18 hónappal a 18. születésnap után szinte hétköznapivá vált az együttlétük. A korábbi gyakorlathoz képest csak az együtt alvás volt plusz, ami ilyen hevesen művelve 8 hónap alatt hétköznapivá tud fakulni. Berger édes volt, kisfiús és kontrolált. Az ágyban gyengéd és körülményes. Lucy imádta a királykisasszony szerepkört, mit sem sejtett személyisége, vére elnyomott részéről, amit a neveltetés és az élethelyzetek egészen más útra tereltek.
Lucy Lü Szien Sin néven látta meg a napvilágot Kínában. 5 éves volt, mikor Párizsba került Csen nagybácsihoz. Akkoriban kicsi volt hozzá, hogy tudja a valódi okokat, később tapintatlanságnak és tiszteletlenségnek tűnt rákérdezni. Újabb évek elteltével dacos tagadássá nőtt benne a kérdés, amire kitérő vagy hihetetlenül ostoba válaszokat kapott. A születésnap pedig ezt is elfújta és valódi érdektelenség és idegenség maradt a szívében ha az eredeti, kínai családjára gondolt. Jó okuk lehett rá, hogy elküldjék a világ másik végére. Vagy szimplán útban volt. Mindegy is. Van választott családja, akikre az életét is rábízná.
Csen nagybácsi sem sokat kereste, ezért is volt szokatlan ideges kínai susogása a telefonban egy péntek reggel.
– Lennél szíves délután látogatást tenni házunkban, Lü? Feltétlen számítunk megjelenésedre, fontos családi események miatt.
–Oh. Elfelejtettem Mio néni születésnapját? Azt hittem addig még van két hónap. Sajnálom Csen bácsi. Természetesen megyek. Ötre ott vagyok, megfelel úgy?
–Mio nénéd nem lesz itthon. Várlak, Lü. Nem tart sokáig, de kérlek vedd ezt komolyan.- Csen bácsi hangjában olyan fokú félelem bújkált, amilyet még nem hallot tőle. Nem volt egy rettegős figura. Nem konfrontálódott és nem volt egy éles vonala sem. Hogy megijedjen, vagy féljen egészen idegen volt tőle.
Berger hazaugrott délután. Gyorsan átöltözött és elment Jerome-mal kosarazni. Kis úszógumik kezdtek gyűlni a derekára, így minden indoka is megvolt a mókára. Másnap szombat révén egésznapos henye volt a program. Vasárnap Bergernek családi találkozó, Lucynek szabadprogram. Hétfőn egyetem és Bergernek tárgyalás valami dizájnerrel. Aztán három napra elutazik Németországba valami konferenciára. Lucy nem örült kimondottan, Elhanyagoltnak érezte magát, és hiányzott neki a megszokott állandó ritmus. Berger családja egyre nagyobb üzleti feladatot adott a fiúnak, amik mibenlétével Berger nem akarta terhelni. Óraszámban kevesebbet voltak együtt, mint amikor még külön laktak.
Csen bácsi kedvesen fogadta és általános udvariassági köröket futott vele hosszan. Aztán mikor már nem lehetett hova félretertelni a szót elmondta a meghívás okát.
–Édesapád egy kedves barátja, az én unokatestvérem érkezik Párizsba holnap után délelőtt. Egy hétig marad. Édesapád kér rá, Lü, hogy legjobb tudásod és legodaadóbb házigazdai képességeid szerint kalauzold el a vendéget Párizsban.
–De Csen bácsi!... Mit képzel apám. – a szó végét ugyan elharapta, de a szemébe kiülő sértettség egyértelművé tette, hogy nem az apja iránti tiszteletből harapta el, hanem Csen bácsi iránti szeretetből. – Nehogy férjjelöltet akarjon küldeni.
–Nem neheztelhetsz Lü. A legjobbat tette, és továbbra is a legjobbat akarja neked, amit a lehetőségek megengednek. És igaz szívvel mondom, mi saját lányunkként szeretünk. – Csen bácsi mélyen meghajolt. Szemei elfelhősödtek, és olyan erővel préselte össze a kezeit, hogy kifehéredtek az ujjai. – Kérlek, Lü, vedd ezt nagyon komolyan. Tégy meg mindent annak érdekében, hogy ez az úr jól érezze magát. khm. természetesen a jólneveltség határain belül.
–Tudnak Bergerről, igaz? – Lucy elsápadt.
Csen bácsi szomorúan bólintott.
–Holnap délelőtt 11-kor érkezik a vendégünk gépe New Yorkból. A szállása itt lesz nálunk. Egy hétig marad. Légy, kérlek mindig elérhető.
Lucy bólintott. Megérintette Csen bácsi karját egyetlen pillanatra.
–Ki ez a fickó, Csen bácsi? Nem vagy egy megijeszthető alak. Ki ez?
–Egy unokatestvérem, Lü. Neked csak nagyon távoli rokonod. Édesapádnak, és így nekem is nagyon fontos, hogy az ittartózkodásával tökéletetsen elégedett legyen. – bocsánatkérően nézett fel a teájából.
Lucy ismét bólintott, és felállt, hogy induljon. Még éjjel is, mikor meg-megébredt Csen bácsi szavai keringtek a fejében.
–Kérlek, vedd ezt komolyan, Lü.
Amint kiment a szombat Berger előkapta a legmenőbb ingét és játékos komolysággal ráparancsolt Lucyre, hogy kapja magát össze, és legyen a legszebb kínai lány Párizsban, mert olyan helyre viszi ma este, amit évekig emlegetni fog. Egy ideje nem voltak meglepetések. Lucy egy pillanatra meg is ijedt, hogy talán valami évfordulót felejtett el. De nem. A meghívás az aznap este nyíló japán központ első ütemében látogathatóvá váló étterem/disco/sushi bár volt. Üvegpalota a centrumban.
–Tele lesz japánfanokkal. Pfuj.
–Veled az élen, nem de?
–Nem vagyok hajlandó elvegyülni. – vigyorodott a fiúra. – kínainak öltözöm – kiáltotta és előkapta az egyetlen kínai hangulatú ruhát amije volt. Szemérmetlenül rövid szoknyácskában végződő egyenes szabású zeke volt ez. magas nyakkal, szigorú gombsorral a jobb oldalon. Alul azomban olyan pimaszul rövid volt, hogy menni is lehetetlenség volt benne anélkül, hogy az alsóneműjének színére fény ne derült volna. Berger szemei elkerekedtek, majd egészen közel lépett.
–Szerintem maradjunk itthon. – súgta reszelős hangon Lucy fülébe, miközben forró tenyere végigsiklott a lény combján.
–Nem gondolhatod komolyan, hogy kimaradunk ebből!? – Lucy combjai satuként fogták Berger kezét.
–Ahogy óhajtod. - Hajolt meg Berger és már hívta is a taxit.
A japán étterem annyira trendi volt és japánosan minimál és elképesztően elegéns, hogy Lucy végigfeküdt az egyik igen alacsony kanapén és bejelentette, hogy ott fog meghalni, ha nem költöznek ide. Berger lazán lerogyott mellé, kezeit elfoglalták a borospoharaik. Majd rájött, hogy azok üresek és elindult megtalálni a borok eredőjét.
Lucy tökéletesen boldog volt. Még a a részeg kínai csávó sem zavarta aki melléült amint Berger kiért a látókörükből.
–Jól nézel ki, édes. Bár meglepő a partnerválasztásod.
–Ez egy elég szar csajózós duma. – Lucy rá se nézett.
–Tetszik a hely?
–Állat jó. Bár én egyenlőbb arányokban hoztam volna be az elemeket. Futhatna patak itt középen, és egy komolyabb máglya elférne ott, ahol most az a fa van. De vannak igen eltalált elemek is. Például ezek a bonsai erdőségek eszelősen néznek ki.
–Örülök. A tervezőcsapatom a legjobbakból áll.
Lucy most nézett rá először a fickóra.
–Miért tervez egy kínai japán kultúrközpontot?
–Miért rajong Lü Szien Sin a japánokért, mikor ezzel a hévvel a saját családját és tradicióit is imádhatná?
Lucy megdermedt.
–Ki mondja ezt?
–Egy kedves rokon. Hagyd azt a birka európait másra, kicsi Lü, és tarts velem ezen a szép estén. Nem fogod megbánni. Tobzódunk keleti szomszédaink minimalizmusában majd boldogan térünk meg saját burjánzó gazdagságunkba. Mit mondasz királynőm?
–Részeg vagy, bárki is légy. – könnyedén felkacagott, miközben Bergert kereste a szemével.
–Nemet mondasz? Ugyan Lü, senki nem mond nekem nemet. … Na jó. Be tudom hiányos családfaismeretednek ezt az apróságot. De tudj róla, hogy családunk hatalmasabb, mint valaha. Ha jót akarsz magadnak és kis puhány barátodnak nem felejted el, hogy mindenhol jelen vagyunk. Én a helyedben nem mászkálnék el otthonról profi testőr nélkül. Ha segítségre lenne szükséged, hívj nyugodtan. Jövök. – A jövök-öt már a tömeg felé fordulva, félig felegyenesedve mondta. Részeg volt. Alig állt a lábán. Odanyújtott egy kártyát Lucy-nek és elimbolygott a pult felé. Lucy egy szót sem értett az egészből. Azt viszont biztosan tudta, hogy a teljes nevét csak igazán kevesen tudták. Azok is tanárok illetve Bergerék, valamint Cseng bácsi. Persze az indexébe nem lehetetlen belenézni, de nem valószínű, hogy ez a fickó ilyesmivel bajlódna. – Ki ez és mit akar, mire utalgat, és miért érzi úgy hogy életveszélyesen megfenyegették?
Lee Wen Xien – állt a csontszínű kártyán, csupa kisbetűvel, alatta egy kínai telefonszám.
–Láttam még egy kínait. Alig állt a lábán és megdícsérte a partnernőmet. – Vigyorgott Berger mikor visszaért. Kis tálcán artisztikusan tálalt apró ételek voltak lazán egymásmellé halmozva. Lucy elvette a tálcácskát, átadta a névjegyet és elmondta a történteteket. Nem akarta túl komolyan venni, de mikor meglátta Berger homlokán megjelenni azt a ráncot, már semmi kedve nem maradt a japán kajához.
–Apám egyik ügyfele. Bár nem hiszem, hogy van összefüggés. Ő az unokatestvér akit kísérgetned kell?
–Nem hiszem. Az a fickó holnap délelőtt érkezik New Yorkból. Menjünk haza. Fel kell készülnöm egy hajlongó kis faszra. Jaj de semmi kedvem ehhez! – Lucy belefúrta az arcát Berger oldalába, ahogy átkarolva kiléptek az étteremből.
–Egy hét nem a világ. Úgysem leszek szinte végig itthon. Nyugodtan kísérgesd. Aztán elrepül, te meg szerzel apádnál egy jó pontot. Közben a csávó költségén körbejárod Párizs legjobb helyeit. Húzz belőle hasznot, ha már kényelmetlen az egész ügy. – Berger olyan együttérzéssel mondta ezeket, hogy Lucy-be ismét belemart a felismerés, hogy mennyi dologba nem avathatja bele a fiú, annak fedezékéből, hogy nem akarja vele terhelni.
Másnap délelőtt a reptéren a kiáradó tömeget pásztázva tekintetével, Lucy keményen elhatározta, hogy egyetlen pillantással sem lesz kedvesebb a feltétlenül elengedhetetlennél. Nézte a kiáradó utasokat és nem látott senkit akiről el tudta képzelni, hogy apja üzlettársa vagy Csen bácsi unokatestvére lenne. Egy magas, jókülsejű kedves mosolyú férfi állt meg előtte. Kínai volt, valóban, de nem lehetett több 25 évesnél, és szívbemarkolóan szimpatikus volt.
–Lü Szien Sin? – Inkább volt tényközleés, mint kérdés. – Hong Sien vagyok. Megtisztelő, hogy személyesen jöttél ki elém.- Hajolt meg a döbbent Lucy előtt.
–Üdvözöllek Párizsban, Hong Sien.
Lucy kissé megilletődve de a szigorú fogadalmán nem lazítva kezdett bele Párizs nevezetességeinek bemutatásába. Miután kiderült, hogy Hongot nem érdeklik a nevezetességek, hanem az egyetemi élet jellegzetes helyeire kiváncsi csak Lucy kezdte elveszteni a hidegvérét.
–New Yorkban is ezért voltam. Útikönyveket írok, kimondottan egyetemistáknak. Kifejezetten arra kihegyezve, hogy melyik nagyvárosban milyen jellegő diákélet van, mennyire jók a lehetőségek, milyenek az árak, ilyesmi.
–Egy hét alatt meg lehet ezt tudni?
–Nem, dehogy. Ez a hét, veled, arra lesz elegendő, hogy lássam érdemes e Párizsnak ilyen tekintetben könyvet szentelni, vagy minden annyira egyértelmű, hogy nem kell mellé segítség, könyv formában. Másfelöl a könyveim útibeszámolók is, így ha tetszik amit veled találok akkor pár hónapra visszajövök, és az lesz a lényegi idő amit a kutatómunkára és tapsztalásra szánok.
–Akkor hagyjuk a Diadalívet és múzeumokat?
–Ha nem gond neked… Sokkal jobban érdekelnek azok a helyek amiket mondjuk te látogatsz.
Lucy gondolt egy merészet, és elvitte ebédelni Hongot az Utolsó Megállóba, ami egy resti volt a pályaudvar egyik eldugott zugában. Hivatalosan nem ez volt a neve, de elhelyezkedéséből adódóan többnyire a bulizásból megfáradt Jerome-mal ide szoktak beállni, mielőtt visszatérnek a koliba. Éjjel nappal nyitva volt, és többnyire vasutasok ettek itt vagy múlatták éjszaka az időt. Hongnak nagyon tetszett a könyöklőkkel körbevett pléhpavilon. Körben az aszfalton az évtizedes zsírpöttyök és széttaposot csikkek, köpetek és kecsappettyek a heti egy felslagolás ellenére is valamiféle odamaródott textúrát adtak ki.
Hong New Yorkról sztorizott és bár sütött belőle, hogy mennyire tetszik neki Lucy, gondosan megállt a határon. Nem kezdett udvarolni. Áradt belőle a hívás, és időnként véletlenül hozzá is ért a lányhoz, de nem kezdett bókokba, nem kezdett rátapadni, és nem fényezte magát átlátszó hülyeségekkel. Lucy ahhoz volt szokva, hogy mint királykisasszony körbeudvarolják. Ha valakinek megtetszik az vagy közel jön, vagy Bergert kezdi szidni, vagy szimplán kijelenti, hogy nem vetélytárs, és Lucy engedje bebizonyítani mennyivel jobb a magyar srácnál. Hong idegesítő volt, mert ezzel, hogy nem lépte át azt a határt, hogy egyértelmű legyen a közeledése, megfosztotta Lucy-t egy könnyed és kicsit lekezlő nem-től. Apám küldött vőlegénynek, Hong? Mit képzeltek ti ott a messzi Kínában? – fortyogott magában miközben hallgatta a fiút, aki vicces történeteket mesélt neki a new yorki hét hónapjáról. Arról, hogy volt irodaházi növénylocsoló ember meg újságkihordó, meg egy kicsit pultos egy discoban.
–Az egyetem után hazatérsz Kínába, gondolom. – állapította meg Hong egy sztori végén.
–Eszemben sincs. – mosolygott Lucy.
–Édesapád bizonyára számít rá, hogy a majdani házasságoddal erősíted családjaink összetartozását.
Lucy elégedetten fújt egyet és szélesen elvigyorodott.
–Mit képzelsz magadról, Hong Sien?
–Mit képzelek? – nézet vissza mit sem sejtve a fiú.
–Ideküldet apám, hogy barátkozzunk össze, majd kijelenti, hogy hozzád kell menjek. Ez a terv, ugye? Van vőlegényem, aki szeretek, és nem tervezem szorosabbra vonni a kapcsolatom a szüleimmel, mint ez a negyedévenkénti telefon és a képeslapküldözgetés a jelesebb napokra.Nem tudom kik akiket családjainknak hívsz. Szerencsére nekem van itt választott családom, és nem szorulok apám segítségére semmilyen szinten.
–Ezek szerint gazdag barátod van. Apád nagyon befolyásos ember. Meglepően meggondolatlan gondolat tőled, hogy semmibe veszed a családjaink képviselte rendet. – kis szünet után elgondolkodva folytatta. – Bár egy olyan örökös, akit a világ halottnak hisz úgy igazán jó fegyver, ha ő maga sincs tisztában a saját jelentősségével.
Lucy szeme össuzeszűkült.
–Miről beszélsz? –hagja kemény volt, kissé talán fenyegető is. Hong elégedetten elmosolyodott.
–Hova viszel innen?
–Te mikor térsz vissza Kínába?
–Ameddig elkerülhető távol tartom magam a személyes találkozástól. Ennek legjobb módja, ha a világ másik végében vagyok.
–Mi olyan szörnyű otthon, kedves Hong, hogy ilyen gyökértelenül élj miatta?
–Ugyanaz, mint esetedben, Lü. Én sem akarom felvállalni a sorsom, csak ha már elkerülhetetlen. Sokan keresnek téged most Europában. Megtisztelő, hogy enyém lehet a dicsőség, azzal hogy személyesen kalauzolsz végig ezen a varázslatos városon. – mélyen meghajolt.
–Apámnak varrodái vannak. Nem olyasmi ez ami igazán nagy hatalommal járna. Miért híresztelte volna bárki is a halálomat?
–Apádnak van varrodája is, valóban. Hihetetlen számomra, hogy ne tudd ki vagy te. Ugyanakkor az apádról alkotott képbe tökéletesen illik, hogy így rendezzen. Mi a következő programpontunk?
–Egy ambient kocsma… vagy minek is hívjam. De Hong, – nevette el magát Lucy szégyenlősen. – ne csinálj már úgy mintha valami szökött hervcegnő lennék.
–Ó ez jó szó! De. Te bújkáló hercegnő vagy én meg elszökdöső herceg. Eddig úgy hívtam magunkat, hogy az örörkrösök. De így még szebb.- szélesen elmoslyodott, és finoman elkezdte kiterelni a lányt a pályaudvarról.
–Miféle hercegek? Letünt császári sarjak? Kihaltnak vélt uralkodóházak rejtőző ivadékai? Juj de romantikus.
–Á, annyira nem. Sokkal véresebb, mint romantikus. – Hong természetes laza mozdulattal fordult vele szembe. A kezeit úgy emelte fel, mintha Lucy arcát akarná megérinteni, de valójában nem ért egyetlen ponton sem a lányhoz. Az arcuk majdnem összeért kezei takarásában. Úgy néztek ki, mint csókolózás előtt pillanatban álló szerelmespár. Hong tekintete megkeményedett és nem engedte Lucy pillantását elrebbenni róla.
–Uralkodók, igen. Az Ég és Föld Társasága. A csend szétáradt Lucy fejében. Talán az idő is megállt.
–Triádok. – suttogta döbbenten.
Hong ellibbent előle, és könnyedén elindult a széles sugárutak egyikén.
–Erre jófele megyünk? – kérdezte hátra sem nézve a döbbenettől szoborrá merevedett lányra. Egy térképet lapozgatott elmélyülten, míg Lucy összeszedte magát annyira, hogy elinduljon..
Lucy szeme előtt sorra peregtek le az emlékek. Az arcok, a helyszínek, az elejtett szavak és utalások, amiket úgy mondtak ki, hogy azt hitték nem hallja, vagy alszik, vagy nincs is a közelben. Réges régi emlékek, valamiko gyerekkorából, egy másik életből. Tekintetek, kézmozdulatok. Csen bácsi és a telefonok amiket váltott az apjával. Nem tudott mit mondani. Nem tudta megcáfolni. Ezzel az egyetlen szóval értelmet nyert minden. Értéktelen, hiszen leánygyermek, így inkább elküldték. Humánus – gondolta Lucy – meg is ölhettek volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése