.
Bluemont tágra meredt szemmel hallgatta. Egyszer sem vágott a szavába, ő pedig mint aki végre átadhatja a terhét szépen el is magyarázta neki a dologban rejlő nehézségeket, és a fejlesztés ráeső részének különleges buktatóit. Eszébe jutott, hogy minden kikotyogott szó megbocsájtást fog nyerni, ha ezt a legendás koponyát sikerülne maguk mellé állítani. Ezen a gondolaton felbátorodva tovább beszélt. Nagyvonalakban jelezte milyen nagyságrendű építkezés folyik, és arra is utalt, hogy számára kijutni az űrhajóra annyit jelent, hogy átmegy egy soklépcsős zsiliprendszeren. A beléptetési procedúra 20 percnél nem több. Ellenben egy repülőre szállással, ami átlagosan egy óra.
Zion annyira ritkán jött ki a bázisról, hogy szinte teljesen elvesztette a kapcsolatát a világ hétköznapi részével. Így mikor Bleumont arról érdeklődött, hogy nem lát e Zion összefüggést az űrbéli titkos ám igen nagyszabású építkezések és a Földfelszínt hólyagok módjára elborító stalker övezetek között csak vállvonogatásra futotta Zion érdeklődéséből.
Elmondta legalább kétszer, hogy szerinte semmi köze nem lehet, hiszen ők már a tervezésnél 0 kibocsájtásra törekedtek. Nem csak enneél a harmadik űrhajónál, hanem már az első kettőnél is. Ami egyszer bement az nem jön ki a gépből, és nem mehet be semmi, ami nem tud bennmaradni. Semmiféle nem recirkulálható tárgy, anyag vagy élőlény nem kerülhetett fel a hajóra. Hiába. Látta hogy Bluemont nem győzte meg. Végül Bleumont feltett neki egy merőben szokatlan kérdést:
–Nem lehet hogy önök éppúgy a természet törvényeitől elrugaszkodott dolgokat csinálnak odakint, mint amit esetleg mi itt lent. és ez az egész űrhajósdi önmagában annyira természetellenes, hogy ilyen brutálisan és durván hat vissza a földre?
–Nem értem egészen pontosan, hogy miről beszél. – Zion keményen próbálta megérteni miről lehet szó, de nem tudott olyan dolgot, munkafázist vagy tevékenységet felidézni, amit ne tudna megmagyarázni, hogy hogyan működik vagy mitől jön létre.
–Biztos benne, Zion? Mert én éppilyen biztos vagyok az ellenkezőjében. – vetett véget a beszélgetésnek az óriás. – A minivilágot valószínűleg Tom Ballwin megbízásából James Lee építette. Mindketten halottak. Amiket látni szokott - szerintem ezek a kilökődések, amikor valaki olyasmit tesz ami eléggé kilóg a józan ésszel belátható körén az emberek többségénél. Úgy is mondhatnám, hogy ide veti ki az emberek közös tudatalattia. Egyszerűen tagadják a dolog létezését, így a dolog létrehozójának nincs többé helye a világban. Ilyenkor kerülnek ilyen zárványokba. ha ezek úgy működnek, mint az amit Jason Lee épített Ballwinnak, akkor az a benne lévő ember életerejét emészti fel illúziók gyártásával. Végül felemésztve az áldozatot eltűnik, megsemmisül, semmivé válik.

–Miaz ön tudománya, uram? Mi az amit csinál, mikor ilyen természeti törvényekre fittyet hányó dolgot művel?
–Gondolatolvasok. – Moslygott a fekete óriás, és mint kártyalapokat fektette Zion fejében egymás mellé Zion azon emlékeit amikor Bluemo’ szerint varázsolt. Gépeket épített és programozott minden esetben. Minden esetben valami új és igen frappáns megoldással élt.
Zion elmélázott az emlékein. annyira lekötötte a megoldás iránti igyekezet, az információéhsége, hogy meg sem ijedt, meg sem lepődött.
–Ezek a dolgok itt, az amiket csinálok, ezek megmagyarázhatóak.
–Valahogy. - Mosolygott tovább Bluemo’ – Sajnos nem tudok ennél többet mondani, mert nem tudok ezekről a helyekről többet. Zion bólintott. Felállt, megköszönte az audienciát és gyermeki boldogsággal ölelve tovább a gondolataiba elé tett emlékeket, lassan kiporoszkált a kocsijához. Legkedvesebb emlékeiből volt ez ki csokor. Azokból a feladatmegoldásokból, amik igazán fergetegesen jól sikerültek. és hazudott Beleumontnak. Valójában, ha mélyen magába nézett, tudta jól, hogy nincs igazán jó magyarázat, hogy miért működnek ezek a dolgok.
–Chewbakka – gondolta Zion, mikor beindította a motort. – Rá kell ütni, és megy.

Loisada - Blompinne – Bluemo’

2009-04-19T17:10:00.002+02:00

Zion érkezésére Asa teázója teljes üzemben működött. Bluemo’ egyedül ült, közel az ajtóhoz. A következő asztalnál Jerome temetkezett egy újságba. A pult Lucy és Berger ál civódása zajlott, amikor Zion megérkezett. Mindannyian remélték, hogy nem esik be senki az utcáról, míg az űrhajós be nem fut. Rita és Bluemo’ szépen finoman összekapcsolta az elméiket. Mindenre felkészültek, hiszen bárki is lehet ez a figura. A gondolataik sebességével zajló villanás szerű párbeszédeik oldottak kicsit a feszültségen. Mindenki készenlétben állt, képességeiket és ösztöneiket gondosan hadrendbe állítva.
Zion körbenézett a nyitott ajtóból és egyenesen Bluemo’hoz lépett. Nem volt szükség bemutatkozásra. Asa azonnal ott termett amint Zion elhelyezkedett. Blueomo’-nak letett egy bélelt teát, mivel még mindig elég viharvert volt az óriás. A rendelés felvétele után Asa a ZÁRVA állásba fordította az ajtón a táblát. Jerome belefeledkezett az újságba. Lassan szürcsölgetett egy bögre fűszeres teát. Lucy és Berger kicsit lehalkították a mű civódásukat. Rita a legbelső sarokban ült, belátta az egész helyet, és még Zionnal is pont szemben ült. –Ideális. – állapította meg. –Elég zavartnak tűnik. –mérte fel a belépő Ziont Asa
–Kösz’, hogy találkozik velem, Mr Bluemount. Sokat gondolkoztam ezen dolgon, és semmi más megoldás nincs, csak így lehet, hogy személyesen kérdezem meg… Annyira egyszerű így… Hogy került abba a buborékba… és hogy került ki onnan, kérem?
–Bleumont, Mr. Hagakhanov, Bleumont.

–Khm. Elnézést.
–Nem kertel, basszus, semmi bevezetés, csak bele a levesbe! – Jerom még az újságból is felnézett. Zion háttal ült neki, így tekintete egy pillanatra találkozott is Bluemo’-éval.
–Semmi szaga nincs. Nagyon fura… vagy nem varázsló, vagy nem rontott soha. nahát. Pedig úgy olyan, nem?- Lucy csodálkozása már már gyermeki volt. Egy pillanta múlva Bluemo’ megvillantotta előttük Zion mintázatát. Gyönyörű színes fraktálok építették fel. A lélegzetük is elállt tőle. Bluemo’ átengedte a kapcsolaton az egész látórterét, hogy láthassák amit ő lát, amikor az egyedi mintázatról beszél. Pókfonál vékonyságú, olajosan szivárványos szálak építettek fel szinte mindent körülöttük. Voltak egyszerűbb szövésű dolgok, de ők maguk gyönyörűen összetettek voltak. Egy pillanat volt csak az egész, és Bluemo’ már el is zárta előlük a látványt. Ami lenyomatként megmaradt bennük, hogy Zion hasonlóan szépségesen összetett mint ők maguk. Asa beleejtett egy csészét a mosogatóba, annyira magával ragadta a látvány. Jerome visszatemetkezett az újságba.
– Basszus de állati jól nézünk ki! – szakadt fel Bergerből a lelkesedés – Ezt miért nem mutattad eddig?
–Nagyon erősek a szűrőim...
–Nézze Mr. Hagakhanov...
–Zion, kérem. Mindenki így hív. Néha észre sem veszem, hogy a Hagakhanov is én vagyok...
–Ez most komoly? Nézd, milyen zavarban van! Ki a fene ez a fickó?- Jerome csóválta a fejét az újság felett.
–Nézze Zion, ez nem olyasmi, amit csak úgy elmesél az ember. Kérem, tudnom kell ki ön, és mit jelent, mikor azt mondja a gépei érzékeltek engem az űrben egy lyukban. Lássa be, kérem, hogy ezt elképzelni is nehéz, nemhogy elsőrerögtön elhinni.
–Mr. Bleumont én a NASA-nak dolgozom és nem hiszem, hogy jó lenne, ha valami részletet mondanék a munkámról. Annyit mondok csak, hogy az űrkutatásban dolgozom, űrhajófejlesztést csinálok, és a tesztelésnél egyik műszerrel észleltük önt egy ilyen hirtelen alakuló és hirtelen eltűnő buborékban... ami egy elszabadult minivilágnak volt láncolva. Ilyen... tudja... börtön. De én nem láttam sosem ilyen lyukakat mikor hozzá vannak fűzve minivilághoz. Lehet, hogy ez is már túl sok, amit mondok. – Zion nagyot nyelt és a bögréjével babrált. Aztán észre vette, hogy az még nem üres és egy húzásra kiitta a kihűlt teát.
–Micsoda? Ballwin kis otthona kering az űrben, te meg mint egy utánfutó repülsz utána? Ez elég bizarr. – Rita nehezen hitte, hogy ez a Zion valóban ezt látta. – Az űr kint van, Ballwin háza pedig valahol belül, vagy odaát, de semmi esetre sem az űrben.
–Úgy érti én kint voltam az űrben? Erről nem volt tudomásom. Zűrös volt a napon, és voltak kellemetlenségeim is, de nincs tudomásom arról, hogy az űrben repkedtem volna. – Bluemo’ igyekezett semleges hangszínnel beszélni.
–Ott volt, ez biztos. – Zion felnézett Bluemo’ karikás fáradt szemeibe, hátha így nyomatékot tud adni mondanivalójának – Engem igazán az érdekel, hogy mi az a hely, ahol ön … hm.. szenvedett. Ki és mi célból és hogyan csinál ilyet? Az nem tartozik rám, hogy ön milyen kapcsolatban áll az illetővel, vagy hogy hogyan került oda.
Rita igyekezett Bluemo’ segítségére sietni, de mivel alapvetően képtelenség volt a felvetés nem maradt más kérdés amit feltehettek: Kérdezd meg, hogy miért nem segített rajtad, ha látta hogy szenvedsz?
–Ez micsoda egykérdés lenne! Mosolyodott el Bluemo’ Ez a fickó elég bizarr, de semmi rosszindulatot nem érzek felőle. Inkább van zavarban, mint nyeregben.
–Meg kell tudnom Mr. Bluemount, meg kell értenem ezeket a dolgokat. Kérem segítsen.
–Bleumont… Látott már ilyen jelenséget máskor is?
–Um… igen… saját szememmel… illetve a műszerekkel 29 alkalommal az elmúlt 12 évben. Um.. Ezek gyorsan jönnek, keveset léteznek és gyorsan összemennek és eltűnnek. Öné lyuk repült a minivilág után, egy szálon, olyan dolog, mint egy csomag. Mi levágtuk két asztronautával és tettük minivilágot NASA tulajdonná, mert nem volt benne senki. Ön buborékját néztük kicsit, mert sosem volt ilyen közel ilyen dolog egy sem. Mondtam nézzünk bele. Voltunk elég közel. Éreztük idegen mintázatot rajta, benne. – Zion folytott hangon, szinte suttogva mondta ezeket, hogy a többiek, bár Bluemo’ szemével egészen közelről is látták Zion arcát, a saját tekintetüket is ráfordították. - Kerestem adatbázisban, ez mi? Adatbázis mutatta humanoid. Gondoltam de jó, megtaláltuk minivilág tulajdonosát. Adatbázis megmutatta az ön kartonját, mintázati egyezés miatt. Mondtam hú, ez baj. Én ott az űrállomáson tudom az ön munkáit olvasni, Mr. Bluemount. Olvastam a cikkeket és láttam pár ISU-n tartott előadását is. Tudom mik fontosak, és tudom ön harcol és tudom, hogy ön nagyon sokat tesz az emberekért. Ezért hoztam másik műszer, mentem kis zsilipes Mephissel közel. Akartam nyitni ajtó, akartam csinálni bejáratot rá. Szenzor bement falba, mutatta a jeleket. Mutatta lényeket és valami nagyot amié az ön mintázata volt ott. Hatalmas nagy lény volt. Sosem láttam ilyet. De haldoklott és mintázat ami egyedi, mint ujjlenyomat, mondta adatbázis, hogy öné. Nem értem.
–Azt hittem, hogy az a hely csak a rémálmaimban volt jelen. Itt voltam ebben a házban és feküdtem egy ágyon. Amim abban a burokban vagy lyukban volt, nem az én hús vér valóm, Mr Zion. Fel tudja ezt fogni, kérem?
–Hogyan is tudná?!
–Nem igazán, uram. Azt hiszem angolommal van baj. Elnézést.
–Kérdezd meg hogyhogy itt van mikor tegnap még kint volt az űrben? Vagy ő nem volt ott az asztronautákkal? – Rita érezte Bluemo’ fáradtságát, ahogy körbekúszik a kapcsolaton és mindenkin tompít egy kicsit. Igyekezett annyi terhet átvállalni a kapcsolat fenntartásából amennyit csak bírt.
–Ön is kint volt az űrben? Fizikailag? – a csodálkozás valódi volt.
–Természetesen.
–Na persze. – Rita egy szavát sem hitte. – Álmaidban, kedves Zion. Valami halucinációban, vagy virtuális valóságban..
–…vagy egy Ballwinéhoz hasonló csak éppen NASA minivilágban. – fejezte be a mondatot Jerome.
–Ezekszerint a le-föl szállni egy űrhajóra nem sokkal körülményesebb önnek, mint egy sima repülőre felszállni?
–Hát. – itt vett egy mély levegőt - Nagyjából igen. – ismét belebámult Bluemo’ szemébe. A többieket kezdte az az érzés elborítani, hogy tudja, hogy a feket óriás szemével és fülével a kávézóban található öt másik ember is őt figyeli. – Az űrkutatás, az űrhajóépítés nagyon nagy lépésekkel halad a végcél felé. Sajnos a köz tájékoztatása nem követi ezt a tempót. Az a világkép, melyben a bolygók valami külső nagy univerzumban egymástól igen messzire keringnek, csak egy nézőpontbólm való megközelítése az űr problematikájának… uram.
Bluemo’ csendre intette a fejében zsinatoló barátait és minden figyelmét Zionnak szentelte. Érezte hogy a kirakós elemei előkerülnek és lassan megtalálják a helyüket.
–A távolságnak egészen új értelmet ad az a felfedezés, hogy a helyek az űrben nem fix távolságra vannak egymástól. A távolságok minden utazással mások és egyediek, és ami sokkal fontosabb relatívak. Három egyforma hajó A-ból B-be ugyanazt az útvonalat követve is horribilis szélsőségeket produkálhat a megtett távolság vagy eltelt idő tekintetében. Ennek a relativitásnak a kordában tartása volt sokáig az igazán nagy feladata a tudósoknak, uram. Ma már ez nem jelent akkora problémát. Ma már fixen meg tudjuk tartani az építményeinket egy olyan Föld körüli pályán, ami kiépítésekkel könnyen és gyorsan megközelíthető… - Zion hirtelen elhalgatott és a kezét a szája elé kapta.
Bluemo’ azonnal kapcsolt. –Tőlem biztosan nem jut el a NASA-hoz, hogy találkoztunk, Zion. Ezt megígérhetem. Azt hiszem most már én jövök. – sóhajtott és a fejében hevesen tiltakozó Lucy és Rita ellenére is kitálalt. – Bizonyos emberi tevékenységek nehezen férnek össze a természet eddig megismert törvényeivel. Egy-egy ilyen tett sokszor sokkal súlyosabb következménnyel jár, mint azt legmerészebb rémálmainkban előfordulhat. Amit látott, Zion, az Tomas Ballwin nevü szoftverkereskedő – nyugodjon békében – privát minivilága volt, amit valószínűleg – ez csak az én feltételezésem – az ügyfelei dobtak össze neki, fizetség gyanánt. Sikerült beindítanunk az épímény biztonsági rendszerét ami engem azonnal a minivilág saját kis börtönébe száműzött. Ez a börtön hatásmechanizmusában nagyon hasonlít azokhoz a helyekhez ahova a világ/univerzum/isten vagy az emberek közös tudatalattija jutatja a magamfajtát, aki képes megváltoztatni a valóságot maga körül.
–Hello, Jerome vagyok, 25 éve 4 hónapja és 11 napja aktívan görbítem a teret magam körül. Szeretnék leszokni…
– Jerome! – hangzott a többiek kórusa.
–Mi, magunk között ezt a cselekedeteink áraként emlegetjük, egyszerűen rontásnak nevezve. Akkor is, ha ez egy kis fejfájás és akkor is, ha olyan mértékű kín és szenvedés amilyennel ön is találkozott abban a… hm… lyukban. Arra vonatkozólag, hogy az eddig ön elé került ilyenek mit kerestek az űrben, vagy hogy ez, amiben én is sínylődtem egy darabon hogy került oda, ötletem sincs.
Hosszú csend állt be.

Loisada - Madárház - Asa

2009-04-19T15:41:00.004+02:00

Összedobtak egy kis reggelit. Kisütötték Asa mélyhűtött kiflijeit és körbeülték az ebédlőasztalt. Olyanok voltak mint egy nyaraló baráti társaság. Lucy egyszercsak beszaladt a szobájukba és egy kis fényképezőgéppel tért vissza. Kicsit matatott vele, aztán az egyik virágállvány egy fejmagasságban lévő polcára helyezte és visszaült enni.
Bluemo’ tartott tőle, hogy Chaterina pont akkor fog beállítani, amikor Zionnal beszélgetnek. Szerette volna ezt valahogy megakadályozni.
–Ki ez a Chaterina, és pontosan mit is akar tőlem?
–Nem igazán tudjuk. – vallotta be Rita.
(A fényképezőgép kattant)
–Furcsa, hogy milyen ereje van és mégis halálra rémült mikor eljöttetek értem.
–Mert fenséges vagy ugyan és lenyűgöző és és hatalmas, de akkor is egy
fenyegető fekete sárkány. Tök ijesztő elsőre. Rémületese. Másodjára meg, ha van ugye jó esetben másodjára akkor meg ámulatba ejtő, meseszerűen impozáns, és és.. Jó, na!– A többiek kezében egyszerre állt meg a kifli, kés, paradicsom. Asa ebből semmit nem vett észre. Rita gondolatai pedig rémült madárként keringtek a sárkány emléke körül. Valami nem stimmel a sárkánnyal.
–Minden ember, lényegében a fejében is ember formájú. – mondta ki.
–De Bluemo’ nem. – Állapította meg Asa ismét.
(A fényképezőgép kattant)
Berger kínosan nevetgélni kezdett. Lucy is másfele nézegetett. Jerome annyi paradicsomot tömött a szájába, hogy esélye se legyen megszólalni.
–Hogy jön ide sárkány? Miféle sárkány? – kérdezte Bluemo'.Elmélyült a csend.
–Én egy sárkány vagyok?
–Komolyan nem tudtad? Asa majdnem félrenyelt.
–Mindenki humanoid formájú. - Rita nem tudott elszabadulni ettől a ténytől.
–Nem páncélos lovag? Mindig úgy gondoltam magamra…
–Az a kesztyűbáb... de mögötte ott a hegynyi sárkány. őőő.. – Berger pokolian érezte magát. Nem véletlenül nem mondták ki soha. Egyrészt biztosan tudták, hogy Bluemo’ is tudja, de valamiért kínosnak találja, vagy nem akar hencegni elsöprő erejével, vagy ki tudja miért, de nem hajlandó tudomásul venni, így ők ezt tiszteletben tartották, és igyekeztek tudomást sem vetni a lovag mögött tornyosuló hatalmas fekete tömegről. Sokszor sikerült is.
–Mégiscsak én vagyok a fenevad – motyogta Bluemo halkan.
–De tudnod kellett. Visszatükröződtél a többiekről a gondolataik által, amikor összekapcsolódtatok. - Rita sehogy sem értette hogy lehet mindez.
(A fényképezőgép kattant)
–Kivéve ha én magam nem akarok szembesülni ezzel. Mindig is tudtam, persze… Csak nem ezzel az okos fejemmel, hanem a medicinlabda nagyságú gyáva szívemmel. - lassan felállt az asztaltól és kisétált a befüvezett tetőteraszra.
–Nem hiszem el, hogy nem mondtátok meg neki! Hogy hogy hogy hogy nem mondtátok meg neki, hogy ki ő? Asában forrt a düh.
–Egyrészt nem tudtuk mostanáig, hogy minden ember humanoid formájú, másrészt vannak dolgok amiket nem magyarázunk el a másiknak, különösen a személyiségének nehezebb oldalai ilyenek. Azzal az ember igyekszik megbarátkozni. és ha azt látod, hogy a másik nagyon komoly erőfeszítéseket tesz, hogy ne engedje azokat előtörni, akkor végképp nem hozod szóba. Sajnálom, hogy így alakult, és remélem megbirkózik ezzel.
–De ő gyönyörű és fenséges és varázslatos és elképesztő. Nem egy fenevad, nem egy szörnyeteg, hanem egy bölcs nagyhatalmú varázslény. Vagy csak én látom ilyennek?
Bergeren annyira látszott a szégyen és a zavarodottság, hogy megesett Asa szíve rajta. Volt rendszer, ésszerűség abban amit mondott. Nem jól sült el, de remélhetőleg nem lesz a dologból komoly baj. Bluemo’ erős, és ha mélyen magába néz, biztos rájön, hogy mindig is tudta.

Berger mindhármuk helyett is szégyellte magát. Mivel végigstatisztálta barátja fiatalkori válaszkereséseit,biztos volt benne, hogy a sárkány forma a jele mindannak amit Bluemo’ a gyengeségének és az ereje egyenlőre kordában tartott árnyoldalának tart. De nem tudta hogy öntse ezt úgy szavakba, hogy ne ássa magát egyre mélyebbre a posványba. Asának igaza volt. Akármi is a barátja ő ilyennek, és ezzel együtt szereti. Ha ezzel neki dolga van, akkor mellette fog állni abban a harcban is, ahogy az összes többiben is mellette áll. Ez, amit csinált, inkább elfordulás, sem mint melléállás.
–Teljesen igazad van. - sóhajtott Asának és kiment a teraszta Bluemo’ után.
Asa fel volt kavarva, és csak azt a mentséget találta, hogy nem volt nekik senki aki segíthetett volna. De ez igazán nem mentség. Most viszont itt vannak, és itt is lesznek egymásnak. És igazán ez számít.

Álom – Rita – (II.)

2009-04-17T16:35:00.003+02:00

Egy létrán másznak. Bluemo meg elöl, aztán ő, aztán Jerome, Asa és Lucy. Valami hangárban egy fémlétra áll a semminek támasztva, végtelen hosszú. Ahogy másznak a létra lassan átalakul. Minden méteren egy kicsit fordul, fakul a színe, néhol a fokok és a függőleges elemek csak az egyik oldalon találkoznak. Organikussá válik minden megtett méterrel a létra. Mint valami nagy növény, mesebeli paszuly vagy világfa nyúlik velük, alattuk felfelé. Bluemo’ megáll, szétnéz a nagy fekete semmibe:
–Annyira ismerős nekem. nektek nem? Annyira ismerős…

Loisada - Madárház - Jerome

2009-04-13T23:08:00.004+02:00

Bluemo’ úgy került elő, mint egy alvajáró. Jerome már feszítette meg az izmait, hogy felpattanjon hozzá. Látta ahogy dől, ahogy huppan a kanapéra. Végülis egészen ter-mészetesnek tűnő mozdulat volt. Elszorult a torka. Jerome, ahogy a kanapénak vetett háttal ült a bátyja lába mellet, lassan finoman becsúsztatta az egyik kezét annak talpa alá, a másikat pedig mint kis takarót borította a lábfej fölé. Bluemo’ szíve össze-viszza kalapált, ki-ki hagyott. Bőre szürke volt és fénytelen. Reszketett. A lába lassan finoman úgy helyezkedett hogy kényelmesen és feltűnés mentesen lehessen megmasszírozni. Jerome bele adott mindent. Becsukta a szemét és elképzelte ahogy a saját vére átfolyik a testvérébe az egyik tenyerén keresztül, és ott erőt és életet hagyva maga után tér vissza a másik kezén át. Minden vérkörrel egyre jobb állapotba került a testvére. Az első körnél finoman megérintette Jerome vállát, azt jelezve, hogy ne tegye. Jerome lassan megcsóválta a fejét, és végigcsinálta, amit elkezdett. Addig cirkulálta a saját vérét a testvérében, amíg az egy elfogadható állapotra nem javult. Stabil volt és erős a pulzusa, beindultak az öngyógyító mechanizmusai. közben hosszú idő telt el, amit a többiek végigbeszélgettek. ő nem vett ebben részt. minden figyelmével a másik testét figyelte. Olyan apróságokra lett figyelmes amit már nem lehetett genetikával magyarázni. Bluemo’ magától is olyan szívós volt, mint amilyen ő csak erős mágikus megtámogatással lehetett volna egy kis időre. Most is, ahogy reagált a gyógyításra, teljesen irreális tempóban gyógyult és élte fel a tartalékait. Jerome inkább csak arra kellett, hogy ne fogyja túl az egészségeset. maradjon rajta annyi, ami még hihető.
Végül Jerome bekísérte és betakarta. Mire becsukta az ablakot Bluemo’ részére kialakított szegletben, ő már aludt.
Jerome lefeküdt a saját ágyára és elkezdte végig gondolni, hogy mi is történt és mekkora szerepe volt neki mindebben. Büszke volt, még akkor is, ha az alap probléma nem lett volna ha ő jobban figyel.
Látta Asat zuhanyozni menni, és ez hirtelen felborította a gondolatmeneteket. Hátulról látta ahogy egy törölközőt magára tekerve, szétszaladó szőke rasta tincseivel vonult el Jerome ajtaja előtt. Jerome felállt az ágyról és kiment a nappaliba. megállta tükör előtt és jól megnézte magát. Meglátta az összes párhuzamot kettejük között. A családi erőt, a bölcsebb idősebb rokont akire számítva és akitől tanulva biztonságban átvészelte a tanuló időszakot. A folyamatos kétséget minden egyes gyógyításban, hogy kellet e ez tényleg. A hedonizmus és egyéjszakás kalandok, jó ételek, jó ruhák iránti vágy. Az élet az élő dolgok iránti rajongásuk. Jerome hedonizmusa a félelemből táplálkozott. A biztos tudatból, hogy bármikor meghalhat. a bármikor pedig az ő estében azt jelenti, hogy minden egyes nap túlélése egy bűvészmutatvány. A lány laza életöröme olyan üdítőleg hatott, hogy maga is meglepődött ezen. Szerette volna átvenni ezt a meggondolatlanságtól mentes, de semmit ki nem hagyó életvitelt. Nézte magát a tükörben és kezdte magát más szemmel nézni. Látta magát ahogy a könnyűvérü srácból, ruganyos testű elszánt magabiztos harcos lett. Arra jutott, hogy próbára teszi a lányt. Vajon lát e tovább a felszínnél, vagy csak annyit lát meg ő is, amennyit meg akar. Felébredett nő volt, és mindketten hasonló szegletére voltak hatással a valóságnak. Elméletileg félszavakból meg kellene értsék egymást.
Végül megvárta míg mindenki lefekszik, és akkor a nagy hortyogás közepette átóvakodott Asa ágyához. Egy nagy levegő és már be is csusszant a takaró alá. Kicsit meglepődött, hogy Asa nem pattan fel, nem kapcsol gyorsan lámpát. Azon méginkább, hogy nem kezd el gúnyolódó megjegyzéseket tenni rá. Vártak. Moccanatlanul mindketten, úgy hogy ő közben szorosan magához ölelte a lányt.
– Alszol? - Hallatszott a kis kuncogós hang Asa felöl
– Nem. Alva járok – mit mondhatna erre, ej.
Mégis mit vártál, te hülye, gondolta Jerome? Mindjárt jön a penderüljél akkor szépen a saját ágyadba szöveg. Milyen egy kretén vagyok. Basszus… na mindegy. Most már mindegy.
De Asa nem szólt be, nem küldte el és nem csinált semmit ami ne lett volna kedves vagy aranyos vagy legalább vicces. Összefonta a tincseiket, összefonta magukat. Ösz-szegabalyodtak a végtagjaik eléggé ahhoz, hogy a fekete-fehér kupacuk igazi látványosság legyen. Úgy hancúroztak minden valódi szexelés nélkül ahogy kamaszok szoktak. Halkan duruzsoltak, simogatták, becézgették egymást. Volt valami egészen új élmény ebben. Ott volt a levegőben kettejük között, hogy bármikor lehet megint. Hogy szabad beállni egymás mellé a zuhanyba, hogy szabad ölelkezni a teraszon, egymás szendvicsébe harapni. De nem kell sietni sehova. nem kell ma éjjel még lehámozni a hálóinget, nem kell nagyon merészen tapogatózni a takaró alatt. Elég lesz ma csak ez a csókolózós, kamaszos, kuncogós összetartozás.
- Mitől nem ment ez eddig? - suttogta Asa fülébe végül. – Holnap is aludjunk együtt, jó?
Válasz már nem jött, csak egy kis hümmögő szuszogás. Asa már elaludt, finom citromfűvel illatosított bőrének illata töltötte be Jerome álmait a reggeli kávéillat megérkezéséig.
– Érzem, hogy remek nap lesz ez a mai! - vigyorgott a kávéfőzővel bajlódó Bluemo’-ra.

Hotel Loop - New York - Chaterina

2009-04-13T17:35:00.008+02:00

Valahogy lebotorkált. Képtelen volt beszállni a liftbe. A gyomorsav még marta a száját, a térdei még reszkettek. Az ájulás kerülgette. Bekucorodott Smith mellé a kocsiba és a motelbe vitette magát, mint valami taxissal. Smith nem mert semmit kérdezni, de a kocsiba maradva nem mozdult a motel elől másnap reggelig.

Chaterina bezuhant az ágyba. Nem érdekelte, hogy nincs kicsomagolva a holmija, hogy nem éppen tiszta az ágynemü, hogy mennyire zajos a szoba. Feküdt hason a hatalmas ágyon. Csomóvá gyűrődött rajta a kiskosztüm. Térdeit felhúzta magzatpózba és csak nyöszörgött. Összegömbölyödött, és semmi kedve nem volt szembenézni a másnappal.

- Mi volt ez? Hogy bízhattam meg bennük? Kik ezek? Simán kinyírhattak volna. Vagy ami rosszabb ott is hagyhattak volna azon a helyen. Hogy lehettem ennyire ostoba. Lehettem volna cserealap is. - beleborzongott a gondolatba, hogy otthagyják a borzalmas lényeknek a franciáért cserébe. Órák teltek el, mire összeszedte magát annyira, hogy átöltözzön, lezuhanyozzon és bevackolja magát az ágyba. Kora délután volt. Ezer dolgot csinálhatott volna ebben a Stalker katasztrófák után is nyüzsgő városban. Ő behúzta a függönyöket és beásta magát a takarók alá.

- Ki ez az ember? Ember e egyáltalán? Kitől kérdezhetne Bleumontról bármit ami nincs benne az aktákban? – maga elé húzta a notebookot és megszállottan kutatni kezdte az férfiről összegyűlt adatokat. Végül arra jutott, hogy elég sok ember találkozott vele ahhoz, hogy érdemi információkra tehessen szert, ha beszél ezek közül párral.

