Arra ébredt, hogy Rita hirtelen felült. Semmi baj, kicsi – gondolta Bluemo’. Csak egy álom a sok közül. De nem moccant és nem szólt egy szót sem. Hiszen megígérte, Beérte a hellyel az ágy felén, és a közös takaróval, egyetlen érintés nélkül. Az illata és a tudat, hogy pár centire fekszik tőle. Ennyi jutott most. Rita kiment a szobából, Bluemo’-t pedig elkezdte valami viszkető rossz előérzet hatalmábakeríteni. Kiugrott az ágyból, és egy gyors mozdulattal átsurrant a szomszéd szobába, ahol reménye szerint Jerome aludt. A szoba üres volt, ő pedig meztelenül állt a közepén, álomtól kábán, miközben a viszketés fájdalmas marássá változott a halántékán. Folyamatos mentális támadásnak volt kitéve, de a sokéves védelmi vonalak és pajzsok eddig észrevétlenül működtek. atámadás erősödött. Valami durvábbra lesz ma szükség, mint szigorú tekintetra vagy gondosan kiválasztott szavakra. Jerome ottfelejtett tréningjét húzta fel, és megkönnyebbülve találta meg benne az öccse pakli spangliját. Ez jó lesz – vidult fel. A lazaság leszek maga. Rágyújtott, és úgy alakította a füstöt belül, hogy kitöltsön minden esetleges rést, minden apró egyenetlenséget a mintázatából kialakított páncélzaton.Aamikor meghallotta a bejárati ajtó reccsenését, ahogy berúgta valaki. Ő már túl volt egy cigin, és egy mentális erőd felépítésén. Az ő elméjébe ugyan nem fog bejönni senki. Éppen ki akarta nyújtóztatni a tudatát a többiek felé, hogy bevonja őket ebbe a védelembe, mikor lecsapott rá az első direkt mágikus ütés.
Kifújta az aktuális adag füstöt, elnyomott egy meglepő ám heves köhögési rohamot és a kommandósok kíséretében kicammogott a nappaliba.
Mind ott voltak már, szépen riadtan álltak félkörben. Chaterina szigorú összeszorított szája neki bizonytalanságot mutatott. A vele kivonuló ügynök, bizonyos Farell Smith makulátlan fehér civil kabátjával mintha direkt a köztük lévő kibékíthetetlen világszemléleti különbséget akarta volna hangsúlyozni. Bluemo’ fekete volt, ruházatában, bőrszínében és immár tekintetében is.
Megcsapta az erő. Valaki olyan hevesen támadta őt, hogy egészen megbillent a csapások alatt. Fizikailag persze nem látszott semmi. Csak ő érezte hogy rogyadozik az extra erősre felhúzott saját mintázatából szőtt páncélzat.Nem Cahterina varázsol, állapította meg, majd a szeme a kísérő rendőrre tévedt, majd egy hokikorong forma vidám piros LED-del világító eszközre amit most tehettek fel a rendőrök a falra. Smith légies, vékonycsontú, szép arcú férfi volt, és keményen próbálta áttörni a védelmet. Bluemo’ viszketése olyan hevesen tért vissza, hogy összerezzent tőle. A kommandósok kivonultak, Chaterina pedig becsukta az ajtót. Most először Bluemo’ komolyan eltöprengett milyenek az esélyeik. Ha a többiek valami okból nem kapcsolnak elég gyorsan, akár mindőjüket vihetik – most már tudta ő is – hogy a Hopera. Elemnek, mondjuk, hajtóerőnek, vagy életfogytiglan olyan céloknak szentelve a képességeiket, amikkel csak nagyon kis részben értenek egyet. Vagy tepsi- tette hozzá még Bluemo’ tárgyilagosan. Végül is, ha nagyon ellenállunk, simán lelőhetnek. Egy golyó nagyon gyors ha az ember mással is el van foglalva közben.
–Szeretném megkérni, Mr. Bleumont, hogy álljon rendelkezésünkre és fogadja el meghívásunkat a kutatóközpontba. Az egész világ egy emberként könyörög a segítségéért. Chaterina nagy erőkkel kopogtatott Bluemo’ tudatán. Nem támadott, hanem verte az ajtót, bebocsájtást követelve.
– Nem megyek - mondta ki egyszerűen az óriás. A többiek mint kísértetek álltak körben. Az egész jelenet olyan rövid volt. Még egy perc sem telt el azóta, hogy kilépett Jerome hálófülkéjéből.
– Kérem. Egy oldalon állunk. Mindannyian a katasztrófa okait kutatjuk. Nem értem miért mond nemet az ajánlatunkra, mely szerint használhatja hatalmas apparátusunkat és fejlesztőinket hogy megoldást találjon erre a helyzetre. Hogy tud a tükörbe nézni így, hogy nem tett meg mindent? Chaterine dörömbölése abbamaradt. Az ügynöknő a még jobban megkeményedett.
– Én nem csupán az okokat kutatom Miss Zicenbah, hanem a megszüntetésükre is törekszem, amire önök, illetve az önök által kijelölt úton dolgozó kutatók nem. Voltam Washingtonban, ahogy azt Ön is nyílván tudja. Beszéltem a központjuk főmérnökeivel, és megállapítottuk, hogy nem tudok ilyen módon segíteni önöknek. – a viszketés amit a folyamatos nagyerejű támadás okozott lassan ismét bekúszott a bőre alá, és bár a cigibe bele sem szippantott egy ideje, kilégzésnél egyre erősebb füst kavargott elő a szájából. Még elment cigifüstnek, de Bluemo’ kezdte a talajt elveszteni miatta. Mire nem figyelt fel? Mit nem vett észre? A viszketés elviselhetetlenné kezdett válni. A kis másodnyomozó megelégelte a dolgot és közel hajolt az óriáshoz. Olyan váratlanul és olyan apró mozdulattal ért hozzá, és csak egyetlen pillanatra, hogy a művelet egyszerűsége mosolyra késztette Bluemo’-t. Győztél? Kérdezte magában a kis fickótól. Egyetlen érintéssel legyőztél volna? Az érintés kapu, ezt mind tudták. Ha megérintheti az ellenfelet, számos védelmi vonallal beljebb kerül rögtön. Bluemo’ nem tudott mit kezdeni a szájából előtörő nem a cigitől származó kicsit zöldes füsttel. Nem rontottam el semmit, nem csináltam semmit, aminek ilyen eredménye vagy büntetése lehet…- rémüldözött, miközben egyre kétségbeesettebben állt ellen a támadásoknak és egyre kevésbé tudta visszatartani a kibuggyanni készülő füstgomolyokat.
– Utoljára kérdezzük ilyen szelíden, uram – vette át a szót most Smith.
– Nem megyek sehova. – Szögezte le ismét, és elpöccintette a csikket. Ha így kell lennei, akkor használom elrettentésnek, gondolta és elegánsan a fehérkabátos arcába fújta a maró, kénes és sötétzöld füstöt. Mi a fene ez?
A falra tett korong ekkor sípolni kezdett, Bluemo’ védőbúrája leomlott, mintha sosem lett volna. A fehérkabátos villámgyorsan emelte fel a fegyverét. A pisztolycső úgy harapta szét a maradék pajzsokat, mint gyermek ujja a pókhálót. Bluemo’ vére pezsgett és marta az ereit, a szája megtelt füsttel és a térdei reszkettek. Úgy kötötték meg, a szöveténél, az saját mintázatánál fogva, hogy moccanni sem bírt. Vége. Vége? Ennyi? Mesterien kontrolált elméjét elöntötte a pánik. A többiek? A többiek? Nem tudta ugyan elfordítani a fejét Smithtől, de egyértelmű volt, hogy semmit nem vettek észre a pár másodperc alatt lezajlott változásból. Fogalmuk sincs hogy mekkora baj van. Az ügynök rápillantott Chaterinára és előkapta a fegyverét.
Bluemo’ ösztönösen a pisztoly útjába emelte a kezét. A lövedék úgy hatolt át a levegőn és a köztük újra és újraépülő védelmen, ahogy a tenyerén is. Magára tekerte röptében Bluemo’ szöveteit, mintázatát, lényegét. Úgy csapódott be a homlokába. Látszólag minden ellenállás nélkül. Alig egy másodperc volt.
Utoljára valaki legbelül, egy gyerek, egy kisfiú sikított fel, ahogy felnyújtózni látta a sötétséget..
– HÍVD ANYÁT!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése