Úton - Jerome

Jerome meghatva figyelte Ritát, ahogy az reszketve bújt Bluemo’ ölelésébe. Nézte őket és felrémlettek előtte a bátyja női. Mind nagyon markáns erőteljes nők voltak. Széles csípőjű nagyhangú, de ha az nem is, igen erős akaratú nők, egytől egyig. Rita sehogy sem illett a sorba. Fakónak, vértelennek hatott a többiek fényében. Jerome megállapította, hogy nem dolga eldönteni, hogy helyesek e a bátyja nőügyei. Elmosolyodott ezen és Asához lépett. Fejével bökött csak a földön ülő páros felé. Asa rögtön vette a lapot. Pillanatok alatt kihordták a hideg kaját, kinyitották a kempingasztalokat, székeket és piknikhangulatot teremtettek a teraszon, hogy így biztosítsanak privát időt nekik bent a szobában. Berger és Lucy úgy hevertek ki a napra mint a gyíkok. Limonádét szürcsöltek és lubickoltak egymás társaságában. Régi sztorikat elevenítettek fel tizensok évvel ezelőttről, szerelmi kalandokat, koncerteket és utazásokat. Európa és az egyetemi idők fényévekre voltak.
– Mit tud Rita? Nem illik a sorba… De rém helyesek ott a szőnyegen. Bökte ki végül Jerome.
– Pont azért jó, mert nem illik a sorba. De hallod, ennek a két elmebajnoknak hogy megszűnt a külvilág amit egymás karjaiba kerültek. – Bergerből olyan felszabadultan tört elő a nevetés, hogy ez már önmagában szívderítő volt.
– Nem harsány színekből szép szerintem, mint azok a nők lehettek. -  kanyarodott vissza Asa az eredeti témához – Rita. olyan, nagyon halvány pasztellekből, és fehér közeli színekből áll. Nagyon finom és lágy. A sok harsányság között nehéz meglátni az ő finom árnyalatait.
– Hm… Igazad lehet – vigyorgott Jerome –  Azon gondolkoztam, hogy ez a szellemutazós dolog, ez már előkerült korábban. Voltak olyan feljegyzéseink az embervadászatból, ahol ilyeskre alapozták az elmebajt. Nem, Berger? Emlékszel?
–Volt ott minden. Igen, dereng ilyesmi nekem is. De Asa, jeles felmenőd is elszökött a börtönből meg a máglyáról is. Azt is elég meredeken hangzik ahhoz, hogy ilyen szellemutazós legyen, nem? Rita  is úgy tűnt el a szőnyegről, mint akire lekapcsolták a villanyt.
– Menjünk el azokért a feljegyzésekért. Ott van a bratyó lakásán mind. Hm?

1 órával később és 50 emelettel feljebb Jerome a bátyja lakásának konyhapultján merült el éppen Asa szőke tincseibe. Teljesen magával ragadta az illata, a bőre puhasága, és az az ősi forró női energia ami körüllengte. Bluemo’ apró ám igen magasan elhelyeszkedő luxu apartmanja ideális csajozó hely volt. Asa ugyan más volt. Ő nem futó kalad volt immár, hanem Jerome életének legnagyobb párkapcsolati kihívása. A jól bevállt eszközöket attól még kár lett volna kihagyni. Ahogy összegabalyodva falták egymást, úgy látta magukat mint olyan olyan ellentétpárt ami ugyanazon dolog két fele. Egynemű, még így is. Csak együtt voltak értelmezhetőek. Ketten együtt adtak ki egy egészet. Ebben biztos volt. De hogy hogy bírják ki együtt anélkül, hogy ne gyilkolják egymást halomra gondosan kiélezett szavakkal, arról elképzelése sem volt.
Asa éppúgy halmozta az élvezeteket, mint ő. Most is olyan hévvel és érzékiséggel csókolt, hogy Jeromenak minden önuralmát össze kellett szednie, hogy féken tartsa elvaduló ösztöneit.
Mindent máshogy akart csinálni, mint amit a sok száz lány utáni rutin diktált volna. Asa kellett. A csípős nyelvével, a kacér járásával, az izgató színeivel és hülye kis svéd dolgaival együtt. Úgy akart vele keveredni, hogy megmaradjon ő maga. Mint rasta tincseik tették elmúlt éjjel.
Asa érti a hedonizmust, érti az életet, és jól érzi magát a világban. Nem kell titkolniuk egymás előtt a képességeiket. Ez volt a szabadság maga. A hormonok már vörös fátylat húztak köréjük amikor Jerome letérdelt Asa lába elé, és megtett minden tőle telhetőt, hogy egy életre szóló emlékű gyönyörű és felkavaró élményt nyújtson a lánynak. Végül az ösztönök nyertek csatát és ott, a pulton forrtak eggyé, olyan hevesen és kiéhezve a másikra, amiről azt hitte, mágia nélkül már soha nem lesz képes. Hosszan pihegtek. Asa sokáig reszketett még és úgy ölelte a lábaival, karjaival mint régelvesztett és most megtalált kincset. Jerome cirógatta, babusgatta a lányt, amíg kicsit összeszedték magukat. Majd mint kik valami igazán nagyszabásút hajtottak volna végre eltelve örömmel és felszabadult teremtő energiákkal visszafurikáztak a Madárházba.