2009. március 29., vasárnap

Loisaida - Madárház - Asa

Az este lassú volt, ahogy várták Bluemo’t. Aztán se gyorsult sokat, amikor Jerome-ot masszírozta. Kezdett ugyan megnyugodni, és nem magára venni mindent, ami máshogy történt, mint ahogy elképzelte. Hiszen Jerome kedves volt, a többiek is igyekeztek természetesnek venni, hogy átköltöztek a Madárházba. 
Az indulás előtti stratégiai megbeszélés végre kicsit tisztított a sok ködön, ami az elmúlt napok eseményeit fedte. Bár csalódott volt kicsit. Mivel azt hitte Bluemo’ aprólékosan megválaszolja az összes kérdés. Ehelyett csupán elmosódott körvonalat tudott húzni köréjük. Úgy érezte magát, mint egy James Bond epizódban, vagy valami hasonló világmegmentős amerikai akciófilmben. Időnként figyelmeztette magát, hogy ez itt az élete, ami 180 fokos fordulatott vett éppen, egy féli összeomlott városban, egy a káosz szélére sodródott bolygón.
Nagy nehezen elindultak, és az akkor viccesnek tűnő kép, amit valaki a fejébe dobott így utólag cseppet sem tűnt viccesnek. Talán pont Bluemo’ idézte eléjük a Mátrix fegyverválogatós jelenetét, amiben Neo kiszól az operátornak, hogy fegyvereket adjon. A nagy semmi fehérségből gyorsvonatként húz el mellettük egy raktárnyi állványzaton millió fegyver. A feléjük dobott gondolatban ugyan így elrobog mellett ük az állványsor, de a filmes jelenettel ellentétben mellettük nem állt meg. Mert akkor ők nem kértek fegyvereket.

Visszafele Jerome kétszer fordult. Egyszer felhozta a bátyját, aki fejben olyan messze járt, hogy Jerome-nak néha rá kellett segítenie, nehogy a teste elfelejtsen működni. Másodszorra Bergerrel fordult, aki annyira kiütötte magát a VR sisakkal vagy Lucy ügyködésével, hogy egy klasszikus kómás betegnek tűnt. Åsa gondosan megvizsgálta mindkettőt, és fogalma sem volt mit tehetne értük. Egyiknek sem a testével volt baj. Berger a végletekig kizsigerelte a szervezetét. De az – ahogy egy nagyon jól karbantartott testtől elvárható –, lázas tempóban szedte össze magát. Åsa tudta, hogy jobb, ha maga gyógyul fel ilyenkor. A külső rásegítés visszaüthet máshol. Ha van mód, a természetes gyógyulás a legbiztosabb. Így hát Lucy-re hagyta Bergert ápolását, és Jerome-ra Bluemo’-ét. Pedig élesen látta a különbséget. Az fekete óriás nem volt jelen a testében. Az agya elketyegett, mint egy felhúzott vekker. Ha lejár, minden erejüket latba kell vessék, hogy életben tartsák, és akkor is csak lesz, mint egy zombi, akit ha kicsit magára hagynak elrohad. A szelleme, lelke messze járt. Rita szerint van még a testtel valami vékony, sebezhető kapcsolata, de neki sem voltak ötletei, hogy mit tehetnének érte. 
Åsa, ahogy tanulta, a kilátástalan helyzetben is igyekezett természetes maradni. Mindenkit aludni küldött. Ezt egy hatalmas kanna illatos nyugtató-altató tea segítségével igyekezett véghezvinni. Próbált nem rászólni Jerome-ra, mikor az a bátyja melletti virrasztást választotta az alvás helyett. Gondosan betakarta a Berger mellé kunkorodott, már alvó Lucyt. Rita sem volt valami jó színben, de ő legalább magától ágyba bújt.

Reggel arra ébredt, hogy valaki ráhúzza a vállára a takarót. Persze a meglepett és hirtelen hátrafordulása azzal járt, hogy könyökkel telibe kapta a mögötte alvó Jerome fejét. Úgy tűnt az éjjel észrevétlenül bemászott mellé. 
– Valami ilyesmiforma pasira gondoltam, hogy elkelne az ágyamban … – mérte végig gondolatban Åsa a takaró gyűrődéseit. De erőt vett magán és kiment reggelit készíteni. Megnézte a betegeket. Berger jobban volt, bár még mindig eszméletlen. Bluemo’ azonban továbbra is kettészakítva. A teste még bírta, és Åsa tudta, hogy pár napig még fogja is bírni, de hogy aztán mit csinálnak, arra gondolni sem mert. Kavarogtak benne a tegnap hallottak, rendről, káoszról, Gaiáról a világ alapvető egységről és annak felborulásáról. Voltak ismeretei a világ nem tudományos működéséről is, de most valahogy semmi nem állt össze. Mintha négy különböző kirakós darabkáit próbálná egy képpé összeállítani.

A délelőtt még Világmegváltó Árnyékkormánynak gúnyolt, estére megszeretett társaság két potens tagja eszméletlen, harcképtelen volt. Ők, többiek pedig nem alkalmasak vezetőnek. Åsa büszkén kihúzta magát, hiszen ő elszánt a végsőkig, de vajon elég-e ennyi a megoldáshoz? Egész biztosan nem – mondta ki hangosan, és megízesítette a frissítő teát.

1 megjegyzés: