Tribeca - Voulentier House - Berger

A terülj-terülj asztalkáról lassan elfogytak a szendvicsek. Jerome belefeletkezett valami kortárs költő ottfelejtett kötetébe. 132 oldalas egyetlen szabadvers, aminek A költészet utolsó nyara volt a címe. Berger érzett ebben némi iróniát, így, aznap este. Üldögéltek csendben. Lucy egy pálcikaformára vágott répával mintákat rajzolt a maradék mártásba. Berger Bluemo't figyelte. Mikor órákkal korábban beléptek jeromemmal, azt hitte menten összesik. Azóta ott gubbasztott mellette. Bluemo' valószínűleg félt. Fura volt így látni. Együtt nőttek fel, ezért számára a testvérek esetleg szokatlan képességei természetesek voltak. Így felnőtt fejjel ugyan látta a külömbséget, de most már tudta tartani is a száját. Mivel Bluemo' rendszeresen kapott különböző kormányoktól és globális nagyvállalatoktól munkát, nagyon nem lepődött meg egyikük sem, hogy így vész idején folyamatosan csörög a telefonja. De arra azért ő sem számított, hogy a repterek lezárása után, így, hogy nem tud Európába utazni, ilyen agresszíven csap le rá az Amerikai Belbiztonság Hivatal.
Helikopterrel jöttek, napszemüveges ügynökök, négyen. Jerome persze vigyorgott mint tejbetök, annyira filmszerünek érezte a dolgot. Berger viszont egyre jobban szorongott. aztán bekapcsoltak az ösztönök, és ahogy Lucy megmagyarázhatatlan pararohamainál, az ügynököknél is hagyta magát a legerősebbnek feltüntetni. magabiztos előzékeny határozott de udvarias házigazda lett. Nagyvállaltvezetésre nevelték. Beszélt 4 nyelvet és ismerte a legtöbb etikett szabályt, legyen a közeg hindi, japán vagy amerikai, szlovák gyártósor vagy jeruzsálemi piac. Mit neki 4 FBI ügynök?
Üdvözölte őket és bevezette a táncteremnyi nappaliba. Bluemo' felállt, kezet fogott és visszaült. Fejét mint valami madár oldalra döntötte. az ügynökök összepillantottak és annyit mondtak, hogy velük kell menjen. Bergerbe megállt az ütő. Úgy szalad végig az idegein a félelem, hogy lépni, de pislogni sem tudott. Aztán ugyonezzel a hirtelenséggel el is múlt. Sóhajtott és felcsatolta képzeletbeli páncéljait. Basszátok meg gondolta. Belül a fejében egy artikulálatlan üvöltést engedett meg annak a brutális ösztönlénynek. Kívül barátságosan mosolygott és hellyel kínálta az ügynököket. Lucy ült a földön. kezében az ottfelejtett répa. Tekintete Bergerét keresi.
– Ó – mosolyodott el Bluemo’ – Berger ismét megérezte a barátjából az ügynökök felé áradó fenyegetést. Lesz itt vérengzés – gondolta, és ásványvizeket helyezett el az ügynökök kezében.
– Talán ha tájékoztatnának, hogy milyen ügyben és hogyan tudnék én a hatalmas és erős államuk segítségére lenni. Európai állampolgár vagyok, jelenleg az EU különleges megbízottja, teljes diplomáciai védettségben. Kérem, tegyék meg, hogy informálnak, mert ennyi alapján fájó szívvel, de nemet kell mondjak, kedves invitálásukra. Nagyon fáradt vagyok – tette hozzá még ugyanazzal a könnyed mosollyal. 

Persze Berger körübelül tisztában volt barátja képességeivel. Bár kétségtelen, hogy sokkal biztosabban ismerte a gitártudását és a humora logikáját, mint a szakmai életét, és legkevésbé ismerte a harcost és a politikust akivé ez a hatalmas fekete férfi mostanra válhatott. Nem lepődött meg a kedves mondatok mögé befeszülő elképesztő aprólékosságú figyelemtől.
- Kovalszky ügynök vagyok, uram. És nincs módomban előzetesen informálni Önt. Kérem fáradjon velünk Washingtonba.
- Washingtonba? - Úgy nyomta meg a W-t, hogy kétségük sem féhetett hozzá, hogy hosszú lessz a meggyőző fázis.
Berger nem bírta ki és elengedte a magabiztos házigazda mosolyt: - Legyenek a vendégeink erre a pár órára. - mondta.

Az ügynökök 40 percig érveltek, győzködtek, fenyegettek és újra érveltek a tárgyalóvá lett hálószobában. Bluemo’ olyan volt, mint egy brutálisan szigorú vizsgabiztos az államvizsgán, egy kifejezetten rossz napon. Berger és Jerome egy magazin szélére könyvelték az eredményt. Az ügynökök nagyon megizzadtak mire Bluemo’ belement az utazásba. Kifele menet csak annyit mondott, hogy telefonál mielőtt hazaér. Körüllengte valami nagy baljós sötétség. Az a fajta ami a Stalker zónák körül ácsorgó reményvesztett embereket is. Nem az apatikusakat, hanem az esztelen dühöngés előtt állókat. Bluemo’ sosem dühöngött, de az ügynökök felé tett gesztusai Bergert, a sarokba szorított nagyvadak utolsó nagy erőkitörésére emlékeztette. Berger fejében ott voltak a megnyugtató szavak, és mindaz a biztonság, amit egymás közelsége jelentett mindannyiuknak. Nem volt módja elmondani, de érezte a hatalmas férfi jelenlétét a tudata peremén, így remélte, hogy eljutottak hozzá a gondolatai.

Lucy közben elpusztította a maradék kajákat és úgy gubbasztott a kanapé sarkában mint egy sértődött macska. Berger percekig nézegette az apró, törékeny nőt.
Kevesen vagyunk - sóhajtott végül - Mennyit kerestünk hasonlókat, aztán tessék, még mindig őt rángatják ha kell valami. Meg voltam győződve, hogy az FBI meg a CIA gyűjtőhelye az ilyen képességű embereknek. Erre itt pitiznek a basszusgitárosomért.
Viccesnek szánta, de nem volt az. Valóban úgy ült ott a kanapén Bluemo' alig egy órája, mintha egy basszusgitárosra bíznának egy űrhajó megépítését. - Kell hogy legyenek hasonlóak még. Hol vannak? Mi sem UFÓ-k gyerekei vagyunk, basszus. Hova lett Jerome?
- Lefeküdt.
- Oké. Akkor szedjük össze mit tudunk. Minden apró mozzanatot a katasztrófákról, a megérzéseinkről, az ajtó alatt kicsúszott FBI-os infókat is.
- Jó. Lucy hangja megadó volt, és csak pislákoló lángnyi volt benne az érdeklődés. Fel kellett szítani, mert az apátia a kétségbeesés előjátéka nála.

Reggelig beszéltek. Végigvettek mindent. CNN-t néztek, weboldalakat böngésztek, YouTube filmeket gyűjtöttek be és körtelefonáltak. Végül valamikor reggel 5 körül Lucy elaludt, Jerome felébredt, a telefon pedig megcsörrent. Bluemo':
- Velem minden oké. De nagyobb a baj mint gondoltam. Amint végzek indulok is haza. Addig szerintem valahogy hívjátok át pár napra a tegnap ott dekolt két csajt. Szerintem hasznos lenne ha együtt dolgoznánk ki valami okosat. Bár kétlem hogy hatékonyabbak lennék, mint 3 hangya egy elefánt ledöntésénél. De próbáljuk meg.
- Úgy érted alakítsunk Árnyékkormányt?
- (nevet) Szakértői Bizottságot. Itt is akad pár használható figura. De sajnos töredéke annak, amire számítottam. Továbbra sem vagyok egy véleményen velük egy csomó dologban, de még így is jobb, mintha nélkülük állunk neki bárminek.
- Ezek szerint vannak ötleteid?
- Nem, azok továbbra sincsenek. Viszont bírom még vagy 50 órát, addig csak támad egy okos gondolatom. Vagy másnak. Mindegy is, csak használható legyen.
- Oké. megyek akkor beszélek a hölgyekkel. Hívj ha indulsz, vagy ha bármi van.
- Persze.

Egy óra múlva már Jerommal a Bioteázó előtt ültek a járdaszélen. Cigiztek, pedig sosem szoktak, és disznó vicceket meséltek egymásnak, pedig ez sem jellemző. Valahonnan jobbról a házak közül felemelkedett a Nap. Ebben a sárga surló fényben kialakuló árnyékok miatt minden mocsok élesen körvonalazódott az utcán.

- Emlékszel, gyerekkorunkban folyton hősök akartunk lenni. A bátyád nem, de te meg én. Emlékszel? Annyira akartam. Meg akartam menteni az emberiséget, bármit is jelentsen ez a szó.
- ja, ja! Ne is tagadd, hogy 13 évesen a Siratófalba is belesuttogtad.
- (bólogat, mosolyog, szipant a cigiből)
- Nem mondta elégszer apád, hogy vigyázz, mit kívánsz?