4-es hangár - Lucy

Mikor végre egyedül maradt a szoborrá merevedett Bergerrel abban a borzalmas ágas-bogas gótikus kapuban hagyta magát felzokogni. Hosszan gyászolta magukat. Az pár órája még oly biztos világát, szerelmét és vele saját magát. A soha meg nem születő gyerekeiket a soha be nem következő közös jövőjüket, a drága embert, aki gondolkodás nélkül, azonnal beállt és vállalta. Elviselhetetlennek tűnt minden további perc. Odakúszott az egyik pillérhez és könyörgött neki, hogy térjen vissza hozzá. Ütötte-verte, könnyeivel áztatta, simogatta. Aztán csak lerogyott alá és hagyta, hogy teljen az idő, hogy peregjen ki a szemén át minden nedvesség belőle. Végül nem maradt semmi, csak a üresség és fájdalom. A fájdalom könnyen válik dühhé.Lucy pedig szabad utat engedett ennek az átalakulásnak.
Megkereste újra meg újra Berger lenyomatát a kapcsolati hálón. És továbbra is olyan szenvtelen figyelemmel találkozott, ahogy korábban. Képtelenségnek tartotta, hogy Berger ennyire érdektelen legyen iránta. Ilyen egyszerűen nem lehetséges. Az embereket, ellentétben az istenekkel a szeretetük és a gyűlöletük mozgat. Ha szeretsz valakit, akkor is szereted, ha bánt és ha gyűlölsz valakit akkor is azt teszed, ha már katatón és moccanni sem bír, nem hogy ártani. – Olyan köröket futott Berger körül, amire egy ember se nagyon tudott volna mit mondani. lassan belátta, hogy ez nem vezet sehova. Megvett egy szendvicset és megivott egy egész flakon vizet. A teste ujjongott, hogy végre valami energiaforrást kap.
Beléd tudnék halni. Miért hagyod ezt?
Órákkal később Zion visszafogott hangja érte utol a csillagokban kalandozó elméjét.
–Kommandósokat kapunk a nyakunkba. Várom az utasításokat.
–Mlyen eszközök állnak rendelkezésre? El tudja torlaszolni a zsilipet? Tud zárlatot vagy valami nehezítést üzembe helyezni az elektormos zárakon?
–Amit csak tudtam ilyesmit megtettem már. Csatlakozott a felkeléshez két technikus is közben. Így azért jobbak az esélyeink, de valami tűzerőre is előbb-utóbb szükség lesz.
Lucy hanagja megremegett.
–Akkor ha jönnek fenyegesse meg őket, hogy ha piszkálják a zsilipet kiszippantja őket a zsilip. Igyekszem kitalálni valamit.
–Hm.
Lucy fejét nyüzsgő tömegként árasztották el a gondolatok. Az a lehetőség, hogy  Berger áldozata pár szaros kommandóson bukjon el, vérlázító volt. Mit tehetne? Mit tehetne? 10 óra alatt értek fel körübelül. De minden lépcsőn felfele lassabb. Mondjuk ha leér 7 alatt, azzal sincs kisegítve. Ez a paszuly meg azért nem létra. De ez a paszuly Berger.
Megkereste a kapcsolati hálón Bergert, illetve azt a valamit, amit annak hittek. Minden tudását összeszedte és igyekezett a kéréséből egy esszenciális érzetet gyúrni.
Kérlek.. kérlek..Érezte Bergert, valahol távol, érezte a figyelmet ami felőle jön és ahogy kinyúlt felé, hogy a kérését átnyújtsa semmi más érve nem maradt, csak hogy Berger maga van veszélyben. Persze a józan esze tudta, hogy a Kapu léte az egész küldetés létét is jelenti, de ez valahogy benne, Lucyben eltörpült ahhoz képest, ha valaki megbontja a kört.
Emlékezett Rita szavaira, hogy a szellemvilágbeli utazáshoz személyes kötődés kell. Hogy amihez erős a személyes kötődés egy pillanat alatt elérhető, míg amihez nem hogy személyes kötődés nincs, de teljesen ismeretlen is, az szinte elérhetetlen távolba vész. ha ez igaz, akkor neki lemenni Bergerhez, le a Földre, nem tarthat túl sokáig.
 A kapcsolat él Bluemo’-ékkal. Most ugyan minden gondjuk nagyobb ennél, és meglehetősen messze is vannak. Nem hiszem, hogy jó ötlet ezzel zaklatni őket. Lemegyek, megoldom, bármi legyen is lent.Ha nem megy, még mindig szólhatok..

Beállt a kapuba. Két kezét széttárva éppen elérte a két tartópillért. Felnézett a kőarcba ami most mintha lenézne rá.
Szeretlek. Engedd meg, kérlek, hogy megvédjelek.
Berger nem szólt, ő pedig elkezdett lemászni a paszulyon. A korábbi létraszerű elrendezését a leveleknek most felváltotta egy csigalépcsős szerkezet. Úgy tudott leszaladni, mintha egy földi lépcsőn tenné. Nem nézett ki, nem nézett fel. Szigorúan a lába elé nézett, egyik keze a száron fordult vele. A forgás meditatív, az egyik legerősebb transz előidéző formula. Lucy hamar megérezte ezt az ősi varázslatot. A lábai automatikusan vették a lépcsőket, a légzése is ehhez idomult, a száron forduló keze sem fáradt, elméje elkalandozhatott.
Itt érezte Bergert. A figyelem ami mindig is velük volt, most olyan közelről olyan kendőzetlenül érte, hogy Lucy biztos volt benne, hogy Berger jelen helyzetének minden figyelme rá irányul.
Segíts!
Jó volt ismét éreznie ezt a szerető, óvó figyelmet. Egy gondolatfoszlány sem érkezett felőle, de a befutható körök a szár körül könnyűek voltak, a levelek laposak és stabilak, mint a kő. Száguldott lefele. Érezte a sebességet, és nem akart erre figyelni. A transz, a meditáció automatikája biztosabb volt, mint bármilyen figyelem. Megszűnt az idő. És ő úgy érezte Bergerrel van. Valahogy nagyon közel vannak most egymáshoz. Mintha az illatát is érezné. Nagyon közel, épp csak nem ér hozzá…
 De eljött aztán az idő, amikor lassan elkezdtek a levelek más szögben állni. Kénytelen volt figyelni rájuk. Lassított és lassított. Olyan veszett tempóban jött lefele, hogy meg sem tudott volna állni, nagy hirtelen. Az egyik forduló mögött hungarocellel, meg fémlapokkal körülbástyázva ott állt a kedves.

Nem látta ahogy megszáradt vér borította, elszenesedett csíkok és nyílt sebek borították agyongyötört testét. Nem látta azt sem, hogy szemüvege félrecsúszva, ajka aprókat moccant, szeme cikázott a lehunyt szemhéj alatt. csak a kaput látta, az indás organikus gótikát aminek tetjén, csúcsán ott a Berger portré, ami most is szenvtelen.
Lucy rázta a fejét, mint egy dacos kislány, majd erőt vett magán, megkeményítette a szívét. Átugort a kapu alatt és félredöntött egy panelt, hogy kijusson ebből a szörnyű közelségből. Berger nem volt a fejében, a többiek is olyan hihetetlenül távol, hogy nem is tudott volna velük egyszerűen beszélni, mint eddig.
Zion odalépett és azonnal visszaillesztette a takaróelemet Berger mellé. Pár pontos mondatban vázolta a lehetőségeket és a helyzetet magát. Lucyn eluralkodott a kétségbeesett düh. Zion útmutatása nyomán kimászott a felső folyosórendszerre, kezében egy 15 cm-es csőcsonkkal. Onnan le a lépcsőkön, vissza a zsilip szintjére. A folyosón olyan halkan haladt, mint egy macska. A kommandósok éppen akkor igyekeztek ki a liftből. Szépen kisorjáztak mind és a klasszikus módon helyezkedtek el a hatalmas zsilip mellett. Lucy besétált közéjük, csapzott királykék miniruhájában, szétbőgött fejével, kezében hanyagul lógatva a csőcsonkot.
A kommandósok azonnal minden puskát rászegeztek. Lucy pedig elégedetten emelte fel a csövet. Lassan körbefordul, miközben a csővel, lassan minden puskát megérintett, mint valami tündér a varázspálcával.
A kommandósok is emberek, nekik is van odalent családjuk, valószínűleg ők sem aludtak két napja és sosem láttak hozzám hasonló varázslót.
A jelenlét felágaskodott mögötte, de most semmi fenyegetőt nem érzett. Sokkal inkább egy hatalmas harcostárs érzetét keltette benne, ami eddig  büntetéseket osztotta rájuk. Lucy mosolygott. A puskacsövekre gondolt, a mechanikára, a fémre és műanyagra bennük, ahogy ezek a dolgok mind azonosak valahol mélyen, és sérülékenyek és múlandók.
Olyan vagyok, mint egy jelenés. Trinity vagyok és River Tam, Motoko Kusanagi vagyok.
Az egyik kommandós felszólította, hogy tegye le a csövet. Lucy félrebillentette a fejét.
–Jobb lenne fiúk, ha nem hátráltatbnátok a földmentő akciónkat.
–Minden amit mond felhasználható ön ellen. Emelje magasra a kezét és ne moccanjon.
Lucyre a kék ruha úgy simult, hogy minden izma, minden porcikája kivehető volt. Tisztán látszott, hogy a csövön kívül semmi nincs nála.
–Miért vannak itt?
A kommandós előrelépett, hogy megmotozza. Kivette a kezéből a csonkot és leejtette a lába mellé. Lucy állt és hagyta. A katona befejezte a motozást és hátralépett.
–Fel kell szólítanom, hölgyem, hogy hagyja el a sárga övezetet.
–Fel kell szólítanom, uram, hogy ön és alakulata hagyja el a sárga övezetet. – A jelenlét Lucy háta mögött kihúzta magát. A csőcsonk visszaugrott Lucy kezébe és amolyan jedisen felvillant egy mélykék fényoszlop a végéből. Lucy a szájával keltette a star wars filmek fénykardjaihoz tartozó jellegzetes hangot. Egy kommandós elnevette magát. Egy másik azonban lőtt.

Lucy oda sem nézett. Minden puskát megérintett, már egy sem működött. A késekkel és pisztolyokkal nem történt semmi, az az egy kommandós aki rá mert lőni, most egy detonált puskával a kezeiből maradt csonkkal lassan csúszott le ülésbe a lift csukott oldalán.
–Szerintem Önök már nem mennek sehova. – Mosolygott Lucy és teátrálisan megforgatta a fénynyalábot, ami immár önmaga adta a jellegzetes fénykard hangot. Még két kommandós lőtt. Az egyik azonnal meghalt, a másik harcképtelen lett. A parancsnokuk felemelte a kezét. Mindenki megdermedt. Némelyik Lucyre szegeződő cső remegett. A parancsnok a pisztolyáért nyúlt és úgy tüzelt. Lucy látta a mozdulatot, érezte ahogy az adrenalin mozdítja a testét, de a jelenlét gyorsabb volt. A lövedék porrá omlott mielőtt becsapódhatott volna. Lucyn a diadal első hulláma vágtatott keresztül.
–Szépen rendeződjenek egyes sorba… - nem történt semmi - Most. – hangját nem emelte fel, inkább lelassította azt az egyetlen szót. Olyan fenyegetővé igyekezett tenni, ahogy Bluemo’ beszélt a batárban az erdőherceggel. Úy tűnt a technika tanulható.
A kommandósok zavartan néztek a parancsnokra. Az lassan bólintott. Lucy nem tette le a fénykarddá vált csövet. A parancsnok szeme rebbent és egy gyors mozdulattal  a fénykard lángjába dobta a kesztyűjét, Ami kis sercenéssel omlott két darabra.
–Sosem végzek hányaveti munkát, uram. – Lucy eszelősen vigyorgott. – Bele is nyúlhat ha nem hiszi. Odabent már nem érződik az égett hús szaga… Ne próbálja ki a képességeimet. Gondolja inkább át a saját és családja érdekeit. Ami itt történik, nem magáról vagy rólam szól. Ha ezt nem képes belátni, érdemesebb a halálra mint bárki más. – a parancsnok értetlen arcot vágott - Mert ön van itt, és ön dönt.
–Túszul akar ejteni?
–Amennyire megfogyatkozott az emberi élet odalenn, még értékesnek is lehet mondani, az ilyen jól képzett harcosokat… - újabb lövés dörrent és újból nem történt semmi. Lucy azonban annyira kiélezte magában a vérnösző állatot, hogy reflexből  csapott le a lövöldözőre a karddal. Mintha levegőbe csapna. A vérpermet beterítette a kommandósokat. Ő egyetlen fordulattal vágott és még a vér lehullta előtt visszalépett a kiinduló helyére. A kommandós válltól csípőig futó vágás mentén kettéesett.
Pont mint egy animéban.
A jelenlét felizzott a tudatában. Lucy nem törődött vele, hogy ez most más mint korábban.
Minden más mint korábban. Én sem leszek többé ugyanaz.
A kommandósok tudták mi a Hope, tudták mi minden van itt, ami a földön merész álom csupán, de Jedikre ők sem voltak felkészülve. Beálltak sorba a parancsnok pedig bólintott Lucy-nek. magasra tartott fegyvertelen kézzel aztán bevonultak a hangárba.
Lucy megfenyegette őket még búcsúzásnak egy kis fullasztással, majd intett Zionnak és visszament a kapuhoz. Utolsó aktusként erőteret akart vonni a kapu köré, hogy senki ne férhessen hozzá. Zion ott állt a háta mögött és nézte.
–Adtam neki inni párszor. Nem tudom számít e.. Nem értem ezt az egészet, csak érzem, hogy nem tehetek mást. Kérem, tegye könnyűvé neki, amennyire lehet… Zion szeme megtelt könnyel.
–Ő a férjem, Zion. Gyűlölöm a döntését, amivel ezt az utat választotta. Köszönöm, hogy amennyire lehetséges gondját viseli. – hangja elvékonyodott és a könnyek ismét kibuggyantak. Palástolandó földighajolt az orosz mérnök előtt. ne engedjen senkit a közelébe, ha megmoccan, ha elmozdul vagy ha vérpatakok megszakadnak ő azonnal meghal, és az átjáró becsukódik.
Kezdte visszanyerni a hangját. felegyenesedett.
–Jól alakulnak a dolgok odaát. Önön múlik a dolog földi része, Ziopn. lehet megmentő is, ha jól csinálja. Bízzon magában és bízzon bennünk. – Ismét meghajolt. Érezete hogy ezekkel a szavakkal egy korábbi világot idéz fel, egy korábbi önmagát. Otthonos volt és megnyugtató épeszűnek lenni. Berger sosem engedte volna elhatalmasodni magán az őrületet.
Nem maradhatok itt hosszabban. Berger kérlek vigyél vissza…
Fellépett az első levélre, és olyan ólmos fáradtság vett rajta erőt, hogy meghalni is hajlandó lett volna, csak hogy lefeküdhessen kicsit. A Hold ott ragyogott a feje felett. A csigalépcsős forma maradt, így azért könyebb volt a mászás, mint a létra elrendezésben. Néha leült és pihent egy kicsit. El is bóbiskolt egyszer, miközben erősen próbálta elképzelni, hogy már a Hold közelében van. Az oda út 4 órát vett igénybe, a visszaút, nem telt többe háromnál. A hátamögül kihátrált a jelenlét és helyét ismét elfoglalta a barátai figyelméből szőtt védőháló, benne a töretlenül figyelő Bergerrel.
Éledezel az új testedben, édes? Hálásan köszönöm a segítséged.
Amikor kilépett a holdon a Kapun már dél körül járt ismét. Gnómok hőköltek hátra a felbukkanásától. Ő meghajolt és bemutatkozott. azok földig hajoltak és nem győztek hangot adni meghatottságuknak és örömüknek, hogy egy földi személy áll előttük.
Lucy minden idegszálával kapaszkodott a megszerzett józanságba. Aztán végignézett a repülőszigetes, tűtornyos tájon, egészen a dombtövéig húzódó meseszerű tölgyesig, ami felett repülő hajókon közeledtek a barátai. Egy pillanatig kereste a szemével Bergert. Aztán fáradt elméjébe nyilalt, hogy hiába, és újra elborult a világ. A hiány az hiány maradt. Beláthatatlan hosszú időnek tűnt számára, mire megszokja.