Megtiszteltetés volt az egyetemről egyenesen az FBI-hoz kerülni. A kevés legjobb járt csak ezen az úton. Így 13 évvel később már pontosan értette, hogy miért. Tudta és érezte, hogy ez inkább volt átok, mint áldás. Inkább büntetés, mint érdem. Azokat hívták, akik amúgy sem éltek volna teljes életet. Akik így is, úgy is munka alkoholistává lettek volna, szociális problémáik vagy szimpla fanatizmusuk miatt. Benne e kettő együtt volt meg. Meg is kapta a meghívóját még a diplomaosztó előtt.
Idén júliusban azonban nem kívánta megújítani a szerződését. Arra gondolt, hogy valami irodaira cseréli a szolgálati autós munkakörét. Igaz, hogy a Hummer akkora volt, mint egy kisebb ház, de hermetikusan elzárta minden egészséges emberi kapcsolattól.
Még hónapok voltak hátra, még nem is igazán gondolt vele, amikor az a fiú … amikor az a fiú meghalt.
Nem esett nehezére kitalálnia mások gondolatait. Megérezte az emberek gondolatmenetét. Babonából sápadt zöld kontaklencsét hordott, ha valami nehezebb feladat jutott. Olyankor biztosan sikerült a művelet. Elvégzett egy pszichológiai tréninget is, a hatékonyság miatt. Most mindez mégis csődöt mondott. Tudta, érezte, mi jár a srác fejében. Tudta és érezte, hogy ez lehetetlen. Mire odaért, mire végigment a padok között már halott is volt. A feje, mint egy rosszul hangolt rádió csak sercegett.
És akkor rányitották az ajtót. Ránéztek, benéztek, kilesték az ő gondolatait. Micsoda pőreség. Milyen hátborzongató kiszolgáltatottság ez.
Napokig másra sem tudott gondolni, pedig tudta, hogy vannak, akik szintén bírnak ilyen képességekkel. Sosem gondolt bele, milyen lehet a túloldalon állni.
Napokig eszébe sem jutott az a fiú. Aztán gondolkodás helyett hullákat azonosított a Pentagon melletti rögtönzött sátrakban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése