2009. április 2., csütörtök

Rivington utca - Rita

A háztömböt előlük három tartálykocsi takarta el. Sárga kordonszalag, két rendőrautó és egy rendőr biztosította a vegyvédelmiben felvonuló három fickónak a zavartalan munkát. A macskaalomhoz hasonló téglaszínű granulátumot szivattyúzták ráérősen a tartálykocsikba. Beletelt egy pár másodpercbe mire a lányokban tudatosult, hogy semmi nem aradt a bank keleti szárnyából, csak ez a rengeteg granulátum és a jobbra elöl kikandikáló autónyi terzor. Az az egyetlen terzor, amiben az utazóláda feküdt.

Rita megpróbálta az egyik tartálykocsi sofőrjét irányítása alá vonni, de olyannyira nem járt sikerrel, hogy Lucy arca belefacsarodott a paradox szellemek lehelletébe. Rita ugyan igyekezett uralni a helyzetet, a sofőrt nem bírta kontrolálni, és az az egyetlen bámészkodó – aki jól láthatóan őket figyelte – is leküzdhetetlen akadályként tornyosult előtte. Azok a könnyed rutinok, amik korábban olyan természetesen mentek végbe a tanteremben vagy kártyavetés közben, most ebben a valószerűtlen környezetben, a ránehezedő nyomás és a felelősség miatt egészen kivitelezhetetlen nehézségűnek tüntek. 
Pedig a terv nem volt bonyolult: A tartálykocsikat úgy kellene fordítani, hogy teljesen eltakarja őket és a kocsijukat, a túloldalon ácsorgók és a rendőr elől. A vegyvédelmis fickókkat meg majd valami heveny bélgörcs köti le pár percre Åsa jóvoltából. 
Rita újra próbálkozott, és ezúttal sikerült is belépnie a fickó fejébe, aki annyira elmélyülten tanulmányozta őket. Amit azonban a fejében talált, nos, arra nem volt felkészülve. Egy panoptikumba csöppent, ahol saját magukat látta kiállítva, aprólékos gonddal összeállított tablók mellett, amikből megtudhatta, hogy: kinek milyen szokásai vannak, melyik rágót szereti, hol vesz spárgát a piacon, milyen illatú légfrissítőt használ, tesz-e cukrot a kávéba, és hogy milyen gyakran megy moziba. Valószerűtlenül aprólékos volt minden. Rita rögtön gyanakodni kezdett, hogy esetleg a korábbi rontás eredménye-e ez a furcsa fej, amiben sétál. 
Nem találta a kijáratot. Nem találta a visszavezető utat. Ő csak arrébb akarta küldeni ezt a fickót, elfordítani a fejét, hogy ne legyen szemtanu, egy sem, pláne nem egy ilyen, aki kifejezetten őket figyeli, és tessék. Most bent rekedt egy idegen ember, furcsa, bizarr gondolatai között, és sehogy sem találja a kivezető utat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése