Zion Hargakhanov

Belenőtt az űrkutatásba. A szülei a seregben ismerkedtek meg és miután egy év különbséggel ugyan, de mindketten állást kaptak Permen, az akkortájt kialakított Űrkutatási Központban. A rendszerváltás előtti már zűrzavaros de még nem összeomlott időkben kezdtek a szülei kapcsolatotkat keresni más országok kutatóival. Zion Moszkvában tanult, de gyakorlatlag az anyatejjel szívta magába az űrkutatás iránti fanatikus elkötelezettséget. 1990-ben költöztek át a nevadai központba. Szülei soha többé nem hagyták el a nevadai kísérleti telepet. Hálásak voltak a lehetőségért, hogy részt vehetnek a maximálisan titos ám igen nagy volumenü űranyahajóépítési munkákban.
Zion élete is hasonlóan alakult. Bár ő még nem nősült meg, az egész élete, céljai és értékrendje felett ott állt a NASA, illetve a nagy cél, a kolonizálás. Boldogan és elégedetten hajtotta magát egyre előre, mind több tapasztalat és tudás felé, annak reményében, hogy még az ő életében elkezdődjön a kolonizáció.
Asimovon és klasszikus sci-fi történeteken nőtt fel. Nagy hatással voltak rá a Star Wars történetek. Hasonlóan sok más itt dolgozóhoz, ő is gyerekkorától hitt benne, hogy az emberiség jövője a csillagok között van. Hogy az űrhajóépítés és a kolonizáció az egyetlen helyes válasz a túlnépesedésre. Hogy a gazdasági növekedés és az emberiség tudásának bővítése leginkább az űrkutatás és az ehhez kapcsolódó kutatási programok által biztosított. Hiszen ezek minden eredménye begyűrűzik a mindennapokba.

A Star Warsból Chewbacca volt a kedvence, és hosszan nehezményezte, hogy ennek a remek fajnak a megismertetése egy az egyben maradt ki az eredeti sorozatból. Persze az utólag leforgatott három epizódban már igyekeztek ezt pótolni, de az is csak silány, pótló igyekezet volt, nem valódi alkotómunka. Zion ha mélyen magába nézett, Chewbacca volt. Keveset beszélt angolul, azt is rosszul. Magas volt, idétlen hosszú végtagokkal. Mindig olajos volt kicsit, pedig leginkább programozott.

Igazán áttörést az űrkutatásban az jelentett, mikor 1945-ben egy Albert Fosse nevű keleteurópából menekült tudós bebizonyította, hogy amit mi kintnek és világűrnek hívunk, az valójában egy párhuzamos dimenzió. Fosse szerint nem a távolság, vagy sűrűség meghatárzásával lenne a célravezető tárgyalni az űrt, hanem egy általa kialakított mértékegységben, a gaiaban mérné a viszonyokat. Élete végéig kitartott amellett, hogy ha valaki elég nagy mennyiségű gaia birtokában van, akkor sokkal könyebben juthat fel a Holdra, mint ahogy azt megtették asztronautáink. Fosse arra az  egy dologra nem talált választ, hogy hogyan integrálja a gaiát az SI rendszerbe. Így munkásságának jelentős része vált értelmezhetetlenné a tudóstársadalom részére. Természetesen Fosset sokan bolondnak tartották, és gyorsan ki is közösítették. Kutatási és elméletei azomban olyan jól dokumentáltak és precízen vezetettek voltak, hogy a Holdra lépéssel sok pontjuk bizonyítást is nyert. Valamint megcáfolni egyik állítását sem sikerült. Így a tudományos érának számolnia kellett Fosse időzített bombához hasonló, majd valamikor beigazolódó elméleteivel. 
Zion képzeletét ez a kutatássorozat ragadta meg kamaszkorában. Természetesen Dr. Fosse sosem publikálhatta kiváló munkáját teljes egészében, de a megfelelő körökbe azért eljutottak az ilyen dolgozatok. Ziont soha többé nem hagyta nyugodni az űr és benne ez a Fosse által meghatározott ám mértékrendszerekbe nem illeszthető gaia. Minél jobban tanulmányozta az űrkutatás buktatóit, a szondák és űrsiklók, műholdak és csillagvizsgálók tapasztalatait, a kutatási eredményeket és mérési táblázatokat, annál biztosabban érezte, hogy Dr. Fossenak igaza van. Nem messze van az űr, a csillagok, csak más úton kell odamenni, mint ahogy azt eddig gondolták.

Az egyetem elvégzése után a NASA saját képzésén aztán látott cifra dolgokat. Részt vett akkor még segédként, majd C kategóriájú programozóként a Hope elődeinek – a Future és a Silvermoon –  építésén. Mindkét project katasztrófával végződött ugyan, de az ezekből nyert tapasztalatok és információk évtizedekkel rövidítették le a kutatási időszakot. A Hope körül már csak töredéknyi sérülés és haláleset történt. Beértek a kutatások, kialakultak a fejlesztések. Zion pedig bedolgozta magát a rendszerbe.
Voltak időszakok, amikor a munkája olyannyira elapadt, hogy saját kutatásba tudott fogni. Nagyon izgatták a meghibásodások okozta anomáliák. Kapcsolatot fedezett fel egyes parajelenségek és a felderítetlen féregjárat-jelenség között. Ezeket ő következetesen lyukaknak hívta, bár mérései szerint zárt, szabályos gömbök voltak. Néha, nagyon kivételes esetben, amikor nekik maguknak sikerült valami igazán emberfelettit létrehozni, vagy olyasmit, amire korábban még nem volt példa, néha ilyenkor is alakult egy-egy lyuk. Tanúja volt két alkalommal, hogy a mérnökök eltűntek egy ilyen lyukban és soha többé nem kerültek elő.
Ziont nagyon izgatta ez a kérdés. Különösen hogy elolvasta Frederik Pohl Átjáró ciklusát. Hónapokig nyomozott Pohl után. Mert meg volt győződve róla, hogy valamelyik programozó társa írói álnéven.

Titokban vágyott rá, hogy működés, vagy kialakulás közben lásson egy ilyen lyukat. Azt azonban pontosan érezte, hogy ezeket természeti törvények hozzák létre, valami kiegyenlítésére. Mivel fogalma sem volt, hogy miből kell sok vagy kevés a kialakulásukhoz, elő sem tudta idézni. Tervezhetőség nélkül pedig nincs kísérlet.

Egy orosz kutató  arról értekezett, hogy mennyire veszélyesek az ilyen földközeli bugyrok, amik kilógnak az űrbe. Mint amilyen a nevadai állomás, maga a Hope vagy éppen az orosz Csillagvárosok, vagy a Kínai körkörösen építkező tudományos telepek. A tudós arra figyelmeztetett a cikkben, hogy komoly természetkárosító hatása van ezeknek. Odáig ragadtatta magát, hogy az univerzum, tiltakozásul meg fogja semmisíteni azokat. Zion úgy érezte, hogy valami alapja van ennek a félelemnek, de nem tudta körülírni, hogy mi. Hiszen ők a Hope-on olyan magasszintű környezetvédelmi szabályozóknak felelnek meg, ami egy csepp vizet vagy egy köbdeci levegőt sem enged veszendőbe menni. Minden Hopera felkerülő anyag vagy recirkulál vagy bedolgozódik valamely eljárásba. Semmi nem kerül ki, és csak azok a dolgok kerülhetnek be amik körforgással bennt tarthatók. Mivel tudta, hogy az állomások és zónák energiáját egy nemrég felfedezett energiaforrás szolgáltatta, mely százszor tisztább és hatékonyabb volt, mint az atom. Így tudományosan ellent tudott mondani a tudós félelmeire. Magában azomban hallani vélte Fosse öreg akcentustól terhelt hangját, amint arról beszél egy régi szallagon, hogy az az irány amit a technikai fejlődés követ, hosszú távon romboló. És nem a gaiat kellene az SI-táblához igazítani, hanem fordítva.

Voltak elméletek az új technológia lakosság számára is elérhető felhasználására is. Kis magán zónákat hozhatnának létre – közel végtelen számban –, ki-ki a maga ízlése szerint alakítva benne a növényzetet, klímát, időjárást, fényviszonyokat, páratartalmat, légnyomást, napszakot. Zion betegesnek tartotta ezt. Minek lenne mindenkinek mini kis világa? Miért nem jó ez a közös, ami van? Sokkal drágább és értékesebb ez a technológia, semhogy gazdag iparmágnások luxuscikke legyen. Pláne nem a széles tömegek aberrált játszótere.