2009. június 8., hétfő

Előtörténetek - Berger (Hong története 3)

A szobába lépve, a nyugodt szuszogás ellenére összeszorult a gyomra. Valami nincs jól. Apja egyik legfontosabb szabálya... mit szabálya? Törvénye volt, hogy halgasson a megérzéseire. Olyan szintre emlte ezt nála, azzal hogy évekig nem is ért hozzá, hogy végül Berger számára nem sok titka maradt a hétköznapi életnek. Sokat beszélgettek ugyan az apjával, és néha, apja sajátos stílusában viccelődtek is, de az űr amit a közvetlenség és az érintés hiánya okozott kiélesítette Berger érzékeit. Nem kellett hosszú és fájdalmas tapasztalások sora, hogy rájöjjön, hogy figyelme mindenre kiterjed, mint valami modern Sherlock Holmesnak. A szagok, a többi ember gesztusai, hanglejtése, ruházata, a forgalom ritmusa, a madarak röpte vagy a felhők formája mind árulkodott. Tárgyalási helyzetben, vagy fellépéskor, egy egyszerű éttermi rendelésnél vagy taxiba szálláskor is beborították az információk. Így mindig nyugodt tudodtt maradni, és ezzel olyan magabiztosnak tűnt mint talán csak Bluemo'

A kollégiumi szobába lépve, a nyugodt szuszogás ellenére érezte, tudta, hogy baj van.
Lucy a sarokba szorulva aludt. Az ágynemű érintésre csupa nedvesség. Harmat. Könny. Berger nagypárnája Lucy alatt. Úgy kuporgott rajta, úgy ölelte mint valami utolsó megvédendő sárkánytojást.
Berger ledobálta a ruháit és körülölelve bújt a sarokban szuszogó lány köré. Jerome szuszogása, Bluemo' lassú horkolása otthont, békét és biztonságot jelentett.
Ha valóban baj van, nem aludnának így, ilyen nyugodtan. Lehet, hogy nem keltette fel őket Lucy, mikor hazaért? hajnal van. Lassan pirkad is. Már látni a fák körvonalát az ablak előtt.
Lucy keze végigsiklott Berger hajában.
–Soha többet.
–Soha. - Berger nem látta a lány szemeit a sötétben. Csak a két apró csillanás adott jelzőfényt arról, hogy ébren van.
–Soha többé. suttogta Lucy kicsit hangosabban.
–Értem. Soha többé... Rosszabb thrillerek kezdődnek ilyesmi jelenettel. Aztán a lány hosszan visszajár kísérteni. Mire készülsz? - Berger képtelen volt pánikba esni. Egyszerűen nem tudta hogy kell. A kontroll és az ész hatalmában élt. Szerette a melodrámát, de csak ha jólirányzott poénokkal apró szilánkokra lehetett robbantani.
–Megértem, ha elhagysz emiatt. Nincs elfogadható mentségem. gyenge voltam, gyáva és türelmetlen. Összezavarodott és messze voltál. De ezek egyike sem mentség erre. - miközben beszélt mutatóujja határozottan fogta le Berger ajkait. majd mondandója végén a saját ajkára tette.
–Megcsaltál. - szakadt ki bergerből a felismerés.
–Soha többé.
Berger felkelt az ágyból. Odabotorkált Jerome ágyához és a ruhakupacból olyan biztonsággal húzott elő egy csomag cigit, mintha a saját nadrágja lenne. Leült az ágyuk elé a földre, hátát az ágynak vetve és rágyújtott. Csak nagyon durván stresszes helyzetekben engedett meg magának ilyen gyengeséget. A koliszobában pedig még senki nem gyújthatott rá. Lucy mögé hasalt az ágyon, az orra Berger tarkójához ért. Lehelete bekúszott a fiú hajszálai közé. Lassan, halkan vallotta be az első három napot Honggal. Nem tért ki az intim részletekre. Tényekre hagyatkozott és érzéseiről adott számot. A hangja még így suttogva is reszketett.
–Nincs vége a történetednek, Seherezádé. Mi lett aztán, hogy a pasid hazatért és éjjel, reszketve színt vallottál neki? - Berger el sem tudta képzelni mit lehetne erre poénkodásba csomagolt szándékpuhatoláson kívül bármi mást lépni. Hogy létezhet olyan, hogy Lucy nem vele van, nem őt szereti, nem őt akarja. Közben minden sejtjével tudta, az első pillanattól fogva, hogy ez be fog következni. Mert Lucy az aki. Bezárhatatlan, megfoghatatlan. A tűz, az entrópia maga.
–Nem tudom. - hosszú szünet után immár homlokával Berger vállán suttogta - Fejezd te be. Mi lett aztán?
–Miért nem mentél vele, a sármos, izgalmas, titokzatos triádherceggel? Ha igaz amit mond kellemes szabad életed lehetne vele New Yorkban. Lassan módszeresen visszavezetgetne a véred diktálta családi tradiciókba. Gazdag, befolyásos és kellően véreskezű felesége lehetnél ennek a Hongnak, miközben apád ki tudja milyen bizniszeit is átveheted. Mi tart mellettem egy szaros párizsi kollégiumban? Tudom, hogy nem vagyok egy lepedőakrobata, és messze nem biztosítok neked olyan fényűzést amilyenről álmodsz és amire jogosan vágysz. Nincs hatalmad és nincs a vizsgaidőszakon kívül semmi izgalom az életedben. Megérteném, ha lelépnél vele.
–Honnan tudhatjuk, hogy nem hazudik?
–Gondolom jóféle bizonyítékokat terített apró lábaid elé, ha ennyire kiborultál tőle.
–Magamtól borultam ki, nem tőle. Azon, hogy ennyire gyorsan elvesztem az eszem. Azon, hogy ha nem vagytok mellettem mennyire sérülékeny és kiszolgáltatott vagyok. Hogy valóban fogalmam sincs ki is vagyok én. És annyira szeretnék valaki lenni, hogy akár meg is csallak érte, ha kellően elborul az agyam.
–Mit tehetek én?
–Itt vagyok. Már nem kell tenned semmit.

Berger nem nyúlt hozzá. Rá sem nézett azon. Elszívta az összes cigit és reggel ugyanabban a ruhában távozott, amiben előző éjjel megérkezett. Bérelt egy pici irodát. nem volt benne semmi, csak egy asztal, egy szék és egy kávéfőzőgép. Internet, fax és egy nyomtató. A falon egy családi fotó egy unokatestvére esküvőjéről, egy hajnali kép az Andrássy útról és egy koncertplakát első közös fellépésükről.
Rávetette magát a netre. Szivességeket kért és üzleti zsarolásokat tett, lassan és biztosan elindult a triádok felé. Tapogatózott és kutakodott. Délutánra meg is lett, amit kért. Az apja egyik nagy távolkeleti ellenfele egy bizonyos Nan Weng Xien, illetve annak pár hónapja bekövetkezett halála óta, fia, Lee Weng Xien.
–A részeg kínai a megnyitóról.
Berger arcán összesűrűsödtek a ráncok. Lucyért is harcolt volna egy másik férfivel szemben, de ha még üzleti érdekek is feszülnek mögötte, kész letenni az érzelmeit és szinte robotként harcba szállni. Nyomozott és nyomoztatott tovább. Majd estefele halálosan lestrapálva és végletekig elszántan visszament a kollégiumba.
Nem volt otthon más, csak Bluemo’. A két barát félszavakból is értette egymást. Együtt nőttek fel. Egymást támogatták. Bár Bluemo’-t mindenki sokkal dörzsöltebbnek és keményebbnek gondolta, ők ketten tudták, hogy valójában Berger a stabilabb ketejük között.
Most ez a stabil nyugodt derűs erő remegő kézzel ült le az asztalhoz.
–Rá sem bírok nézni… Közben meg annyira szeretnék vele úgy lenni mint eddig.
–Nincs világvége. A kapcsolatok átrendeződnek. Mondjak még ilyen kliséket? Tudok egy csomót… - Bluemo’ pálinkát vett elő. Magyar házi szilvapálinkát.
–Honnan vannak neked ilyen cuccaid?
–Neked vannak ilyen cuccaid.- intett az üveggel a konyhaszekrény felé.

–Mim van még?
–Józan eszed. Emberismereted. kapcsolatrendszered és pénzed. Hm?
–Csokim nincs?
–Úszógumid van. Meg valahol van egy nagy adag legendás minőségű hidegvéred és józan paraszti eszed. Csak valamit rápakoltunk, aszem. – Bluemo’ arca végig komoly maradt, ahogy Bergeré is.
–Ez az?
–Aha. Na mire jutottál a csajjal?
–Utána kerestettem ennek a Hongnak. Apám üzleti riválisai között vannak ilyen kínai alvilági figurák, de egyik sem ő. Viszont az egyik pont az a fickó, akivel találkoztunk is, és aki kellően megijesztette Lucyt a japán étteremmegnyitón.
–Lehet, hogy ez a Hong valóban fejvadász?
–Valóban testőr vagy?
–Én is megmozgatok néhány szálat, hátha más is kiderül.
–Ühüm. De Lucy döntése is emaitt volt. Miért hatott rá így?
–Lucy melletted döntött és kiszívott a pasiból minden infót, amit csak lehetett. Nézd így, kérlek. Sehogy máshogy nincs értelme.
–De ha megtörtént most, meg fog később is.
–Nem hiszem, hogy ez ennyire egyszerű lenne. Beszéljetek egymás igényeiről többet. Lucy nem egy hétköznapi nő. Másra és máshogy van igénye, mint egy korabeli lánynak.
Berger fujt egy szemrehányót.
–Aludj egyet. Jerome hajnalfele hazahozza. Részeg lesz és hisztis. Jobb ha addigra aludtál már.

Négy nap múlva megérkezett az információs csomag. Hét sor és két fotó volt csupán.
Hong Weng Sien
Eredetileg Hoka Sien klánfőnök elsőszámú testőre.
A klánvezér halála után zsoldos, majd a legmegbízhatóbb orgyilkosa a triádoknak.
Kora megközelítőleg 40-42 év.

Apja jogán klánfőnök lehetne, egyenlőre nem él ezzel a jogával. Hatalmat féltestvére Lee Weng Xien gyakorolja, aki két ház közös utódja.
Az egyik fotón egy idősödő kínai úr látható, mellette, a kamerának fordulva egy elszánt tekintetű fiú áll. Kamaszkorú. A másik fotón egy pisztollyal a kezében egy lámpa fénykörében áll. Itt is belenéz a kamerába. Itt sem látszik többnek huszonötnél. A tekintete hideg és halálos. Bergernek a fotók láttán feláll a szőr a hátán. Biztos benne, hogy a fotók készítői már nem élnek.
–Teremtőm. Ez egy igazi rosszfiú.- Berger egyre sötétebbnek látta a jövőt.
–Méltó ellenfél. - bólogatott Bluemo'

Előtörténetek - Lucy és Hong (Hong története 2)

Az ambient kocsma úgynevezett tánctermében a vastag plédek, hatalmas párnák és sokrétegű térelválasztó batikolt kendők között, mécsesnyi ledek szentjánosbogár fényei között aztán Lucyn eluralkodott az elhagyottság érzése. Kidobták, eltávolították, ráadásul halálhírét is keltették. Oda akart bújni egy erős férfihoz, aki apja helyett apja lehet, aki nagy és erős és magabiztos és megvan a hatalma és elszántsága, hogy vigyázzon rá. Berger valahol egy vonaton ül és sebesen száguld egyre messzebb Párizstól. Hong van közel. Hong itt ül és nem füvezik és nem iszik és erős és stabil és teljesen képben van és olyan szépen néz, és dühítően nem lépi át a határt. Mindenki más látva a lány arcán végigfutó könnyeket már magához húzta volna. Hong csak ült mellette, kicsit feléfordulva, Lucy háta mögött támaszkodva. Arca a lány fejétől pár centire volt ismét. A jointfüst sűrű takaróként borult rájuk. Lucy feladta az erős nő képét és kétségbeesetten kapaszkodva bújt a fiú ölelésébe. Ahogy mások is konvenciókból és ígéretekből, józan észből kivetkőzve hámozták le egymás ruháit, úgy csupaszodtak le ők is a homályos batikolt hangzavarban. Berger szemérmes óvatossága után Hong céltudatos körbeölelő, bekebelező közelsége megrázóan férfias volt. Úgy váltak eggyé, hogy Lucynek moccanni sem volt esélye. Kiszolgáltatott volt ugyan, de maga választotta módon. Lucy fel sem fogta igazán mi történik. Elmerült ebben a megzabolázott ellenállhatatlan nyers erőben, majd ahogy engedett a szorítás úgy merült el az álomban.
A lelkiismeretfurdalás csak otthon tört rá, a Bergerrel közös ágyban. Amiben aznap éjjel egyedül aludt. Bekucorodott a sarokba Berger párnáját ölelve és teljesen elvesztve a talajt a lába alól.
–Mit csinálok? Uram Isten, mit csinálok? Nem vagyok normális. Megőrültem? Mit csinálok?
Így talált rá Bluemo’ másnap reggel. Karikás szétbőgött szemekkel, reszketeg zihlált testtel és űzöttvad tekintettel.
–Mit csináltál, Lucy? – Bluemo’ ismerte annyira, hogy ha valaki bántotta volna a lányt az már réges rég telefonált volna neki vagy Jeromenak.
–Egy utolsó szajha vagyok. –motyogta elfúló hangon.
–Hát persze… – Bluemo’ odatértdelt az ágy mellé. Fejük így egymagasságba került. Annyira figyelt a lányra, hogy a szemöldökét is összevonta az orra felett. – Mondd el kérlek mi történt.
–Megcsaltam.
–Az igen! – Bluemo’ lehajtotta a fejét és elmosolyodott. – Nagyobb bajunk sose legyen.
–Hogy mondhatsz ilyet? – Lucy szemei szikrákat szórtak dühében.
–És ki volt a szerencsés?
–Csen bácsi unokatestvére, Hong Sien. És még hat napig kísérgetnem kell… És olyanokat mond, és elhiszem neki, Bluemo’ az a baj, hogy elhiszem neki.
–Örülök, hogy rosszul érzed magad miatta, de azért az ereidet ne vágd fel, kérlek. Menj és tedd meg amire ígéretet tettél, kalauzold végig Párizson, de ha lehet, tartózkodj a meztelenkedő jelenetektől. Oké? Berger meg fogja érteni, és egy bakit mindenkinek automatikusan illik jóváírni. Rendben?
–Ő nem lesz ilyen laza. Nem is értem, te hogy lehetsz az. A legjobb barátod, és szemed sem rebben.
–Az lenne csak igazán gond, ha mindent értenél, amit csinálok. A legjobb barátom, és ezek szerint jobban is ismerem, mint te. – homlokon csókolta a viharvert lányt majd feltápászkodott és összeszedte magát aznapra.
–Ma sem aludtál, igaz?
–Te talán igen? Versenyezzünk? Edzésben vagyok. Jól gondold meg, mielőtt igent mondasz.– Az óriás csipkelődése volt az első valóban megnyugtató dolog ami Hong felbukkanása óta történt. De még így sem merte elmondani neki, hogy Hong triád-gyerek, pláne azt nem, hogy őt magát is annak tartja. Hihetetlennek, blőd mesének tünt, így, másnap reggel.
Végül összeszedte magát ő is. Megállapította, hogy vizsgaidőszakot eddig ugyan remekül vette, de nyugodtan beiktathat egy figyelemelvonó tanulónapot, csak hogy távol tartsa magát Hongtól. Lezuhanyozott, evett pár falatot, majd elindult találkozni Honggal, hogy ezt tudassa vele, és ellássa néhány egyedül is bátran bevehető célprogrammal. Azzal nem számolt csak, hogy a hormonjai szinte visongva ugráltak amint a srác közelébe ért. Képtelen volt ellenállni. Kezében a másodéves zeneelméletkönyvvel állt csak ott. Sarkén billegve idétlen kislányos mosollyal nézett fel a fiúra.
–Tanulnom kell. De ha akarsz velem tarthatsz. Itt leszek a parkban.
–Veled tartok. Oroszul fogok tanulni addig.

Több órával később, a megtanult adattengertől kissé kótyagosan ültek be egy étterembe. Hong továbbra is úgy viselkedett, mint egy jóllakott ragadozó. Finoman, apró lépésekben vette át az irányítást a lánytól. Végül Lucy ott találta magát a saját gyerekkori szobájában Csen bácsi házában, könnyed csicsergésbe merülve, miközben Honggal hasalnak az ágyon és különböző népek nagyvárosivá átalakult tradicióiról beszélgetnek. Lucy sokat mesélt Hongnak Bergerről és az ő kötött zsidó hagyományairól.
–Továbbra sem értem mit keresel egy ilyen srác mellett. Mi lehet így belőled legjobb esetben is? Feleség egy olyan társadalomban, ahol te a vacsoraasztal mellől irányíthatsz, hosszú szoknyát kell hordanod, és a saját férjed is csak kivételes alkalmakkor láthatja kibontva a hajad. Miért vagy mellette?
–Mert évek óta álmodozom róla. Nem olyan ortodox ő, Hong. De tény, hogy az életének egy hatalmas szeletéről nem tudok. Az apjának még mindig nem mondta meg, hogy együtt vagyunk. És sosem meséli el hogy mennek a tárgyalások, vagy egyáltalán miről tárgyal. Nem tudok az üzleti dolgairól semmit. Az egyetemen jók az eredményei, pedig egy csomó előadásra nem megy be. Jó feje van. Mindent megjegyez. Bluemo'’val szoktak is versenyezni. A két agyas... Olyan ufónak érzem magam néha velük.
–Bölcs egy Rittenbergertől, hogy ilyen jóféle testőrséggel veszi körül magát. Azt hiszem, Lü, hogy sokkal többet nem tudsz erről a te fiúdról, mint amit tudsz. Gyere velem inkább New Yorkba. Ahogy múlnak a hetek, egyre jobban kilógsz majd közülük.
–Nem, Hong, nem vagyok hajlandó a családommal közelebbi viszonyba keveredni.
–Életben vagy. És így a véred az övék. ha te nem is vagy hajlandó tudomást venni róluk, az ő ellenségeik ettől még számolni fognak veled.
–Baromság. Nem tudok apám dolgairól semmit.
–Veszélyes vagy. Nem vagy egy üresfejű cicababa. Szerintem egyenesen veszélyes vagy. – szélesen elvigyorodott – Tegyük fel, hogy én nem egy kedves unokatestvér vagyok, hanem egy bérgyilkos. Közel óvakodok és beférkőzöm a legbelső életedbe. Az ágyadban hálok a kádadban fürdök. és csak a jelre várok. A hívás befut és én egyszerűen megöllek. Még csak nem is fog kiderülni, hogy gyilkosság.
Lucy lemerevedett a döbbenettől. Megrázta a fejét tiltakozásul.
–Csak tegyük fel. Te semmit nem sejtesz, mert nem vagy képben. Úgy halsz meg szerelmes karjaim között, mint valami felesleges háziállat. Míg ha képben vagy apád dolgaival tudod, hogy mikor vagy veszélyben és mikor nem. Fel tudsz készülni harcművészetekkel vagy testőrséggel, hogy soha ne legyen teljesen szabad a hátad.
Hong telefonja megcsörrent. Az első hang felcsendülésekor a fiú felegyenesedett és egyetlen gyors mozdulattal ráült Lucy hátára. A telefont a vállával szorítva a füléhez, mindkát kezável Lucy csuklóit szorította. Lábaival száles terpeszbe kényszerítve Lucyt.
–Engedj el te állat! – üvöltött a lány. Volt fizikai és volt mágikus ereje is, de a pánik nagy úr. Ráadásul Lucy sosem használta a képességeit tudatosan, és cseppet sem tudott verekedni.
Hong egy nem-et és egy számot vakkantott a telefonba. Majd letette azt, és elengedte a lányt. Melléfeküdt, olyan laza természetességgel, hogy Lucy kiabálása egy szó közepén akadt el.
–Látod milyen sebezhető vagy? Én nem vigyáznék rád így, mint ez a Rittenberger gyerek. Én nem testőröket adnék melléd Lü Szien, hanem megtanítalálak arra amit tudok. Harcmodorokról, Triádokról, politikáról, hatalomról. Hercegnőt faragnék belőled, aztán trónra segítenélek és közben megkérném a kezed, és együtt, családjainkat egyé vonva uralkodnánk a kínai alvilág felett. – a szöveg komoly volt, a végén elejtett rajzfilmekből ismert hosszú sátáni kacaj nem.
–Ez lennék én?
–Mennyire vagy hétköznapi lány?
Lucy lehanyatlott Hong mellé és elgondolkozott magán. A képességein, az erején. A tüzeken amiket játékból gyújtott, a folyosó világítása ami rég nem működött már, csak ha ő kapcsolta fel. A melegen tálalt péksütemények, amik hidegen feküdtek a papírzacskóban, mielőtt ő a tányérre helyezte volna. és a dob. Az amit a dobokkal művelt minden volt, csak hétköznapi nem. A családján, a vér szerintin, a kapotton és a fogadotton. A testrészeiként természetes három fiún, Bergeren, Bluemo’-n és Jeromeon. Azon a nagyon is titkos tudáson, amit róluk és az ő szintén nem hétköznapi képességeikről tudott. Az életmódjukon és a lehetőségeiken is.
–Cseppet sem vagyok hétköznapi.
–A megfelelő helyen vagy a megfelelő közegben?
–Hasonlókkal vagyok. A közeg kényelmes. De nem látom a célokat és kiskirálylánynak kezelnek. valóban.
–Nem akarlak ijesztgetni, de ez nem lesz jobb később sem. Hercegnő.. – Hong Lucy fölé magasodott. Lassan leereszkedett és szájon csókolta a merengő lányt.
–Ennyire egyszerű, szerinted? Idejössz és elhívsz a világ másik végére, a vérvonalunkra hivatkozva, én meg itt hagyok gyerekkori szerelmet, hű barátot és biztonságos közeget érted?
–Nem lesz jobb. Emlékezz a szavamra Lü Szien Sin, ha nem vállal fel téged, eljön az idő, hogy választani kényszerül. Mint egy szerető és egy házastárs között. Te nem feleségnek születtél, hanem uralkodónak. Még ha manapság más neveken is nevezzük ezt a társadalmi osztályt. Ne vesztegesd a tehetségedet és az erődet, az idődet meg még kevésbé. Tanulj. Mindent tanulj meg ami adódik, iskolában vagy az életben.
Lassan nehezedett rá a lányra ismét. Lucy agyát elborították a hormonk. Hong volt a tiltott gyümölcs, a roantikus királyfi, az annyit hiányolt majd megtagadott családi gyökerek és tradiciók. Hong számára ő becses érték volt, míg Bergernek természetes volt, hogy ő ott van és imádja. hagyta magát csókolni, és vetkőztetni. Hagyta, hogy újra megtörténjen, amiért előző éjjel végig sírt és nyöszörgött.
–Ha tagadom, ha nem, az vagyok, akinek születtem.

A harmadik napon haza sem ment. Honggal ültek a parkban és Lucy szívta magába a tudást. Harcművészetek alapjait, triádok történetét, kínai történelmet, kínai alvilági szlenget. Családfákat és jelenkori politikát. Hong gondosan megválogatta mit mond el. nem akarta felesleges vagy elavult információkkal terhelni. Lucy pedig úgy érezte magát, mint egy James Bond filmben. Éppen alattomosan begyűjt minden információt az ellenségtől. Ha alvilág, és ha Hong valóban az akinek mondja magát, egyenlőre egyetemi szabadságon éldegélő triádörökös, akkor Lucy valóban sokkal fontosabb mint valaha gondolni merészelte volna. Akkor valóban biztonságba mentették ide, nem pedig eltávolították. Az is lehet, hogy tudnak a képességeiről is. Hong nagyon vonzó férfi volt. Szálkás, gyors izomzatú, folyton ugrásra kész nagymacska. Érződött valami halálos benne. nem a kontroll adta nyugalom volt ez, mint Bergeren és Bluemo’n hanem a magabiztosságból, és tapasztalatból adódó biztonság. Lucynek komolyan össze kellett szednie magában minden morzsa szeretetet, hogy ne csábuljon el. Délután, mikor úgy érezte Hong nem mond többet, még egyszer ráfeküdt. Utoljára, mint egy kéjenc végignyúlt a fiún.
–Szerintem mindent megbeszéltünk, Herceg. – dorombolt a fiún fekve. Lassan lemászott róla és felvette a ruháit. Gondosan kiszámított mozdulatsor volt ez. Véül megállt az ajtóban.
–Viszlát keleti vérvonalam. Inkább leszek elnyomott feleség, mint véreskezű alvilági hercegnő.
Hong feltámaszkodott. A takaró nem sokat takart belőle.
–Bármikor meggondolhatod magad… amíg életben vagy.
–Most kezdesz el fenyegetni, édes?
Hong mosolygott és nem moccant.
–A kamaszkori szerelmeket jótékony ködbe vonják a tomboló hormonok. Ha meguntad a lagymatag Rittenbergert fiút, tudod hol találsz. 584625791@gmail.com.
Lucy pukkedlizett majd távozott.


2009. június 2., kedd

Előtörténetek - Lucy és Hong (Hong története 1)

18 hónappal a 18. születésnap után szinte hétköznapivá vált az együttlétük. A korábbi gyakorlathoz képest csak az együtt alvás volt plusz, ami ilyen hevesen művelve 8 hónap alatt hétköznapivá tud fakulni. Berger édes volt, kisfiús és kontrolált. Az ágyban gyengéd és körülményes. Lucy imádta a királykisasszony szerepkört, mit sem sejtett személyisége, vére elnyomott részéről, amit a neveltetés és az élethelyzetek egészen más útra tereltek.

Lucy Lü Szien Sin néven látta meg a napvilágot Kínában. 5 éves volt, mikor Párizsba került Csen nagybácsihoz. Akkoriban kicsi volt hozzá, hogy tudja a valódi okokat, később tapintatlanságnak és tiszteletlenségnek tűnt rákérdezni. Újabb évek elteltével dacos tagadássá nőtt benne a kérdés, amire kitérő vagy hihetetlenül ostoba válaszokat kapott. A születésnap pedig ezt is elfújta és valódi érdektelenség és idegenség maradt a szívében ha az eredeti, kínai családjára gondolt. Jó okuk lehett rá, hogy elküldjék a világ másik végére. Vagy szimplán útban volt. Mindegy is. Van választott családja, akikre az életét is rábízná.
Csen nagybácsi sem sokat kereste, ezért is volt szokatlan ideges kínai susogása a telefonban egy péntek reggel.
– Lennél szíves délután látogatást tenni házunkban, Lü? Feltétlen számítunk megjelenésedre, fontos családi események miatt.
Oh. Elfelejtettem Mio néni születésnapját? Azt hittem addig még van két hónap. Sajnálom Csen bácsi. Természetesen megyek. Ötre ott vagyok, megfelel úgy?
–Mio nénéd nem lesz itthon. Várlak, Lü. Nem tart sokáig, de kérlek vedd ezt komolyan.- Csen bácsi hangjában olyan fokú félelem bújkált, amilyet még nem hallot tőle. Nem volt egy rettegős figura. Nem konfrontálódott és nem volt egy éles vonala sem. Hogy megijedjen, vagy féljen egészen idegen volt tőle.

Berger hazaugrott délután. Gyorsan átöltözött és elment Jerome-mal kosarazni. Kis úszógumik kezdtek gyűlni a derekára, így minden indoka is megvolt a mókára. Másnap szombat révén egésznapos henye volt a program. Vasárnap Bergernek családi találkozó, Lucynek szabadprogram. Hétfőn egyetem és Bergernek tárgyalás valami dizájnerrel. Aztán három napra elutazik Németországba valami konferenciára. Lucy nem örült kimondottan, Elhanyagoltnak érezte magát, és hiányzott neki a megszokott állandó ritmus. Berger családja egyre nagyobb üzleti feladatot adott a fiúnak, amik mibenlétével Berger nem akarta terhelni. Óraszámban kevesebbet voltak együtt, mint amikor még külön laktak.
Csen bácsi kedvesen fogadta és általános udvariassági köröket futott vele hosszan. Aztán mikor már nem lehetett hova félretertelni a szót elmondta a meghívás okát.
–Édesapád egy kedves barátja, az én unokatestvérem érkezik Párizsba holnap után délelőtt. Egy hétig marad. Édesapád kér rá, Lü, hogy legjobb tudásod és legodaadóbb házigazdai képességeid szerint kalauzold el a vendéget Párizsban.
–De Csen bácsi!... Mit képzel apám. – a szó végét ugyan elharapta, de a szemébe kiülő sértettség egyértelművé tette, hogy nem az apja iránti tiszteletből harapta el, hanem Csen bácsi iránti szeretetből. – Nehogy férjjelöltet akarjon küldeni.
–Nem neheztelhetsz Lü. A legjobbat tette, és továbbra is a legjobbat akarja neked, amit a lehetőségek megengednek. És igaz szívvel mondom, mi saját lányunkként szeretünk. – Csen bácsi mélyen meghajolt. Szemei elfelhősödtek, és olyan erővel préselte össze a kezeit, hogy kifehéredtek az ujjai. – Kérlek, Lü, vedd ezt nagyon komolyan. Tégy meg mindent annak érdekében, hogy ez az úr jól érezze magát. khm. természetesen a jólneveltség határain belül.
–Tudnak Bergerről, igaz? – Lucy elsápadt.
Csen bácsi szomorúan bólintott.
–Holnap délelőtt 11-kor érkezik a vendégünk gépe New Yorkból. A szállása itt lesz nálunk. Egy hétig marad. Légy, kérlek mindig elérhető.
Lucy bólintott. Megérintette Csen bácsi karját egyetlen pillanatra.
–Ki ez a fickó, Csen bácsi? Nem vagy egy megijeszthető alak. Ki ez?
–Egy unokatestvérem, Lü. Neked csak nagyon távoli rokonod. Édesapádnak, és így nekem is nagyon fontos, hogy az ittartózkodásával tökéletetsen elégedett legyen. – bocsánatkérően nézett fel a teájából.
Lucy ismét bólintott, és felállt, hogy induljon. Még éjjel is, mikor meg-megébredt Csen bácsi szavai keringtek a fejében.
–Kérlek, vedd ezt komolyan, Lü.

Amint kiment a szombat Berger előkapta a legmenőbb ingét és játékos komolysággal ráparancsolt Lucyre, hogy kapja magát össze, és legyen a legszebb kínai lány Párizsban, mert olyan helyre viszi ma este, amit évekig emlegetni fog. Egy ideje nem voltak meglepetések. Lucy egy pillanatra meg is ijedt, hogy talán valami évfordulót felejtett el. De nem. A meghívás az aznap este nyíló japán központ első ütemében látogathatóvá váló étterem/disco/sushi bár volt. Üvegpalota a centrumban.
–Tele lesz japánfanokkal. Pfuj.
–Veled az élen, nem de?
–Nem vagyok hajlandó elvegyülni. – vigyorodott a fiúra. – kínainak öltözöm – kiáltotta és előkapta az egyetlen kínai hangulatú ruhát amije volt. Szemérmetlenül rövid szoknyácskában végződő egyenes szabású zeke volt ez. magas nyakkal, szigorú gombsorral a jobb oldalon. Alul azomban olyan pimaszul rövid volt, hogy menni is lehetetlenség volt benne anélkül, hogy az alsóneműjének színére fény ne derült volna. Berger szemei elkerekedtek, majd egészen közel lépett.
–Szerintem maradjunk itthon. – súgta reszelős hangon Lucy fülébe, miközben forró tenyere végigsiklott a lény combján.
–Nem gondolhatod komolyan, hogy kimaradunk ebből!? – Lucy combjai satuként fogták Berger kezét.
–Ahogy óhajtod. - Hajolt meg Berger és már hívta is a taxit.

A japán étterem annyira trendi volt és japánosan minimál és elképesztően elegéns, hogy Lucy végigfeküdt az egyik igen alacsony kanapén és bejelentette, hogy ott fog meghalni, ha nem költöznek ide. Berger lazán lerogyott mellé, kezeit elfoglalták a borospoharaik. Majd rájött, hogy azok üresek és elindult megtalálni a borok eredőjét.
Lucy tökéletesen boldog volt. Még a a részeg kínai csávó sem zavarta aki melléült amint Berger kiért a látókörükből.
–Jól nézel ki, édes. Bár meglepő a partnerválasztásod.
–Ez egy elég szar csajózós duma. – Lucy rá se nézett.
–Tetszik a hely?
–Állat jó. Bár én egyenlőbb arányokban hoztam volna be az elemeket. Futhatna patak itt középen, és egy komolyabb máglya elférne ott, ahol most az a fa van. De vannak igen eltalált elemek is. Például ezek a bonsai erdőségek eszelősen néznek ki.
–Örülök. A tervezőcsapatom a legjobbakból áll.
Lucy most nézett rá először a fickóra.
–Miért tervez egy kínai japán kultúrközpontot?
–Miért rajong Lü Szien Sin a japánokért, mikor ezzel a hévvel a saját családját és tradicióit is imádhatná?
Lucy megdermedt.
–Ki mondja ezt?
–Egy kedves rokon. Hagyd azt a birka európait másra, kicsi Lü, és tarts velem ezen a szép estén. Nem fogod megbánni. Tobzódunk keleti szomszédaink minimalizmusában majd boldogan térünk meg saját burjánzó gazdagságunkba. Mit mondasz királynőm?
–Részeg vagy, bárki is légy. – könnyedén felkacagott, miközben Bergert kereste a szemével.
–Nemet mondasz? Ugyan Lü, senki nem mond nekem nemet. … Na jó. Be tudom hiányos családfaismeretednek ezt az apróságot. De tudj róla, hogy családunk hatalmasabb, mint valaha. Ha jót akarsz magadnak és kis puhány barátodnak nem felejted el, hogy mindenhol jelen vagyunk. Én a helyedben nem mászkálnék el otthonról profi testőr nélkül. Ha segítségre lenne szükséged, hívj nyugodtan. Jövök. – A jövök-öt már a tömeg felé fordulva, félig felegyenesedve mondta. Részeg volt. Alig állt a lábán. Odanyújtott egy kártyát Lucy-nek és elimbolygott a pult felé. Lucy egy szót sem értett az egészből. Azt viszont biztosan tudta, hogy a teljes nevét csak igazán kevesen tudták. Azok is tanárok illetve Bergerék, valamint Cseng bácsi. Persze az indexébe nem lehetetlen belenézni, de nem valószínű, hogy ez a fickó ilyesmivel bajlódna. – Ki ez és mit akar, mire utalgat, és miért érzi úgy hogy életveszélyesen megfenyegették?
Lee Wen Xien – állt a csontszínű kártyán, csupa kisbetűvel, alatta egy kínai telefonszám.

–Láttam még egy kínait. Alig állt a lábán és megdícsérte a partnernőmet. – Vigyorgott Berger mikor visszaért. Kis tálcán artisztikusan tálalt apró ételek voltak lazán egymásmellé halmozva. Lucy elvette a tálcácskát, átadta a névjegyet és elmondta a történteteket. Nem akarta túl komolyan venni, de mikor meglátta Berger homlokán megjelenni azt a ráncot, már semmi kedve nem maradt a japán kajához.
–Apám egyik ügyfele. Bár nem hiszem, hogy van összefüggés. Ő az unokatestvér akit kísérgetned kell?
–Nem hiszem. Az a fickó holnap délelőtt érkezik New Yorkból. Menjünk haza. Fel kell készülnöm egy hajlongó kis faszra. Jaj de semmi kedvem ehhez! – Lucy belefúrta az arcát Berger oldalába, ahogy átkarolva kiléptek az étteremből.
–Egy hét nem a világ. Úgysem leszek szinte végig itthon. Nyugodtan kísérgesd. Aztán elrepül, te meg szerzel apádnál egy jó pontot. Közben a csávó költségén körbejárod Párizs legjobb helyeit. Húzz belőle hasznot, ha már kényelmetlen az egész ügy. – Berger olyan együttérzéssel mondta ezeket, hogy Lucy-be ismét belemart a felismerés, hogy mennyi dologba nem avathatja bele a fiú, annak fedezékéből, hogy nem akarja vele terhelni.

Másnap délelőtt a reptéren a kiáradó tömeget pásztázva tekintetével, Lucy keményen elhatározta, hogy egyetlen pillantással sem lesz kedvesebb a feltétlenül elengedhetetlennél. Nézte a kiáradó utasokat és nem látott senkit akiről el tudta képzelni, hogy apja üzlettársa vagy Csen bácsi unokatestvére lenne. Egy magas, jókülsejű kedves mosolyú férfi állt meg előtte. Kínai volt, valóban, de nem lehetett több 25 évesnél, és szívbemarkolóan szimpatikus volt.
–Lü Szien Sin? – Inkább volt tényközleés, mint kérdés. – Hong Sien vagyok. Megtisztelő, hogy személyesen jöttél ki elém.- Hajolt meg a döbbent Lucy előtt.
–Üdvözöllek Párizsban, Hong Sien.

Lucy kissé megilletődve de a szigorú fogadalmán nem lazítva kezdett bele Párizs nevezetességeinek bemutatásába. Miután kiderült, hogy Hongot nem érdeklik a nevezetességek, hanem az egyetemi élet jellegzetes helyeire kiváncsi csak Lucy kezdte elveszteni a hidegvérét.
–New Yorkban is ezért voltam. Útikönyveket írok, kimondottan egyetemistáknak. Kifejezetten arra kihegyezve, hogy melyik nagyvárosban milyen jellegő diákélet van, mennyire jók a lehetőségek, milyenek az árak, ilyesmi.
–Egy hét alatt meg lehet ezt tudni?
–Nem, dehogy. Ez a hét, veled, arra lesz elegendő, hogy lássam érdemes e Párizsnak ilyen tekintetben könyvet szentelni, vagy minden annyira egyértelmű, hogy nem kell mellé segítség, könyv formában. Másfelöl a könyveim útibeszámolók is, így ha tetszik amit veled találok akkor pár hónapra visszajövök, és az lesz a lényegi idő amit a kutatómunkára és tapsztalásra szánok.
–Akkor hagyjuk a Diadalívet és múzeumokat?
–Ha nem gond neked… Sokkal jobban érdekelnek azok a helyek amiket mondjuk te látogatsz.
Lucy gondolt egy merészet, és elvitte ebédelni Hongot az Utolsó Megállóba, ami egy resti volt a pályaudvar egyik eldugott zugában. Hivatalosan nem ez volt a neve, de elhelyezkedéséből adódóan többnyire a bulizásból megfáradt Jerome-mal ide szoktak beállni, mielőtt visszatérnek a koliba. Éjjel nappal nyitva volt, és többnyire vasutasok ettek itt vagy múlatták éjszaka az időt. Hongnak nagyon tetszett a könyöklőkkel körbevett pléhpavilon. Körben az aszfalton az évtizedes zsírpöttyök és széttaposot csikkek, köpetek és kecsappettyek a heti egy felslagolás ellenére is valamiféle odamaródott textúrát adtak ki.
Hong New Yorkról sztorizott és bár sütött belőle, hogy mennyire tetszik neki Lucy, gondosan megállt a határon. Nem kezdett udvarolni. Áradt belőle a hívás, és időnként véletlenül hozzá is ért a lányhoz, de nem kezdett bókokba, nem kezdett rátapadni, és nem fényezte magát átlátszó hülyeségekkel. Lucy ahhoz volt szokva, hogy mint királykisasszony körbeudvarolják. Ha valakinek megtetszik az vagy közel jön, vagy Bergert kezdi szidni, vagy szimplán kijelenti, hogy nem vetélytárs, és Lucy engedje bebizonyítani mennyivel jobb a magyar srácnál. Hong idegesítő volt, mert ezzel, hogy nem lépte át azt a határt, hogy egyértelmű legyen a közeledése, megfosztotta Lucy-t egy könnyed és kicsit lekezlő nem-től. Apám küldött vőlegénynek, Hong? Mit képzeltek ti ott a messzi Kínában? – fortyogott magában miközben hallgatta a fiút, aki vicces történeteket mesélt neki a new yorki hét hónapjáról. Arról, hogy volt irodaházi növénylocsoló ember meg újságkihordó, meg egy kicsit pultos egy discoban.
–Az egyetem után hazatérsz Kínába, gondolom. – állapította meg Hong egy sztori végén.
–Eszemben sincs. – mosolygott Lucy.
–Édesapád bizonyára számít rá, hogy a majdani házasságoddal erősíted családjaink összetartozását.
Lucy elégedetten fújt egyet és szélesen elvigyorodott.
–Mit képzelsz magadról, Hong Sien?
–Mit képzelek? – nézet vissza mit sem sejtve a fiú.
–Ideküldet apám, hogy barátkozzunk össze, majd kijelenti, hogy hozzád kell menjek. Ez a terv, ugye? Van vőlegényem, aki szeretek, és nem tervezem szorosabbra vonni a kapcsolatom a szüleimmel, mint ez a negyedévenkénti telefon és a képeslapküldözgetés a jelesebb napokra.Nem tudom kik akiket családjainknak hívsz. Szerencsére nekem van itt választott családom, és nem szorulok apám segítségére semmilyen szinten.
–Ezek szerint gazdag barátod van. Apád nagyon befolyásos ember. Meglepően meggondolatlan gondolat tőled, hogy semmibe veszed a családjaink képviselte rendet. – kis szünet után elgondolkodva folytatta. – Bár egy olyan örökös, akit a világ halottnak hisz úgy igazán jó fegyver, ha ő maga sincs tisztában a saját jelentősségével.
Lucy szeme össuzeszűkült.
–Miről beszélsz? –hagja kemény volt, kissé talán fenyegető is. Hong elégedetten elmosolyodott.
–Hova viszel innen?
–Te mikor térsz vissza Kínába?
–Ameddig elkerülhető távol tartom magam a személyes találkozástól. Ennek legjobb módja, ha a világ másik végében vagyok.
–Mi olyan szörnyű otthon, kedves Hong, hogy ilyen gyökértelenül élj miatta?
–Ugyanaz, mint esetedben, Lü. Én sem akarom felvállalni a sorsom, csak ha már elkerülhetetlen. Sokan keresnek téged most Europában. Megtisztelő, hogy enyém lehet a dicsőség, azzal hogy személyesen kalauzolsz végig ezen a varázslatos városon. – mélyen meghajolt.
–Apámnak varrodái vannak. Nem olyasmi ez ami igazán nagy hatalommal járna. Miért híresztelte volna bárki is a halálomat?
–Apádnak van varrodája is, valóban. Hihetetlen számomra, hogy ne tudd ki vagy te. Ugyanakkor az apádról alkotott képbe tökéletesen illik, hogy így rendezzen. Mi a következő programpontunk?
–Egy ambient kocsma… vagy minek is hívjam. De Hong, – nevette el magát Lucy szégyenlősen. – ne csinálj már úgy mintha valami szökött hervcegnő lennék.
–Ó ez jó szó! De. Te bújkáló hercegnő vagy én meg elszökdöső herceg. Eddig úgy hívtam magunkat, hogy az örörkrösök. De így még szebb.- szélesen elmoslyodott, és finoman elkezdte kiterelni a lányt a pályaudvarról.
–Miféle hercegek? Letünt császári sarjak? Kihaltnak vélt uralkodóházak rejtőző ivadékai? Juj de romantikus.
–Á, annyira nem. Sokkal véresebb, mint romantikus. – Hong természetes laza mozdulattal fordult vele szembe. A kezeit úgy emelte fel, mintha Lucy arcát akarná megérinteni, de valójában nem ért egyetlen ponton sem a lányhoz. Az arcuk majdnem összeért kezei takarásában. Úgy néztek ki, mint csókolózás előtt pillanatban álló szerelmespár. Hong tekintete megkeményedett és nem engedte Lucy pillantását elrebbenni róla.
–Uralkodók, igen. Az Ég és Föld Társasága. A csend szétáradt Lucy fejében. Talán az idő is megállt.
–Triádok. – suttogta döbbenten.
Hong ellibbent előle, és könnyedén elindult a széles sugárutak egyikén.
–Erre jófele megyünk? – kérdezte hátra sem nézve a döbbenettől szoborrá merevedett lányra. Egy térképet lapozgatott elmélyülten, míg Lucy összeszedte magát annyira, hogy elinduljon..
Lucy szeme előtt sorra peregtek le az emlékek. Az arcok, a helyszínek, az elejtett szavak és utalások, amiket úgy mondtak ki, hogy azt hitték nem hallja, vagy alszik, vagy nincs is a közelben. Réges régi emlékek, valamiko gyerekkorából, egy másik életből. Tekintetek, kézmozdulatok. Csen bácsi és a telefonok amiket váltott az apjával. Nem tudott mit mondani. Nem tudta megcáfolni. Ezzel az egyetlen szóval értelmet nyert minden. Értéktelen, hiszen leánygyermek, így inkább elküldték. Humánus – gondolta Lucy – meg is ölhettek volna.