Hold - Túlélők kertje - Asa

Jerome nem aggódott annyira most mint Asa. Jerome megtette ami Bluemo’ testének kellett: elállította a vérzést, összehúzta a bőrt, alatta visszaépítgette a szöveteket és a finom munkát meghagyta a természetes gyógyulásnak. Asa sokkal jobban aggódott az óriás szellemi, és még jobban a lelki épségéért. A testét ő is meg tudta gyógyítani. Nem az volt a nehéz. Ott a győztes tárgyalás után csak egy percig volt eszméletlen, és amint magához tért, már érintette is meg őket és húzta és feszítette közéjük a bonyolult kapcsolati hálót. Asa annyira megszokta, hogy így élnek, egymás fejében és egymás szűrt, de nagyon is közvetlen érzései és gondolatai között, hogy teljesen beborította  a magány arra a pár percre, amíg Bluemo’ eszméletlen volt. Rita a röppenő hintó hátuljában ücsörgött. A ruhája díszítésén babrált valamit, oda sem figyelve. Igyekezett átvenni Bluemo’-tól a kapcsolat fenntartását, de ennél többet nem tett. Nem szólt és gondolataival sem fordult feléjük.
Asa nézte a hatalmas fekete embert. Izmai összeestek, szemei alatt mély árkokba gyűlt a fáradtság. Tekintete üresen veszett a távolba, lélegzete ki-kihagyott, pedig a teste jelzései alapján rohamosan gyógyult.
Asa megigazította rajta a takarót és finoman megérintette elmerengő elméjét.
Mit tehetnék még érted?
Semmit… és köszönöm...
Aludnod kellene. Rita majd fenntartja a kapcsolatot.
Válasz nem jött.
A dombon aztán Jerome kisegítette Bluemo’-t és Lucy-hez sietett. Együtt próbáltak a kapu megtartásra iderendelt alakulattal boldogulni. Lucyt  úgy tűnt jobban van. Berger néha aprókat mozdult az organikus kapukeretben, de semmi több életjelet nem adott.
–Mit mondanak az itteniek, hogy lehet Bergert kiszedni? kérdezet Lucyt, aki hosszan nézett Bergerre fel, majd szenvtelen hangon mondta ki
–Ha kiveszik meghal és a kapu is megsemmisül, ha becsukják a kaput szintén meghal, de a kapu megmarad, mint azt ezen a másik kapun láthatod. Asa szemét elfutották a könnyek. A kapcsolat miatt Lucy szavait mind hallották. Érezte, ahogy Bluemo’ kihátrál, a lehető legtávolabb igyekszik lenni gondolatban tőlük. Rita némasága mit sem változott.
Asa továbbra is értette az áldozatot, mint a leghatalmasabb mágiát mind közül. Tudta, hiszen ebben nőtt fel, hogy van amikor az ember érzi, hogy eljött az ideje, és ezt kell tennie. De nem bírta elfogadni, hogy Berger tette meg, és nem ő maga. Annyira gyorsan zajlott le minden és ő végig abban reménykedett, hogy majd adódik valaki, aki csak úgy odakerül, egy szerelő, vagy egy ügynök, akinek hiányát nem fog ennyire nagyon sajnálni. Akinek kapuvá válása nem hagy majd ilyen húsbavágó hideg űrt közöttük.  Berger még csak nem is varázsol, miért fizet ő? Egyáltalán miért fizet valaki mások bűneiért (és miért nem ők maguk fizetnek érte? azokéért, akik miatt ki kellett menekíteni a mágiát a világból? Ha ez a fajta ár, amit minden egyes varázslatért meg kellett eddig adjanak, nem egy olyan természeti törvény, mint a garvitáció, ha más emberek miatt alakult ez ki, akkor méltánytalanság, igazságtalan és kegyetlen dolog, ami ellen igenis küzdeni kell és fog  is. Annyira megszerette ezt a nyugodt magyar palit. Berger áldozata felbontotta a szövetséget. Nem egyszerűen Lucy miatt, hanem mert úgy gyengíti meg Bluemo’-t a hiánya, ahogy nem is gondolták, és kellemetlen nem jelenlétű jelenlétével megosztja a figyelmüket. Él még, és Asa megígérte neki, hogy visszahozza. Megígérte, de halvány fogalma sem volt, hogy hogy valósítja meg.

Odament a gnómokhoz. Azok éppen a füvet szedték fel a kapu körül a lapos szikláról.
Fű helyett puszta kő...
–Mondd, lenni élet barátnak, ki kapuból újra ember van? Asának bár nem ment valami jól a Holdi nyelv, oly nagy erőt adott a Berger iránti aggodalom, hogy egészen megtáltosodott. A gnómok vezetője meghajolt szavára és lassan tagoltan elmondta neki, azt amiről valószínűleg ők is értekeztek, és amit Lucy az imént mondott.
–Ha kiemeljük őt, a teste oda lesz, hiszen az köti őt e világba. Nincs számára élet a kapunk kívül többé. Ha becsukódik a kapu, az ő lelke kiszabadul és visszatér a körforgásba. Így számodra, ebben a testben halott lesz.
A gnóm mondandója végén meghajolt és visszatért addigi tevékenységéhez. Asa megtántorodott. Magán végzett ugyan frissítő rituálékat, és az elméje sem volt úgy leterhelve mint Bluemo'’nak vagy Ritának, ezt akkor sem volt egyszerű elhinnie. Lucy metsző tekintete térítette magához.
–Kell lennie módnak... motyogta. Él egy az, aki idejövet volt élő?
A gnóm visszafordult felé, és elgondolkozott.
–A legősibb lények a sárkányok. Bármilyen is a színük beszélni velük meglehetősen körülményes. Vannak még elementálok akik éltek akkor…
–Beszélnem kell velük. Kezdte határozottan, de mondandója végén elcsuklott a hangja.
Lennie kell valami módnak, hogy élve kikerüljön onnan, vissza a saját testébe.
–A Komornyik, úrnő, a Komornyik tud neked ebben segíteni. Bocsánatodért esedezem, amiért én magam nem tudok szolgálatodra lenni ebben a nehéz helyzetben. - mondta és földig hajolt Asa előtt. Asa már nem is látta a szomorú ráncosarcú lényt. Elindult a dombon lefele. A Komornyik, mintha csak érezné éppen felfele jött az erdő felöl.

–Áh Asa Úrnő. Skihii… Bleumont Úr nem adott utasításokat erre vonatkozóan. Kérem tegye meg ön. A követek szeretnének jelen lenni a kapu kitárásakor, és hierarchikus sorrendben kivonulni rajta. Ehhez azonban szolgákat kívánnak előre küldeni a Földre, hogy azok ott előkészíthessék számukra a megfelelő viszonyokat. Kérlek rendelkezz, hogy mikor és milyen formában tudnak ők útra kelni.
–Később, valahogy. Komornyik, beszélnem kell eggyel aki élt amikor idejöttetek. A Komornyik ismét pimaszul felhúzta a szemöldökét.
–Az elementálok nem valami beszédesek. A legtöbb sárkány nagyúr sem. Egy vörös sárkányról el tudom képzelni, hogy szót vesztegessen régi dolgokra. Megkérdezem tőle. Te, Úrnőm, ne mozdulj a Lávaföldi herceg mellől. Azt hiszem nagy szüksége van rád most. Én előkerítem azt a vörös nőstényt.. Az utolsó szót némi undorral harapta el, majd elsietett.
Asa visszafordult és megkereste a domboldalban Bluemo-t. Éppen négykézlábra emelkedett és pár métert vonszolta magát, hogy Rita mellett fekhessen. Nem ért hozzá. Ritának a karját kellett volna csak kinyújtania, hogy elérje, de nem tette meg. Asa szíve belesajdult.
Mi folyik itt? Nem látjátok, hogy omlik szét mindaz ami miatt véghez tudjuk ezt a nagyszerű tettet vinni? Patakzottak a könnyei. Úgy állt a domboldalban narancsszín hosszú szoknyájában, rajta a ládában rejtegetett ruháról ismert mintákkal, mint egy jelenés.
Mindenki mozdulatlan. Ennyi volt a dolgunk? Jerome, drága Jerome hátát a kapunak vetve alszik. Lucy a kapu alatt törökülésben virraszt, Berger alakja mint a kő Lucy felett, Bleumo’ mint egy sötét kő a fűben, Rita pedig felhúzott térdeit ölelve nem vesz tudomást a világról maga körül. Mi lesz így? Még nem végeztünk!

Háta mögött olyan szélörvény kerekedett, hogy egy pillanatra arra gondolt ez csak egy helikopter lehet. De hogy lenne itt ilyesmi? Egy sárkány volt. Hatalmas szikrázó pikkelyű narancsos, vöröses színekben pompázó sárkány. Leszállt a domb mellé. Feje lassan közeledett Asához. Csak a szeme akkora volt, mint egy autókerék.
Asa folyamatosan csordogáló könnyei alatt elmosolyodott.
Ez gyorsan ment, Komornyik...
Szembefordult a sárkánnyal, kissé meghajolt és amennyire tőle telt helyes nyelvtannal és udvariasan igyekezett megtudni élt e a kitelepítéskor. Majd megkérdezte tud e olyan módot, amivel kimenthető Berger a kapuból.
–Alapvetően egyetlen mód van erre, földi varázslónő, Asa, mégpedig ha nem lesz többé kapu.
Remek.. Asában elindult a düh a gyomrából a feje irányába. A szíve táján járt.
–Most kapu. Hogy lesz nem kapu?
–Csak úgy válhatott kapuvá, hogy ő akart lenni a Kapu. Csak úgy válhat ismét önmagává, ha ő maga akarja ezt. Legalább olyan erősen és elszántan, ahogy kapuvá válni akart. – mondta a sárkány, és félrebillentette a fejét. –Ezért akartál beszélni velem?
–Ezért… - itt a megkönnyebbüléstől felzokogott. A düh tette egy kört a gyomrában és eltávozott. –Akkor van remény. (a remény hal meg utoljára, mi már sokkal előbb bevégezzük)
A sárkány tovább beszélt, Asa pedig látni vélte azokat a hajdanvolt mágusokat. Ő, akit Sin Csieng Linnek hívtak nem akart többé ember lenni. Emlékszem, milyen hosszan, hetekig itt ültek azok nyolcan, majd hétről hétre egyre kevesebben, és győzködték és kérték őt. A páncélos lovag adta fel utoljára. Mindnek ugyanazt tudta csak mondani. Életének legnagyobb és legcsodálatosabb eseménye, a megtiszteltetés, hogy a Kapu lehet. Semmi nem vár rá ezen túl. Mert mi érhet a nyomába egy ilyen feladatnak vagy célnak? Elégedett, büszke és megbékélt volt, mikor becsukták és örökre lezárták a kaput, és ezzel elengedték őt…

Mindketten a régi, hatalmas kapura néztek, aminek csúcsában, mint dísz most is aprólékosan kivehetőek voltak az egykori önkéntes áldozat vonásai. Valóban nem volt rajta sem szenvedésnek, sem kínnak nyoma. Béke volt azon az arcon.
–Nekem kellett volna… szipogta Asa és egyre inkább meg volt győződve erről. Az én ősöm metszette meg Ggaiát, az ő sarlója nyomán sarjadt itt mágia. Azt hittem, önző módon, hogy az én tisztem összerakni újra ami eltörött. Mint egy csontot… De most egyre jobban hatalmasodik el bennem a kétség, és egyre inkább azt gondolom, hogy nekem kellett volna meghoznom ezt az áldozatot, a vérem okán.
Az idő különös jószág, Asa, földi varázslónő. Becsüld meg amíg érzed őt. Mert sokszor úgy illan el mellőlünk, hogy nyomát sem leljük. Örvendj a Napnak, amíg alatta állsz. – a sárkány befejezte a társalgást Asával. Meghajtotta kecses nyakát Asa irányába, majd elfordult, hogy a közeledő Ritának szentelje figyelmét.

Asa nem akarta zavarni őket, és mivel amúgy sem tudta volna magában tartani a hírt, amilyen gyorsan csak haladni bírt ebben a szépséges ruhában Lucyhez sietett. Jerome és Lucy a kapuban ültek. Jerome mint kishúgát úgy ölelte az apró kínai lányt.
Végre kiengedi az érzelmeit.
Ekkor vette észre, hogy nincs kapcsolatban már a többiekkel. Valamikor a sárkánnyal folytatott beszélgetés közben kikerült a hálóból.
–Van remény, Lucy, figyelj! Azt mondta a sárkány, hogy újra ember lehet, ha ő maga akarja. Neki kell akarnia.- Mosolygott rájuk, arca csupa maszat volt a rengeteg szétkent könnytől. Jerome olyan boldogan nézett fel rá, mint egy kisgyerek a karácsonyfára. Lucy csak motyogott Jerome óvó ölelésében.
–Szóba sem áll velem. Hogy győzzem meg?
–Eddig halálosan dühös voltál és sértett és megbántott. Lehet, hogy ha lehiggadsz és valami ahhoz hasonló Lucyt lát akibe beleszeretett könnyebben emlékszik majd milyen jó embernek lenni.
Lucy felemelte a fejét és hátrasandított Asára. Sehol nem volt a vad gyűlölet, a vérszomj és elborult tekintet. Egy rémült és magára hagyott szerelmes, egy törékeny nő nézett rá. Olyan elárvultan és reményveszetten, hogy Asának elgyengültek a lába tőle. Oda rogyott melléjük. Felnézett Bergerre és megsimította a kapuszárnyat.
Kihozunk, igérem.