Loisada - Madárház - Lucy

Az egész délutánt a teraszon töltötték. Csemegéztek a svéd holmikból, szundikáltak a hinatágyban, szeretkeztek a fűben heverve a hatalmas virágzó díszbokrok alatt. Asa és Jerome órákra eltünt valami régi archív DVD ürügyén, meg a piacra is be akartak ugrani, Bluemo’ és Rita pedig annyira kiütötte magát a szellemtúrával, hogy hangosan horkolva aludtak Rita szobájában. Idilli volt minden. Még ha a tudatuk peremén ott is billeget a katasztrófahelyzet, itt fennt, a gyepen, a hatalmas város fölött, csicsergő madarakkal és színes abroszokat libegtető szellővel nehéz volt erre fókuszálni. Ki tudja mikor lehetnek így együtt újra? -gondolta Lucy és úgy simult oda Bergerhez, mintha össze akarna olvadni vele.
Délután azért csak elmentek néhány hangszerét a Tibecara, elkoztak két kongát is meg csörgőket. Két gitárt és Berger szaxofonját ia. Hamar beesteledett. Végül úgy döntöttek Bergerrel hogy kint alszanak a nyugágyban a szabad ég alatt. Csodálatos telihold volt. Felhőtlen tiszta éjszaka. Cirógató szellővel és rezzenetlen csillagokkal.

Az összes haja édnek állt. Úgy ugrott fel, mint egy harcos. Berger hümmögve tapogatta az ágyat Lucy helyén. Asa kapcsolta fel a világítást a nappaliban, amitől az egész Madárház, innen a teraszról egy ragyogó arany ékszerdoboznak látszott. Rita is előbotorkált.
Valaki kiabált és rendőrök berugva az ajtót özönlötték el a lakást. Mint valami krimiben. Lucy dermedten állt. Egy perc múlva már a teraszajtóban álltak Bergerrel és nézték a bent folyó huzavonát. Bluemo’ cigarettázva, lazán és hányavetin tárgyalt a két ügynökkel. Lucynek azonnal feltünt, hogy mintha változtak volna az erőviszonyok. A másik rendőr, Smith diktált egyértelműen, bár Chaterina beszélt Bluemo’val.
Lucy nézte a fogyó cigarettát az óriás kezében és megértette, hogy csak álca. A füst amit az kifújt, nem cigarettafüst volt. Kénes szaga és zöldes színe elárulta. A szobát megtöltő mágia, egymásnak feszülő akartok és szövedékek ugyan láthatatlanok voltak Lucy számára, de a lúdbörzés és a gyomrába harapó görcs, a fel felakadó szeme, a savas íz a szájában árulkodó volt. Sehol egy rontás vagy látható mágia. Mégis egyre rosszabbul lett.
Elérkezett a tárgyalásban egy pont, ógy 2 perc után, amikor egy pillanat alatt kihúnytak a mágiák. Bluemo’ egy nagy adag füstöt fújt a közelhajoló Smith arcába. Mintha erre válaszolna az ajtó mellé tapasztott szerkezet azonnal vad sípolásba kezdett. Ez a hang vetett véget mindennek. Az ügynök tökéletes gyorsasággal kapta elő a fegyverét és lőtt.

Lucy csak a mozdulat elejét fogta fel, azt, hogy a pisztolyért nyúl. Nem voltak illúziói. Az ösztönei pedig erősebben tolták, mint bármilyen izom tehette volna. Ugrott, mint egy manga hősnő. Vízszintesen szállt Smith felé. A rugásában benne volt minden fájdalom. Emlékezett, mikor ugyanezzel a kétségbe esett elszántsággal harcolt, alig egy éve, Bergerért. Most a legjobb barátjáért vedlett harcossá. Smith mellkasán landolt. Teljesen elsodorta az ügynököt.

Röptében érte a bevillanó üzenet, ahogy elszállt Bluemo’ előtt. Látta őt ahogy kisfiú, ahogy egy labdát dob valami kertben valakinek. A látóterét kitöltötte a labda, a kis Bluemo’ keze ahogy elengedi. A keze ahogy E.T. kezévé változik miközbe a labta távolodik tőle. A labda van csak már, ami forog és átváltozik a Földdé, amit egy idősödő női kéz kap el. Egy pillanat csak az üzenet de a fülében percekig cseng a sikoltás.
–Hívd anyát!

Lucy megérkezett Smith ügynök mellkasára. Az döbbent arccal feküdt alatta, kezei éppen indultak, hogy elkapják Lucy lábát. Ő csak előrelépett egy kicsit, és nem nehezedett bele a mozdulatba. Smith nem moccant többé. Feje oldalra csapva, ahogy Lucy lábfeje fordította. A düh elpárolgott. Sajnálattal vegyes szomorúság és a végrehajtók szenvtelensége viaskodott benne. Smith pislogott kettőt. Lucyből pedig elszállt a részvét. Hátrafordult, hogy megnézze Bluemo’-t.
Az óriás csak állt moccanatlanul. Chaterina földön hevert, felette Berger egy seprűnyél vastag növénykaróval a kezében. Jerome a két lány között térdre esve, azok lábát szorongatva, talán, hogy ne ájuljon el. Hamuszürke volt. Bluemo állt, a szája már nem füstölt, szemei üvegesen meredtek a semmibe, az orrnyergén egy ujjnyi lyuk, amiből lassan csordogál a vér.

Lucy nem bírt ezzel mit kezdeni. A sírás fojtogatta, de míg Bluemo’ nem esik össze, valószínűleg él. Nem érezte élőnek, de erre nem is mert gondolni. Odalépett Jerome elé és felsegítette a földről.
Mind egyszerre szólaltak meg, egymás szavába vágva. Egy pillanat múlva már Rita elméje fogta őket össze. ÉS nem voltak kétségeik. Aki Bluemo’ az nem az anyját hívja. Asa fejében felrémlettek a délutáni kirándulása képei. Az óriás lakásában alig 5 tárgy volt ami személyesnek mondható. A közös első koncertplakátjuk és két férfialakot ábrázoló Niger szobrocskán kívül egy hatalmas poszter volt csak a lakásban. Azon a Földgolyó pompázott, a Holdról nézve. Az egész élete, a céljai, az eszméi és az iménti kétségbeesett üzenet egyértelműsége, a a frissen bevállalt sárkánysága, az elképesztő karizmatikussága, szellemi és teremtő ereje egyértelmű volt mindenkinek, hogy nem lehet simán emberi eredetű.
–Hívjuk anyát. – mondta ki Asa és a konyhapultról levéve a legközelebbi kést egy rövid svéd szakrális szöveg elmondása után mindkét karjára mély sebet vágott. Eszébe jutott Holla mama, aki büszke lenne rá, hogy meg meri tenni ezt a hívást, aki büszke lenne rá, hogy nem fél. Egy szikrányit sem fél feláldozni magát ezért az emberért. Mert ez helyes lenne. Ennek értelme lenne, és ez olyasmi amiért érdemes és helyes meghalni, ha ezt kíványja a sors. Jerome szétrázta a haját és végigzongorázta a végtagjait, mint egy kényszerbeteg. Csokoládé színű bőre aszfaltszürkévé fakult a rémülettől. Berger beállt Jerome és Bluemo’ közé. Láthatóan félve érintette meg a barátját, nehogy az az érintéstől essen össze. Lucy pedig a démonzavaró versikébe menekült, és úgy ragadta meg a felé nyújtott kezeket, mint fuldokló a csónakból kinyúlóét. Rita kiválasztotta a Tarot pakilból a Világ lapját és letette a földre, Bluemo’ lába mellé.

Hívták anyát, hívták a Földet, magát Gaiát, a természet legelemibb őserejét, a teremtést magát, az istent, kinek mit jelentett ez. Hívták és könyörögtek, hogy mentse meg Bluemo’-t, bármi legyen is ő.

És Gaia jött.

Ahogy elkezdték megérezni a közeledő jelenlétet önkéntelenül is lekuporodtak a földre. Homlokukat a földre szorították és minden sejtjükkel könyörögtek, immár a saját életükért is, de leginkább a barátjukéért.
A Madárházban megmozdult minden. A növények ropogva, pattanva rügyeztek ki. Szára levele szökkent mindennek, mint egy trükkfilmben. Asa rengeteg növényén kívül a konyhaszekrény, a székek lába is rügyezett és bontott szirmot és növesztett ágat. A fémtárgyakra kristályok nőttek az üvegtáblák némelyike lefolyt a fémvázra. Egy perc sem telt el és az egész madárház egy civilizációt legyőző megállíthatatlan dzsungellé vált.
Bluemo’ a sarjadzó életforgatag közepén úgy állt, akár egy szobor. Az egész burjánzás nem tartott tovább öt percnél.

És Gaia elment.

 Hosszan feküdtek mozdulatlanul. Mintha ezer éveket öregedtek volna. Jerome sírt, Berger szinte ájult volt az élménytől. Asa felült és összenézett a feltápászkodó Ritával. Egyikük sem merte tekintetét Bluemo’-ra emelni. Lucy várta a rosszullétet. Végig azt várta mikor akad fennt a szeme és mikor szűnik meg a világ. Sajnált volna egyetlen pillanatot is elveszteni ebből a hihetetlen találkozásból. Nem voltak illúziói a szobában megjelent jelenlétről. Nyilván nem maga Gaia teljes valójában, csak talán a kisujjának körmének egy szilánkja. Mégis olyan katarktikus élmény volt, hogy egy pillanatra el is felejtette miért történt meg ez a találkozás.
Az óriás nem mozdult. Csak a jólismert, stresszoldó humornak fenntartott hanghordozásával ejtett közéjük egy mondatot.
–Jó ez az anyag, öcsi.