Bluemo’-t magát is meglepte, hogy mennyire aggódott Ritáért odaát. A rontás pedig olyan hirtelen csapott le, hogy valóban az ő reakcióidején múlt, hogy Rita életben maradt. Álmodott ilyesmit is a lányról, de az ilyen igazán pozitív álmok csak nagyon ritkán jöttek. Most hogy ott ült az ölében Rita, most, hogy hagyta magát nyugtatgatni, , hogy elesett volt és törékeny és ijedt, Bluemo’ elhitte ismét, hogy a nagyobb veszély elmúlt. Rita mellette állt. Ez az érzés pedig édesebb volt, mint egyszerűen egy ellenség baráttá fordítása. Ahogy hallgatta Rita önostorozását eszébe jutott, hogy alig két napja ő maga is hasonlókat gondolt magáról. Akkor Asa tette helyre őt, Rita segítségével. Most rajta a sor, hogy visszaállítsa Rita önbecsülését. Tovább duruzsolt a lány fülébe, aki lassan abbahagyta a szitkokat. Elcsendesedett és ellazult a hatalmas férfi ölelésében.
–Jobban vagy?
–Ühüm. Nem szabad ilyesmit csinálnom. Semmit nem tudok erről. Olyan hülyeségeket csináltam, mint egy óvodás. Még hogy a Hopera menni?! Meg a Marsra…
Bluemo’ mosolygott.
– Olyan felszabadult voltál amilyen már gyerek korod óta nem. Ugye? Élvezted a felfedezést magát, a kísérletezést a magad örömére… Nagyon szép vagy odaát is..
–Felelőtlen.
–Tudsz biciklizni?
–Igen.
–Emlékszel hányszor estél el? Nem lehet azt csinálni, hogy az első esésnél abbahagyod, mert akkor sosem tanulsz meg bekanyarodni a bringával.
Rita még mindig Bluemo’ ölében bújva aprókat bólogatott.
–Meg tudod védeni magad, amúgy? Szellemekkel vagy a saját fejedben? Olyan vagy néha, mintha kívülről néznéd csak, hogy mi történik. Azt hiszem jobban tudnék segíteni, ha nem állnál mindig a dolgok külső szélén.
–Ezt én rontottam el. Az én felelősségem volt, az én feladatom, és te mint egy óvobácsi ott álltál. És valóban nem tudtam nélküled végigcsinálni. Pedig az én feladatom lett volna, hogy kipróbáljam, hogy át tudok e tudatosan menni, ott eljutni egy előre kiválasztott helyre és visszajönni.
Bluemo’ elengedte. Kinyújtottta a lábait és hátra dőlt a földre. Rita melléhevert a szőnyegre. Bluemo’ felkönyökölt és szembefordult a lánnyal.
–Igen? És ha valóban hiba, ha kell a biztosítókötél, vagy kell a másik tudása a közös feladat megoldásához, akkor tegnap miért jöttél, bármi áron és mentettél ki? Ha így nézzük az meg az én feladatom lett volna, és elbuktam. Hagynod kellett volna megbűnhődni érte?
–Az egy támadás volt. Téged lelőttek, azért kerültél oda.
–Ó igen. De az én felelősségem volt, hogy leviszlek e titeket mind, hogy kapcsolatban marad ez az elménk ez idő alatt, és hogyha mégis baj van, nekem kellett volna megvédenem titeket. Ehhez képest én voltam az egyetlen, aki megsérült, de úgy, hogy ha kegyed nem jön, én bizony ott halok meg az utánfutóforma mini börtönben.
–Az más. - vágta rá reflexből Rita. Aztán kapcsolt és elfeküdt inkább hanyatt, kicsit mosolyogva már magán. – Oké. – Aztán eszébe jutott, hogy odaát milyen hangulatú volt Bluemo’. –Odaát teljesen sárkány voltál, tudod? Hatalmasra kiterjesztett szárnnyal keringtél felettem. Teljes biztonságban éreztem magam melletted… alattad. Azért is mertem talán ilyen szabad lenni, mert ott voltál. Ha jobban belegondolok. – Nem nézett Bluemo’-ra csak szélesen mosolygott.
–Örülök. Akkor hagyjuk is ezt a kinek kellett volna mit csinálni, meg mit nem köröket. Egy csapat vagyunk, mi így hatan. Szeretnék hinni benne, hogy te is így érzel, de a reménynél sokkal többre van szükségem biztosítéknak az előzmények miatt.
–Milyen előzmények miatt? Igyekszem nem hisztizni a rontásaim végett, de érezni ezt érzem ha nem sikerül. Ez van.
A hatalmas férfi csak sóhajtott erre. Hanyatt dőlt és rá sem nézett Ritára. Ott feküdtek hanyatt egymás mellett.
–Álmodtam veled … párszor. Kezdett bele a férfi.
–Tényleg? Miket?
–Szívesen mondanám, hogy csupa jót, de nem akarok hazudni.
–Mondd el! Hányszor álmodtál velem?
–Az elmúlt 8-10 évben azt hiszem – elgondolkozott egy fél percre – Igen, úgy 9 éve. Elég gyakran…
–Kilenc éve? – Rita megdöbbent. Arra gondolt, hogy az elmúlt napokban álmodhatott vele. De hogy kilenc éve hogy lehet… Mint egy látnok. Ritának is voltak jövőt mesélő álmai. Ezekről akkor, ott, közben is tudta hogy fontosak. Ezek szerint Bluemo’-nak is van ilyen képessége.
–… úgy hetente legalább egyszer. Mondjuk van, hogy gyakrabban, meg van hogy ritkábban, de átlagnak ez egy reális szám. Hm…
–És… és.. miket?
–Többször rosszat, mint jót. Biztos tudni akarod?
–Biztos. Milyen rosszakat? Mondj már egy példát!
–Más elmesélni egy álmot, meg más átélni. Fenyegetőek ezek az álmok. Többnyire ellenem vagy bennük. Vagy azok hagynak mélyebb nyomot bennem, nem is tudom. A legutóbb például egy erdőszélen menekülünk. Csak te meg én, és valahol messzebb az üldözők. Mondom neked, menjünk be a fák közé. De te nem akarod. Szerinted ott nagyobb a veszély. Végül engedsz nekem és befutunk egy csapáson. Nézlek, jössz e, de egy ponton elveszítelek. Forgolódom a sötét erdőben, amikor hirtelen hátbaszúrsz. Megpördülök, és ott állsz. Azt mondod így kellett tégy, mert ez a kisebb rossz. És hanyatt löksz, hogy a késed teljesen átfúrja a tüdőm. Úgy halok meg álmomban, hogy felettem állsz és nézel. Többnyire ilyenek. Elárulsz, vagy megölsz, vagy passzív maradsz, és kívülállóként nézed végig a bukásom, pedig segíthetnél. vannak persze jó álmok is, ahol vállt vállvetve harcolunk, vagy békében élünk a szép tejeskávé színű gyerekeinkkel, de ezekből sokkal kevesebb van. Valahogy az az érzésem, hogy csak akkor jövök ki jól – milyen rémesen hangzik – ha kifejkezetten és határozottan mellém állsz. Mint barát, mint társ, mint szövetséges. És minden rémálom dacára, vágyom is erre. Veled, aki te vagy.
–Ó. – Rita eddigi életében mindig minden helyzetben igyekezett érzelmektől mentesen dönteni, és még ennél is jobban igyekezett nem részt venni a többiek életében. Távol, kívül maradni, de csak annyira hogy jól lássa a többiek életét. –Nem állhatok senki oldalára. Kívül kell maradjak, mert csak így tudok valóban igazat jósolni. Ha nem így tennék akkor befolyásolnám a jóslatot.
–Ember vagy, nem gép. Nem transzban jósolsz, hanem nagyon is észnél vagy. Ráadásul, ha nem érdekel a kérdés maga, ha megfeszülsz sem tudsz választ mondani, nem?
–De.
–Akkor mi ez a kívülmaradásos dolog? Nem értem. – Bluemo’ megijedt. Annyira megijedt, hogy ez az összerándulás Ritának is feltünt. Ha nem áll mellé, akkor előbb vagy utóbb de ellene lesz. Ezt ugyan csak az álmokból tudja, de minden sejtjével érzi is. – Ha kívül vagy, akkor nem vagy velem, és ez elég ijesztő az álmaim fényében.
–Nem foglak megölni. – meredt rá Rita.
–Most még biztosan nem.
–Soha sem!
–Elfogadom.
Hosszan feküdtek egymás mellett némán. Végül Rita szólalt meg.– Kérdezted, hogy meg tudom e védeni magam. Nos, nem igazán. Adsz esetleg leckéket?
–Megpróbálom. Beengedsz?
–Gyere.
