Loisada - Madárház - Bluemo'

A csendet egy apró mozdulat zajával törte meg, hogy ne érje Ritát váratlanul a beléfúródó tekintete. Igyekezett pozítívan állni a lányhoz, de mivel szélsőségesek voltak a vele kapcsolatos érzései, ez komoly kontrollt igényelt minden alkalommal. Legszívesebben megrázta volna, hogy ébredjen fel ebből a sztázis-szerü passzivitásból, meg magához is ölelte volna, hogy ne féljen, mert a hatalom, amit kaptak jó, és ha okosan használják nem árt senkinek. Szeretett volna segíteni neki, hogy a benne szunnyadó látnokká válhasson. Közben pedig, ugyanennyire taszította a hidegsége, a távolságtartása és a saját lúdbörzése, amiről nem tudta, hogy intő jel-e – ahogy sokszor máskor volt – vagy éppen a végzet útján lépkedésének velejárója. Remélte, hogy visszaigazolás, hogy jófelé megy, amikor összeköti a sorsukat ezekkel a nőkével.
Mohón vágyott a válaszra. Annyit álmodott már vele, annyi deja vu vezetett ide, hozzájuk, hozzá, hogy szinte másra sem tudott gondolni a közelében, csak hogy vajon ellene van a lány vagy vele. De Rita alig beszélt és rezzenéstelen arcából olyan passzív szemlélődés áradt, hogy Bluemo’ hajlamos volt azt gondolni, hogy még nem történt meg a döntés. Még fordulhat ellene is, ahogy állhat mellé, egyetlen pillanat alatt.
Néhány dolgban biztos volt a lánnyal kapcsolatban. Ezek közé tartozott a bizonyossság, hogy amit a kártyákból jósol, az az igazság maga. Azt is tudta róla, hogy saját magával kapcsolatos dolgokat soha semmilyen körülmények között nem kérdezett a kártyától, és nem is áll szándékában. Ahogyan fizetséget sem hajlandó elfogadni. Se pénzt, se mást.
Az is biztos volt, hogy neki ennek ellenére meg kell kérnie Ritát, hogy jósoljon magukra, mint csoportra, mint világformáló erőre. Tudnia kellette az igazat. És tőle kellett tudnia. Mert ha megteszi, akkor áldozatot hoz értük ezzel, hogy a félelmeit és az egyik meghatározó saját szabályát feláldozza a közös ügyért. 
Moccant hát egy aprót, csak akkorát hogy Rita rápillantson, és akkor elmondta neki, hogy mit tudott meg, hogy jutott idáig, és hogy lenne egy kérdése Ritához, mint jóshoz. Egy pillanatra a látnok jött ugyan a szájára, de nem akarta megzavarni a lányt, így inkább a köznyelvi formát használta.
– Vess kérlek kártyát a csapatunkra. Mi vár ránk?

Rita csak egy lélegzetvételnyit várt és már húzta is az első lapot. Bluemo’ számára az idő megállt. Rita fogta az első lapot, és már majdnem letette az asztalra. A pakli ragyogott a kezében. A férfin elömlött a megkönnyebbülés. Egy sóhaj, és majdnem lefújta a lapot az asztalról. Az idő újra előrelendült, ő pedig minden sejtjében érezte, ahogy egy másik univerzumban egy másik Rita nemet mond. Az a valóság úgy távolodott ettől a valóságtól, mint elágazó vasúti sínek. 
– Nagy dolgokat viszünk véghez, Látó – gondolta – visszaállítjuk az egyensúlyt. Mosolygott. Ne félj – beszélt tovább a lányhoz gondolatban – meg fogjuk tenni, mert ez a sorsunk. – lenézett a kirakott lapokra. 9 lap. A Bolonddal kezdődik és a Világgal zárul. Középen a hegycsúcson a kiegyenlítődés. Alatta az áldozat és az álmatlan szorongások éjszakája, de az erő és a közösség is ott ült a lapokban. Rita felolvasta, bár ezt Bluemo’ maga is látta: sorsuk egy életre összefonódott.