Loisaida - Madárház - Berger

Amikor magához tért, Bergert síri csend fogadta. Percekig hahózott mire Jerome beszaladt hozzá. Úgy örült neki, mintha a halálból tért volna vissza. Berger már kapott Jerome-tól pár új életet, így nem is értette, mire ez a nagy örvendezés. Ellenkezni egy percig sem ellenkezett. Kivitette magát a nappaliba és csokis kekszet követelt, meg persze részletes beszámolót. Fene nagy jókedve a második mondatnál apadt el teljesen, mikor kiderült számára, hogy Bluemo’ állapota válságos és, hogy talán egy napja van hátra, ami a fizikai állapotát illeti. Életben tudnák ugyan tartani hosszan, évekig is, de mivel a szelleme és az elméje valahol egészen máshol jár, ennek gyakorlatilag semmi értelme.
Berger nem mert belegondolni, mi lesz velük az óriás nélkül. Fizikailag egyikük sincs ráutalva. Fel tudnák dolgozni egy közeli barát vagy testvér halálát is, de Bluemo’ más. Ő születésétől valami szerényen megbújó, de tagadhatatlan végzetet hordoz magában. Olyan emberi nagyságot, amihez foghatóról csak görög regékben olvasott. Nem is tudott mit kezdeni ezzel a mondattal. Bluemo’ vissza fog térni a testébe. Ő, Berger, aztán végképp nem tudja hogyan, de ennek meg kell történnie. Mert barátja, biztosan nem hajtotta végre még azt a tettet, amiért megszületett.

Úgy egy óra múlva megérkeztek a lányok. Lucy elpityeredett mikor meglátta őt a nappaliban. Odakunkorodott mellé és szorsan ölelte percekig. Berger szemében Lucy az a fantasztikus manga hősnő volt, aki a lány mindig is szeretett volna lenni. Bergernek nem voltak kétségei. Még a józan esze sem tiltakozott, miután bebizonyosodott, hogy a kínai lány is tud hajmeresztő mutatványokat véghezvinni, két barátjához hasonlóan. Berger szemében ez egy bizonyíték volt arra, hogy összetartoznak. Ő maga csak érzékelt, és ez éppen elég volt ahhoz, hogy fel tudja mérni a lány tehetségét.

A lányok egy hatalmas faládát cipeltek fel Jerome segítségével a nappaliba. Körbeülték, mint valami ebédlőasztalt. Åsa nagy nehezenbelekezdett a magyarázatba, amivel úgy érezte tartozik nekik. A láda tartalma bizarrabb volt, mint gondolta. Åsa valami női felmenőjének koporsója volt gyakorlatilag, és a koporsók normális jellegével ellenkezőleg, ez nemhogy nem akart szétrohadni, de belül meglehetősen jó állapotban volt. A hulla mumifikálódott, de a tárgyai és maga a láda, a fedlap belső oldalán a képekkel kifogástalan állapotban vészelte át ezt a jópár száz évet.
Rita elrévedt és kártyákat kezdett rakosgatni, Lucy pedig megfeszült kissé, felkészülve a bajra. De szerencsére nem lett semmi baj. Bár Berger először megijedt, mikor meghallotta Åsa sírós hangját, ahogy valami idegen, furcsa nyelven beszél valakihez. Nyilván svédül… gondolta Berger. Még így is megindító volt, ahogy Åsa patakzó könnyein át csak mondja és mondja annak a szemmel nem látható alaknak az érzéseit. Berger biztos volt benne, hogy rég nem látott szeretett halottjához beszél. Átérezte, és  ahogy az óriás a másik szobában lassan kihúny, Berger gyomra összeszorul, és igyekezett nem utat engedni a könnyeinek. Lucy meg sem moccant. Ugrásra készen figyelte Åsat . Talán észre sem vette, hogy Berger már a gyászra készül.

Vagy egy óra múlva Berger a sokadik teát szürcsölte, és próbálta feldolgozni az információáradatot. Addig sem kell olyasmire gondolnia, amiben tehetetlen. Varázsló női felmenők, a tegnapi sofőr mint rendőr, macskaalommá vált banképület és a benne épen maradt kriptatrezor, már éppen elég sok volt a tegnapi csata és Bluemo’ mellé. 
De a sors nincs tekintettel Berger befogadóképességére. Hamarosan megérkezett a Mesetudós. Åsa simán beengedte, pedig minden volt a fickó csak bizalomgerjesztő nem. Szakadt, kis kopott ürge, apró halálra rémült szemekkel, verdeső kezekkel és lassú széttagolt beszédstílussal.
Azt mondta álmodott velük, még sok évvel ezelőtt, és ahogy meglátta ma a három nőt a ládával eszébe jutott az álom, és eszébe jutott, hogy honnan ismeri Åsát. Így aztán idejött. Igaz tett pár kört a háztömb körül mire bemert csöngetni, de lám most itt van és mesél.
Azt mondta, a mesék világszerte hasonló sémákra épülnek. Hasonló dolgokat akarnak velük megtanítani a felnőttek a gyerekeknek, illetve hasonló szereppel tanulják meg a felnőttek a történelmi meséket. A mai irodalomtudomány és antropológia azt tartja, hogy a típusmeséknek variációi élnek a különböző földrajzi helyeken. Hogy az eltérések variációk. Ez a hozzájuk látogatott irodalomtudós viszont arról igyekezett beszámolni nekik, hogy szerinte ezek közül a variációk közül egy-egy nem variáció, hanem az eredeti, az igaz történet, amiből aztán a típusmese lebutult.
Azt mondta, hogy talált, sehova nem illő meséket a világ egymástól igen különböző pontjain, amik egy hasonló időszakról számolnak be, mint ez a mostani. Akkor is ilyen természeti törvényekkel nem magyarázható események sora történt, amire az akkori társadalmak a technika elharapózásával reagáltak.
Meggyőződése, hogy ezek a történelmileg elhelyezhetetlen háborúk, amellyek egymással mégis könnyen rokoníthatók, mind céljaikban mind becsült idejükben, valós események voltak. Csak valamilyen tisztázatlan okból nem kerültek dokumentálásra.
Továbbá, ezek a mesék pár dologban következetesen megegyeznek. Az egyik, hogy két világrend ütközik bennük, nem pedig két ország vagy vallás. Abban is egység van, hogy végül az egyik fél, bár nem áll vesztésre feladja a harcot. Az is követhető mindenhol, hogy az a fél, aki feladja a harcot, sajátjai közül egy számára igen becses, fontos csoportot elbújtat, elmenekít a háború forgatagából, és a háború valódi számon tartott hősei azok, akik ezt a menekítést vagy bújtatást véghezviszik. Ezek hol lovagok, hol nemesek, hol messzi földek helytartói, hol félistenek, hol szellemek. De a számuk mindig 7 és 10 közé esik és a nemek megjelenése bennük is igen változatos. Nem kizárólag férfiakról van szó egyik esetben sem.

Majd, mikor már gondolataik messze kalandoztak volna, újra csöngettek. Bergerben felrémlettek egyetemi idők, mikor valahogy mindenki megérezte mikor melyik lakásban alakul spontán házibuli.