Loisada - Madárház - Asa

Összedobtak egy kis reggelit. Kisütötték Asa mélyhűtött kiflijeit és körbeülték az ebédlőasztalt. Olyanok voltak mint egy nyaraló baráti társaság. Lucy egyszercsak beszaladt a szobájukba és egy kis fényképezőgéppel tért vissza. Kicsit matatott vele, aztán az egyik virágállvány egy fejmagasságban lévő polcára helyezte és visszaült enni.
Bluemo’ tartott tőle, hogy Chaterina pont akkor fog beállítani, amikor Zionnal beszélgetnek. Szerette volna ezt valahogy megakadályozni.
–Ki ez a Chaterina, és pontosan mit is akar tőlem?
–Nem igazán tudjuk. – vallotta be Rita.
(A fényképezőgép kattant)
–Furcsa, hogy milyen ereje van és mégis halálra rémült mikor eljöttetek értem.
–Mert fenséges vagy ugyan és lenyűgöző és és hatalmas, de akkor is egy
fenyegető fekete sárkány. Tök ijesztő elsőre. Rémületese. Másodjára meg, ha van ugye jó esetben másodjára akkor meg ámulatba ejtő, meseszerűen impozáns, és és.. Jó, na!– A többiek kezében egyszerre állt meg a kifli, kés, paradicsom. Asa ebből semmit nem vett észre.  Rita gondolatai pedig rémült madárként keringtek a sárkány emléke körül. Valami nem stimmel a sárkánnyal.
–Minden ember, lényegében a fejében is ember formájú. – mondta ki.
–De Bluemo’ nem. – Állapította meg Asa ismét.
(A fényképezőgép kattant)
Berger kínosan nevetgélni kezdett. Lucy is másfele nézegetett. Jerome annyi paradicsomot tömött a szájába, hogy esélye se legyen megszólalni.
–Hogy jön ide sárkány? Miféle sárkány? – kérdezte Bluemo'.Elmélyült a csend.
–Én egy sárkány vagyok?
–Komolyan nem tudtad? Asa majdnem félrenyelt.
–Mindenki humanoid formájú. - Rita nem tudott elszabadulni ettől a ténytől.
–Nem páncélos lovag? Mindig úgy gondoltam magamra…
–Az a kesztyűbáb... de mögötte ott a hegynyi sárkány. őőő.. – Berger pokolian érezte magát. Nem véletlenül nem mondták ki soha. Egyrészt biztosan tudták, hogy Bluemo’ is tudja, de valamiért  kínosnak találja, vagy nem akar hencegni elsöprő erejével, vagy ki tudja miért, de nem hajlandó tudomásul venni, így ők ezt tiszteletben tartották, és igyekeztek tudomást sem vetni a lovag mögött tornyosuló hatalmas fekete tömegről. Sokszor sikerült is.
–Mégiscsak én vagyok a fenevad – motyogta Bluemo halkan.
–De tudnod kellett. Visszatükröződtél a többiekről a gondolataik által, amikor összekapcsolódtatok. - Rita sehogy sem értette hogy lehet mindez.
(A fényképezőgép kattant)
–Kivéve ha én magam nem akarok szembesülni ezzel. Mindig is tudtam, persze… Csak nem ezzel az okos fejemmel, hanem a medicinlabda nagyságú gyáva szívemmel. - lassan felállt az asztaltól és kisétált a befüvezett tetőteraszra.
–Nem hiszem el, hogy nem mondtátok meg neki! Hogy hogy hogy hogy nem mondtátok meg neki, hogy ki ő? Asában forrt a düh.
–Egyrészt nem tudtuk mostanáig, hogy minden ember humanoid formájú, másrészt vannak dolgok amiket nem magyarázunk el a másiknak, különösen a személyiségének nehezebb oldalai ilyenek. Azzal az ember igyekszik megbarátkozni. és ha azt látod, hogy a másik nagyon komoly erőfeszítéseket tesz, hogy ne engedje azokat előtörni, akkor végképp nem hozod szóba. Sajnálom, hogy így alakult, és remélem megbirkózik ezzel.
–De ő gyönyörű és fenséges és varázslatos és elképesztő. Nem egy fenevad, nem egy szörnyeteg, hanem egy bölcs nagyhatalmú varázslény. Vagy csak én látom ilyennek?
Bergeren annyira látszott a szégyen és a zavarodottság, hogy megesett Asa szíve rajta. Volt rendszer, ésszerűség abban amit mondott. Nem jól sült el, de remélhetőleg nem lesz a dologból komoly baj. Bluemo’ erős, és ha mélyen magába néz, biztos rájön, hogy mindig is tudta.

Berger mindhármuk helyett is szégyellte magát. Mivel végigstatisztálta barátja fiatalkori válaszkereséseit,biztos volt benne, hogy a sárkány forma a jele mindannak amit Bluemo’ a gyengeségének és az ereje egyenlőre kordában tartott árnyoldalának tart. De nem tudta hogy öntse ezt úgy szavakba, hogy ne ássa magát egyre mélyebbre a posványba. Asának igaza volt. Akármi is a barátja ő ilyennek, és ezzel együtt szereti. Ha ezzel neki dolga van, akkor mellette fog állni abban a harcban is, ahogy az összes többiben is mellette áll. Ez, amit csinált, inkább elfordulás, sem mint melléállás.
–Teljesen igazad van. -  sóhajtott Asának és kiment a teraszta Bluemo’ után.
Asa fel volt kavarva, és csak azt a mentséget találta, hogy nem volt nekik senki aki segíthetett volna. De ez igazán nem mentség. Most viszont itt vannak, és itt is lesznek egymásnak. És igazán ez számít.