Azért volt jó vezető programozónak lenni, mert ahhoz is hozzáfért, amihez senki nem gondolta volna. Így aztán olyan simán ment a kidokkolás, hogy széles vigyor terült el Zion alapvetően morcos arcán.
– Beszélnem kell veled, édes egy barátom. – mondogatta magában. – Akkor is, ha a főnökeim nem kezdenek nyomozni a minivilág készítője után. Akkor is, ha nem tudlak kihozni onnan. De tudnom kell ki vagy, és legfőképpen, hogy ki építget hátsókerti sufnikban ilyen nyaralókat.
Lassan állt a lyuk mellé. Látta már messziről is, hogy az az elmúlt órában valahogy megváltozott. Most már kifejezetten olyan sugárzást mért felőle, amilyeneket a korábbi számos esetben megtaláltaknál szokott. Rohamosan csökkenő energiaszintet. Zion szépen hátralapult a zsilipbe, és kiengedte magát a kis otthonos Menphisből. Köldökzsinórja 10 méternyi, szabad játszóteret engedett. Levegője 20 órányi volt. De gyanította, hogy nincs ennyi ideje már a lyukban rekedtnek. Ha él egyáltalán még. A kesztyűje fegyverzetét is ellenőrizte. Minden műszer tökéletes működést mutatott.
– Oké. Huh. Gyerünk – buzdította magát, és egészen közel óvakodott a semmihez. Kesztyűjével nyúlt felé, az elsődleges emberi mozdulattal, ha valamit meg akar vizsgálni. Hozzá is ért. Vagy hozzáért valamihez, aminek anyaga sűrűsége, ellenállása lett egy percre.
– Fal! – kiáltott fel Zion – Fala van! Már nyúlt is a konzolért a karján, hogy hívja a Menphist közelebb, hogy rá tudjon cuppanni a valamire a zsilippel. A felderítő közeledett. Zion beállt a zsilip még nyitott felébe és ügyesen odakormányozta a lyuk immár egészen valóságosnak tűnő falához.
Alig pár centire volt, már a gégecsövek is elrendeződtek. Már a levegő befúvása is előkészült, amikor a lyuk egy másodperc alatt semmivé zsugorodott.
Vattacukor efektus. Megfogod és nincs ott.
Zion toporzékolt a zsilipajtóban. Egyetlen centire volt, és talán 10 percre a megoldástól. Mire bedokkolt újra a Hopeba már csak a dühcsalta könnyek még nedves csíkjai látszottak az arcán. Ismét higgadt volt és kissé magábamélyedt. Mint rendesen.
Felrobogott a hídra. Jelentést tett az engedély nélküli útjáról és kimerültségre hivatkozva kért egy hét szabadságot. A vezető mérnök tajtékzott a dühtől, de megadta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése