A virágos előtt állt, szemben a Violet-kerttel. A szökőkutak megsokszorozódtak az üvegpalota ablakain. Szerette az üvegtornyokat, és nagyon nehezen képzelte el, hogy belül, a faltól falig, padlótól mennyezetig üveglapok mögött, sima irodákban, hozzá nagyon hasonló emberek élik az irodisták mindennapi életét. Az üvegtornyok fenséges eleganciája mindig rabul ejtette, pedig már két éve lakott New Yorkban.
Nagy csokor tulipánt ölelt fél kézzel magához, úgy várta Angélát. Pénteki közös ebédjeik a diákéveik lendületét és pusmogását idézték vissza. Egyet sem hagyott volna ki. És jön is, ott van, integet és megáll a zebránál és nézi őt és mosolyog. De mi a baj? A gyomra görcsben a virágot elejti és indulna felé. De nem mozdul a lába, és nem mozdul a szája, csak vak rémület a szemében, ahogy nézi, ahogy látja, de nem érti.
Szétesett az utca. Apránként, szemmel jól követhetően kiegyenesedtek az élek, és kipattantak a beszögelések, összeolvadtak az apró dolgok nagyobbá. Majd ezek is összeolvadtak még nagyobbá. Az üvegpalota egyetlen összeforrt síküveg lett, ami a feszültségtől berobbant. Így téve láthatóvá a belsejében összeolvadó és részleteit feloldó pusztulást. A szökőkút egyetlen vízoszlop lett, majd a víz is elfogyott belőle. Az emberek … Az emberek, mint egy low poly alakzat visszabomlottak három és négyszögekké, majd egyre egyszerűbb és egyre nagyobb háromszögekké. Végül nem maradt ott semmi, csak 1x1 méteres tömbök, mind matt acél szürkén.
A bomlás – mert nincs rá jobb szó – a 22. utca záróvonalánál állt meg. Autókat, fákat és házakat sem kímélt.
Az utca túloldalán állókon végigsöpört az őrület. Volt, aki visított, volt, aki elfutott. Voltak, akik csak álltak, előre-hátra ringatózva. Meredten nézve a túloldalon a kockák erdejét. A szél pár tulipánszirmot kergetett végig az úttesten. Be a tömbök közé.
bazmeg k nagy baj van
VálaszTörlés