1995-99 - Mulltown - Rita

Az ajtó függönyén keresztül figyelte, ahogy Apple felér a lépcsőn, az ajtó elé. Ő pont abban a pillanatban nyitotta ki az ajtót, amiben Apple éppen be tudott lépni, ha tartja a saját ritmusát. Köszönés nélkül masírozott fel az emeletre. Rita becsukta az ajtót, és fordult is meg és ugyanabban a ritmusban masírozott barátnője után az emeleti gyerekszobába. Apple-nek voltak fura dolgai, de Ritát szórakoztatták ezek a dolgok. Például Apple szülei mindketten katonák voltak. Innen eredtek a katonás ügyei, mint ez a masírozás is, vagy a tisztelgés. Rita pedig lelkesen vett részt minden ilyesmiben. Apple alacsonyabb volt, kicsit zömökebb. Hosszú enyhén hullámos barna haja volt, amit mindig szigorúan lófarokba fogott. Baseball sapkában járt és oldalzsebes fakózöld nadrágokban. Farmerben is sokszor. Ritát a szülei igyekeztek lányosan öltöztetni, és a játékait is így válogatták. Ritának Apple jelentette az egyensúlyt a világban. A másságot, az eredetiséget, a vadságot és spontaneitást. Építettek Apple-ék kertjében fára kis bunkert. Volt titkos naplójuk és képzeletbeli barátaik. Sosem teáztatták a babáikat, de lelkesen fogdostak össze mindenféle lepkéket. Mindketten imádták a lepkéket. Meg a delfineket és a lovakat, persze. Időnként egymásnál aludtak, és el sem tudták képzelni, hogy valaha összevesszenek. Sosem veszekedtek, és nem is engedtek be senki mást a kis privát világukba.

Aztán egy júniusi napon Apple nem jött át. Rita hosszan várta, de Apple nem jött. Este a vacsorához éppen betoppanó édesapja mesélte szomorúan, hogy Apple-ék autóbalesetet szenvedtek, és csak az apuka élte túl. Ő is életveszélyes állapotban van a kórházban.
Rita napokig nem fogta fel. Tudta mit jelent meghalni. de a véglegessége a dolognak sehogy sem fért a fejébe. Ez a soha többé olyan fájdalmasan felfoghatatlan messzeséget jelentett, hogy képtelen volt átérezni. Tudta, hogy sosem jön át többé Apple, de érezni nem érezte ezt a sohát. Majd egyszer biztosan, mondta a szíve. Nem jön át többé, mondta az esze.

A temetés sem segített, sőt. A szöveg, amit a pap mondott nagyon felzaklatta Ritát. 
– Vajon a mennybe került tényleg? Vagy volt valami, amit a jóisten súlyos véteknek vélt, és ezért szegény Apple a pokol tüzén ég már most is?
Reménytelen és kilátástalan időszak volt. Gyerekpszichológushoz járatták, de nem lett jobb. Nem akart más barátot, nem akart semmi mást, csak tudni, hogy Apple jól van ott, ahol van. De erre senki sem tudta a választ.
Jött a kamaszkor, a középiskola. Rita családja elköltözött. Azt gondolták, ha nem ott élnek, ahol a közös emlékek játszódnak, talán könnyebben lép túl és fordul új dolgok felé. 
A középiskola annyiféle élményt nyújt, ahány nap van egy évben. Voltak igazán magányos napjai, de voltak kifejezetten viccesek, is. Társaságiak és rémisztőek, stresszesek és napsütöttek, magabiztosak és félszegek is. Harmadikos korára kialakult a baráti köre. Vagyis az a pár srác, akikkel együtt lógott. Volt kedvenc helye, kedvenc zenekara, kedvenc fiúja. Tudta mi akar lenni és pontosan tudta, hogy az esze roppant nagy kincse. Szinte mindenre emlékezett. Minden apró rezzenést elő tudott csalogatni az emlékeiből. Nagyon gyorsan és könnyen tanult. Simán be tudta vágni a buszmenetrendet, de az összes verset is egy olvasásra a szöveggyűjteményből. Emlékezett az emberek arcára és elég jól ki tudta számítani őket. pontosabban nem számítani, hanem érezni. egyszerűen azonosult a belső rendszerükkel és így, azt a hatást érte el, mintha olvasna a gondolataikban.
Egy nap aztán meghalt a szemben lakó néni. Elesett a konyhában és beverte a fejét. Jött a mentő és jöttek a rendőrök is. Rita pedig nézte őket és emlékezett. Elöntötte a vágy ismét, hogy tudja, mi van Apple-lel. Persze az okos Rita azt is tudta, hogy nincs bizonyíthatóan halál utáni élet. Mégis. A szíve választ akart ennyi év után is.

Úgy egy hét múlva Katy elhívta a szokott helyükre valami punk koncertre. Csupa feketébe öltözött ismerős. Gimisek, haverok. Minden lánynak vastagon körberajzolt szeme volt. Mindenkin fekete csipke ruhadarabok sok rétegben egymáson. Az igazán menőkön rengeteg ezüst is csillogott. Rita elvegyült, ahogy szokott. Katy pedig lelkesen magyarázott neki a nővérétől lenyúlt Tarot pakliról. A kamaszok fékezhetetlen lendületével lelkesedett. Akarta és vágyta és minden problémája megoldását látta a kis csomag papírban. Rita nem tartott vele a lelkesedésben. Valami várt benne, mint egy készülő gyomorrontás. 
Másnap suli után Katy azzal traktálta, hogy rajzoljon neki Gruftie paklit. Na nem mintha Rita olyan remekül rajzolt volna, de Katy-nél valóban klasszisokkal jobban. Semmi kedve nem volt hozzá. Aztán engedve a kísértésnek végül bementek egy ezoterikus teázóba, ahol vagy 10 féle paklit is végignéztek. Az egyik nagyon ismerős volt Ritának. Ugyan nem emlékezett remek memóriájával sem, hogy hol és mikor láthatott ilyet, de határozottan vonzódott ahhoz a paklihoz. Másnap, immár Katy nélkül visszajött és megvette.

Otthon leült szépen törökülésben az ágyára, és aprólékos gonddal végignézte mind a 72 lapot. Ismerte őket, ebben biztos volt. Aztán elolvasta a hozzá tartozó füzetkét, de blőd sületlenségnek tűntek a leírtak. Sokkal inkább mert a saját megérzéseire hagytakozni. Elővette az Apple-től megtartott emléktárgyakkal teli cipősdobozt az ágy alól. Odatette maga mellé. Felidézte magában a kislányt és emelt. Rakott és emelt megint, és rakott újra. Ott hevert előtte a három lap. Annyira akarta a választ, hogy a szeme előtt a lapok egészen összemosódtak. Egy képpé álltak össze. Pislogni akart, de egy hosszú szemlehunyt perc lett. Miközben ő szédülve próbálta értelmezni a lapokat. Azok, mint egy kirakós elemei szépen összeálltak egy képpé a fejében.

Apple jól van, vele is van, és messze is van. De jól van.