Becsukták a szemüket, és egy pillanattal később Betöltötte minden érzéküket egy gyakorlótér. A formák elnagyoltak voltak, de a tér belátható volt. Oszlopok, ablakok, tatamik és matracok, ütőfák és bábúk. Középen ott állt Bluemo’ jól ismert páncélos lovagja. Komótosan bontotta le a páncélzatát. A karjai, az arca véraláfutásos volt és itt-ott megpörkölődött. A szeme játékosan csillogott és a mozgásán nem látszott sérülés vagy fáradtság nyoma. Rita is előkapott valami hacukát az emlékeiből, amiben könnyen és gyorsan mozog. Egyikőjük sem tudott valójában verekedni, de ez egy cseppet sem vett el a harcikedvükből. A dolog az első pár ütés után kezdett évődő erőpróbának tűnni. Vidáman kerülgették egymást. Itt-ott kivillant valami amúgy nem látszódó testrész, váll vagy comb. Izgalmas volt mindkettejüknek. Aztán Rita gondolt egyet és teljes erejéből ököllel orrba vágta a férfit. Az elterült a földön és csak az ütemesen mozgó hátából látszott, hogy hangtalanul nevet. Feltápászkodott, lassan. Rita mellélépett, hogy megnézze mekkora kárt tett a férfiben. Az azonban ahelyett hogy felnézett volna rá, kirúgta a nő lábát, felugrott, hogy rázuhanjon . Rita kifordult alóla és felpattant. Először gyomron rúgta, aztán megállt, hogy kivárja, míg a férfi összekapja magát. A lovag felegyenesedett, az arcára harci maszkot festett a szétfröccsent vér. Hátralökte Ritát, neki egy oszlopnak. Rita alig kapott levegőt. Azonnal rúgott. Ezzel földre küldte ismét és kiverte három fogát a lovagnak. Az ívesen repült majd elterült. Ránézett Ritára és elvigyorodott. Feküdt csak ott és csorgott a szájából a vér a földre.
–Első lecke… – mondta halkan, vérbuborékokat köpve. A feje elernyedt, szeme megüvegesedett. Rita nem tudta mire vélni. Aztán meghallotta a tombolást. A díszlet küzdőterem egyik oldala berobbant. Hatalmas lángnyelvek csaptak be az így támadt lyukon. Szinte azonnal megjelent egy hatalmas pikkelyes-karmos mancs, és a nyomában egy félelmetes fogait csattogtató sárkányfej. Rita azonnal menekülőre fogta. Kinyitotta a szemét, de nem tudott moccanni. Bluemo’ felette térdelt. Arcuk majdnem összeért.
–…nem engedünk be a fejünkbe senkit, akiben nem bízunk meg teljesen, vagy akiről nem tudjuk biztosan, hogy sokkal gyengébb nálunk. Ezek szerint bennem megbízol, vagy…
–Nem valakit engedtem be, a hanem téged.
– Meg Chaterinát. Akit nem csak a saját fejedbe engedtél be teljesen ismeretlenül, de behoztad hozzám is. Szerencsére pánikba esett, de simán szétverhette volna a szeretett kis sárkányfészkem. Annyira le voltam gyengülve, hogy egy nagyobb tüsszentés kivitte volna az oldalamat.
–Ez eszembe sem jutott…
–Nem tudom, hogy én a te helyedben hogy döntöttem volna. De szeretném, ha te a te döntéseidet felelősen hoznád meg. És azért hogy ezt megtehesd, ehhez minden ismeretet igyekszem megadni, amire szükséged lehet, mindent, ami rendelkezésre áll. - A mondat végén magától értetődően szájon csókolta a meglepett Ritát.
–Komoly elkötelezettséggel jár a főnök nője szerep?
Bluemo’ megint sóhajtott. Legördült a lányról és felült.
–Nem vagyok főnök és nem vagy a nőm. Vonzódom hozzád, de lehet hogy csak úgy mint lepke a tűzhöz. Nem tudom. Nem értelek.
–Nem tudom én mit csináltam volna. Túl vagyunk rajta. Remélem legközelebb is virággal jön, nem gépfegyverrel. Őszintén szólva én is kimerültem. Nem vagyok még teljesen rendben, azt hiszem.
–Gyere, pihenjünk le. Nagyon sűrű ez a nap, pedig még csak dél van. – Rita vágyott vissza abba az ölelésbe. Hulla fáradt volt, ahogy Bluemo’ is az órákig tartó feszült figyelemtől és fenntartott varázslattól.
Bluemo’ , csak egy pillanatig hezitált, aztán felkapta a lányt és bevitte a hálóba. Bevackolt és amint Rita elhelyezkedett immár otthonosan az ölelésben, elaludt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése