Loisada - Madárház - Jerome

Bluemo’ úgy került elő, mint egy alvajáró. Jerome már feszítette meg az izmait, hogy felpattanjon hozzá. Látta ahogy dől, ahogy huppan a kanapéra. Végülis egészen ter-mészetesnek tűnő mozdulat volt. Elszorult a torka. Jerome, ahogy a kanapénak vetett háttal ült a bátyja lába mellet, lassan finoman becsúsztatta az egyik kezét annak talpa alá, a másikat pedig mint kis takarót borította a lábfej fölé. Bluemo’ szíve össze-viszza kalapált, ki-ki hagyott. Bőre szürke volt és fénytelen. Reszketett. A lába lassan finoman úgy helyezkedett hogy kényelmesen és feltűnés mentesen lehessen megmasszírozni. Jerome bele adott mindent. Becsukta a szemét és elképzelte ahogy a saját vére átfolyik a testvérébe az egyik tenyerén keresztül, és ott erőt és életet hagyva maga után tér vissza a másik kezén át. Minden vérkörrel egyre jobb állapotba került a testvére. Az első körnél finoman megérintette Jerome vállát, azt jelezve, hogy ne tegye. Jerome lassan megcsóválta a fejét, és végigcsinálta, amit elkezdett. Addig cirkulálta a saját vérét a testvérében, amíg az egy elfogadható állapotra nem javult. Stabil volt és erős a pulzusa, beindultak az öngyógyító mechanizmusai. közben hosszú idő telt el, amit a többiek végigbeszélgettek. ő nem vett ebben részt. minden figyelmével a másik testét figyelte. Olyan apróságokra lett figyelmes amit már nem lehetett genetikával magyarázni. Bluemo’ magától is olyan szívós volt, mint amilyen ő csak erős mágikus megtámogatással lehetett volna egy kis időre. Most is, ahogy reagált a gyógyításra, teljesen irreális tempóban gyógyult és élte fel a tartalékait. Jerome inkább csak arra kellett, hogy ne fogyja túl az egészségeset. maradjon rajta annyi, ami még hihető.
Végül Jerome bekísérte és betakarta. Mire becsukta az ablakot Bluemo’ részére kialakított szegletben, ő már aludt.
Jerome lefeküdt a saját ágyára és elkezdte végig gondolni, hogy mi is történt és mekkora szerepe volt neki mindebben. Büszke volt, még akkor is, ha az alap probléma nem lett volna ha ő jobban figyel.
Látta Asat zuhanyozni menni, és ez hirtelen felborította a gondolatmeneteket. Hátulról látta ahogy egy törölközőt magára tekerve, szétszaladó szőke rasta tincseivel vonult el Jerome ajtaja előtt. Jerome felállt az ágyról és kiment a nappaliba. megállta tükör előtt és jól megnézte magát. Meglátta az összes párhuzamot kettejük között. A családi erőt, a bölcsebb idősebb rokont akire számítva és akitől tanulva biztonságban átvészelte a tanuló időszakot. A folyamatos kétséget minden egyes gyógyításban, hogy kellet e ez tényleg. A hedonizmus és egyéjszakás kalandok, jó ételek, jó ruhák iránti vágy. Az élet az élő dolgok iránti rajongásuk. Jerome hedonizmusa a félelemből táplálkozott. A biztos tudatból, hogy bármikor meghalhat. a bármikor pedig az ő estében azt jelenti, hogy minden egyes nap túlélése egy bűvészmutatvány. A lány laza életöröme olyan üdítőleg hatott, hogy maga is meglepődött ezen. Szerette volna átvenni ezt a meggondolatlanságtól mentes, de semmit ki nem hagyó életvitelt. Nézte magát a tükörben és kezdte magát más szemmel nézni. Látta magát ahogy a könnyűvérü srácból, ruganyos testű elszánt magabiztos harcos lett. Arra jutott, hogy próbára teszi a lányt. Vajon lát e tovább a felszínnél, vagy csak annyit lát meg ő is, amennyit meg akar. Felébredett nő volt, és mindketten hasonló szegletére voltak hatással a valóságnak. Elméletileg félszavakból meg kellene értsék egymást.
Végül megvárta míg mindenki lefekszik, és akkor a nagy hortyogás közepette átóvakodott Asa ágyához. Egy nagy levegő és már be is csusszant a takaró alá. Kicsit meglepődött, hogy Asa nem pattan fel, nem kapcsol gyorsan lámpát. Azon méginkább, hogy nem kezd el gúnyolódó megjegyzéseket tenni rá. Vártak. Moccanatlanul mindketten, úgy hogy ő közben szorosan magához ölelte a lányt.
– Alszol? - Hallatszott a kis kuncogós hang Asa felöl
– Nem. Alva járok – mit mondhatna erre, ej.
Mégis mit vártál, te hülye, gondolta Jerome? Mindjárt jön a penderüljél akkor szépen a saját ágyadba szöveg. Milyen egy kretén vagyok. Basszus… na mindegy. Most már mindegy.
De Asa nem szólt be, nem küldte el és nem csinált semmit ami ne lett volna kedves vagy aranyos vagy legalább vicces. Összefonta a tincseiket, összefonta magukat. Ösz-szegabalyodtak a végtagjaik eléggé ahhoz, hogy a fekete-fehér kupacuk igazi látványosság legyen. Úgy hancúroztak minden valódi szexelés nélkül ahogy kamaszok szoktak. Halkan duruzsoltak, simogatták, becézgették egymást. Volt valami egészen új élmény ebben. Ott volt a levegőben kettejük között, hogy bármikor lehet megint. Hogy szabad beállni egymás mellé a zuhanyba, hogy szabad ölelkezni a teraszon, egymás szendvicsébe harapni. De nem kell sietni sehova. nem kell ma éjjel még lehámozni a hálóinget, nem kell nagyon merészen tapogatózni a takaró alatt. Elég lesz ma csak ez a csókolózós, kamaszos, kuncogós összetartozás.
- Mitől nem ment ez eddig? - suttogta Asa fülébe végül. – Holnap is aludjunk együtt, jó?
Válasz már nem jött, csak egy kis hümmögő szuszogás. Asa már elaludt, finom citromfűvel illatosított bőrének illata töltötte be Jerome álmait a reggeli kávéillat megérkezéséig.
– Érzem, hogy remek nap lesz ez a mai! - vigyorgott a kávéfőzővel bajlódó Bluemo’-ra.