- Kezdjük a tűz közeliekkel. Bleumontnak volt egy belvárosi apró irodája is. Vállalata az Earth Elemental a legnagyobb jogvédő szervezet volt, ami globális méretű környezetvédelmi károk kezelése mellett hulladékkezelési tecnológiák fejlesztésével és globális ökológiai tanulmányok és megoldási tervek kidolgozásával is foglalkozott. A világ számos országa vett tőle technológiát vagy szakembereket. Alkalmazottja nagyon kevés volt, de kapcsolatrendszere hatalmas. A szokványostól eltérő gazdasági modellben létezett ez a cég. Nem volt jelen a tőzsdéken, nem voltak részvényesei, nagyon sok esetben bartell szerződéseket kötött, és ezekben sokszor a cég maga nem is jelent meg, hanem két ügyfele érdekeit kötötte össze inkább ilyen szerződésekkel. A cégek hálásak voltak és ha fizetni is kellett egyes dolgokért, boldogan tették. Bleumont gazdag volt és befolyásos, ám ezek egyike sem jelentett politikai hatalmat. ahogy ásott egyre beljebb az adattömegbe, Chaterina előtt feltáruló kép egészen bizarr volt. Ott volt ez a cég, ami megtehette volna hogy összefogja a sok kis környezetvédő alapítványt, a globálisan hangoskodó Greenpacetől az utolsó kis kutyamenhelyig. De nem tette. Ott volt ez az ember, aki indulhatott volna az Amerikai elnökválasztáson is akár, olyan szerteágazó kapcsolatai és befolyása volt, de még csak egy kerületi szoboravatón sem vett részt mint néző sem. Chaterinának hihetetlennek tünt, hogy valaki ilyen komolyan és valóban kizárólag környezetvédelmi célokkal vezessen - ráadásul kimondottan jól - egy ekkora hatású vállalkozást.

nem voltak gyerekei, nem volt családja. Volt egy hobbizenekara és volt az öccse, akivel igen szoros kapcsolatban voltak. Szülei idős emberek, Párizsban élnek. A családi vállalkozást, ami egy három üzletből álló étteremlánc a nővérük viszi. Nincsenek kicsapongásra utaló jelek, drogfogyasztásra, prostitúcióra, gyerekpornóra. Semmi, amibe Chaterina belekapaszkodhatna.

Néhányszor beperelték ipari kémkedésért, de ezekből a jogászai pillanatok alatt kimagyarázták.

Chaterine felöltözött, beült a motel előtt várakozó Smith mellé a szolgálati autóba és bemondta Bleumont irodájának címét. Remélte, hogy még áll, és hogy talál ott valakit. Az iroda ugyan kicsi volt, de a város legprominensebb pontján épült hatalmas üvegtoronyban helyezkedett el. Olyan magasan, hogy a legtöbb irodaház eltörpült a lábaik előtt, ahogy a recepción ácsorogtak, a padlótól-mennyezetig üvegablak előtt.

- Mr Beumont nem jött ma be, hölgyem, de ha jól látom mára nincs is megbeszélése senkivel. Megtudhatnám mi okból keresi?

- Az épp futó projectjével kapcsolatos igen kényes információk miatt. Nem bánnám, kisasszony, ha igyekezne előkeríteni. - miközben közel hajolt a recepciós kislányhoz, aki valószínűleg a titkárnője és szeretője is volt egyben, igyekezett a leg velőtlátóbb tekintetét mélyeszteni a másikéba. Az állta a tekintetet, még egy kérem türelmét-re is futotta neki, egy kedves mosollyal a végére. Chaterina automatikusan végigsöpört a lány elméjén, hogy a lehető legnagyobb merítést érjen el annak felszínes gondolataiból. Van e éppen futó project? Hogy áll? Vár e valami fontos infóra a francia? Mennyire vesz részt a mindennapi munkába? Mennyire jó főnök?

- Sajnos pillanatnyilag nem elérhető, asszonyom, de ha meghagyja az elérhetőségét azonnal értesítem amint sikerül kapcsolatba lépnem vele. A lány mosolygott, a gondolatai mint egy vasajtóval, maximálisan el voltak zárva Chaterina elől.

Elküldte Smithet és leült a lift mellé egy nagylevelű növény és egy alvó takarítómunkás mellé.
- Fogást kell találjak rajta. Ekkor becsukódott valaki mögött a Earth Elemental irodájának ajtaja. Nem is ment itt el senki, lepődött meg Chaterina. Odaosont az ajóhoz résnyire nyitotta és befülelt.
- Áh Mr. Reevs! Monsieur Bleumont ma még nem jött be. Tegnap jelezte, hogy esetleg több napig is kénytelen távol maradni.
- ... hm.. umm.. megtenné? - halk, érhetetlen motyogás hallatszott csak
- Persze. nyugodtan hagyja itt. Mindjárt beviszem az asztalára.
- mhmhmm - még halkabb mormogás szűrődött ki Chaterinához
- Önnek is Mr. Reeves!

Chaterina a falnak támaszkodott és a cipője sarkát kezdte babrálni, mintha belelépett volna valamibe. Egy kistermetű jelentéktelen figura csusszant ki az ajtón, rá sem nézve Chaterinára. Ahogy ellépett mellette Chaterina elengedte a falat és még mindig megemelve tartva a lábát botlásnak tűnő mozdulattal ráesett a kis emberre. Az meglepetésében utána kapott. Összetalálkozott a tekintetük. A fickó felsegítette. Ő szabadkozott az esés miatt. Úgy intézve, hogy míg a cipőjét visszahelyezi a lábfejére, addig azért a másik kezére támaszkodhasson. Ez a pár másodperc éppen elég egy gondos fürkészéshez. Mi az anyag lényege amit Bleumontnak hozott?

