Rita feküdt az ágyán. Hosszan forgolódott mire el tudott aludni Maga is meglepődött, hogy hogy hiányozhat valami, ami csak két éjszaka volt vele. Egy szuszogás, egy jelenlét, ami minden, csak nem természetes a számára. Nincs ott. Még vissza sem jött azóta, hogy az ügynököket eltávolíttatta.- morfondírozott. Aztán kisebb szundítások és heves rémálok után nem bírt már visszaaludni, így kiment inkább a nappaliba. Azt tervezte, hogy leül a fűbe a tetőn, ha nincs túl hideg, és megnézi a napfelkeltét.
A nappaliban a hajnali magány helyett Bluemo’-t találta, aki a ládának vetett háttal ücsörgött. Túl hideg volt kint, így bentről szemlélte a Nap első bíbor jeleit a háztatők felett kikandikálni. Egy borosüveg volt mellette és csupa rászáradt vér volt a karja és az arca. Rita hátrahőkölt. Asa ült mellette s csendesen beszélgettek. Asa láthatóan nagyon ideges volt, de igyekezett az indulatait palástolni, és a hangerejét egészen halkan tartani.
– Jól vagy? Mi történt?
Bluemo’ felvonta a szemöldökét, mint akit félreértettek. Megemelte a borosüveget Rita felé, kínáló mozdulattal.
– Áh, csak egy kis büntetés. Hülye dolgokat csináltam tegnap. Most vezekeltem egy barátom terítőből kirángatása miatt. De nem tartott soká… - tettetett könnyedséggel kortyolt az üvegből és Ritára nézett szomorú kutyaszemekkel – Aztán lerogytam ide, Gondoltam kicsit pihenek aztán feltakarítom ezt a mocskot magam után. Na így vagyok most. – A mondat végén még egyet kortyolt és tekintetét ismét a háztetők felé fordította.
Rita mellérogyott. nem nagyon tudott erre mit mondani.
– Sajnálom…
– Ugyan! Ez csak a dolgok ára. Mint élethez a halál, úgy jár együtt a megmentés és a büntetés. Meg lehet szokni, komolyan. Lucy és Berger is előkerült, Lucy amint meglátta őket így kupacban visszaszaladt a gitárért.
– Mi volt a kedvenced gimis korodban?
Hamarosan sztorizgatni kezdtek, kihozták a másik gitárt is, majd felbukkant Jerome is A napok óta tartó feszültség ezen a hosszú hajnalon megadta magát az utolsó házibulinak. Nem tudták mennyi idejük van még hátra. Nem lepődött volna meg egyikük sem, ha az utolsó reggerre virradt volna aznap.
Rita órákkal és dalokkal később, túl egy tangózáson és túl pár magyar és svéd nyelvtörő megtanulásán, igen jó hangulatban döbbent rá, hogy elmúlt a sárkányfélsze. Bluemo’ ismét egy vonzó erős férfi, nem félisteni mítikus lény a fejében. Boldogan szopogatta a valahonnan előkapott sangriát és nem volt hajlandó a világ bajával törődni ezen a délelőttön. Nézte a férfit, az néha lopva figyelte őt. Aztán ahogy múltak az órák és lettek egyre könnyebbek az alkoholtól vagy füves cigitől, úgy óvakodtak ők is egyre közelebb egymáshoz.
Az érintés még tolakodó gesztus lett volna. Elég volt annyi, hogy közel ültek egymáshoz.
Már elég magasan járt a Nap, mikor megcsörrent Bluemo’ telefonja. A párbeszédből kiderült, hogy Zion kellően kétségbe esett, mert számításai szerint valóban egybeesnek a földi katasztrófa jelenségek az ő űrbéli működésükkel. Segítséget kért, de a projecteket nincs módja leállítani. Azt szeretné ha megmondaná a francia, hogy mely tevékenységek okozhatnak ilyen jelenségeket. Bluemo’ letette a telefont és kínjában nevetve fogta a fejét.
–És mégis mit mondjak? Hogy szedjétek szét fiúk, azt a vackot és tegyétek vissza a dobozba?
–De ha tényleg az csinálja?- próbálkozott Asa.
–Szerintem ez csak egy tünet. Amikor szép rokonod kimenekítette a lényeket – ha így volt – akkor még nem létezett a világ ellenállásából adódó büntetés. Volt a dolgoknak ára, volt a varázslatnak is, de nem a varázslatot magát büntette az univerzum, hanem a varázslat jellege szabott árat, ha tetszik bűnhődést neki. Nem?
–Elméletileg…
–Tehát azzal, hogy kivonták a világból a varázslényeket, kivonták magát az önerőből varázslást is. Maradtak a gépeken keresztüli valóságmódosítások, amiket szépen mindenki elsajátít. Mobiltelefon, konnektor és mikrosütő, nem beszélve az autóról vagy a fotocelláról meg a fényképezőgépről, tévéről..
–Értjük, Bluemo’
–És akkor mi van Lucyvel, aki egyszerűen elveszi és magára vállalja a rontást vagy a dolgok árát? gondolta tovább Berger.
Lucy behúzta a nyakát, mint akit rajtakaptak.
–Azt nem csinálom, az csak megtörténik. Nincs hatalmam a dolog felett…
–Azt nem tudom… Akkor megállapíthatjuk, hogy a mítikus lények valószínűleg a Holdon vannak, illetve annak szellem oldali megfelelőjén, mert Asa jeles őse és kis barátai oda menekítették őket. Az így létrehozott birodalomnak lett egy darab Gaiaja is. Nem egész, nem teljes, hanem a földiéból kivágott, a mágikus életet tartalmazó saját Gaiaja.
–Tehát össze kell újra hozni őket, valahogy egyé.
–Mondjuk meg Zionnak, hogy kössön el nekünk egy űrhajót.. – próbálkozott Asa.
–Jah, és ami nekik nem ment, az nekünk fog ugyanazzal az űrhajóval.
–Szerintem szedjék szét… vigyorgott Jerome.
–Legalább kérdezzük meg.
Helikopterek repültek el a ház felett. Ahogy utánuk néztek egy tucat füstoszlopot vettek észre. Néhány toronyház hiányzott a látványról. Szinte egyszerre nyúltak a telefonjaikért. Míg ők vidám nosztalgiareggelt tartottak és eszmét cseréltek, a világ többi része belerokkant vagy belehalt a paradoxba..
A telefonok nem csengtek ki. A veszteségeik hatalmasak voltak. Családtagok, barátok. Egyetlen perc alatt mindanyiójukat elborította a gyász. testvéreik távoli földrészeken, szüleik, barátaik váltak valami megmagyarázhatatlan módon semmivé. Rita azért lelkiismeretesen utána ment minden keresett léleknek. A harmadiknál már zokogott, a tízediknél öklendezett a fájdalomtól. Nem akart ilyen híreket hozni. Nem akart fájdalmat okozni a barátainak, azzal, hogy megmondja: igen, a szerettük halott.
Hosszan ültek a nappali szőnyegén. Lucy lázasan igazgatta a hirtelen kialakított szentéjben a mécseseket. Asa szendvicseket csinált, pedig tudta, hogy senkinek nem megy le még egy korty víz sem a torkán. Jerome előre hátra billegett ültében és mantrázta a neveit azoknak, akikkel nem találkozhat többé. Berger imátkozott, Bluemo’ pedig magába roskadva ült, homlokát az asztallapra támasztva. A csend vágta őket, kiemelte a hiányt, az ürességet, a vágyat, hogy még egyszer lássák őket, hogy még egyszer megölelhessék. Végül Bluemo’ felemelkedett és a telefonért nyúlt. Olyan eltökéltség volt a mozdulatban, ami halványan ugyan de egy másik violág magabiztos üzletemberéé volt. nem ezé a sokat sebzett elgyötört emberé.
–Bleumont…. Nem! Azonnal hagyja abba. … Igen… Nézze meg maga is… Nem tudom. …. Szükségem lenne egy hajóra…. Komolyan, persze… A Holdra…Értem. Akkor mi legyen?...Mondjon egy helyet…. Igen, ismerem… Jó. 2 óra múlva. – kinyomta a telefont és végig nézett a társaságon. – Miattuk, nekik, értük és magunkért, menjünk végre és rakjuk rendbe a dolgokat.
–Mégis lesz hajónk?- Asa igyekezett normális hangon megszólalni, de az cserben hagyta és rekedt suttogás jött csak a torkából.
–Nem, az nem lesz, de valami átjárót felszabadít, azt igérte. nagyon pánikba van esve. Azt mondja mindent leállított a Hope-on ami a hatásköre, de ennél többet nem tehet. Áll a rendelkezésünkre és nagyon fél, hogy még többb bajt okoz. Bár még mindig azt hiszi, hogy valami speciális sugárzás miatt. Igazából nem érdekel a lelki békéje. majd rájön ha akar… Freyer repülőbázis a találkozási pont. 4!-es hangár. Majd meglátjuk hogy jutunk be. Zion szerint sokkal nagyobba baj, mint 4 napja.
–Sokkal.- Rita csak bólogatott. A többiek igyekeztek nem a veszteségeikre gondolni. Összepakoltak némi élelmet, vizet, takarókat és elemlámpákat. Lecuccoltak az autóba és elindultak a bázisra. Eltökéltség és apátia váltotta egymást a lelkükben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése