2009. április 19., vasárnap

Loisada - Madárház - Rita

Zion távozása után visszamentek a Madárházba. A fejük tele volt kérdéssel hitetlenkedéssel és ötlettel
–Ha elfogadjuk, hogy Zion nem a klasszikus földrajzi módon hidal át két pont közötti távolságot, akkor nem sok magyarázatunk marad. az egyik, hogy ő, vagy ez a Fosse olyan módon manipulálja a távolságokat, ahogy más nem tudja. Két pontot egyé tud fogni, ha jól értettem. – igyekezett előkaparászni régi felébredett vadászós időszakukból néhány elméletet Berger. Jeromemal rengeteg vizsgált és számukra bizonyítottan varázsló beteg kényszerképzetét dokumentáló kartont kaptak meg, kéz alól, mindenféle elmegyógyintézetekből. Akkoriban ezt a felébredett mentő akciósorozatukat embervadászatnak hívták, a felgyűlt dokumentációt pedig okkult tanoknak. Végül teljes csőddel zárták a projectet 4 évvel ezelőtt. Mivel valóban őrült volt mindegyik varázsló, akit megtaláltak.
–Igen, de ha ez így lenne, és ezt valaki csinálja, akkor nem tanulmányok és megfigyelések lettek volna a kutatás alappillérei, hanem az a valaki meg ideologizálta volna, hogy miért úgy van ahogy ő csinálja. és ha ő nincs ott, illetve nem az ő gépeit használják, akkor a dolog máris nem működne. Márpedig ez a Fosse sok-sok éve halott, és nem épített állítólag semmit. Csak okos elméletek gyártott és kísérletekkel bizonyította azokat.
–Zion csinál
parajelenségnek beillő dolgokat, amiket szépen be tud simogatni abba a környezetbe. De nem hiszem, hogy Ballwin vagy Jason Lee ugyanazt csinálta volna. A térpontok összehúzása azért nem stimmel, mert azokon az utakon nem keresztezhették volna egymást ezek az objektumok. Valami más van e mögött. – Bluemo’ érezte, hogy nagyon közel a megoldás.
–Felháborító, hogy mennyire érdektelen volt a stalker jelenségekkel szemben. Még hogy a
Hopenak nincs ehhez köze. Igaz, hogy a központi számítógépet pont akkor indították be, de ez csak véletlen egybeesés. olyan kedvem lett volna neki bemutatót tartani a véletlenekből. – Pufogott Asa miközben nekiállt ebédet csinálni az éhező sáskahadnak.
–Mi van, ha Fosse nem téved, és a sámánok útja tényleg amit használnak, csak egy szinttel továbbfejlesztve? Néha, ritkán, ha nangyon jól sikerül a jóslatom, akkor nem egyszerűen a kártyák állnak össze egyé, hanem átfordul velem a világ egy pillanatra és ott állok a szellemek között és belesuttogják a fülembe. Persze ilyenkor halálra rémülök, mert sosem tudom előre, és szorosan becsukom a szemem. De a helyváltoztatás maga megtörténik. – vallotta be Rita. leült a szőnyegre, ahogy szokott. Kevergette a kártyákat és onnan pislogott fel a három magas férfira akik szélesen gesztikulálva álltak fölötte.
–Utána nézhetek az okkult tanok dossziéjában. Biztosan volt valami hasonló.
Bluemo’ leült Rita mellé a szőnyegre.
–Át tudtál menni a szellemek világába?
–Eddig kétszer, igen. De megpróbálhatom direktben is.
–Veled leszek, jó? Csak hogy nehogy valami balul süljön el. A szellemekhez cseppet sem értek, de útjelzőnek jó leszek, ha nem találnál vissza. A sámánoknak legalábbis a visszatérés volt a fájósabb, amennyire emlékszem.
–Most?
–Ha készen állsz.
Berger és Jerom lerogytak a fotelba. Lucy és Asa hitetlenkedve hagyták abba a főzést. De mire szólhattak volna Rita elkezdte letenni a lapokat. Alig tette le az utolsót olyan volt mintha össze akarna rogyni, mintha ráomlana a lapokra. de nem. Rita eltünt. Bluemo’ felpattant, csukott szemmel karjait kicsit széttárva minden idegszálával figyelt.

Rita kiegedte magából a kérést, a kívánságot, hogy had menjen át. A lapok már a levegőben megálltak és a rajtk lévő ábrák kiélesedtek. Amint az utolsó is lekerült Rita biztos volt a sikerben. Az 5 lap felemelkedett és akkorává nőtt, mintha 5 nagy ablak feszülne Rita köré, egy kicsi szobát alakítva ki körötte. A középső lapon úgy zuhant át, mint egy kő. Az irányok megcserélődtek, ami lent volt most balra lett ami fent volt jobbra. A következő szívdobbanáskor ismét a szobában ült, de ez a szoba valahogy más volt. Látta a többieket, látta a tárgyakat. Látta a hozzájuk kapcsolódó ezernyi történetet, érzést és indulatot. A kort, az érintéseket, a sérüléseket. A társai összetett szépsége itt is megrázó erejű volt. Szépségesnek találta őket így. Látta rajtuk, hogy aggódnak érte, és látta Bluemo’-t amint szélesre tárt szárnyakkal valahol felette ugrásra készen figyel.

Utazzunk. Gondolta. Ezért vagyok istt. Az űrre gondolt, a sosem látott hatalmas csillaghajóra, a Hopera.
Nem történt semmi.
A parkra gondolt a ház előtt, a fák illatára, a fűre és a benne most nyíló rengeteg százsszorszépre. A következő szívdobbanásánál lennt termett a ház előtt a fűben.
Ó, ez jól megy – örvendezett. Az utca is valahogy más volt. Belelátott a dolgokba. Mélysége lett a tárgyaknak és élőlényeknek. A járókelők nem voltak annyira tündöklően szépséges és bonyolult lények, de még a sarkon halkan motyogó hajléktalanba is annyi szépséget és érzelmet talált, hogy maga is meglepődött. Látta melyik autót szeretik nagyon a tulajdonosai, melyikben szeretkeznek rendszeresen, melyikkel visznek idős embert hetente kórházba, immár évek óta. Olyan mélysége nyílt meg a világnak, amire, őszintén szólva – nem számított. Aztán eszébe jutott miért is van itt. Gondolt egy merészet: Mars. Várt. Semmi.
Bluemo’ mostanáig némán figyelt.

–Mit szólnál ha megkeresnénk Chaterinát. nagyon félek, hogy nincsenek velem igazán jó tervei.
–Legyek ott ahol Chaterina van? Ahogy felidézte Chaterina alakját, ahogy betöltötte a közös tudatuk íze, majd Chaterina pánikrohama, érezte hogy elszáguld és kavargó fergetegeken száguldott át, úgy hogy a szél szinte letépte a húst a csontjairól. nem szerette meg Chaterinát. Megszánta akkor, ott ahogy összezuhant.
Cahetrina nem messze a Madárháztól egy parkban ült. Cipőjéből kibújva, felhúzott térdekkel, mit sem törődve a nadrágkosztümös komoly megjelenésén eső csorbán. Láthatóan nagyon zaklatott állapotban. Olyan sűrű ragacsos füst vette körül, amin át egészen öregasszonynak látszott. Sötét tervek, komor gondolatok táncolták körül. Magány és kötelességtudat kötötte gúzsba. Ahogy ott kuporgott Rita bármit kinézett belőle. El tudta képzelni azt is, hogy bemegy az FBI-hoz és visszaadja az igazolványát és leszerel. Úgy érkezik meg hozzájuk délután. de éppígy belefért volna az is, hogy egy pisztollyal lép be és gondolkozás nélkül agyonlövi Bluemo’-t. Ettől a lehetőségtől görcsberándult és igyekezett visszatérni a Madárházhoz.
Kereste magában a többiek emlékeit, a csupa üveg, csupa zöld építészeti remekműben, de csak Chaterinára tudott gondolni és Jason Leere ahogy körbeállják a monolitszerű büntető szellemek. Rettegett Cahterinától, és ez a rémület megbénította.
Bluemo’ igyekezett oldani a bénultságon. Úgy duruzsolt a fejében megnyugtatóan, ahogy rémálomból felriadó gyereket nyugtat éjszaka a szülő. halkan, nyugodtan, kedvesen és magabiztosan.
Rita rátalált egy szálra amin visszaindulhatott, de a rémület, vagy más miatt a szál másik végét három brutális szellem húzta. Nem álltak, mint Lee-nek, szépen körbe. nem adóztak tisztelettel a fiatal ám szó szerint halálosan potens mágusnak. Röhögtek és cibálták őt. Végül felkapták és bedobták egy spirálba. Bluemo’ mint hatalmas felröppenő fenevad eltávolodott Ritától. nem maradt más csak a szabadesés. Belezuhant egy tömegbe. Egy sorba. Talpra esett és kiegyenesedett. Egy menet ez, egy sor. Egy furcsa szedett-vedett társaság. Mellette egy kentaur állt, előrébb kelta tündérek. Mögötte két kos fejű félisten.
Beléhasított a pánik. Nem
látja mindezt, hanem tudja. Ez Asa családi hagyatékából a körmenetet ábrázoló kendő, amit már annyit nézegettek. Amiről a fotókat kitették az ebédlőasztalnál, hogy szem előtt legyenek.
nem kap levegőt.
Nem tud megmoccanni.
Pislogni sem.
Ugráló fénykarikák a szeme előtt.
Pánik.
Vég.

Bluemo’ akkorát ugrott, hogy Asa felkiáltott ijedtében. Lucy habzó szájjal zuhant be a konyhapult alá. Bluemo’ feltépte a negyedik ládát, kimarta a féltett kincsek közül a kendőt. Asa szíve kihagyott egy ütést. Berger Lucyhez ugrott. 5 másodperc sem telt bele a kendő az ebédlőasztalon hevert kiterítve. Blumo’ rátenyerelt egy eddig nem látott emberalakra, aki a menet vége felé egy kentaur és két kos fejű emberforma lény között állt. Bluemo’ egy
 sosem hallott artikulálatlan üvöltést engedett felszabadulni magából. Asa ereiben meghűlt a vér.
Rita ismét a szőnyegen volt. Egy pillanatig állt, aztán térdre rogyott és öklendezett és fuldoklott még egy percig. Amikor már kapott levegőt heves zokogásba tört ki. Kezébe temette az arcát és igyekezett a lehető leg kisebbé összegömbölyödni. Bluemo’ körbeölelte mint egy fészek és tovább búgta a fülébe a megnyugtató szavakat.
–Hogy lehettem ennyire önhitt? Hogy gondoltam, hogy ennyiből sikerül, Mit képzelek én magamról? Micsoda egy beképzelt picsa vagyok? – Ritából az első szavak önostorozó, szégyen áztatta förgetegként csaptak le. Arcát még mindig takarva úgy bújt Blemo’-hoz, mintha az el tudná őt takarni önmaga elől. Ringatta, és töretlenül bizonygatta, hogy minden rendben van, jól csinálta, és túl van rajta.
Jerome nézte őket. Majd finoman de ellentmondást nem tűrve kiterelgette a többieket a nappaliből a füves hatalmas tetőteraszra. Asável felállították a kempingasztalokat és kihordták az összes azonnal fogyasztható kaját.
Bluemo’ és az ölében lassan megnyugvó Rita ebből semmit nem vett észre.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése