4-es hangár - Zion

Amikor meglátta a Bleumont csapatát összeállt a kép.
Hiszen ezek az emberek ültek a teázóban is, amikor titokban találkoztuk. Valószínűleg kihallgatták az egészet. Micsoda egy balek vagyok. Végül is mindegy. Ők tudják mit kell tenni, én csak azt tudom, hogy mit nem szabad. Mivel itt senki nem hiszi el, hogy mi okozzuk odalenn a bajt, kénytelen vagyok a magam szegényes eszközeivel megoldani.
Sokkal jobban rágta a lelkiismeret semhogy örülni vagy számon kérni tudjon. Kicsit megbékélt magával, így hogy itt vannak, mert átadhatja a problémát nekik. Bevitte őket az üres hangárba. Neki is furcsa volt így látni ezt a helyet. Számára ez az egyik legzsúfoltabb munkaállomások egyike. Mindig tele szerelővel, technikussal, gépek működésének zajaival. Nagy nyüzsgő mozgó katedrális a hatalmas blende alatt, ami ha kinyílik kicsit mintha az isten nézne le rájuk. A szerelők Isten Szemének hívták, és számos babona kapcsolódott hozzá kezdetektől fogva.
A csend teljes volt, Baljós és idegesítő,  és mint ilyen természetellenes ezen a helyen. A csoport megállt a középpontban. Lassan, aprólékosan felmérve mindent néztek körbe az elhagyott hangárban. Zion ettől olyan zavarba jött, hogy inkább ott hagyta őket és felment az irányítószobába. Fentről is jól láttott és hallott mindent, de nem kellett feszélyeznie őket a jelenlétével, és ők sem látták a félelmét.
Pár perc múlva az irányítóban is borzongott már a vers és az akörüli beszélgetés miatt. Fel fognak áldozni valakit! Zion nem mert lemenni és szót emelni a humanitás és a barbarizmus ellentéteiről. Ha valóban a Hope csinálja a földi katasztrófákat, akkor, ha közvetve is, ő maga milliószor kegyetlenebb dolgok előidézője. A szemüveges fickó, aki Zionnak valami otthonosságot képviselt ebben a furcsa társaságban a kelet-európai akcentusával és tagadhatatlan gyökereivel, beállt középre. Zionban meghűlt a vér. A fickó megölelte egyesével a többieket, és tenyérrel kifele kinyújtotta  a karjait a teste elé. A többiek kántáltak valamit. A kínai lány majd összecsuklott, Bleumont a földre szegezte a tekintetét. olyan mélyen megrendültek mind, hogy még Zion is visszatartotta a lélegzetét a feszültségtől. Kinyitott a blendét. Isten Szeme méltóságteljesen és szinte hangtalanul kinyílt. Láthatóvá váltak a csillagok.
A kántálás felerősödött, a magas lány egyetlen erős vágással szinte lemetszette a srác karjait, az hátra sem lépett. A kínai lány leguggolt és lendületből csapott a srác mellett a földre. A villám pontosan a fickó függőleges tengelyén csapott végig, és húzott ívet valahova ki, a sötétségbe. Annyira erős volt a fénye, hogy az irányító üvege automatikusan besötétített. Mire visszaállt a rendes fényáteresztőséghez a szemüveges fickó már feküdt. Kifordult szenes, csonkolt végtagokkal, véres csomóként a felfestett gépészeti jelzéseken.. A testéből, valahogy egy hosszú-hosszú létra indult, ki a blendén, át a csillagokhoz.
Zion öklendezett, remegtek a térdei és annyira reszketett a keze, hogy a mikrofont sem tudta bekapcsolni. Az ájulás szélén volt már mikor meglátta, hogy a csapat, Bleumonttal az élen elindul a semmibe vesző létrán felfele.

Őrület.

Zion számára elmúlt a racionális gondolkodás lehetősége. Vagy egy órát csak nézte a kizsigerelt szétroncsolt férfit a hangár közepén. Végül leóvakodott, hogy megpiszkálja. De amint elég közel ért látta, hogy valami lehetetlen csoda végett az még él. A szíve ver, a szeme rezzen lehunyt szemhéja alatt, a szája hol megfeszül, hol elernyed. Az égett hús szag lassan eloszlott, a víz is felszáradt, csak a vér áramlott kis patakokban a test alatt, mint valami torz, kívülre került keringés. Zion beleszólt a mikrofonba, remélve, hogy Bluemont különítménye hallja a szavát.
–A barátjuk még él… nem kéne orvost hívni?
A rádió túloldalán öt rémült vagy megkeményült hang egyszerre kiáltott, nemet. A svéd nő váltott csak vissza normál hangnemre és kérte meg, hogy tartsa magát és mindent és mindenkit távol tőle. Az ő ilyen állapota  teszi lehetővé a műveletet. és ezt vegye nagyon komolyan, mert ezen áll vagy bukik a sikerük.

Ha nem hallotta volna a saját fülével, hogy az az ember önként és lebeszélhetetlenül jelentkezett erre, és ha nem látta volna, ahogy azok érzékeny búcsút vesznek tőle, a kérés ellenére orvost hívott volna. Így azonban csak állt, alig egy lépésnyire a szerencsétlentől és zihálva vette a levegőt a megrendültségtől.
Mélyet sóhajtott, és a józan esze megőrzése végett más problémák fele igyekezte fordítani a figyelmét.

A hangárt elég jól lehetett védeni, ha még egy tucat ember lenne itt, hogy a biztonsági berendezéseket üzemeltesse. Így azonban csak az áramtalanítás és a manuális lezárás maradt. Zion körbenézett. Beindított pár gépet, arrábbállt velük, eltorlaszolni, kitámasztani a bejáratokat. Átírta az elektromos zárrendszer kódjait is. Közben néha az apja hangját hallotta, ahogy áll Moszkvában a behúzott függönyű hallban és a távoli finom pukkanásokra kontráz, hogy itt fogunk megdögleni.
–Itt fogunk megdögleni. - Mondta ki végül.
Fején a fülessel kezében az elsődleges szervizmodullal körbesétált még egyszer. A szemüveges még élt, a létra stabilan állt ki a mellkasából, Isten Szemén át, ki az éjszakába. Végiggondolta még egyezer mit csinált, mit tapasztalt, hogyan ellenőrizte le és hogyan bizonyosodott meg róla újra. Miért hívta a franciát, mit vár tőle, és mit hajlandó ezért megtenni és feláldozni. Lehetőségei végesek voltak, ahogy a rendelkezésére álló idő is. Szépen, rendszerezve összeállította a logokat és bizonyító adatokat, mérési eredményeket és kinyomtatat őket, valamint kimentette őket az egyik BBC műholdra.
Semmi nem maradt, amit még megtehetne, így aztán hagyta magát az irányítóban, lábát a pultra téve, feje alatt egy ott felejtett viharkabáttal, álomba merülni.
A kihangosított rádió sercegésére ébredt, ami mint mennydörgés hasított a hangár csendjébe. Technikusok érdeklődtek egymástól, hogy ki milyen hibát talált a hangár körül. Megállapították, hogy nem valószínű, hogy üzemzavar keletkezett. Egyik technikus sem merte kimondani, hogy szabotázs. Kint állt az egyik a főbejárat előtt, a dupla acélajtón túl. A másik fentről próbált bejutni, a blende szerelőjáratainak egyikén. Zion korábban gondosan végigjárta és eltorlaszolta vagy zárlat alá tette mindet. Most kicsit sajnálta is. Ismerte ezt a két technikust. Az a fajta ember volt az egyik, aki minden hónapban hazamegy a családjához, a kabinjában minden gyerekéről és az ex és a jelen feleségéről is van egy fotó. Valamint a városának baseballcsapatáról is egy újságból kivágott csapatkép 2001-ből. Akkor megnyertek valami kupát. A másik is jó ember volt. Volt egy kutyája otthon. Az anyjával lakott, ha otthon volt. Fiatal ember volt, a kutya feleannyi idős volt mint ő, de ő már öregnek számított ezzel a korral. Sosem volt barátnője, nem hogy felesége, de szerette a kutyáját is meg az anyját is. Zion hallgatta őket és a saját életére gondolt. Az ő szülei a Paradise cityn rokkantak meg. Felesége sosem volt. Néha randizott itt a bázison, de a legtöbb kínos pánikszexbe torkollt. Sosem volt szerelmes családi kötelékei mondhatni lazák voltak. Mégis, most, hogy látta a földi híradókat, a részleteket, a műholdképeket, szinte a bőrén, a csontjaiban érezte többiek mi mindent vesztettek el. Egészen sajátjának érezte a veszteségüket. Itt ez a két szerelő is, lehet hogy még ők sem tudnak róla, hogy a gyerekeik vagy az anyjuk már nem létezik.
A szerelők elhallgattak. majd pár perc múlva zavartan kezdtek beszélgetni a parancsokról. Vissza kellene menniük a levegőelosztó részlegbe, eligazításra, de ők már látták a híreket és inkább eltávra mennének. A családos, Moore nevü maga sem tudta mivel lenne nehezebb szembenéznie, ha nem tudja mi van a családdal, vagy ha tudja, hogy baj van. Dix hazamenne. Zion hallgatta őket. Dix zavartan kezdte Moorenak ecsetelni, hogy mennyi teória kapott szájra, és hogy az egyik vezető programozó állítólag meg van győződve róla, hogy ők, azaz a Hope felelős ezért. Remegett a hangja. Zionnak a gyomra remegett. Moore hosszan hallgatott, és végül kimondta ő is, hogy neki meg az asszony jön a kezdetetktől azzal, hogy istentől elrugaszkodott dolog ez az űrhajóépítés, pedig azt nem is tudja mekkora, meg hogy milyen egyszerü a le meg felszállás… Dix hümmögött. Zion egészen ráhajolt a vezérlőpultra izgalmában. Róla beszélnek, biztosan. Dix nagyot sóhajtott és azt javasolta, törjenek be a hangárba, és rejtőzzenek el itt, mert innen még mindig előbb érnek a mentőkabinokhoz, mint a levegőelosztótól… Moore-t nem kellett győzködni. Mondott pár szót a dezertálásról meg a lojalitásról, Dix pedig a szeretteikről és katona hngya létéről, valamint a mérnökök túlkapásairól és töketlenkedéseiről, majd visszament a sárga folyosóra a lángvágóért.
Az nem lesz jó…
Zion ösztönösen lépett. Olyan hangon szólalt meg, amin a legmegbízhatóbb kollégáit igazította útba. Kedves, erős és meggyőző volt, egy szerethető főnök. Az ösztönösen szájára tóduló szavakra súlyos csend volt a válasz. Zion homlokáról nagy ütemben csepegett a verejték. Jól van – gondolta, akkor megmutatom. Amit gondosan kilőtt adatcsomagot a műholdra, mist könnyedén megjelenítette a hangár zsilipajataja melletti monitoron. Moorenál nem volt ilyesmi, de ha Dixet megnyeri, úgy már Moore-ral sem lesz olyan nehéz.
Hallgattak, majd Dix kezdte az Úrat emlegetni. Pár perc múlva már csak habogott, miközben az adatok záporoztak a kijelzőre. Míg Dix olvasott Zion lerohant a hangárba és aluminium lapokkal és hungaroceltömbökkel körbekerítette a földön fekvő roncsot.
–Igenis, Uram, jelentkezem szolgálatra Uram. Nem értem pontosan mit rontottunk el, de nem kívánom tetézni a bajt, uram, és inkább halok meg az ön oldalán, mint odahaza a szégyentől, Uram!
Zion lehorgasztott fejjel hallgatta, majd komótosan odaballagott és kinyitott a a zsilipet. Moore úgy egy óra múlva csatlakozott. Együttesen már komoly esélyük volt, hogy akár órákig is ellenálljanak a beigyekvő rendészeknek. Zion néha felnézett, hogy a Blendén át hunyorognak e még rájuk a csillagok.

Másnap reggelre, miután Dix kilógott és hozott egy csomó szendvicset az automatából, és két rekesz vizet is sikerült lenyúlnia a sárga szint kantinjából, megjelentek az első aggasztó jelek. A rádiókat fülelték, csetvonalakat és adatforgalmat folyamatosan szemmel tartották. Így végigkövethették, ahogy a rutinszkennek megtalálják a dokkot, mint nem normálisan működő nyitott egységet. Ahogy más technikusok jönnek és megállapítják ugyanazt, és ahogy ők sem, ezek a technikusok sem merik kimondani, inkább gyorsan visszamennek, vagy tovább. Végül katonák is jöttek, Lassan várhatóak voltak a rendészek is. Bleumont csapatából csak a kínai lánnyal tudott beszélni, és nem úgy tűnt, hogy hamarosan visszatérnek. Zionon kezdett úrrá lenni a pánik. 19 óra telt el a rituálé óta. A fickó a földön fekve még élt. Megitatta 2 óránként, de valójában nem volt magánál, csak a nyelési reflexei dolgoztak. Zion már egészen megbarátkozott a száradt vértől megdermedt európaival. Bajtársias érzelmei kezdtek vele kialakulni. Néha azon kapta magát, hogy oroszul beszél hozzá bátorító szavakat.
Amikor megérkezett az első olyan parancs ami rájuk nézve fenyegető lehetett Zion szólt a kínai lánynak, Lucynek, hogy adjon utasításokat. Lucy hümmentett kettőt majd annyit mondott, hogy ha kommandósok jönnek fenyegessék meg őket, hogy nyitva a zsilip, tehát ha robbantanak kiszippantja őket is a vákum. Zion egyre idegesebb lett.
4 óra múlva megérkeztek a rendészek. Az ötödik óra közepén megérkeztek a kommandósok, és pár perccel előttük a lány is leereszkedett a létrán.
Zion úgy nézte, mint egy szellemet. Lucy szeméből minden részvét hiányzott. Amikor kilépett a kordon mögül hideg volt és céltudatos mint egy robot. Felmászott a felső szervízalagutakhoz és hátbatámadta a kommandósokat. Zion nem igazán látta át az eseményeket, pedig rádión végig kapcsolatban maradtak. Egyszercsak Lucy azt az utasítást adta, hogy nyissa ki a zsilipet. ő megtette, a 12 kommandós pedig besétált kezüket magasan fent tartva a hangárba. Lucy intett a fejével Zion felé.
–Mostantól ő a főnök. ha egy rossz mozdulatot tesztek, azonnal meghaltok. És mint valami mini női Deat Vader összeszorította a levegőbe emelt öklét. A katonák mind fuldokolni kezdtek. Nagy volt aztán a buzgalom. Lucy ücsörgött kicsit a hevenyészett bunkerben, majd visszamászott ugyanazzal a szédületes akrobatikus tempóval, amivel megérkezett.
Nem lehet túl messze a Hold..
Lucy távoztával a fenyegetés is tompult. ő pedig fegyelemre intette a kommandósokat, és nekik is megmutatta a felvételeket. Úgy magyarázva az ott látottakat, mintha egyetemen tartana előadást. Görbedt alakja, és flegmatikus gesztusai, szintelen hangja nem gyakorolt volna nagy hatást egy előadóban. Itt azonban mindennél hitelesebbé tette a beszámolót. A kommandósok elbizonytalanodtak. Végül elfoglalták helyeiket a hangár védelmébe állított fegyvereknél.

Zion úgy érezte magát mintha valami forgatókönyvet teljesítene. Mintha minden előre el lett volna tervezve, neki csak követnie kell a parancsokat. Ezek a parancsok nem a fejében voltak, hanem őrülten háborgó lelkiismerete keltette őket. Hátra állította magában a tudóst, és teret engedett az embernek, a hazafinak, a fiúnak. Bleumont távoli remény volt csak, a kommandósok érthető és kézzelfogható segítség. Úgy számolta, hogy minden egyes katona plusz 5-7 órát jelenthet
A Hope nem moccant. A rádiók üresen sisteregtek. A csetvonalak nagyrészén semmi mozgás nem volt.
Itt fogunk megdögleni….