Loisaida - Madárház - Jerome

Rita a maga csendes szemlélődésével nem volt valami bizalomgerjesztő. Olyan sosem lehet tudni csajnak tűnt Jerome szemében. Åsa tele volt lendülettel, de inkább volt elsodró, mint magával ragadó. De mivel megszokta a bátyja dolgait és tudta, hogy hosszútávon szinte mindig neki volt igaza, hát most sem vesztegetett ellenérzéseire egy pillanatnál többet. Asa ngedélyével ugyan, de kirámolta a svéd bioteázó teljes édességkészletét. Fent a lakásban minden érzékét eltöltötte a látvány. Peter lakása sokkal magasabban volt ennél, ezért egészen más arcát mutatta New York Peternél. Itt a Madárház előtt elterülő füves teraszon túl, az a New York heverészett, ami emberléptékű volt, parkos és oldszkúl. Magában csak úgy fogalmazta meg a különbséget, hogy még leérni a tűzlépcsőn, ha ég a tető, míg Peternél biztos a tűzhalál.
Persze a Madárházért mindenképpen kár lenne. Nagy pálmaház egy háztetőre építve. Csupa üveg. Egy hatalmas tiffany lámpabúrára emlékeztette, ahogy így hátát a kőpárkánynak vetette, mikor végre el tudta fordítani a tekintetét a háztetőkről. Kezéből lassan elfogytak a csokis kekszek.
Berger mostanra bizonyára beadta nekik, hogy át kéne költözniük – gondolta, és beóvakodott. Åsa ismét tett valami lekezelő megjegyzést rá, amitől benne folyton lelohadt a lány iránti érdeklődés. Bizonyára kacérnak szánta, de nem jött be. Miért nem hagy egyszerűen lenni itt? – pörgött fejben a svéd lány körül még vagy egy tucatot hasztalanul. 
Pedig annyi nővel volt dolga, hogy számon se bírta tartani már. Mégis, voltak napok – igen, mintha menstruálna –, amikor képtelen volt erre. Ilyenkor nem volt jó pasi, nem volt begyűjteni való telivér. Ilyenkor csak az öcsi volt, a nagyok játékában megtűrt boldog öcsi, akit nem zavartak el, és még szerepet is kapott a nagy és erős bátyótól és annak barátjától. Hiába emlékezett minden percre és tudta, hogy soha egyszer sem kezelték le, sosem hívta senki öcsinek, és mindig megbíztak benne. Néha elkalapálták mikor a határokat próbálgatta rajtuk, de ez belefér három fiú barátságába.
Most is az zavarta ebben az Åsa dologban, hogy a legbensőbb magánéletükbe vonnak be valakit, valakiket. Persze ha szükség van rájuk, akkor szükség van. És legkevésbé a két lány tehet az ő rosszérzéseiről. De akkor is … miért kell folyton visszarántania Åsának őt egy olyan állapotba ami inkább készenléti, mint kellemes.
Mindegy is – gondolta – és tovább majszolta a kekszeket. A lányok megbeszélték, és nem költöznek. Cserébe viszont áthívták őket, hogy jöjjenek ő ide, ha együtt kell lennünk. Egyik kégli jobb, mint a másik – helyeselt magában – nekem mindegy. Berger kicsit csalódott volt, de végül belement, hogy megpróbálja átvinni Lucynek a lényeget. Mégpedig, hogy ha Bluemo’ szerint hasznos ilyen helyzetben egy csapatként fellépniük, akkor vegyen erőt magán és legyen rugalmas ő uis kicsit. Åsaval eddigre a dolgok teljesen elromlottak. Pedig jó csajnak tűnt, de ez a stílus, ez valahogy olyan dolgokat piszkált meg benne, amiket nem szeretett piszkálni. Megkönnyebült mikor végre elindultak Bergerrel haza.

Lucy egy perc alatt belement az átcuccolásba. Semmi hiszti , érvelés vagy értetlenkedés nem történt. Berger homlokán gyűltek is a ráncok rendesen. Lesz ennek böjtje – mondogatta pakolás közben. Alig fél óra alatt tele lett a kisteherautó felhalmozott vizespalackokkal és rengeteg konzervvel, és átgördültek a Thompson Parkhoz a bolt elé. 

Persze Åsa hisztis maradt, Lucy apatikus és kissé szomorú, és Bluemo’ sem telefonált. Így aztán Jerome inkább bement a parkba. Keringett a sétautakon, kosarazott egy keveset egy magányos tízévessel, és elijesztett egy kutyát is. Gondosan kerülte a Soho felé mutató utakat. Zavaros volt minden, és neki biztonság kellett volna, amit sehogy sem talált. Se kívül, se belül. Peter teraszán történtek óta mintha álomban mozogna. Megmozgatta magát az emlék hatására. Aztán gondolt egy merészet és virágba borított egy nagy csokor aranyesőágat. Semmi nem történt. Még csak bizsergést sem érzett miközben szétpattogtak az aranysárga vékony szirmok az ágakon. 
– Nagyon jól nyomom – lelkesedett magán hangosan. Aztán leintett egy bicajost és elküldte a csokrot Åsanak, hátha megenyhül és képes lesz valami emészthetőbb komunikációra. Bár erre kicsike az esély.

Visszatérte után, talán a virágok miatt tűzszünetet kötöttek, majd kipakoltak. Nemsokára kiderült, hogy a levélfordítgatós megjelenése a két nőnek Bergeréknél fontosabb mint hitte, mert a két nő nyomoz valami haláleset után. Nagyon valószínű, hogy az irodalom óra közepén tragikus hirtelenséggel elhunyt matekzseni kissrác is hasonló valóságformáló akarattal bírt, mint ők.  Kis Harry Potter mellényúlt. De haláláig jól tolta, az biztos, mert a notebookjával Vologya is csak óvatosan bűvészkedett. Ritával vitték el neki, és Vologya ismét tenyérbe mászó és bunkó volt. De legalább megcsinálta a melót. Mennyire utálatos volt ott ácsorogni a zsebkendőnyi, mocskos, fura boltban. Ami akkora volt, mint egy dupla telefonfülke. A mennyezetről video és hangkártyák lógtak, és a falakat beborították a különböző, sosem látott alkatrészek dobozai. Rita dícséretesen jól bírta. A kiskrapek halálának valahogy köze volt a hülye virtuálsisakokhoz, de még nem volt igazán tiszta hogyan. Igaz ugyan, hogy Vologya valami tájgenerátort szedett le a gépről. Ugyan nagyon durva program volt ez is, de ez nem egyezett meg a virtuálsisakban ketyegővel. Szóval volt kérdés itt is bőven, és persze simán lehet hogy ennek a világon semmi köze a katasztrófához.

Eljátszott a gondolattal, hogy majd egy nem túl távoli jövőben az emberek így emlékeznek majd a katasztrófákra, hogy Kilenctizenegy előtt és Háromtizenhét után. Ki tudja hány szám kerül még a naptárba így, névként. 

Órák múlva Bluemo’ is jelentkezett, hogy indul vissza. Spagettit enne és válságstábosdit játszana. Legyünk partnerek, kérte. Úgyhogy mindenki igyekezett pihenni estig, hogy teljes agykapacitással foglalkozhasson a problémamegoldással.

Este aztán ott ültek mind a Madárházban. Várták Bluemo’-t. Jeromenak csak az keringett megállíthatatlanul a fejében, hogy fogalmuk sincs mi a baj, mitől történt mindez. 
– Mégis hogy a picsában tudnák megoldani? Semlegesíteni a területeken kialakult sci-fibe illő helyzeteket? Hogyan? Mikor azt sem tudja senki, hogy lettek, mik vannak ott, hogyan működnek most, így máshogy, azok a helyek. Mégis hogy a picsában tudnánk megoldani? –
Aztán csak annyit motyogott az orra alatt időről időre, miközben vártak, hogy nem vagyunk istenek.
Nem vagyunk istenek.