Egy az egyben kellett megcsinálnia. Semmi részletezés, semmi elaprózás. Vagy most, vagy soha. Érezte, hogy ez élete nagy lehetősége. Egy igazán komoly esély a kiugrásra. A tehetsége legnagyobb villanása lehet.
Mert lehet hekker, lehet adat tolvaj, vagy kormányzati hivatalnok, aki mint a filmekben, a háttértámogatást adja a pisztolyokkal és Hummerekkel kivonuló napszemüvegeseknek. Kis száj elé érő mikrofon, sok jó adatbázis esetleg. Mellé malibui ház, szép buta szőkék és vaskos számlák, de semmi valóban nagyszabású tett.
Most végre olyan megbízást kapott Ballwin jóvoltából amiben szabadon elburjánozhat a fejében megszültetett varázslat. tehetsége, tudása és ereje végre olyan mederben terelődik, ami mindig is neki volt szánva. Az Electronic Arts fejlesztése, amihez őt is meghívták, egy olyan virtuális valóságot létrehozó játék, amiben az összes érzékszervre egyidőben hatnak, és így az illúzió maradéktalan lesz. A játékos egy sisak segítségével helyeződik át a virtuáltérbe. Ott aztán határok nélkül, csak a programozók képessége és a dizájnerek fantáziájának határai jelentenek korlátot. Teljesen új alapokra helyezné ez a termék e szociális kaopcsolatokat, gazdasági mutatókat. Hiszen teljes testfelületi illúziót nyújt a szerkezet, csak enni és üríteni kell kiszállni a játékból. Varázsütésre elmúlna a foglalkoztatottság és termelékenység körüli gazdasági problémacsomag.
Jól fogja csinálni – ígerte meg magának. - Bele ad mindent, a végletekig kihajtja magából a zsenit.
Három hónappal később, mikor ugyanott ült az osztályban, ahol mindig, mikor ugyanúgy nem tudták felmérni elképesztő elméjét, mint előtte – pedig már mindenki láthatta hasznát –, mikor azon gondolkozott, hogy álca ide vagy oda, ő lelép a suliból. Odahagyja a búvóhelyét és beköltözik a cég hoteljébe, mint egy felnőtt.
–Nagyszünetben lelépek, mosolygott. Kb 15 perc múlva. Ekkor lépett be a terembe az a nő. Azonnal érzete, hogy baj lesz. Azonnal. Így aztán írni kezdett. Olyan gyorsan amennyire csak bírt, lihegve és aprókat nyüsszentve építette a valóságot maga körül azzal az alkoholos filccel. De hiába minden zseni, erőfeszítés és rutin, mert a keze alatt kibomló egyenletnek nem volt megoldása. Pedig kellett lennie. Korábban volt is. De akkor ott a padon írva már nem volt. És ő abban tiszta és hosszúra nyúlt utolsó pillanatban megértette, hogy miért.
A hibái szagára idegyűlt túlvilági lények úgy állták körbe, mint monolitok. A sistergésük betöltötte az elméjét. A füstjük feltöltötte szellemét, míg a keze apró rándulásai is lassan abbamaradtak.
szerencsétlen...
VálaszTörlés