Rivington utca - Lucy

Életében sosem szegült ellen a jelenlétnek. Sosem állt be a sodrába. Mindig csak elbújni akart, hogy ne vegye őt észre. Az elmúlt napokban azonban nem maradt más választása. Fel kellet vegye a harcot. Be kellett álljon a sajátjai és e közé a hatalmas lény közé, hogy a társaira záporozó csapásokat ő maga fogja fel. Intuitívan, ösztönből cselekedett. Majd ott a bank romjai előtt már egyenesen dühből. Addigra ráeszmélt, hogy a valóságot a többiektől eltérően alakító tetteik,  - félve gondolt erre így - varázslataik hívják elő ezt a kortalan, nemtelen erőt, és saját húsával tömi be a száját, mikor sikerül elhallgattassa végre. De megérte.
Rita felől csapta meg a szag, egy váratlan pillanatban. A bank romjai, a katasztrófa turisták, az otthon eszméletlenül heverő Berger, az élet és halál között lebegő Bluemo’ mellé ez már sok volt. Nem állhat az útjukba, nem hagyhatja, hogy a félelme uralja a tetteit.
A húsom kell? – gondolta dühtől elborult fejjel – Nesze, itt a vérem, vidd! És odatartotta Åsa orra elé a csuklóját: Vágj bele, hogy fröccsenjen. Åsa szemöldöke a homloka közepéig szaladt a meglepetéstől, de megtette. Rita közben egészen elszürkült, és üveges tekintettel meredt valahova a bámészkodók közé. Nem moccant, még csak nem is pislogott. Lucy összeszedte minden fájdalmát, és dühét, és elképzelte, ahogy a vére, mint valami sav lyukakat mar, a Ritát a valóságtól elválasztó erőbe. Mindegy mekkora, mindegy milyen erős, mindegy mennyire gyomorforgatóan undorító a szaga, és zsigerien rémületes a közelsége. Mindegy. A vére erősebb kell legyen, és meg fogja nyitni a visszavezető utat Rita számára.
Lucy vére a tőr nyomán kispriccelt. Rita poloján úgy terültek el a vörös foltok, ahogy a panoptikum figurái között egymás után nyíltak meg a kerek, vidám, kajütablakok. Rita azonnal vetődött és mászott is ki az egyiken, ami mint egy kloáka időnként szorosra zárult a teste körül.
Lucy érezte, ahogy az ereje egy időre betömi az éhező fenevad száját, és Rita felemésztése helyett most, e percben beéri az ő vérével. Többet nem is tehetett, hiszen beleadott mindent. A teste feladta és görcsöktől gyötörten roskadt a földre. Szemei fenn akadtak és a rohamok egyre erősödtek. Elengedte a tudatát. Hagyta lezuhanni a sötétségbe.
 
Pár perc múlva képes volt felülni. Üres volt, mint egy napon száradt csigaház. A tudata képtelen volt lekattanni arról a problémáról, hogy csinos püspöklila bársony edzőruhája mennyire koszos lett a földön fetrengéstől. Åsa leporolta ugyan, de fókuszálni a tekintetét csak újabb 5 perc múlva volt képes. Akkor azonban visszatért a düh is és a félelem.
A széf ott volt, nem túl messze tőlük. A tartálykocsikat nagy nehezen, és minimális feltűnést keltve olyan helyzetbe hozták, ami szinte teljesen takarja őket és a trezort a járókelők elől. A vegyvédelmiseket lefoglalta a hirtelen szívásról fújásra váltott tartálykocsi. A sofőr, aki szabadon nézelődhetett volna még mindig, a mobil wc-n próbálta kitenni magából a reggelijét. Amilyen gyorsan csak lehetett kibontották a terzort. Szerencsére annyira megsérült a burkolata, hogy semmi hihetetlen nem volt benne, ahogy könnyedén kinyílik. Åsa tett róla, hogy hárman elbírják a ládát, de azzal nem számoltak, hogy a rendőr megunva a járőr kocsiban a fánkevést, pont most fog felpillantani. Futva jött feléjük egy civil ruhás zsaruval az oldalán.
 
Lucy fejét ismét elöntötte a lila köd. Elég legyen mára srácok – morogta magában. A lila edzőruha hűen követte teste körvonalát. Széttárt kezekkel megállt és lassan szembefordult velük. Åsa és Rita eközben (hihetetlen könnyedséggel) elfutottak kezükben a hatalmas ládával. A rendőr elbizonytalanodott Lucy ádáz nézésétől, és szemmel látható fegyvertelenségétől. A civil ruhás ekkor érte utol. Ott álltak egymással szemben, és mindkettőjük szemét tágra nyitotta a felismerés.
A sofőr… a bérelt autó sofőrje, akit Bluemo’ hazaküldött egy húszassal – motyogta Lucy. Igyekezett természetes maradni. Inkább lassan megfordult, és a lányok után sietett. A rendőr döbbenete is nagyobb volt, semhogy lőjön vagy utána szaladjon. Becsukta a meglepetéstől nyitva felejtett száját, és visszatámolygott a rendőrautóhoz.