Előtörténetek - Léna Zrahov II. rész

A cikk kommentjei szétburjánzottak más blogokba is, átemelték az epésebb megjegyzéseit és hosszas védőbeszédekben reagáltak rájuk. Léna követte a szálakat és könnyedén összekapcsolta a Facebookos millió kapcsolatot és a kommentek és blogok gazdáit. Jerome rajongói klubjától nem is volt meglepő ez a heves és harcos reakció. Léna mosolygott, miközben a szívószállal lassan forgatta a limonádéban a mentaleveleket. Naponta egyszer megnézte a komment és blogtermést.
Új üzenet érkezett.
/Jerome to Captain Kirk/ Kösz a reklámot. Nagyon bejön. J
/Captain Kirk to Jerome/Köszi a nézettséget. Drágulnak a hirdetési felületeim a lelkes rajongóidtól. C.K.
/Jerome to Captain Kirk/ Mikor látlak újra? J.
/Captain Kirk to Jerome/Miért találkoznék veled újra? Találkozásunk kiábrándító volt. C.K.
Két napig nem jött válasz. Léna úgy gondolta kellően egyértelmű volt. Kicsit még hízelgett is neki a dolog. Bizonyára nem sokan utasítják vissza a valóban tökéletes testü karizmatikus fiút. Két nap nem nagy idő. De pont elég arra, hogy elhiggye, a Jerome ügy a múlté. Két napot tervezett még Párizsban maradni. Kellemes borongós de meleg koranyári délután volt. Mentás limonádé, kerthelység, wi-fi.
/Jerome to Captain Kirk/ Haricot Garden, 21 óra, ma. Ne tiltakozz, csak gyere el. J.

A nyugalom alapvető, ha az ember folyamatosan háborúra készül. Léna pedig egyenesen a háborúban magában élt. Hiába telt el 7 év a moszkvai elmegyógyintézetből távozása óta, benne ez az időszak csak a tűzszünet volt. Tudta, érezte a kereső tekinteteket. Biztos volt benne, hogy hiába rejtőzik ilyen jól, hiába táncol a penge élén olyan magabiztossággal és természetességgel, ahogy talán csak a kínai programozók, nem lesz elég. Meg fogják találni. Lehet, hogy az orosz titkosszolgálat lesz az, lehet, hogy valamelyik államilag finanszírozott szoftverrendőrség, lehet, hogy titkosszolgálati megbízásból egy fejvadász. Nem hagyhatott támadási felületet, miközben az a huszonéves kicsit keleties arcú bohéman öltözködő macskásan odasimuló kedves humorú lány is ő volt, aki ha alkalma nyílit rá, ki nem hagyna egy érintést sem. Aki el tud veszni egy sűrű hajban felejtett kézzel, akár egész délután, vagy úgy maradni egy moziban valaki csupasz ölelő karjaiban. Meztelenül ráfeküdni egy forró testre. Azon a ponton rendszeresen, egyszerűen lekapcsolt az agya.
Tudni a veszélyről és a bőrén érezni azt, egészen más dolog. Tudta, hogy veszélyes elárulnia a netes nickjét egy élő találkozáskor, mégis megtette. Hirosima miatt valahogy nem volt teljesen magánál, mikor megtette. Most azonban pontosan tudta, hogy veszélyes vizekre evez. Jerome illata, teste, a hirtelen beálló döbbenetes váltások a ripacs és az izgalmas férfi között, nem szűnő háttérképként kísérték a napjait. Az utolsó levélig igyekezett tudomást sem venni erről. De most már nem tehetett mást. El kellett mennie, ha nem akarja, hogy az elkövetkező hetekben romantikus álmodozásokban udvaroltassa Jerome-ot, úgy, ahogy a valóságban sosem lenne – valószínűleg – képes. Hosszú szoknyát húzott, ami két kockás férfiing összegombolásából képződött, fölé a praktikus No sugar feliratú fehér topot. Kivételesen notebook és más kütyü nem voltak vele, csak az egyik ing mellzsebébe csúsztatta be az okostelefonját. és egy bankkártyát. Vasalt bakancs, repülős szemüveg, és indult is a Haricon Gardenba. Meg sem nézte miféle koncert lesz aznap a hely szabadtéri színpadán.
Egy pohárka borral keringett a tömegben. A mérnök feje felmérte a körülményeket. Hány vendég van, nemek aránya, hány szabad asztal, hány törött szék, milyen ütemben és tempóban szolgálják ki a vendégeket a pultnál. Egy görkoris keleti lány suhant elé két hatalmas sörrel a kezében. A ruhája valami japán rajzfilmet idézett, de Lénának nem jutott eszébe melyiket. A lányka szélesen elmosolyodott.
–Captain?
Lénában megfagyott a vér. Se szólni se bólintani de még pislogni sem mert. Ki az aki így felismeri, aki lazán odajön és a nickjén szólítja? Jerome nem tudja mennyire titkos amit megtudott.
Miért mentem bele? Miért? – sikított benne a paranoid bunkervárosi technokrata. A fejében zakatoltak az adatok. A főbejárat 67 méternyire van, a pult 8 méternyire és az oldala nyitott, a hátsó, vagy gazdasági bejárat, melynél ketten csókolóznak, 11 méterre van. Szabad az út.. Idáig jutott amikor a lány, mindkét korsó sört határozottan és pontosan célozva ráöntötte.
–Nesze te nagyképű kurva! Sziszegte felé és már el is tűnt a tömegben.
Léna lenyugodott egy pillanat alatt. Ja, csak Jerome egyik kis szukája. Előkapta a telefont. Jerome hangja ijedt volt és kivételesen kifejezetten érdeklődő.
– Hol vagy?
–Ott ahol a sörös póló versenyt tartják. Hívd vissza a szukádat mert négybe vágom, ha ismét a szemem elé kerül. Katt.
Jerome hevesen tört át a tömegen és fújtatva állt meg előtte. Hatalmas kezei rásimultak Léna felkarjára. Ösztönös érintés volt egy olyan embertől aki nem fukarkodik az ilyesmivel. Léna azonban nem volt ilyen közvetlen. Először befeszült aztán elmerült az arcához közel hajoló férfi illatában. A hangzavar felerősödött, ahogy a zenekar rákezdett valami iszonyatos japán elektro-popra.
– Csupa sör vagy… ó. ne haragudj, kérlek. Azt hittem jó ötlet összehozni vele… Nagyon sajnálom… Jó arc egyébként. - Jerome folyamatos szabadkozásának csak foszlányai jutottak el Léna füléig.
– Add ide a pólód.
– ? – Csodálkozó szemei Léna arcától pár centire voltak. Erős kezei még mindig fogták a karját, vállát.
– Most rögtön vedd le a pólód és add ide! - Lénának kiabálnia kellett, hogy a japán énekesnő nyafogó kornyikálásán túl Jerome megértse mit akar.
A női mosdóban aztán átöltözött Jerome fűszeres illatú és megnyugtatóan száraz pólójába. Igen nagy volt rá, de ez zavarta legkevésbé. Összetett, természetes illata volt. Nedves fekete földdé, esőé és erős, szikkasztó napsütésé. Sosem érzett ehhez hasonló testszagot még. – Csak ne beszélj! – gondolta miközben mélyet szippantott belőle. –Ne beszélj csak ölelj meg, és ennyi pont elég is lesz… Nagyon sóhajtva összeszedte magát, és ugyanazzal a higgadt szenvtelen arccal lépett ki a női mosdóból, amivel belépett.
– Szar ez a hely. – vetette oda a félmeztelen Jeromenak, akit persze azonnal körbedongtak a csajok.
– Ő… nem tudom… menjünk, persze, ahova akarod. - Jerome zavartnak tűnt, és láthatóan keresgélte a szavakat. Ahogy távolodtak a kerthelységtől és a zajtól, úgy lett még kevésbé összeszedett. Hosszan andalogtak céltalanul az utcákon. Jerome kérdezgette hogy honnan származik, mit csinál Párizsban és egyáltalán. Léna időnként úgy imbolygott, hogy meztelen karjaik összeérjenek. –Ne beszélj! – szólt a parancs a fejében, de a szíve beszélni akart. Jerome hallgatta a gyerekkori dolgokat, persze nagyon felhigítva és lényeges elemeket gondosan kigyomlálva. Belekarolt a fiúba. Tovább dülöngélt, mint aki részeg, csak hogy időnként hozzásimulhasson.
Az egyik ilyennél megérezte azt a kutakodó tapogató matatást, amit Zrahovban is havonta el kellett viseljenek, és aminél megalázóbb motozást el sem tudott képzelni. Érezte, ahogy sejtről sejtre átvizsgálja egy figyelem, anélkül, hogy bármi külső fizikai jele lenne a tapogatásnak. Jerome forró meztelen felsőteste stabilan haladt mellette, figyelme ugyanúgy teljes és osztatlan volt. Az egész egy pillanat csipán, de ahogy egy pofon is egy pillanat, ennek is hosszan csengő utánérzete marad. Mint egy erőszakos közösülésnek. Sikkantott egy aprót és ugrott egy hatalmasat. Az ösztönlény, a rettegő gyerek, a menekülő állat elhatalmasodott rajta, meglovagolva a szörnyű emlékeket és a felinduló adrenalint..
Ütni, futni, ütni, futni…
És ütött is. A 60 kilós nő nem tudott volna ekkorát zúzni ezen a sportos férfin, de a varázsló akit a titkosszolgálatok keresnek, aki elektromosságnak és mozgási energiáknak parancsol semmiség volt Jerome keresztcsontját kettőbe törni. Jerome hanyatt vágódott és nem moccant. Léna megdöbbenve önnön harciasságán de mindenre felkészülve zihált felette. Jerome nyugodt arcába lassan visszatért az élet, és óvatosan kinyitotta játékosan az egyik szemét. Léna fenyegő próbált lenni, de minden ízében remegett.
–Ki a fasz vagy te? – suttogta a továbbra sem moccanó férfinak.
–A kedvenc ripacsod…? És ki vagy te? – Jerome a másik szemét is kinyitotta, más mozdulatot nem tett.
–Minimum fuldokolnod kéne, baz’meg, és mi a búbánatos picsát figyelsz te így engem?
–Gondoltam megnézem, hogy drog vagy pia, ami miatt ilyen beszédes és tántorgós vagy. – Miközben beszélt feltámaszkodott és kicsit félrebillentette a fejét. Hitetlen, boldog gyermeki öröm kezdett Jerome arcán szétterülni. Léna igyekezte a harckészültséget fenntartani, de képtelen volt igazán félni Jeroeme-tól. Minden perccel míg nem mozdult, csak hevert ott egyre könnyedebben mosolyogva, vesztett Léna az adrenalin fűtötte harckészültségből. Végül leült mellé a macskakőre.
–És mit találtál?
–Hogy egyik sem.
Hosszan hallgattak. Jerome néha mintha meg akart volna szólalni, de aztán elharapta. Le sem vette a szemét Lénáról. Léna pedig egyre biztosabban tudta, hogy elveszett.
–Nem sebesültél meg komolyan, ugye?
–Nem mozdultak el a csontok, úgyhogy hamar összeforrnak. Pár perc még és járóképes leszek.
–Ágyba kellene lábadozz, nem itt a kövön…
Jerome arcán az üdvözült mosoly pajzán vigyorrá alakult.
–Felállhatok?
–Csak lassan.
Feltápászkodott és lassan körbefordult, jelezvén, hogy fegyvertelen. Félmeztelen volt és inkább behódoló, mint harcias. A gesztus kedves volt és vicces.
–Hazakísérhetlek?

Ahogy közeledtek a motelhez, úgy fogyott el Jerome amúgy sem sok szava. Még Lénának is feltűnt, hogy zavarban volt. A motelszoba, amit Léna bérelt kicsi volt tiszta és jellegtelen. Jerome-ot úgy kellett behívni, mint egy szűzlányt. A szobában aztán kicsit sután, kicsit félszegen bújtak össze. Jerome mint egy pattanásig feszült íj belül, és nyugodt forró erő kívül. Léna beburkolózott az ölelésébe, és hagyta elveszni magát a fiú egzotikus fűszeres illatában.
Másnap egész nap hevertek. Hol összegubancolódott végtagokkal, hol hűvös távolban, míg Léna dolgozott pár órát. Jerome nem indult sehova. Az ágyban fekve, mozdulatlanul figyelte a notebook fölé hajoló Lénát. Estefelé Léna megvette az interneten a vonatjegyet Rómába. Nem is gondolkozott ezen. Nem volt mit. Jerome a legvadabb, legizgalmasabb meggondolatlansága volt , amit valaha elkövetett. Veszélyes volt és hívogató, ellenállhatatlan és taszító egyszerre.
– Dobj ki, ha zavarlak. Magamtól nem megyek úgysem sehova.- vigyorgott rá az ágyból. Úgy hevert ott mint egy hatalmas fekete párduc.
–Holnap kora reggel elutazom. Szerintem nem találkozunk soha többet, úgyhogy kiélvezem veled az utolsó órákat.
Jerome egyetlen mozdulattal ugrott ki az ágyból.
–Mi az hogy nem találkozunk többet? Miféle soha többet?
–Nem engedhetek meg magamnak egy ilyen támadási felületet, mint te. Sajnos nagyon tetszel. Főleg így, hogy a ripacs hülye gyereket valahol elhagytad útközben. De nem találhatnak meg, senki aki keres nem találhat meg.
Léna szóáradatot várt, romantikus szózatokat, féltérdre ereszkedést. Erre készült, ez ellen voltak előkészített érvei. Jerome hallgatott. Szomorú kutyaszemekkel nézett Lénára. Nem szólt semmit, csak hosszan, elmélyülten nézte. Aztán lassan magához vonta és elmerült benne.

Másnap kora reggel Léna el is indult. Szokás szerint semmit nem hagyott a motelban. Egy csoki-papírt sem. Mindent, ami nem fért bele a hátizsákba, ruhákat, könyveket szépen betuszkolt egy zacskóba.
–Tudsz valakit akinek kellhetnek?
–Persze… Igen. - Jerome nem vette le róla a szemét. Előző este óta egyetlen hanggal sem kérte, hogy változtassa meg a döntését. Igazán nem is szólalt meg mióta Léna kimondta, hogy ennyi. A motel előtt a járdán állva, egyik lábáról a másikra billenve sem mondott semmit. Léna lábujjhegyre állva adott neki még egy csókot.
Jerome arcán meg-megfeszültek az izmok. Biccentett egy aprót búcsúzásnak. Amikor Léna pár lépés után hátralesett a válla felett, Jerome még mindig ott állt, nézett utána, és úgy szorította magához a ruhászacskót mint rémült gyerek a plüssmacit.
–Örülök, hogy neked is fáj. – gondolta – Bocsáss meg.

Előtörténetek - Berger és Lucy

Persze tudta, hogy a 18. születésnap fontos. Fontos akkor is, ha szerető családban él, abban az országban ahol az ősei is, akkor is ha fiú az illető és akkor is ha lány. Ha sok ember veszi körül és mindenki hasonló örömmel várja a nagy napot. de akkor is, ha csak néhány igazán fontos van, mindenki más távoli mellékszereplő csupán.
De még fontosabb, -érezte ő is annak idején a saját bőrén- és nagyobb jelentősségű, ha nincsenek egyéb kapaszkodók, ha kamaszkorod óta (vagy mindig is) más országban éltél, mint ahonnan a szüleid származnak, ha a szüleid esetleg egyáltalán nincsenek is veled, ha a nyelv amin álmodsz alig egy maroknyi idegennek érthető, és a génjeidben, így az arcodra írva hordod, hogy idegen vagy. 

Lucy úgy érkezett meg békés másodéves életükbe mint egy üstökös vagy föld-föld rakéta. Zenekart alapítottak Bluemo'-val, és szükségük volt egy dobosra. Volt pár tippjük, hogy kinek örültek volna, de a helyzet és az ő komolyságuk nem engedte meg, hogy csak úgy beinvitálják őket a próbákra. Szerették volna komolyan - és amennyire elképzelésük volt a profizmusról - profin csinálni. Meghirdettek egy meghallgatást. Karizmatikus személyiségük és minden szinten megmutatkozó maximalizmusuk miatt elég ismertek voltak ahhoz, hogy ez a módszer működjön. És úgy is lett. A meghirdetett délután 9 jelentkező gyűlt össze az egyetem legkisebb klubjában. Köztük három lány is.
Berger végignézve a csapaton már nagyjából tudta ki lesz az a két jelölt akik közül a nyertes kikerül. De mivel korrekt volt mindenkit lelkiismeretesen meghallgatott, így sor kerülhetett Lucyre is.. Az előre kigondolt jelöltek nem hozták a hozzájuk fűzött reményeket. Ráadásul Bluemo' tőle szokatlan módon olyan vigyorgásba tört ki Lucy sorrakerültekor, hogy Berger komolyan aggódott, esetleg felröhög. Látta, hogy barátja valami fontosat akar közölni, de végül meggondolta magát, és nem lépett Bergerrel a szokott módon telepatikus kapcsolatba. Már az is elég érthetetlen volt , hogy mit keres itt ez a kicsike lány. A távolkeleti lányok korának megállapítása nem tartozott az erősségei közé, így csak kicsit lepődött meg, mikor a 12-nek látszó lányka magabiztosan állítottja, hogy elsőéves és pár hét múlva tölti be a tizennyolcat. Végül is mindegy, gondolta Berger - ha csak 15 de jól dobol, jöhet. A kínaiak fanatikusok, és annyian vannak, hogy akár ide is eshetett egy zenei zseni. Hümmögve figyelte a hogy az apró lányka bemászik a dobok mögé. Kezdett neki derengeni, hogy látta már a lányt korábban. Kávézókban, egyetemi rendezvényeken és - ebben egészen biztos volt - a saját félévi és év végi vizsgakoncertjein is, mindig az első sorban. 
Lucy nekállt. Először csak lazán hozta a ritmusokat amiket mondtak neki. Aztán Bluemo'-val jameltek egy kicsit. Majd hagyták a fiúk bűvészkedni a dobokon, szabadon. Lucy elszabadult. Szinte transzban mozgott. Le sem ült, mert úgy nem érte volna el az összes dobot. Szinte táncolt félig lehúnyt szemmel, a haja ugy libegte körül az arcát mint lelkes madárhad. A két fiú dermedten hallgatta. Karjukon felállt a szőr, a tarkójukon olyan nagy volt a bizsergés, hogy Berger végig is dörzsőlte a nyakát. Lucy elképesztő volt. Döbbenetes és zavarba ejtően zseniális. A fiúk összenéztek. Bluemo' bár nem szokott zenekar ügyben semmilyen döntést meghozni, most bólintott, és letette a gitárt. Bergernek egy hang nem jött ki a torkán. Bluemo' a lányhoz lépett, kezet nyújtott és gratulált. Meg mondta a próbaidőpontokat és kikisérte a mellette igazán eltörpülő boldogságtól kipirult leányzót.

Négy év telt el a valódi 18. születésnapig. Négy éve élték a mindennapjaikat együtt, úgy, hogy Lucyt lelkiismeretesen hazavitték koncert után, ha nem volt koncert, akkor pontosan tízre. Rengeteget próbáltak és nagyon sok időt töltöttek együtt. Pár találkozás után kiderült, hogy messze nincs 18. Amikor erre fény derült a fiúk úgy libbentek hátra, mint kígyóba botlott szárnyasok. Potenciális pasikból szerető báttyok lettek, akik nagyon figyelnek a kishúg minden mozdulatára. Koliszobájuk állandó vendége volt ugyan, de sosem léptek át vele semmilyen morális szabályt, és sosem maradt egyik sem kettesben vele a próbatermen kívül. Persze a 18 éves korhatárt leginkább Berger erőltette, annyira zavarba ejtő volt, számára, hogy ahogy képtelen felmérni Lucy korát, éppúgy ahogy a fejében kapcsolódó gondolatokat. Lucy mágiája valós volt és kézzelfogható. Szinpadon olyan energiákat szabadított a közönségre, hogy komplett orgiákat volt képes kihozni 200 idegenből. Olyan kicsi volt, hogy ha nem lett volna olyan tüzes, lobbanékony, önfejű és exhibicionista, nem is tudták volna komolyan venni. Berger imádta a lányt elborító emberfeletti energiákat, és bár  Lucy 18 évesen alig látszott 16-nak. Berger pedig maga előtt is szégyelte, de a Lucyt  tartotta  a legjobb nőnek . A valódi 18. születésnap így aztán egészen átértékelődött. Lucy felnőtté és nővé avatása is volt egyben. Kimondatlanul ugyan, de mostantól lehetett préda - mindenki más számára. Bluemo és Jerome azonban tudták, hogy Bergeren kívül a világon senkinek nincs esélye a lánynál. Ők ketten azt is tudták, hogy annak idején is már azért jött el a meghallgatásra, mert fülig szerelmes volt a szemüveges magyar fiúba. Annak a lehetősége, hogy az 5 percig csak rá, és kizárólag rá figyeljen, annyira izgalmas volt, hogy ezért simán hazudott magára 4 évet.

Berger ebből a szerelemből semmit nem volt hajlandó észrevenni. Lelkesen udvarolt nagyon okos, ám minden más tekintetben szürke leányoknak, és nagyon szines ám végtelen buta leányoknak. Hagyta magát elcsábítani az egyik nyelvtanárnővel is. Nem volt görcsös, és mint közgazdászsága mellett is profi jazz zenész nem is lehetett túl kötött fogású sem. Természetes volt, kemény belső kódex szerint élt, ami kívülről tartásban és megingathatatlanságban jelent meg. Okos és kontrolált volt, ami elvárható egy leendő nagyvállalt-vezetőtől. Az okos zsidó kép alól közben végig kilógott egy bohém művész, egy életvidám csupa érzés fiatalember. Aki ha tehetné hagyná az ingatlanpiacot  és zenész lenne. Főállásban zenész.

Szépen megszervezték a szülinapot, rendesen meglepetés partinak, ahogy azt illik. Mindenkit meghívtak aki csak futólag is de ismerte a lányt. Kittit pedig felkérték egy nagyjelenetre, amivel odacsalogatják a besötétített terembe a gyanútlan Lucyt. Berger elöl állt, lufikkal és pezsgővel a kezében. Amikor felkapcsolódtak a lámpák és a tömeg lelkes hepibörszdéjezésbe kezdett ő csak állt és elbűvölve nézte a lányt. Olyan izgatottnak és pattanásig feszültnek látta, mint talán a meghallgatáson volt. Kipirultan kicsit zavarban fogadta az gratulációkat. Berger a végére maradt inkább. Fussanak csak akik sietnek, ő szeretett volna pár személyes jókívánságot is elsütni a sztenderdek mellé. 
Szerette Lucyt. A kötetlenségével és pajkos megzabolázhatatlanságával, nemtörődömségével kicsit lazított az ő komolyságukon. Jerome felelőtlen volt, ami sokszor inkább volt idegesítő. Lucy játékos volt és szabadon kreatív. Berger imádta ezt az inspiráló közeget.

A tömeg végre hagyott teret, hogy odamehessen a lányhoz. Kezébe nyomta a köteg lufit és a pezsgőt. Adott két nagy puszit neki, de valahogy automatikusan szorosan meg is ölelte. Lucy elengedte a lufikat, hogy nyerjen egy szabad kezet és úgy szorította magához a fiút, hogy annak mindenféle ruhanélküli összebújás lehetősége jutott eszébe. Így gyorsan eltolta magától a lányt és zavartan visszavette a pezsgőt a kezéből.
–Nagyon csinos vagy - nyögte ki végül.
–Köszi. Köszi a bulit...
–Ó nincs mit. Az ajándékok még otthon várnak, szóval ne üsd nagyon szét magad. Nem is tartalak fel, menj dumálj mindenkivel. Én majd inkább otthon mondom el a sok jóságot amit kívánok... - olyan sutának érezte magát, hogy belepirult. 
–vannak ajándékok? De hát a buli az ajándék, nem? Legjobban egyszerűen veled szeretnék lenni - szaladt ki Lucy száján. - Most már lehet.
Berger szemei elkerekedtek a szemüveg mögött. Érezte ahogy a meleg elindul a hasából a fejébe. Lucy gyönyörű volt, és olyan szemérmesen billegett előtte, hogy még ő is azonnal megértette miről van szó.
–Én.. Én.., nem gondoltam. Úgy értem, éreztem, hogy kedvelsz, meg minden, de hát a zenekar miatt ez, gondoltam, normális.. Nem az...- összekuszálódtak a szava, nem voltak jók a francia mondatszerkezetek. Még jobban elpirult.
–Meddig maradunk itt? - szorongatta Lucy a kezét.
Berger igyekezett a lehető leg lazábban körülnézni. Addig se ezekbe a vágyakozó szemekbe néz . –Még úgy egy órát biztos nem hagyhatod őket itt. - visszafordult és ahogy elveszett újra azokban a keleti vágású szemekben összeállt a kép. Az elmúlt hetekben hogy lett Lucy egyre kacérabb és kihívóbb és provokatívabb. És ő, akinek nagy rutinja ilyesmiben nincs, mit sem sejtve volt vele minden nap valami csinált vagy valódi okkal, a barátságnak nevezett kapcsolat biztonságos játszóterén. Elkísérte ide, elment vele oda. hagyta, hogy szorosan egymás mellett heverésszenek a parkban és számolják a hangya átmenő forgalmat. Szeretett vele lenni. Valóban szeretett. Vonzó, izgalmas és szép nőnek látta, aki tabu.
De kell e tabunak lennie? Bergert úgy öntötte el a szabályok felborulása miatti pánik, hogy a pezsgőspohár is megbillent a kezében.
–Nekem ez most... ez most... őőő. ne haragudj. Mindjárt jövök. -elsietett a pulthoz, felült egy bárszékre és próbált megnyugodni. A szokott forgatókönyv szerint neki kell hosszasan elbűvölnie a lányokat, akik többnyire felét sem értik annak, amiről beszél. Szexisnek tituláják a szemüvegét és kacérkodva leveszik. Majd összejön egy vagy két randi, de aztán a lányok nem érnek rá többet. vagy ha igen, abban nincs köszönet. nem szeretik, hogy próbákra jár, hogy folyamatosan tanul, hogy komolyan veszi az egyetemet, hogy komolyan ápolja az anyanyelvét és a hébert is, és esze ágában sincs berugni soha. Fű és alkohol csak nagyon ritkán, igazán különleges alkalmakkor kerül elő. És ez megnehezíti a csajozást. Humora és kedvessége, magassága és jó testfelépítése kompenzálja ugyan az előbbieket, de az, hogy őt valaki akarja, és ennek ilyen kendőzetlenül jelét is adja, ez nem hogy szokatlan volt, de egészen elképzelhetetlen. rendelt valami erőset és hagyta a fejét maximális tempóban tekerni a Lucy-problémán.
Valahol a háta mögött Jerome marháskodott Lucyvel, majd viharos gyorsasággal, heveny ajándékátadási lázra hivatkozva távoztukról értesítették az egybegyűlteket. Bergert Bluemo' bökte oldalba, hogy indulás.
A taxiban, hátul ülve, titokban végig fogta a lány kezét, és végig meredten kifele bámult a kocsiból. Az ajándékok átadása után, mikor valami meglepő csoda folytán egyedül maradtak, olyan sután és kamaszos félszegséggel csókolta meg, ami mindennek volt mondható  csak férfiasnak nem. Úgy nyúlt hozzá, mintha porrá omolhatna egy erősebb lehelletre. Lassú simogatások és óvatos csókok után ott álltak egymással szemben, fehéren, meztelenül. Lucy szemében a boldog várakozással, Bergerében a rácsodálkozó egyre ébredő vággyal.
–Hihetelenül szép vagy... - szakadt ki belőle, miközben a keze bekalandozta a lány hajlatait. - hihetetlenül...
Úgy merült el benne, ahogy nem is hitte hogy képes. Hagyta, hogy vigyék az ösztönei, az a szeretet és féltő figyelem, amivel az elmúlt években vigyázta a törékeny lányt. És most olyan helyekre, olyan élményekbe akarta elkalauzolni, ami lehet egy életre szóló csodálatos élmény, és lehet hatalmas csalódás is. Az első együttlét meghatározó. Ezt mindketten tudták. A felelősség és a feladat lényegében Bergerre hárult, és ő minden idegszálával azon volt, hogy jól csinálja. Lassú volt kezdetben, finom és emberfelettien gyöngéd. Ahogy telt az idő, és újra és újra és más más módon juttatta el a lányt a csúcsra, úgy engedett teret magában a boldogságnak és a ráeszméálésnek, hogy neki magának is mennyire hiányzott ez a közelség. Úgy érezte bárkivel lehet lennie, de csak Lucyvel érdemes. Annyira elengedte magát végül ő is, hogy előkerülhetett az ösztönlény, aki tudja az idegpályák titkait, és érzi mikor van a megfelelő idő a ritmusváltásra. Katarktikus élmény volt ez az összhang mindkettőjüknek. Hajnalban, mikor több átmeneti beájuláson túl voltak, és Berger elkalandozó ujjakkal cirógatta a mellette pihegő boldog lány, nem volt már kétséges, hogy ennek így kellett lennie. Dögös machonak, ellenállhatatlan férfinak érezte magát. Ki más lenne képes ezt elérni benne, mint ez a csupa titok, csupa tűz extravagáns energiabomba? 
–Köszönöm, hogy én lehettem. - búgta a hajába
–Köszönöm, hogy megvártál.

Előtörténetek - Léna Zrahov - I. rész

Felháborította az előadás igénytelensége, a színésznek kikiálltot ripacs bénázása, a rendezés ötlettelensége és sablonossága, a díszletek öncélú tobzódása. Annyira felháborodott, hogy feldobott a blogra egy hirtelen posztot erről. Többnyire hideg fejjel írt, aprólékosan megszerkesztett posztokat. Gondosan utánna nézve a háttérnek, és mindig aktuális témákat halálos precizitással körüljárva. Néha néha azomban megengedett magának egy "bombát" amiben szabad folyást enged az érzelmeinak. Túláradóan rajong vagy sűrűn káromkodva kiakad valamin. A Mályvagróf című szörnyedvény kritikája a kettő közé esett, egyedüliként a többszáz poszt között.
Nézettsége olyan magas volt, hogy egész jó áron tudta eladni a blog hirdetési felületeit. Celebnek számított. Így a Mályvagrófot fikázó bejegyzésére egy óra elteltével már vagy 50 kommentár érkezett. Ő maga sosem folyt bele a kommentekbe. nem válaszolt, nem védekezett. Csak írta a posztokat. Napi egyet, legtöbbször. Captain Kirk néven.
Pár nap múlva egy rövid e-mailt kapott a ripacstól. Amiben az, Captain Kirk, arca és a farka közötti arányosságokat boncolgatja röviden, és egyúttal személyes találkozóra invitálja.
Léna a hülye pöcs cimkével illetett csomagba irányítja a levelet a postafiókjában, és napokra el is felejtette. Akkor azomban ismét a szeme elé került és úgy döntött utánna megy. Megkereste a Nagy Videómegosztón az előadás anyagát és percről percre, mondatról mondatra kielemezte. Végigment rajta az elejétől a végéig, nem hallgatva el azt a pár jó mozzanatot ami miatt nem jött ki az előadásról, és zárójelben jelezve, ha az adott borzalom egyértelműen rendezői utasítás, nem pedig a színész bénasága. A kész elemzést pedig elküldte a színésznek. A ripacs, Jerome Bleumont, napokig váratta a válasszal, majd egy rövid velős levélkében tudatta vele, hogy kritikája jogos, és továbbra is személyesen beszélné meg vele a részleteket.

Léna nem találkozott olyanokkal akik a netről ismerték meg. Gondosan és aprólékosan különválasztott a netes aliaszait és valós személyiségét. Jólmenő celebblogján amerikei férfinak adta ki magát, Captain Kirk néven, miközben hivatalból az ABC tévétársaság vírusmarketingjeit terjesztette a neten, Linda Zeene néven. Néha adatlopott megbízásból, máskor tűzfalakat tesztelt többnyire Tom Leech, vagy Malkolm Hodger néven. Minden esetben, csak az adott megbízás erejéig élő bankszámlákra utalva a pénzt, arc nélkül, halálosan pontosan és gyorsan dolgozva.
Természetes volt számára a rejtőzés. Annyira a vérévé vált, hogy barvúros módokon volt képes bújkálni. Hivalkodó ruhákban, feltűnő kiegészítőkkel jött-ment a világba, anélkül, hogy bárki megfoghatta volna.
Ritka fájdalmas napokon a hálózatokon keresgélve a megbízóknak fontos adatokat túrva szembetalálkozott a saját kézjegyével. Még fájdalmasabb napokon a társai munkájával. Annyi év elteltével is ott voltak szépséges, összekeverhetetlen egyediségű kódjaik a rendszerekben. Még mindig működtek, még mindig hatékonyak voltak, és még mindig arra késztették Lénat, hogy esernyőt nyisson, és úgy kuporogjon óvon fölé boruló kupolája alatt mint egy megszeppent ötéves.

Pár hétnél tovább sosem időzött egy városban. Neonomad volt, egyetlen hátizsákkal. Notebook, mp3 lejátszó, pipereholmi, okostelefon és bankkártya. Ruháit a városból kifele mindig egy útjába kerülő hajléktalan nőnek adta. És a következő városban új darabokat vett. Olcsó színes és jellegzetes ruhák voltak ezek. Beszélte a nagyobb európai nyelveket, szeretett elbújni a tömeg közepén.

5 évesen került iskolába. A moszvai Arjusa Kolocsics általános iskolába járt. Nem szerette a természettudományokat, és imádta a matekot. Apja Atariján kezdett programozni autodidakta módon. 7 éves volt, mikor édesapja megmutatta a főnökének, miket programozik a kislánya. Pár nap múlva Léna már egy Zrahov nevü szibériai bunkervárosban találta megát, egy különleges elit iskola diákjaként. Nem voltak sokan diákok, mindössze heten. Annyira egy nyelven beszéltek és azonos volt az érdeklődési körük, hogy hónapokig nem is zavarta őket a teljes elszigeteltségük. Később a feladatok nehézsége és a teljesen betáblázott napirendjük nem engedte, hogy komolyabban elszontyolodjanak. Összebarátkoztak. Kemény, összetartó és nagyon ambiciózus csoporttá váltak alig egy év alatt. A feladataik számítástechnikai problémák körül adódtak. Védelmi programokat írtak, és összetett űrkutatási rendszereket programoztak. állambiztonsági és kémprogramokat is, de saját iskolájuk rendszereit is sok kis darabban ők maguk építették fel. Mindezt úgy, hogy igazán bele sem gondoltak. gyerekek, később kamaszok voltak, akik csak az újabb izgalmas vagy nagy kihívásnak tűnő feladatot láttálk.

Szerjózsa volt a legidősebb. Léna sokáig versengett vele a szellemi elsőségért. Aztán ahogy a feladatok nehezedtek úgy lettek inkább szövetségesek, majd szinte testvérek. Végül, kamaszkorukra titkos szerelmesek. Szerjózsa egy napon rosszul lett. Halucinációk gyötörték, szorongott. Az orvosok, akik rendszeresen megvizsgálták őket mind fizikailag mind szellemi állapotukra nézve, csak ráncolták a homlokukat. Szerjózsa még egy hetet élt, aztán mintha ő maga állította volna le a szívét, meghalt. Léna Zrahovból kivezető útján Szerjózsa halála volt az első lépés.
Nem telt el talán két hónap se, és Léna maga is pszichotikus tüneteket kezdett produkálni. Rosszullétei szerencsés módon arra az időre estek, amikor a rendszerváltás miatt, és egy lelkes francia oknyomozó riporter elképesztő munkája miatt reflektorfénybe került a zrahovi titkos tutatóközpont. Emberijogi aktivisták érkeztek, és meglátva a karikás szemmel, üveges tekintettel bolyongó Lénát, azonnal kivitték onnan.
Az az egy év a fiatalkorúak elemgyógyintézetében, minden brutálissága mellet is szenetórium volt Lénának. A bunkerváros műfényei után a szabad ég alatt olyan agorafóbia gyötörte, hogy hetekig nem volt képes még a függönyt sem elhúzni az ablaka előtt. Sok apró lépésben szoktatta magát, akaratát megfeszítve, a szabad ég alá. Átmenetinek szánt megoldása egész életében elkísérte rosszkedvű napjain. olyankor esernyő alatt jár kel, az időjárási viszonyoktól függetlenül. Másik állandó kelléke az életének a napszemüveg. Az ég tágassága és a Napsütés vakító ereje örökre kihívás maradt.
11 év a bunkervárosban nem marad nyom nélkül.
Az elemgyógyintézetből egy új személyivel és egy egyhavi albérletre elegendő egyösszegbeni segéllyel került ki. A személyit egy kórházi pártfogója állította ki, gondosan nem arra a névre, amire ki kellett volna. Ez az apró mozzanat jelentette magát az életet. Emiatt nem találták meg amíg még meglelhették volna. Léna biztos volt benne, hogy ha nem így történt volna, a tudása és az addig megírt programjai miatt nem hagyták volna életben. Így viszont eltűnt a nagy orosz télben, minden nyom nélkül.
Léna Zrahov állt a személyiben. Eredeti nevétől és minden kapcsolatától megfosztve állt be egy moszkvai menhely ruharaktárába és elosztójába dolgozni, szállásért és valami szimbólikus fizetésért. Pár hónap alatt feltérképezte a várost és összebarátkozott matematika szakos egyetemistákkal. Kicsit több mint egy év múlva már Périszban bújja a netet, és tűzfalprogramozási kiemelt kurzusokat ad az egyetemen az igéretesebb hallgatók válogatott csoportjának. Netes jelenléte egyre nagyobb, bár az aliasok és ip címek kusza hálójában nincs senki aki össze tudná rakni, hogy ez a szövevényes rendszer egyetlen személyt takar.  A munkák folyamatosan érkeznek, bankszámlája valahol egy ofshore számlán egyre gyűlik. Gyökértelen és szétszabdalt életében az az egy-egy barát jelent kapaszkodót, akik Europa nagyvárosaiban rendszeres felbukkanásai alkalmával találtak rá. Ők egymásról nem tudva jelentették Lénánek a családot.

Utánna keresett jerome Bleumontnak. A ripacs ficsúr bár gyönyörű teste volt és igen értelmes kifejező szeme, egy olyan agyatlan patianimal életét élte a netes adatok szerint, amire Léna nem hogy nem volt kiváncsi, de mélyen meg is vetette. Jerome Facebook lapján viszont egy nagy felhívást talált, amiben a fickó a közelgő Hirosimai bombatámadás évfordulójára emlékező ünnepségen fog szavalni, és buzdítja barátait hogy nézzék meg őt abban. Léna döbbenten olvasta el még vagy négszer. Ilyen komolyságú estre hogy hívhatnak el egy ilyen feszines tahót? Úgy döntött, hogy elmegy, és megnézi.

a helyszín egy egyetemi tömb alagsorának hosszú háromrétegű betonból öntött szűk, ablaktalan pincéjében volt. Léna gyomra összeszorult és meg kellett eröltesse magát, hogy a Bunervárost idéző hangulat ellenére bemenjen a terembe. Mécsesek és darvak szegélyezték a falakat, százával. Léna speciális kondicionálásához hozzátartozott, hogy helyszíneket és objektumokat nagyon könnyen mért fel. Itt is rögtön látta, hogy 37 néző van ezen a 110nm-es teremben. 50 mécses és 3000 daru és egy papírparaván volt minden díszlet. Egy triangulum adta az ütemét az estnek. A rizspapír paraván elé lépő színészek pedig levélrészleteket és verseket mondtak a tragikus napokról. Jerome az egyik utolsó volt a fellépők között. Kiállt a maga jótestű macho hím kiállásával, zsebéből előhúzott egy sokrét hajtogatott papírt, és várt. a csend olyan mélységűvé vált, hogy már hasogatta a belsőjüket, a triangulumos lány elfelejtett zendíteni, és a feszültség fájdalmas volt. Akkor, az utolsó pillanatban elkezdte olvasni a lapon lévő szöveget. Halk reszelősre száradt hangon, el-el fulladva, egyes szám első személyben. Egy napló utolsó lapja lehetett a szöveg. Egy fiatalemberé, aki a bombázás után megy be a területre a családját megkeresni, és akkor veti papírra e sorokat, mikor már nem tud lábraállni. Egyetlen oldal. Két tucat őszinte, keresetlen mondat a halálról és a reménytelenségről és a kudarcról. testnedvekről és démonokról. jerome hangja a végére rekedségbe fúl. Sötét alakja a mécsesek fényében kísérteties. A csend még hosszabb, és csak az észbekapó triangulumos lányon múlit, hogy nem maradtak így, gondolataikba és fájdalmukba feletkezve ott, hosszan.
Léna úgy botorkált ki a pincéből, mint akit megvertek. Jerome hangja beégett a fülébe. A szöveg mondatai az elméjébe. Visszaérve a motelba azonnal begépeli, és Hálásan köszönöm címmel elküldi Jeromenak.
Jerome válasza közel egy hét múlva érkezik:
Unom a levelezést. Supoliento Garden, ma 21 órakor?

Jerome távozása után szabbad utat engedett a dühnek ismét. Kezdetben igéretesnek tünt, viccesnek is akár, ahogy odaült Jerome mellé a pulthoz, a vöröscsillagos pólójában, hátán a kalasnyikovot imitáló hátizsákkal. Jerome persze azonnal kikezdett vele, és még csak azt a fáradtságot sem vette, hogy a szemébe nézve tegye ezt. Majd mikor Léna elunva ezt bemutatkozott, felfedve ezzel, hogy, hogy ő az a "férfi" akire Jerome vár a helyzet Léna legnagyobb döbbenetére mit sem változott. Egy órával később is üres sablonbókokat és unalmas hím hencegést kellet hallgasson tőle. Elege lett. Jerome úgy hallgatott el, mintha elvágták volna. 
–Mi tetszett a Hirosíma estben?
–Elegen nyalnak téged körbe, hogy ne szorulj a dícséretemre. 
–De mégis.
Léna nem válaszolt. Hosszan nézte a fickót, az este folyamán először szemtől szemben állva vele.
–Én nem értek a színházhoz.
jerome bólintott és a megelőző komolytalanságban tocsogó felszínes csacsogását meghazuttoló komolysággal nézett végig Lénáán. Fizette és egy hellot odadobva neki távozott.

Léna szabad utat engedett a dühének. Micsoda képtelen skizoid állapot ez. Egyik percben borzalmas, tinilányoktól körbelihegett ripacs, a másik percben karizmatikus színészóriás. Nem tudott napirendre térni felette. A Találkozásom Jerom Bleumonttalcímű poszt nézettségi rekordot döntött másnap reggelre.

Hold - Túlélők Kertje - Asa

A sátrak nem szabályos félkörben álltak, de mégis valamiféle táborhelynek tűntek. Mindenkinek jutott egy, és volt egy fürdősátor is. Asa hulla fáradt volt, de tartotta magát, hiszen Jerome-on kívül mindenki összeomlott. Vagy fizikailag vagy szellemileg, de rajtuk kettejükön kívül, nem maradt munkaképes senki a csapatból. Asa gyorsan lemosta magáról a kétnapi szennyet, és betámolygott a legközelebbi sátorba, míg Jerome a fáradtságtól egyszerűen összecsuklott Lucyt egy másikba vitte. Jeroem töretlen életöröme átsütött minden gondjukon. Lucy sátrától jövet felmarkolta az összes párnát és takarót a sajátjából, és egy finom, puha fészket kanyarított maguknak Asánal, Ott aztán ahogy összebújtak végre Asa is elengedhette magát.
Reggel, a gnómok munkazajait leszámítva nyugalom volt. A felkelő Nap a régi kapuszárnyak között emelkedett és olyan derűt és reményt sugárzott, mintha a Túlélők Kertje egy gondosan megkomponált emlékmű lenne, nem pedig egy véletlenül kialakult képződmény. Ott hasaltak Jerome-mal a sátor félrehajtott ajtajában, mintha valami vadkempingen lennének. Lazán magukra dobtak egy gazdagon díszített takarót és a lehető legnagyobb bőrfelülettel érintve egymást, szemérmetlenül heverésztek.
–Meg kéne nézni a többieket. Remélem Lucynek legalább olyan jót tesz az alvás, mint nekünk. De a két okos simán lehet pont  olyan szarul, mint tegnap. – vélekedett Jerome
Asa hangokat vélt hallani Bleumo’-ék sátra felöl. Egy perc múlva Rita libbent ki és foglalta el a fürdősátrat. Vidámnak és könnyednek tünt. Bluemo’ kedves dörmögéseit Asa nem hallotta jól, de Rita válaszai kacérak és görcsmentesek voltak, ami olyan új színfolt volt tőle, aminek felbukkanásában nem is reménykedtek. Jerome és Asa sokatmondóan néztek össze. Bleumo’ is előkerült a sátorból szinte azonnal, és feléjük vette az irányt. Gyakorlatilag félmeztelen volt, kipihent és erős.
–Jó reggelt hedonista munkacsoport!
–Jó reggelt, Nagy Fekete Főnök. – Vigyorgott Jerome.
–Lucy is aludt?
–Alva láttam utoljára.
Bluemo a kapu fele nézett, ahol a gnómok kis csapata egy rituális mágiát készített elő. Sokkal nagyobb előkészületeket tettek és sokkal grandiózusabb eredményeket vártak, mint ők a 4-es hangárban. Mit sem törődve alulöltözöttségével Bluemo’ elindult beszélni velük.
–Uraságod öltözéke hagy némi kívánni valót maga után. – jelezte Asa széles vigyorral, miközben feltápászkodott fektéből. A vékony takarót lazán, oda sem figyelve fogta maga elé..
Bluemo’ megállt és komoly arccal kissé meghajolva válaszolt – Azt hittem az Ön szabad bőrfelület mennyisége az irányadó divat ezen a szép reggelen, kisasszony.
Asa felkacagott. Szerette az óriást, és azt a félmeztelenül is tagadhatatlan eleganciát amit képviselt.
Jerome visszahúzta Asát maga mellé. Az ellenfényben egészen bizarr látványt nyújtott a kevesebb mint feleakkora gnómok előtt állva, majd a Zionnal kapcsolattartó sisakkal a fején elgondolkozva sétálgatva Berger kapuja előtt.
–Nem is olyan brutálisan szembetűnőek a hátán és lábán húzódó hegek. – merengett Jerome.
–Milért nem csináltad meg rendesen?
–Nem akarta. Azt mondta emlékezni akar, hogy soha többet ne hibázzon ilyet.
Hosszan hevertek ott a gondolataikba mélyedve. majd Jerome pattant fel.
–Ha hedonista munkacsoport vagyunk, varázsoljunk nekik reggelit. Kivihetnénk ide, középre a kis asztalkákat azzal a rengeteg kajával. Köré a párnákat, takarókat és mint egy majálison piknikezhetnénk itt. Hm?
–Mint két napja reggel….-  Halkult le Asa.
–Mint két napja reggel. – vigyorgott töretlenül Jerome.

Mire Bluemo’ is előkerült a fürdőből Jerome és Asa véghezvitték a tervet. Lucy is csatlakozott a piknikhez. Senki nem mutatta, -mert eddigre egyértelművé vált-, hogy minden együttérzés csak ront a helyzeten, de mindenki megkönnyebbült az épeszűnek tűnő Lucy felbukkanásától.
–Most hogy ilyen szépen együtt vagyunk újra, megengeditek, hogy előhozakodjak néhány igen sürgető problémával, mint napirendi ponttal? – kérdezte Asa teátrálisan egy sötétvörös banánt bontogatva.
 –Ó hogyne. Haladjunk sorban a legkönnyebbtől a legnehezebbig.- Bluemo’ lassú bólintással egyezett bele, rá sem nézve Asára. Teljes figyelmét egy mártogatós élelmiszerre fordította. Édeset, sősat, gyümölcsöt és húst mártogatva bele.  - Melyikkel lehet a legjobb?
–A legkönnyebb talán, amit a Komornyik kérdezett, hogy a szolgák, akik odaát előkészítenék a terepet az uraságoknak és egyúttal a népnek, mikor és milyen rendben indulhatnak.
–Ezt már elintéztem.
–Ó. Remélem ebben a tempóban és hatékonysággal válaszolod meg a többi kérdést is? – nevetett Asa.
–Azon leszek. … Ez a hús, ez pompás ezzel a, hm, sajttal? Az ott bor melletted, kedves?
Asa szeme elkerekedett, miközben Rita átnyúljtott egy kancsót Bluemo’-nak. Aztán Jerome finom érintésére összekapta magát.
–Őőő. Szóval a második napirendi pont, hogy hogy adjuk be odahaza, hogy hirtelen tele lesz a világ varázslatos lényekkel?
–Nehezen. – hümmentett Bluemo’… Azt hiszem meghívom a Helytartót a Föld-Hold együttes helytartójának. Persze csak ha olyan figura. Ha nem, akkor fogalmam sincs.
–Ne haragudj, de a te egyességed egészen másról szólt, állítólag… - Firtatta Asa. – mintha azzal az ígérettel indultál volna útnak, hogy ha megteszed, ezt, amit már megtettél, hogy megteremted a lehetőségét a visszatérésnek, akkor te lehetsz a helytartó. Vajon miben maradtatok, az ittmaradók helytertója leszel, vagy a Földdé, vagy mindkettőért összevonva?
–Sikeresen megúsztam egy USA elnöki jelölést, most sem fogok harcba szállni ilyen politikai hatalomért. Azt hiszem ide tartozó információ, hogy Zion úgy számolja, hogy egy harmadik hullám is végigsöpört, és nagyjából megszűnt a kommunikáció a Hope és a bázis között. Szatelitekkel manuálisan fésüli át a bolygófelszínt. Az egyik technikus aki vele van ért is ilyesmihez. Sajnos úgy becsülik, hogy az emberi civilizáció mint olyan felbomlott. Az felszín fele valamilyen katasztrófa súlytotta hely lett. Ebben vannak anomáliák, de vannak az ezek nyomán kialakult, természetes természeti reakciók is. Áradások pl, meg új madár és csordavonulási irányok, amik pusztítóbbak lehetnek mint elsőre látszik. Sáskajárástól a halrajok tömeges irányváltoztatásáig minden zajlik. Hatalmas jégtömbök szakad na le és olvadnak bele hátborzongató sebességgel a tengerekbe. Most az emberek az életben maradásukért küzdenek valószínűleg. Vizet és élelmiszert halmoznak fel védettebbnek tűnő helyeken. De ez csak feltételezés. Nem nagyon látnak népesebb emberi életre utaló nyomot. A városokban valószínűleg háborús körülmények vannak. A vidéken élők érzik meg valószínűleg legkevésbé,. de nekik is óráról órára meg kell küzdeniük eddig nem tapasztalt nehézségekkel. khm . Bocsánat. Igen hatásosan és hosszan tudok ilyesmiről beszélni. …
–Rita… - Asa hangja elcsuklott. Nekik kettejüknek voltak még élő közeli rokonaik odalent.
Rita bólintott és visszament a sátorba a kártyáért.
Bluemo’ egy nagy kerek gyümölcsöt trancsírozott szét éppen egy vékony bökő eszközzel. Rájuk sem bírt nézni.
–Ne haragudjatok, hogy nem ezzel kezdtem, de képtelen voltam elrontani a hangulatot. Az pedig hogy most vagy egy óra múlva tudjátok meg rajtuk nem segít. Nekünk viszont fontos, hogy töltekezzünk kicsit.
Rita egy pillanatra megfogta a kezét, majd elmélyülten keverni kezdte a lapokat. Fél órán belül kiderült, hogy ebben a hullámban nem vesztettek újabb szerettet el. Lucy elaludt gondosan Bluemo’ mellé kuporodva.
–Akkor most már végképp kikerülhetetlen, hogy találkozzunk a Helytartóval, nem? Nem is értem eddig hogy nem került erre sor?- Asa most döbbent erre csak rá.  –neki kellett volna fogadnia minket. Az audiencián a hátunk mögött ült a magaslatban, esélyünk sem volt látni őt!
–Nem úgy politikai szereplő ő, mint amilyen otthon lenne valaki, aki mondjuk egy minden államot felölelő szervezet elnöke. Az diktátor lenne. Itt a Helytartó mintha inkább valami szakrális jelentőségű poszt lenne, és valami olyan dologgal tartja a kezében a hatalmat, ami nem szokáson alapul, hanem valóban valós erő, vagy kockázat, amivel még a Lávaföldiek sem mernek ujjat húzni.
–És annyira nem számít neki, hogy jöttünk, hogy csak a Komornyikon keresztül érintkezik velünk? – kérdezte Rita hitetlenkedve
–Nem bízom a Komornyikban. – bökte ki Asa
Bluemo’ gonoszul elmosolyodott. – Nekem is van… valami rossz érzésem ha rá gondolok. De ha belegondolsz, Asa, nem sok választásunk van. Az a sárkány úgy definiálta őt, mint a legpotensebb Földpárti. Ahogy logikusan maga a Helytartó a Földpárt feje. Ő őrzi a Föld emlékét. Hiszen ha őt kiemeljük a rendszerből a királyságok lelkesen háborúzhatnak és mozoghatnak a határok össze vissza, akár két nagy királysággá olvasztva össze a most közel harmincat. Valahogy a Helytertó a mérleg nyelve, és lehet, hogy ebben rejlik a visszahúzódásának oka is.
–Mindenképpen beszélnünk kell vele, hogy kiderüljön hányadán álljunk vele és a Komornyikkal. … Ha valóban ezek egyet képviselnek. Mindezzel együtt sem hiszem, hogy ez a Helytartó a földön is megállná a helyét. Oda erős kéz kell és egy olyan figura akinek valós ismeretei vannak mindkét világról. Akit mindkét oldalon elismernek. – Rita határozottan, már-már kihívóan nézett körbe. Bluemo’ tovább matatott a gyümölccsel, aztán erőt vett magán és felnézett a testvérére.
–Menjünk el helytartóhoz, a többit meglátjuk utána. Amit én valóban problémásnak érzek, hogy hogy készítjük fel a sok kis csoportra szakadt emberiséget erre a, a, hm csapásra. Nincs infrastruktúra, nincs telefon vagy tv.
–Nem készítjük fel. – Mondta ki Rirta. - Nincs mód rá.
–Szeretném ha látnátok, -  fűzte hozzá Asa - hogy nem engedhetjük, hogy rabszolgasorsra kényszerítse ez a sok varázslény az embereket. Meg tudják tenni és szerintem szívesen meg is tennék. Valahogy egy Helytartóhoz hasonló sakkban tartást kell kiokoskodnunk, mert a két szép szemedért, akármilyen megnyerő vagy, nem fogják kihagyni.
–Az én két szememért? – majd fordult is vissza a magos tálhoz, amire lecserélte a széttrancsírozott gyümölcsöt.
–Jaj, Bluemo’ ne kéresd már magad. Józan ésszel beláthatod, hogy nincs más elfogadható jelölt.
–Teremnek azok szép számmal, amint itt az ideje. menjünk el a helytartóhoz, aztán meglátjuk. Én abban is látok némi veszélyt, hogy a világban eláradó mítikus lények láttán a sok sebből vérző, éhező és igen megfogyatkozott emberiség önként vállal nekik szolgaságot. Ezzel meg nem tudom mit tudunk kezdeni. Képzeljétek el, ahogy az éhezők kis csoportja felett elrepül három pegazus, amiből egy leszáll, és közli telepatikusan, hogy itt ő most királyságot alapít. Azok vagy megeszik (amire esélyük nem sok) vagy szépen lábai elé borulnak.
–Remek. – fancsalodott el Asa.
–De életszerű. – Kedvetlenedett el Rita is. – menjünk és beszéljünk a Helytartóval, aztán jöjjenek a folyományok. Mi van még napirendi pont?
Asa ránézett az alvó Lucyre.
–Berger, illetve a Kapu.
Bluemo’ sóhajtott és letette a magos tálkát.
–A vörös sárkány azt mondta, egyetlen módja, hogy épeszű emberként, élve kerüljön ki a Kapuból, ha ő maga akarja ezt. Nagyon kell akarnia. Lucynek már mondtam… De azt mondta nem tud Bergerrel ő sem kommunikálni. Minden esetre számomra ez valós lehetőségnek tűnik. Abban az esetben, ha mindenkit le tudunk hozni, akkor bezárás helyett kiszállhatna a kapuságból.
–Szép elképzelés, és valóban van benne némi remény. Ismerve Bergert lehet, hogy ő nem így gondolja. De ezt majd lássuk meg akkor. Minden esetre hazudnék, ha azt mondanám nem könnyebbültem meg ennek hallatán. Hiszünk ennek a sárkánynak, amúgy? Mennyire hiszünk neki?
–Nem tudom hogy a megérzéseinket leszámítva mi alapján dönthetnénk el, hogy kinek hiszünk.
–Akkor kérek audienciát a Komornyikon keresztül… amint befejeztük ezt. – Feledkezett bele Bluemo’ újra a magos tálba
–Az emlékek amiket a sárkány átadott a kapu körüli műveletekről azt mutatják, hogyan zajlottak az első napok. De se a nyitóm se a záró rituáléról nincs benne információ, hiszen nem volt ott. Arra gondoltam, lehet, hogy Kerstin kir.. hm.. varázslónő innen könnyebben elérhető. Hátha valamilyen információt tud erről adni nekem… Nagyon fura volt őt a sárkány szemével látni.
Próbáljuk meg! – lelkesedett Rita. Én készen állok.
Asa odaült Rita mellé. Rita összefogta az elméjüket és húzott a pakliból. A kitáruló képen keresztül látták a szemközti domboldalt a buja meseszerű tölgyessel, és valahol a fák között érezték a varázslónő szellemét. Szigorú, határozott jelenlét volt, ami úgy tűnt már várta a kapcsolatfelvételt.
Asa pár mondatban feltette a kérdéseit a rituáléval kapcsolatban. A nemes ős képekkel válaszolt, amiben a nyitó és záró rituálé részleteit mutatta meg. Koporsóikat is megmutatta, amik repültek az űrben, bennük a nyolc-nyolc holdi kővel. És egy olyan képet is beléjük ültetett, melyben ők nyolcan körbe állják Asáékat, ott a dombtetőn.
–Mintha jelen lennének…
–Várj csak Asa, ha a koporsóik leszálltak a Földre – ami így önmagában képtelenség, ugye, akkor ők még a kapu lezárása előtt meghaltak. Ami meg éppoly valószerűtlen.
–Hacsak nem haltak bele a világalakításba magába. Érzed te is micsoda erő kell az egybentartásához. Micsoda hatalmas figurák voltak ők, ha 700 éve elketyeg ez az egész az energiájukból!?
Asa elnézett Rita feje mellett a szemközti domboldalra.
–Odamegyek, megnézem. Hátha van ott valami amihez kapcsolódik a szelleme. – indult Asa.
–Jövök veled. - állt fel Jerome is.
Rita az alvó Lucyt nézte, majd a kezei között kevergetett lapokat.

Asa és Jerome egy kis kőszentélyt talált a fák között. Elhanyagolt, benőtt kis kőkupacot, ami egy mini barlangot képezett. Jerome leült a tövébe és megértette miért pont oda építették. A Nap már magasan járt, de innen bármely napszakban – de különösen reggel – lélegzetelállítóan szép látvány a domb a két kapuval. A fák, a bokrok, a sziklák és a kapu maga tökéletesen a helyén volt. Jerome és Asa hosszan ücsörögtek ott, magukba szívva az ősők jelenlétét

4-es hangár - Lucy

Mikor végre egyedül maradt a szoborrá merevedett Bergerrel abban a borzalmas ágas-bogas gótikus kapuban hagyta magát felzokogni. Hosszan gyászolta magukat. Az pár órája még oly biztos világát, szerelmét és vele saját magát. A soha meg nem születő gyerekeiket a soha be nem következő közös jövőjüket, a drága embert, aki gondolkodás nélkül, azonnal beállt és vállalta. Elviselhetetlennek tűnt minden további perc. Odakúszott az egyik pillérhez és könyörgött neki, hogy térjen vissza hozzá. Ütötte-verte, könnyeivel áztatta, simogatta. Aztán csak lerogyott alá és hagyta, hogy teljen az idő, hogy peregjen ki a szemén át minden nedvesség belőle. Végül nem maradt semmi, csak a üresség és fájdalom. A fájdalom könnyen válik dühhé.Lucy pedig szabad utat engedett ennek az átalakulásnak.
Megkereste újra meg újra Berger lenyomatát a kapcsolati hálón. És továbbra is olyan szenvtelen figyelemmel találkozott, ahogy korábban. Képtelenségnek tartotta, hogy Berger ennyire érdektelen legyen iránta. Ilyen egyszerűen nem lehetséges. Az embereket, ellentétben az istenekkel a szeretetük és a gyűlöletük mozgat. Ha szeretsz valakit, akkor is szereted, ha bánt és ha gyűlölsz valakit akkor is azt teszed, ha már katatón és moccanni sem bír, nem hogy ártani. – Olyan köröket futott Berger körül, amire egy ember se nagyon tudott volna mit mondani. lassan belátta, hogy ez nem vezet sehova. Megvett egy szendvicset és megivott egy egész flakon vizet. A teste ujjongott, hogy végre valami energiaforrást kap.
Beléd tudnék halni. Miért hagyod ezt?
Órákkal később Zion visszafogott hangja érte utol a csillagokban kalandozó elméjét.
–Kommandósokat kapunk a nyakunkba. Várom az utasításokat.
–Mlyen eszközök állnak rendelkezésre? El tudja torlaszolni a zsilipet? Tud zárlatot vagy valami nehezítést üzembe helyezni az elektormos zárakon?
–Amit csak tudtam ilyesmit megtettem már. Csatlakozott a felkeléshez két technikus is közben. Így azért jobbak az esélyeink, de valami tűzerőre is előbb-utóbb szükség lesz.
Lucy hanagja megremegett.
–Akkor ha jönnek fenyegesse meg őket, hogy ha piszkálják a zsilipet kiszippantja őket a zsilip. Igyekszem kitalálni valamit.
–Hm.
Lucy fejét nyüzsgő tömegként árasztották el a gondolatok. Az a lehetőség, hogy  Berger áldozata pár szaros kommandóson bukjon el, vérlázító volt. Mit tehetne? Mit tehetne? 10 óra alatt értek fel körübelül. De minden lépcsőn felfele lassabb. Mondjuk ha leér 7 alatt, azzal sincs kisegítve. Ez a paszuly meg azért nem létra. De ez a paszuly Berger.
Megkereste a kapcsolati hálón Bergert, illetve azt a valamit, amit annak hittek. Minden tudását összeszedte és igyekezett a kéréséből egy esszenciális érzetet gyúrni.
Kérlek.. kérlek..Érezte Bergert, valahol távol, érezte a figyelmet ami felőle jön és ahogy kinyúlt felé, hogy a kérését átnyújtsa semmi más érve nem maradt, csak hogy Berger maga van veszélyben. Persze a józan esze tudta, hogy a Kapu léte az egész küldetés létét is jelenti, de ez valahogy benne, Lucyben eltörpült ahhoz képest, ha valaki megbontja a kört.
Emlékezett Rita szavaira, hogy a szellemvilágbeli utazáshoz személyes kötődés kell. Hogy amihez erős a személyes kötődés egy pillanat alatt elérhető, míg amihez nem hogy személyes kötődés nincs, de teljesen ismeretlen is, az szinte elérhetetlen távolba vész. ha ez igaz, akkor neki lemenni Bergerhez, le a Földre, nem tarthat túl sokáig.
 A kapcsolat él Bluemo’-ékkal. Most ugyan minden gondjuk nagyobb ennél, és meglehetősen messze is vannak. Nem hiszem, hogy jó ötlet ezzel zaklatni őket. Lemegyek, megoldom, bármi legyen is lent.Ha nem megy, még mindig szólhatok..

Beállt a kapuba. Két kezét széttárva éppen elérte a két tartópillért. Felnézett a kőarcba ami most mintha lenézne rá.
Szeretlek. Engedd meg, kérlek, hogy megvédjelek.
Berger nem szólt, ő pedig elkezdett lemászni a paszulyon. A korábbi létraszerű elrendezését a leveleknek most felváltotta egy csigalépcsős szerkezet. Úgy tudott leszaladni, mintha egy földi lépcsőn tenné. Nem nézett ki, nem nézett fel. Szigorúan a lába elé nézett, egyik keze a száron fordult vele. A forgás meditatív, az egyik legerősebb transz előidéző formula. Lucy hamar megérezte ezt az ősi varázslatot. A lábai automatikusan vették a lépcsőket, a légzése is ehhez idomult, a száron forduló keze sem fáradt, elméje elkalandozhatott.
Itt érezte Bergert. A figyelem ami mindig is velük volt, most olyan közelről olyan kendőzetlenül érte, hogy Lucy biztos volt benne, hogy Berger jelen helyzetének minden figyelme rá irányul.
Segíts!
Jó volt ismét éreznie ezt a szerető, óvó figyelmet. Egy gondolatfoszlány sem érkezett felőle, de a befutható körök a szár körül könnyűek voltak, a levelek laposak és stabilak, mint a kő. Száguldott lefele. Érezte a sebességet, és nem akart erre figyelni. A transz, a meditáció automatikája biztosabb volt, mint bármilyen figyelem. Megszűnt az idő. És ő úgy érezte Bergerrel van. Valahogy nagyon közel vannak most egymáshoz. Mintha az illatát is érezné. Nagyon közel, épp csak nem ér hozzá…
 De eljött aztán az idő, amikor lassan elkezdtek a levelek más szögben állni. Kénytelen volt figyelni rájuk. Lassított és lassított. Olyan veszett tempóban jött lefele, hogy meg sem tudott volna állni, nagy hirtelen. Az egyik forduló mögött hungarocellel, meg fémlapokkal körülbástyázva ott állt a kedves.

Nem látta ahogy megszáradt vér borította, elszenesedett csíkok és nyílt sebek borították agyongyötört testét. Nem látta azt sem, hogy szemüvege félrecsúszva, ajka aprókat moccant, szeme cikázott a lehunyt szemhéj alatt. csak a kaput látta, az indás organikus gótikát aminek tetjén, csúcsán ott a Berger portré, ami most is szenvtelen.
Lucy rázta a fejét, mint egy dacos kislány, majd erőt vett magán, megkeményítette a szívét. Átugort a kapu alatt és félredöntött egy panelt, hogy kijusson ebből a szörnyű közelségből. Berger nem volt a fejében, a többiek is olyan hihetetlenül távol, hogy nem is tudott volna velük egyszerűen beszélni, mint eddig.
Zion odalépett és azonnal visszaillesztette a takaróelemet Berger mellé. Pár pontos mondatban vázolta a lehetőségeket és a helyzetet magát. Lucyn eluralkodott a kétségbeesett düh. Zion útmutatása nyomán kimászott a felső folyosórendszerre, kezében egy 15 cm-es csőcsonkkal. Onnan le a lépcsőkön, vissza a zsilip szintjére. A folyosón olyan halkan haladt, mint egy macska. A kommandósok éppen akkor igyekeztek ki a liftből. Szépen kisorjáztak mind és a klasszikus módon helyezkedtek el a hatalmas zsilip mellett. Lucy besétált közéjük, csapzott királykék miniruhájában, szétbőgött fejével, kezében hanyagul lógatva a csőcsonkot.
A kommandósok azonnal minden puskát rászegeztek. Lucy pedig elégedetten emelte fel a csövet. Lassan körbefordul, miközben a csővel, lassan minden puskát megérintett, mint valami tündér a varázspálcával.
A kommandósok is emberek, nekik is van odalent családjuk, valószínűleg ők sem aludtak két napja és sosem láttak hozzám hasonló varázslót.
A jelenlét felágaskodott mögötte, de most semmi fenyegetőt nem érzett. Sokkal inkább egy hatalmas harcostárs érzetét keltette benne, ami eddig  büntetéseket osztotta rájuk. Lucy mosolygott. A puskacsövekre gondolt, a mechanikára, a fémre és műanyagra bennük, ahogy ezek a dolgok mind azonosak valahol mélyen, és sérülékenyek és múlandók.
Olyan vagyok, mint egy jelenés. Trinity vagyok és River Tam, Motoko Kusanagi vagyok.
Az egyik kommandós felszólította, hogy tegye le a csövet. Lucy félrebillentette a fejét.
–Jobb lenne fiúk, ha nem hátráltatbnátok a földmentő akciónkat.
–Minden amit mond felhasználható ön ellen. Emelje magasra a kezét és ne moccanjon.
Lucyre a kék ruha úgy simult, hogy minden izma, minden porcikája kivehető volt. Tisztán látszott, hogy a csövön kívül semmi nincs nála.
–Miért vannak itt?
A kommandós előrelépett, hogy megmotozza. Kivette a kezéből a csonkot és leejtette a lába mellé. Lucy állt és hagyta. A katona befejezte a motozást és hátralépett.
–Fel kell szólítanom, hölgyem, hogy hagyja el a sárga övezetet.
–Fel kell szólítanom, uram, hogy ön és alakulata hagyja el a sárga övezetet. – A jelenlét Lucy háta mögött kihúzta magát. A csőcsonk visszaugrott Lucy kezébe és amolyan jedisen felvillant egy mélykék fényoszlop a végéből. Lucy a szájával keltette a star wars filmek fénykardjaihoz tartozó jellegzetes hangot. Egy kommandós elnevette magát. Egy másik azonban lőtt.

Lucy oda sem nézett. Minden puskát megérintett, már egy sem működött. A késekkel és pisztolyokkal nem történt semmi, az az egy kommandós aki rá mert lőni, most egy detonált puskával a kezeiből maradt csonkkal lassan csúszott le ülésbe a lift csukott oldalán.
–Szerintem Önök már nem mennek sehova. – Mosolygott Lucy és teátrálisan megforgatta a fénynyalábot, ami immár önmaga adta a jellegzetes fénykard hangot. Még két kommandós lőtt. Az egyik azonnal meghalt, a másik harcképtelen lett. A parancsnokuk felemelte a kezét. Mindenki megdermedt. Némelyik Lucyre szegeződő cső remegett. A parancsnok a pisztolyáért nyúlt és úgy tüzelt. Lucy látta a mozdulatot, érezte ahogy az adrenalin mozdítja a testét, de a jelenlét gyorsabb volt. A lövedék porrá omlott mielőtt becsapódhatott volna. Lucyn a diadal első hulláma vágtatott keresztül.
–Szépen rendeződjenek egyes sorba… - nem történt semmi - Most. – hangját nem emelte fel, inkább lelassította azt az egyetlen szót. Olyan fenyegetővé igyekezett tenni, ahogy Bluemo’ beszélt a batárban az erdőherceggel. Úy tűnt a technika tanulható.
A kommandósok zavartan néztek a parancsnokra. Az lassan bólintott. Lucy nem tette le a fénykarddá vált csövet. A parancsnok szeme rebbent és egy gyors mozdulattal  a fénykard lángjába dobta a kesztyűjét, Ami kis sercenéssel omlott két darabra.
–Sosem végzek hányaveti munkát, uram. – Lucy eszelősen vigyorgott. – Bele is nyúlhat ha nem hiszi. Odabent már nem érződik az égett hús szaga… Ne próbálja ki a képességeimet. Gondolja inkább át a saját és családja érdekeit. Ami itt történik, nem magáról vagy rólam szól. Ha ezt nem képes belátni, érdemesebb a halálra mint bárki más. – a parancsnok értetlen arcot vágott - Mert ön van itt, és ön dönt.
–Túszul akar ejteni?
–Amennyire megfogyatkozott az emberi élet odalenn, még értékesnek is lehet mondani, az ilyen jól képzett harcosokat… - újabb lövés dörrent és újból nem történt semmi. Lucy azonban annyira kiélezte magában a vérnösző állatot, hogy reflexből  csapott le a lövöldözőre a karddal. Mintha levegőbe csapna. A vérpermet beterítette a kommandósokat. Ő egyetlen fordulattal vágott és még a vér lehullta előtt visszalépett a kiinduló helyére. A kommandós válltól csípőig futó vágás mentén kettéesett.
Pont mint egy animéban.
A jelenlét felizzott a tudatában. Lucy nem törődött vele, hogy ez most más mint korábban.
Minden más mint korábban. Én sem leszek többé ugyanaz.
A kommandósok tudták mi a Hope, tudták mi minden van itt, ami a földön merész álom csupán, de Jedikre ők sem voltak felkészülve. Beálltak sorba a parancsnok pedig bólintott Lucy-nek. magasra tartott fegyvertelen kézzel aztán bevonultak a hangárba.
Lucy megfenyegette őket még búcsúzásnak egy kis fullasztással, majd intett Zionnak és visszament a kapuhoz. Utolsó aktusként erőteret akart vonni a kapu köré, hogy senki ne férhessen hozzá. Zion ott állt a háta mögött és nézte.
–Adtam neki inni párszor. Nem tudom számít e.. Nem értem ezt az egészet, csak érzem, hogy nem tehetek mást. Kérem, tegye könnyűvé neki, amennyire lehet… Zion szeme megtelt könnyel.
–Ő a férjem, Zion. Gyűlölöm a döntését, amivel ezt az utat választotta. Köszönöm, hogy amennyire lehetséges gondját viseli. – hangja elvékonyodott és a könnyek ismét kibuggyantak. Palástolandó földighajolt az orosz mérnök előtt. ne engedjen senkit a közelébe, ha megmoccan, ha elmozdul vagy ha vérpatakok megszakadnak ő azonnal meghal, és az átjáró becsukódik.
Kezdte visszanyerni a hangját. felegyenesedett.
–Jól alakulnak a dolgok odaát. Önön múlik a dolog földi része, Ziopn. lehet megmentő is, ha jól csinálja. Bízzon magában és bízzon bennünk. – Ismét meghajolt. Érezete hogy ezekkel a szavakkal egy korábbi világot idéz fel, egy korábbi önmagát. Otthonos volt és megnyugtató épeszűnek lenni. Berger sosem engedte volna elhatalmasodni magán az őrületet.
Nem maradhatok itt hosszabban. Berger kérlek vigyél vissza…
Fellépett az első levélre, és olyan ólmos fáradtság vett rajta erőt, hogy meghalni is hajlandó lett volna, csak hogy lefeküdhessen kicsit. A Hold ott ragyogott a feje felett. A csigalépcsős forma maradt, így azért könyebb volt a mászás, mint a létra elrendezésben. Néha leült és pihent egy kicsit. El is bóbiskolt egyszer, miközben erősen próbálta elképzelni, hogy már a Hold közelében van. Az oda út 4 órát vett igénybe, a visszaút, nem telt többe háromnál. A hátamögül kihátrált a jelenlét és helyét ismét elfoglalta a barátai figyelméből szőtt védőháló, benne a töretlenül figyelő Bergerrel.
Éledezel az új testedben, édes? Hálásan köszönöm a segítséged.
Amikor kilépett a holdon a Kapun már dél körül járt ismét. Gnómok hőköltek hátra a felbukkanásától. Ő meghajolt és bemutatkozott. azok földig hajoltak és nem győztek hangot adni meghatottságuknak és örömüknek, hogy egy földi személy áll előttük.
Lucy minden idegszálával kapaszkodott a megszerzett józanságba. Aztán végignézett a repülőszigetes, tűtornyos tájon, egészen a dombtövéig húzódó meseszerű tölgyesig, ami felett repülő hajókon közeledtek a barátai. Egy pillanatig kereste a szemével Bergert. Aztán fáradt elméjébe nyilalt, hogy hiába, és újra elborult a világ. A hiány az hiány maradt. Beláthatatlan hosszú időnek tűnt számára, mire megszokja.

4-es hangár - Zion

Amikor meglátta a Bleumont csapatát összeállt a kép.
Hiszen ezek az emberek ültek a teázóban is, amikor titokban találkoztuk. Valószínűleg kihallgatták az egészet. Micsoda egy balek vagyok. Végül is mindegy. Ők tudják mit kell tenni, én csak azt tudom, hogy mit nem szabad. Mivel itt senki nem hiszi el, hogy mi okozzuk odalenn a bajt, kénytelen vagyok a magam szegényes eszközeivel megoldani.
Sokkal jobban rágta a lelkiismeret semhogy örülni vagy számon kérni tudjon. Kicsit megbékélt magával, így hogy itt vannak, mert átadhatja a problémát nekik. Bevitte őket az üres hangárba. Neki is furcsa volt így látni ezt a helyet. Számára ez az egyik legzsúfoltabb munkaállomások egyike. Mindig tele szerelővel, technikussal, gépek működésének zajaival. Nagy nyüzsgő mozgó katedrális a hatalmas blende alatt, ami ha kinyílik kicsit mintha az isten nézne le rájuk. A szerelők Isten Szemének hívták, és számos babona kapcsolódott hozzá kezdetektől fogva.
A csend teljes volt, Baljós és idegesítő,  és mint ilyen természetellenes ezen a helyen. A csoport megállt a középpontban. Lassan, aprólékosan felmérve mindent néztek körbe az elhagyott hangárban. Zion ettől olyan zavarba jött, hogy inkább ott hagyta őket és felment az irányítószobába. Fentről is jól láttott és hallott mindent, de nem kellett feszélyeznie őket a jelenlétével, és ők sem látták a félelmét.
Pár perc múlva az irányítóban is borzongott már a vers és az akörüli beszélgetés miatt. Fel fognak áldozni valakit! Zion nem mert lemenni és szót emelni a humanitás és a barbarizmus ellentéteiről. Ha valóban a Hope csinálja a földi katasztrófákat, akkor, ha közvetve is, ő maga milliószor kegyetlenebb dolgok előidézője. A szemüveges fickó, aki Zionnak valami otthonosságot képviselt ebben a furcsa társaságban a kelet-európai akcentusával és tagadhatatlan gyökereivel, beállt középre. Zionban meghűlt a vér. A fickó megölelte egyesével a többieket, és tenyérrel kifele kinyújtotta  a karjait a teste elé. A többiek kántáltak valamit. A kínai lány majd összecsuklott, Bleumont a földre szegezte a tekintetét. olyan mélyen megrendültek mind, hogy még Zion is visszatartotta a lélegzetét a feszültségtől. Kinyitott a blendét. Isten Szeme méltóságteljesen és szinte hangtalanul kinyílt. Láthatóvá váltak a csillagok.
A kántálás felerősödött, a magas lány egyetlen erős vágással szinte lemetszette a srác karjait, az hátra sem lépett. A kínai lány leguggolt és lendületből csapott a srác mellett a földre. A villám pontosan a fickó függőleges tengelyén csapott végig, és húzott ívet valahova ki, a sötétségbe. Annyira erős volt a fénye, hogy az irányító üvege automatikusan besötétített. Mire visszaállt a rendes fényáteresztőséghez a szemüveges fickó már feküdt. Kifordult szenes, csonkolt végtagokkal, véres csomóként a felfestett gépészeti jelzéseken.. A testéből, valahogy egy hosszú-hosszú létra indult, ki a blendén, át a csillagokhoz.
Zion öklendezett, remegtek a térdei és annyira reszketett a keze, hogy a mikrofont sem tudta bekapcsolni. Az ájulás szélén volt már mikor meglátta, hogy a csapat, Bleumonttal az élen elindul a semmibe vesző létrán felfele.

Őrület.

Zion számára elmúlt a racionális gondolkodás lehetősége. Vagy egy órát csak nézte a kizsigerelt szétroncsolt férfit a hangár közepén. Végül leóvakodott, hogy megpiszkálja. De amint elég közel ért látta, hogy valami lehetetlen csoda végett az még él. A szíve ver, a szeme rezzen lehunyt szemhéja alatt, a szája hol megfeszül, hol elernyed. Az égett hús szag lassan eloszlott, a víz is felszáradt, csak a vér áramlott kis patakokban a test alatt, mint valami torz, kívülre került keringés. Zion beleszólt a mikrofonba, remélve, hogy Bluemont különítménye hallja a szavát.
–A barátjuk még él… nem kéne orvost hívni?
A rádió túloldalán öt rémült vagy megkeményült hang egyszerre kiáltott, nemet. A svéd nő váltott csak vissza normál hangnemre és kérte meg, hogy tartsa magát és mindent és mindenkit távol tőle. Az ő ilyen állapota  teszi lehetővé a műveletet. és ezt vegye nagyon komolyan, mert ezen áll vagy bukik a sikerük.

Ha nem hallotta volna a saját fülével, hogy az az ember önként és lebeszélhetetlenül jelentkezett erre, és ha nem látta volna, ahogy azok érzékeny búcsút vesznek tőle, a kérés ellenére orvost hívott volna. Így azonban csak állt, alig egy lépésnyire a szerencsétlentől és zihálva vette a levegőt a megrendültségtől.
Mélyet sóhajtott, és a józan esze megőrzése végett más problémák fele igyekezte fordítani a figyelmét.

A hangárt elég jól lehetett védeni, ha még egy tucat ember lenne itt, hogy a biztonsági berendezéseket üzemeltesse. Így azonban csak az áramtalanítás és a manuális lezárás maradt. Zion körbenézett. Beindított pár gépet, arrábbállt velük, eltorlaszolni, kitámasztani a bejáratokat. Átírta az elektromos zárrendszer kódjait is. Közben néha az apja hangját hallotta, ahogy áll Moszkvában a behúzott függönyű hallban és a távoli finom pukkanásokra kontráz, hogy itt fogunk megdögleni.
–Itt fogunk megdögleni. - Mondta ki végül.
Fején a fülessel kezében az elsődleges szervizmodullal körbesétált még egyszer. A szemüveges még élt, a létra stabilan állt ki a mellkasából, Isten Szemén át, ki az éjszakába. Végiggondolta még egyezer mit csinált, mit tapasztalt, hogyan ellenőrizte le és hogyan bizonyosodott meg róla újra. Miért hívta a franciát, mit vár tőle, és mit hajlandó ezért megtenni és feláldozni. Lehetőségei végesek voltak, ahogy a rendelkezésére álló idő is. Szépen, rendszerezve összeállította a logokat és bizonyító adatokat, mérési eredményeket és kinyomtatat őket, valamint kimentette őket az egyik BBC műholdra.
Semmi nem maradt, amit még megtehetne, így aztán hagyta magát az irányítóban, lábát a pultra téve, feje alatt egy ott felejtett viharkabáttal, álomba merülni.
A kihangosított rádió sercegésére ébredt, ami mint mennydörgés hasított a hangár csendjébe. Technikusok érdeklődtek egymástól, hogy ki milyen hibát talált a hangár körül. Megállapították, hogy nem valószínű, hogy üzemzavar keletkezett. Egyik technikus sem merte kimondani, hogy szabotázs. Kint állt az egyik a főbejárat előtt, a dupla acélajtón túl. A másik fentről próbált bejutni, a blende szerelőjáratainak egyikén. Zion korábban gondosan végigjárta és eltorlaszolta vagy zárlat alá tette mindet. Most kicsit sajnálta is. Ismerte ezt a két technikust. Az a fajta ember volt az egyik, aki minden hónapban hazamegy a családjához, a kabinjában minden gyerekéről és az ex és a jelen feleségéről is van egy fotó. Valamint a városának baseballcsapatáról is egy újságból kivágott csapatkép 2001-ből. Akkor megnyertek valami kupát. A másik is jó ember volt. Volt egy kutyája otthon. Az anyjával lakott, ha otthon volt. Fiatal ember volt, a kutya feleannyi idős volt mint ő, de ő már öregnek számított ezzel a korral. Sosem volt barátnője, nem hogy felesége, de szerette a kutyáját is meg az anyját is. Zion hallgatta őket és a saját életére gondolt. Az ő szülei a Paradise cityn rokkantak meg. Felesége sosem volt. Néha randizott itt a bázison, de a legtöbb kínos pánikszexbe torkollt. Sosem volt szerelmes családi kötelékei mondhatni lazák voltak. Mégis, most, hogy látta a földi híradókat, a részleteket, a műholdképeket, szinte a bőrén, a csontjaiban érezte többiek mi mindent vesztettek el. Egészen sajátjának érezte a veszteségüket. Itt ez a két szerelő is, lehet hogy még ők sem tudnak róla, hogy a gyerekeik vagy az anyjuk már nem létezik.
A szerelők elhallgattak. majd pár perc múlva zavartan kezdtek beszélgetni a parancsokról. Vissza kellene menniük a levegőelosztó részlegbe, eligazításra, de ők már látták a híreket és inkább eltávra mennének. A családos, Moore nevü maga sem tudta mivel lenne nehezebb szembenéznie, ha nem tudja mi van a családdal, vagy ha tudja, hogy baj van. Dix hazamenne. Zion hallgatta őket. Dix zavartan kezdte Moorenak ecsetelni, hogy mennyi teória kapott szájra, és hogy az egyik vezető programozó állítólag meg van győződve róla, hogy ők, azaz a Hope felelős ezért. Remegett a hangja. Zionnak a gyomra remegett. Moore hosszan hallgatott, és végül kimondta ő is, hogy neki meg az asszony jön a kezdetetktől azzal, hogy istentől elrugaszkodott dolog ez az űrhajóépítés, pedig azt nem is tudja mekkora, meg hogy milyen egyszerü a le meg felszállás… Dix hümmögött. Zion egészen ráhajolt a vezérlőpultra izgalmában. Róla beszélnek, biztosan. Dix nagyot sóhajtott és azt javasolta, törjenek be a hangárba, és rejtőzzenek el itt, mert innen még mindig előbb érnek a mentőkabinokhoz, mint a levegőelosztótól… Moore-t nem kellett győzködni. Mondott pár szót a dezertálásról meg a lojalitásról, Dix pedig a szeretteikről és katona hngya létéről, valamint a mérnökök túlkapásairól és töketlenkedéseiről, majd visszament a sárga folyosóra a lángvágóért.
Az nem lesz jó…
Zion ösztönösen lépett. Olyan hangon szólalt meg, amin a legmegbízhatóbb kollégáit igazította útba. Kedves, erős és meggyőző volt, egy szerethető főnök. Az ösztönösen szájára tóduló szavakra súlyos csend volt a válasz. Zion homlokáról nagy ütemben csepegett a verejték. Jól van – gondolta, akkor megmutatom. Amit gondosan kilőtt adatcsomagot a műholdra, mist könnyedén megjelenítette a hangár zsilipajataja melletti monitoron. Moorenál nem volt ilyesmi, de ha Dixet megnyeri, úgy már Moore-ral sem lesz olyan nehéz.
Hallgattak, majd Dix kezdte az Úrat emlegetni. Pár perc múlva már csak habogott, miközben az adatok záporoztak a kijelzőre. Míg Dix olvasott Zion lerohant a hangárba és aluminium lapokkal és hungaroceltömbökkel körbekerítette a földön fekvő roncsot.
–Igenis, Uram, jelentkezem szolgálatra Uram. Nem értem pontosan mit rontottunk el, de nem kívánom tetézni a bajt, uram, és inkább halok meg az ön oldalán, mint odahaza a szégyentől, Uram!
Zion lehorgasztott fejjel hallgatta, majd komótosan odaballagott és kinyitott a a zsilipet. Moore úgy egy óra múlva csatlakozott. Együttesen már komoly esélyük volt, hogy akár órákig is ellenálljanak a beigyekvő rendészeknek. Zion néha felnézett, hogy a Blendén át hunyorognak e még rájuk a csillagok.

Másnap reggelre, miután Dix kilógott és hozott egy csomó szendvicset az automatából, és két rekesz vizet is sikerült lenyúlnia a sárga szint kantinjából, megjelentek az első aggasztó jelek. A rádiókat fülelték, csetvonalakat és adatforgalmat folyamatosan szemmel tartották. Így végigkövethették, ahogy a rutinszkennek megtalálják a dokkot, mint nem normálisan működő nyitott egységet. Ahogy más technikusok jönnek és megállapítják ugyanazt, és ahogy ők sem, ezek a technikusok sem merik kimondani, inkább gyorsan visszamennek, vagy tovább. Végül katonák is jöttek, Lassan várhatóak voltak a rendészek is. Bleumont csapatából csak a kínai lánnyal tudott beszélni, és nem úgy tűnt, hogy hamarosan visszatérnek. Zionon kezdett úrrá lenni a pánik. 19 óra telt el a rituálé óta. A fickó a földön fekve még élt. Megitatta 2 óránként, de valójában nem volt magánál, csak a nyelési reflexei dolgoztak. Zion már egészen megbarátkozott a száradt vértől megdermedt európaival. Bajtársias érzelmei kezdtek vele kialakulni. Néha azon kapta magát, hogy oroszul beszél hozzá bátorító szavakat.
Amikor megérkezett az első olyan parancs ami rájuk nézve fenyegető lehetett Zion szólt a kínai lánynak, Lucynek, hogy adjon utasításokat. Lucy hümmentett kettőt majd annyit mondott, hogy ha kommandósok jönnek fenyegessék meg őket, hogy nyitva a zsilip, tehát ha robbantanak kiszippantja őket is a vákum. Zion egyre idegesebb lett.
4 óra múlva megérkeztek a rendészek. Az ötödik óra közepén megérkeztek a kommandósok, és pár perccel előttük a lány is leereszkedett a létrán.
Zion úgy nézte, mint egy szellemet. Lucy szeméből minden részvét hiányzott. Amikor kilépett a kordon mögül hideg volt és céltudatos mint egy robot. Felmászott a felső szervízalagutakhoz és hátbatámadta a kommandósokat. Zion nem igazán látta át az eseményeket, pedig rádión végig kapcsolatban maradtak. Egyszercsak Lucy azt az utasítást adta, hogy nyissa ki a zsilipet. ő megtette, a 12 kommandós pedig besétált kezüket magasan fent tartva a hangárba. Lucy intett a fejével Zion felé.
–Mostantól ő a főnök. ha egy rossz mozdulatot tesztek, azonnal meghaltok. És mint valami mini női Deat Vader összeszorította a levegőbe emelt öklét. A katonák mind fuldokolni kezdtek. Nagy volt aztán a buzgalom. Lucy ücsörgött kicsit a hevenyészett bunkerben, majd visszamászott ugyanazzal a szédületes akrobatikus tempóval, amivel megérkezett.
Nem lehet túl messze a Hold..
Lucy távoztával a fenyegetés is tompult. ő pedig fegyelemre intette a kommandósokat, és nekik is megmutatta a felvételeket. Úgy magyarázva az ott látottakat, mintha egyetemen tartana előadást. Görbedt alakja, és flegmatikus gesztusai, szintelen hangja nem gyakorolt volna nagy hatást egy előadóban. Itt azonban mindennél hitelesebbé tette a beszámolót. A kommandósok elbizonytalanodtak. Végül elfoglalták helyeiket a hangár védelmébe állított fegyvereknél.

Zion úgy érezte magát mintha valami forgatókönyvet teljesítene. Mintha minden előre el lett volna tervezve, neki csak követnie kell a parancsokat. Ezek a parancsok nem a fejében voltak, hanem őrülten háborgó lelkiismerete keltette őket. Hátra állította magában a tudóst, és teret engedett az embernek, a hazafinak, a fiúnak. Bleumont távoli remény volt csak, a kommandósok érthető és kézzelfogható segítség. Úgy számolta, hogy minden egyes katona plusz 5-7 órát jelenthet
A Hope nem moccant. A rádiók üresen sisteregtek. A csetvonalak nagyrészén semmi mozgás nem volt.
Itt fogunk megdögleni….

Hold - Túlélők Kertje - Bluemo'

Megkérte őket, hogy ne gyógyítsák. Nem tarthat olyan sokáig, hogy komoly baja essen. Ismerve vitalitását, úgy becsülte, hogy egy félórát talán bírja a palást tüzét. Nem vállalhatta be, hogy csalónak vagy gyengének lássák, miközben beszél. Nem cáfolhatott nagyon rá a képre, amit róla őriztek. Bár nem nagyon hitte, hogy igaz, hogy ő az a herceg, de ha a Holdiak ezt hiszik, higgyék úgy, hogy visszatért és megjavult. Erre a gondolatra mindig a kétségek feleltek. Eszébe jutott a lakosztályban tűnődve, hogy mi minden aljasságot vetett be a Földön, csak hogy rá tudja húzni a korrupt állami és gazdasági szereplőkre a vizes lepedőt. Valóban azt gondolta, hogy a cél szentesíti az eszközt. Igyekezett, Gaia látja lelkét mennyire igyekezett a legkisebb károkat okozni, de mint egy sebész, neki is roncsolnia is kellett a gyógyításhoz. Az a hatalmas kontroll amit a saját érzelmeivel és tetteivel kapcsolatban kifejlesztett, arra is kiterjedt, hogy a leg körültekintőbben járjon el, mindig és minden körülmények között.
Felrémlettek bukások és felrémlettek félreértett utasítások is. Egy baleset melyben egy katona és kislánya veszett oda, csak mert ő rosszkor hívta fel a nőt telefonon és hatékonyabban ijesztett rá, mint gondolta. Nem ő tehet róla, hogy az éppen vezetett, hogy a stressztől és az osztott figyelemtől lassítás nélkül hajtott át egy útkereszteződésen. Mégis. Itt a palotába úgy nehezedett rá ez a hiba, mint amennyire idegenek voltak a róla felsorakoztatott sárkány életű emlékei. Ez sem volt persze így igaz. Valahol érezte, hogy valami igazság van azokban, de semmit nem talált ami valóban, hitelt érdemlően ismerős volt neki. Amire emlékezett, színek, illatok, akkori érzelmei és hangulatai gyűrűjében mind földi emléke élménye volt. A sárkány életének vérgőzös burjánzása mint egy film kockái éltek benne. Valóban látta a teljes filmet, bár alig emlékszik belőle valamire. de az valaki másé, ő csak végignézte. A saját emlékei és érzései a Földről származtak.
A Földről, ahova nem is akar már visszatérni, ahogy itt sem akar már maradni. Semmi nem várja őt ott. Olyan hontalanság csupán, ami itt is övé lehet. Se Berger, se a családja, se a cége, se a városok, ahol élt, se az emberek, akiket ismert, se az országok, a világrend nem létezett már. A céljai is mind szétomlottak. Lesz e szükség valaha is arra, amit ő a környezetvédelemről tud, egy olyan világban ahol elementálok és elf királyok ügyelik a természetet? Ha odaát nem is maradt semmi ismerős meg, akkor akár itt is maradhat.
Menni vagy maradni? Mi a különbség?

De kiment és elmondta amiért jött. Beleadott mindent, keserűséget, csalódást, félelmet és aggodalmat, józan eszét és szónoki gyakorlatát ötvözte a sárkány szívének hevességével és karizmatikusságával. Háta mögött a három aki vele maradt, akiknek a feltétlen lojalitása nélkül úgy érezte nem bírja végigcsinálni. Bár, mikor a Madárházban magához tért és ott kuporogtak körülötte, és Gaia szelét még érezte a bőrén, pont ilyen biztosan érezte, hogy bármelyikük nélkül elbukik.
A beszéd végén beállt közéjük negyediknek. Nem érezte a fájdalmat, de érezte a saját égett testének szagát. Nem nézett le a lábaira, nem mert szembenézni égett, levedző, kilógó csontokkal és hússal.
Ki kell tartsak a végéig.

A Kapuhoz vezető úton már üresnek és jelentéktelennek érezte magát. Nem akarta újra látni Bergert, nem akart Lucy szemébe nézni, és nem akart semmi többet csak lefeküdni a fűbe és ottmaradni, arccal a földbe és háttal a Napnak.

Az emlékek úgy peregte csukott szemei előtt, mint egy haldoklónak.
Nem lehetsz ilyen kegyes. Mosolygott a nedves földbe. Megkímélsz a továbbiaktól? Hogy mondta Asa, Gaia legkedvesebb fia? Még hogy én…
Rita ott ült, alig két méternyire. Bluemo’ erőt vett magán és mászott mellé. Nem túl közel, de elég közel ahhoz, ha a nő meg akarná érinteni, megtehesse.
Egyszerűbb lenne, ha végeznél velem. Azt hiszem... Neked megengedem…Akkor azt gondolhatnám, hogy beteljesedett, ami én vagyok. Megcselekedtem, amire születtem… itt vagy odaát.
Rita nem mozdult. Sokáig nem mozdult. Bluemo’-ból lassan tovatűnt minden minimális élnivágyás. Az oldalán feküdt, szemét le nem véve a kapuról, ami valaha legjobb barátját ölelte, háta mögött egy dacos nővel, akinél jobban egy nőt sem érzett vonzóbbnak még. És képtelen volt bármi indítékot találni arra, hogy levegőt vegyen. Ájultan aludt el. álomtalanul feküdt órákig a füvön, ugyanabban a mozdulatban. Nem vett észre sem Rita távozásából, sem visszatéréséből semmit. Nem érezte a vörös sárkányt a közelében és nem vette észre a simogatást és a sátrat sem, ami mélyvörös színével úgy fogta körbe őket, mint biztonságos anyaméh.

Amikor kinyitotta a szemét Rita ölében nyugodott a feje. A nő kezei mint lepkeszárnyak libbentek a hátán. Hihetetlen volt. Erősnek, egészségesnek és kipihentnek érezte magát. Szeretett volna hátrafordulni, hogy Rita szemébe nézzen, hogy valami értelmet találjon a hirtelen jött kedvességnek. De ha nem igaz, az sokkal rosszabb lenne. Nézte a sátorlapot, aminek felbukkanását átaludta.
–Mi történt?
–Aludtunk. Pihentünk mind. A Komornyik sátrakat hozatott, meg élelmet. A gnómok folyamatosan dolgoznak a kapun. Zion megvívta a maga csatáit kommandósokkal és belső démonaival egyaránt. Majd Lucy elmeséli, ha részletek iránt érdeklődnél.
–Ez olyan mintha jelentés tennél. Épp csak a nagyuram hiányzott a végéről.- mondta és megfogta a hajában előretörő finom ujjakat. –nem tudok rajtad kiigazodni. Mikor már jól vagyok dédelgetsz és védsz. Amikor éppen elbukni készülök, és az életemet jelenti, hogy támogatsz e akkor gúnyolódsz és hitetlenkedsz?
–Ne haragudj..
–Te ne haragudj. Elmúlt, vége. Nem kérhetek rajtad számon semmit. Ne haragudj. Örülök, hogy itt vagy velem.
–Miért kellek neked egyáltalán?
–Azért ami te vagy.
–Remek. A sárkány barátnőd is ezt mondogatta, hogy én vagyok a Látó. Remek, tudok holtakkal beszélgetni, na és? Mit viszi ez a világot előrébb, vagy miben és hogyan szolgál ez téged vagy az ellenségeidet? De bármelyik is, miért  érdekelne engem ez, ha egyszer nincs már otthon, nincs már barátság amiért élni lenne érdemes? Kicsi vagyok én ilyen dolgokhoz, Bluemo’. Én csak egy irodalomtanár vagyok, aki tud beszélni néha a szellemekkel.
–Aha. Valóban. De nem gondolnám, hogy egy buta liba vagy.
–Lehet, hogy mégis?
–Szedd össze kérlek, nekem, a hozzá nem értőnek, hogy mit tudunk a szellemekkel való kommunikálásról? Nem filmélményeket szeretném, ha kimondanál, hanem a te saját tapasztalataidat vagy megérzéseidet. - Felült a lány mellé. Hátukat a sátor kimerevített ponyvájának döntve ültek. Kezeik hanyagul egymásra ejtve hevertek közöttük. Most mert először ránézni, hogy tudta a lány előre néz és éppen a gondolatait rendezi csatasorba, hogy a nyilvánvalóan beugratós kérdésre jól megfeleljen. Alig látta a sátor fényviszonyai mellett.
–A magunkra irányuló kérdéseknek ára van. Nem azért kaptam ezt a lehetőséget, hogy a magam hasznára fordítsam, hanem, hogy szolgáljak vele. Felsőbb hatalmaktól kapok válaszokat amik mindig igazak. Nem jön létre a kapcsolatom a szellemekkel, ha engem magam nem érdekel a kérdés…
–Mmm. Akkor azt is megállapíthatjuk, hogy mindenki másnak mindenfajta kérdésfeltevés esetén fizetnie kell. Valamint hogy a szellemek, legyenek azok holtak lelkei, vagy természetszellemek, vagy városlények, simán hazudnak vagy félrevezetnek bárkit.
–Másoknál igen, de nálam úgy van ahogy az imént mondtam…
–Látó vagy. Min csodálkozunk?
–Mi ez, hogy látó vagyok, ha nem az hogy látom a holtakat?
–Ó nem, nem ezt jelenti. Igazat látó a Látó. Nem tudnak hazudni neked. Nem lennék meglepve, hogy azokon az alkalmakon nem értél el eredményt, amikor a szellemek megpróbáltak hazudni neked.  –szélesen vigyorgott. –Mindenki más fizet. Te nem. Ki nem fizet még sosem?
–Nem tudom…
–Akitől félnek, Rita, akinek akkora a hatalma, hogy inkább bármit odaadnak, csak a legféltettebb kincsüket ne kelljen.
–Én nem vagyok ilyen.
–Persze hogy nem. Én vajon ilyen vagyok?
Rita lehajtotta a fejét. Örökké el fog bukni, ha szócsatára kerül a sor.
–Akkor megállapítottuk, hogy nagyhatalmú lény vagyok, akitől retteg a szellemek hada és aki csak hullákkal beszélget erről mit sem sejtve?
Bluemo átölelte a lányt és belecsókolt a hajába.
–Te nagyhatalmú csukott szemű hülye, te.
–Ha én ez, akkor te mi vagy? Melyik vagy te? – kezdett újra, bátortalanul incselkedni Rita.
Bluemo’ lehorgasztotta a fejét, és hosszan igyekezett visszatalálni a középpontjába.
–A lojalitásom a Földé, az álmaim a Holdé, a szívem veletek van, bennetek él. Az életemmel Gaia rendelkezik, de ettől még a döntéseim simán lehetnek rosszak. Könnyű lenne feladni a jófejséget és kitombolni magam ezen a mágiától ragacsos levegőjű világon. Vágynék is ilyesmire. Tobzódni az erőmben. De gyávább vagyok ennél, vagy nagyobb a felelősségtudatom… vagy nem tudom. nem merek ilyesmit csinálni.
–Néha kicsillan a lovag mögül a sárkány. Tudom, látom, hogy nincs már meg a kesztyűbáb lovagod, de mégis ilyennek látlak azóta is. Talán csak nem kesztyűbáb, hanem egy igazi lovag akit érzek. Néha hagyod előremenni a sárkányt és akkor kő kövön nem marad. Ez nagyon nehezen feldolgozható nekem.
–Mindenkiben van szerintem ilyen válságszörny, nem? Lucy is.. ó istenem! Mennyi gyilkos indulat feszült bele azóta. Annyira sajnálom…
–Miért kellek neked, Bluemo’? Mit tudok, amire szükséged van.
–Igaz amit látsz, drága Látó, és igaznak látsz, igaz?
Rita elnevette magát. Bluemo’ lassan folytatta.
–Ha mellettem állsz, azt csak önszántadból teszed meg. Nincs semmi amivel kényszeríthetlek, vagy hathatok rád. És ha ez így van, és te itt vagy és mellettem vagy, akkor igaz vagyok. Tudod ezzel a fenevaddal bennem, minden nap, minden döntésben szükségem van a tükörre amit tartasz. Most már olyan elválaszthatatlanul és feloldhatatlanul tartozom Gaiának, ahogy elképzelni sem tudtam eddig. Nem lehet, hogy rajtam múljon. Ha pedig engedek a fenevadnak, vagy a hírének, vagy az emlékének, akkor oda mindaz amiért ti és az a sok ember és más lény áldozatot hozott.
–Melletted vagyok Matthieu Bleumont, földi varázsló, önszántamból és szabad akaratomból.

Bluemo’ alig merte elhinni. Ahogy Rita száját elhagyták a szavak, úgy nyíltak meg benne eltorlaszolt kapuk. Ömlöttek elő lezárt emlékek. Érezte e választást, a felismerést, a kínokat amiket a Komornyik okozott a lelkének. Ó nem, a Komornyik egy ujjal sem nyúlt hozzá. csak beszélt neki, beszélt hozzá, és meggyőzte őt. a benne munkáló éhezőt, akinek a világ minden hatalma is kevés. Legyen ő az egy, aki elhozz az egyesülést. Igázzuk le és hajtsuk uralmunk alá az áruló emberiséget. És valóban, ő elindult és leszületett. Bemocskolta magát egy ember testével, egy ember életével.
Bluemo’ reszketett a feltámadó emlékek súlyától. Magához szorította Ritát, úgy ölelve úgy csókolva, mintha soha többé nem tehetné. Magára húzta, hogy a lány fölé magasodhasson.
–Takarj el előlük, kérlek. Az vagyok aminek látsz. Földi ember.