Chaterina elengedte a kis fickó kezét. Az zavartan elsietett. Chaterina ismét olyasmivel szembesült, amire nem számított. A kis ember fejében kimutatások, képletek és statisztikák sorjáztak. Folyamatosan őrlődött különböző problémákon. A recepcióra beadott irat pedig az eddig publikus és nem publikus Holdra szállások teljes kutatási anyaga volt. 3 DVD és néhány adat papíron is kinyomtata. Chaterina kiment az irodaház mellett parkba. Leült és felhívta a főnökét. Meg kellett tudnia milyen kapcsolat van Bleumont és a NASA között. A főnöke szerint semmilyen. Mi több az Elemental ellenzi az űrbéli szeméttárolók létesítését. A kutatási program amibe meghívták, immár negyedszerre és amire ismét nemet mondott, egy olyan űrben is jól működő hulladékkezelési technológia, ami persze bizonyos szemszögből szeméttelepek létrehozását jelenti. Más szemszögből viszont a földi eredetű szemét könnyű és viszonylag olcsó eltávolítását jelentené a bolygóról. Cahterina értette, és biztosan tudta, hogy nincs olyan mód, amivel ő rábírja az óriást bármire amit ő maga nem akar.

Leszállt az este. Ő képtelen volt elmozdulni a parkból. Ott kuporgott a padon és igyekezett rendet tenni háborgó lelkében. A feje szigorúan tudta mi a helyes döntés, mit kell majd holnap valamikor megtennie. A szíve és az ösztönei éppen az ellenkezőt súgták. Eszébe ötlöttek történelmi szereplők, akiknek a neve annak tükrében vált hőssé vagy árulóvá, hogy felismerték e az álruhába bújtatott királyt. Ő felismerte ebben az emberben az emberen túlmutató hatalmat, de lesz e elég bátorsága, hogy mellé álljon, és ne puffantsa le, ahogy annyi nagy embert lelőttek már egyetlen gyáva döntése miatt.

Vatikáni iratok - Jacob McCullen

2009-04-13T13:42:00.006+02:00

Kedves Asa kisasszony!

Beszélgetésünket követően nem jött álom a szememre. Sehogy sem tudtam szabadulni attól a gondolattól, hogy valamit fontosat elfelejtettem közölni Önökkel.

Újraolvastam régi jegyzeteimet és feljegyzéseimet, és egy sok évvel ezelőtti Vatikánban tett kutató utam során készült feljegyzések között meg is találtam a feszengésem okát. Az Ön becses nevére emlékeztem, kisasszony. Asa és Kestin Laarson. Méghozzá valószínűleg anya és lánya lehetett a két nemes hölgy, akik Hatte királyságból érkeztek diplomáciai céllal járták be Európát. Egy lajstromban találtam, mint azon boszorkányok és kuruzslók egyikét, akiket az inkvizíció oly hevesen üldözött, hogy kinyilvánította: ha valamely városban vagy uradalomban felbukkannának, azonnal ki is végezhetik őket a helyiek. Nem szükséges megvárniuk vele az egyház képviselőjét. Valamint bűnlajstromuk oly hosszú, és olyannyira bizonyított, hogy per lefolytatására sincs szükség.

Ezek a személyek szinte kivétel nélkül nemesi származásúak voltak. Vagy olyan személyek akik oly jól helyezkedtek a politikában vagy a gazdasági életben, hogy igen befolyásos, gazdag emberek lettek önerejükből.

Az iratban szó esett az egyházzal való tettleges összeütközésről, katonai hadmozdulatokról, a szolgálatukban álló emberek visszatartásáról a keresztény hittől, és pogány rituálék és szertartások mindennapos alkalmazásáról is. Bűnösnek találtattak megtévesztés és boszorkányság vádpontokban. Valamint titkos tanok terjesztésében. Tudtommal nagyon kevés olyan inkvizíciós irat van ahol ez utóbbit, így, szó szerint le merték írni mint vádpont. Amitől a dolog akkor felkeltette az érdeklődésemet, azon túl, hogy nem jelent meg igazán sok ilyen vagy ehhez hasonló üldözési névsor. Ez sem egy jelentős hosszúságú, hiszem mindössze tizenegy név szerepel rajta. Valamint - és ennek furcsaságára azt hiszem külön fel sem kell hívjam a figyelmét - egytől egyig megmenekültek. Egészen pontosan vagy sosem találták meg őket, vagy kiszöktek a cellájukból, vagy egyenesen a bitóról. Az ön becses névrokona, kutatásaim szerint először a cellájából szökött meg, majd miután újra elkapták a máglyáról sikerült elillanjon. Ezzel természetesen megerősítve a papok azon nézetét, miszerint boszorkány. Az iratok szerint a csoport és az egyház közötti utolsó hadmozdulatok még ugyanazon év telén megtörténtek, amikoris teljes egészében megsemmisítették ezen nemesek seregeit. Elfogták és kivégezték az istenkáromlókat, de a névsorban lévő tizenegy személy közül csak hármat sikerült elkapniuk, őket még korábban. Az iratok nem említik, hogy velük mi történt ez után, csak annyit hogy közreműködésüknek hála, a hadmozdulatok sikeresek voltak.

Mikor ez megvilágosodott előttem, nem tudtam várni. Kedves barátom a vatikáni központi könyvtár egyik osztályvezetője, Luigi Morlone maga is nagy izgalommal állt rendelkezlésemre ez ügyben. Pár óra múlva meg is érkezett tőle a kért anyag fotómásolatai. Ezeket és a hozzájuk tartozó fordításokat tartalmazza a mellékelt boríték. Kérem nézzen ezekre úgy, mint az Igaz mesék egyikére. És szenteljen figyelmet, kérem, a mitológiai és mesés elemekre, valamint az utalásokra a paradigmakülönbségekre és a hadmozdulatokban dokumentált rituálékra, boszorkányságokra.

Most lepihenek pár órára, de ha kérdése lenne, állok bármikor rendelkezésére.

Türelmét és érdeklődését nagyon köszönöm!
Üdvözlettel:
Jakob McCullen