Loisaida - Madárház - Rita

Jerome-mal összekapták magukat egy félóra alatt, és a sikeres mentésen felbuzdulva felkeresték ismét Vologyát. Most a palmot vitték el a számítógépzseninek. Ezúttal Rita már tudta mire számítson, úgyhogy még kevésbé hatotta meg Vologya keresetlen stílusa és tenyérbe mászó jellege. Jeroem úgy egy órán át bírta szótlanul, aztán kiment újságért. Hozott Ritának is, meg kínai kaját és ásványvizet is, buborékosat és menteset. Vologyát nem is kérdezte. Rita nem akarta megkérdezni mi a ridegtartás és a szokatlan kontextus oka, de remélte hogy kiderül magától. Végül egy kekeckedő pillanatban, összebeszélés nélkül sikerült elhitessék Vologyával, hogy gondolkodás nélkül levágják a fejét, ha ezt kívánná a szükség. Vologya mindent készségesen elhitt és csendben izzadva rettegett tovább, és dolgozott a palmon, mint egy güzü. az eredmény azonban lehangoló volt. a palmon semmi ügyféllista, telefonkönyv vagy határidőnapló nem volt. 

Visszatértek hát a Madárházba, ahol Berger és Lucy éppen vacsorát készítettek, Asa pedig pihent a nagy gyógy masszázs után. Bluemo' előre láthatóan két nap múlva tér magához. asa úgy fogalmazott, hogy ha szidni akarják, most tegyék meg.
Vacsora után leültek és igyekeztek végigvenni a történteket. A nagy láda, amiben a Asa becses rokona feküdt szagtalan volt és Jerome szerint nem is szívta magába a párát. száraz volt, mint egy papírlap. szerencsére. Úgy ülték körbe mint egy ebédlőasztalt. Rita önkéntelenül is kinyújtózott az egykor élt személy szelleme felé. Olyan meggondolatlanul, ösztönösen és spontán, hogy mire észbe kapott már ott is volt a hölgy érintése. Valahonnan a legtávolabbi mélységből jelzett. Szólni vagy láttatni magát már rég nem tudta. Rita azonnal észbekapott és berántotta a tudatába Asa meglepett jelenlétét is. A hölgy pedig kinyúlt feléjük és végigsimított rajtuk szellemkezével, és belesuttogta a végtelenbe mondanivalóját. a távolság és a köztük álló évek azomban egy impresszióvá, egyetlen jellé tömörítette azt.
- Jó úton jártok. - jött az érzés a hölgytől és már el is illant. Asa sírt és megállíthatatlanul törtek elő belőle a szavak. Úgy szólva ehhez a sokszáz éve halott rokonához, mintha régen nem látott kedves halottja lett volna.
-  Drottning Kerstin, jag älskar dig! Jag känner dig sa nära mig själv, som om jag skulle ha känt dig som om du vore här ... Mi kunde göra för dig? Vad kan vi göra? Den världen är förstört ... du saknar sa mycket, jag älskar dig! Jag älskar dig! Jag älskar dig! /Kerstin királynő, szeretlek! Olyan közel érezlek magamhoz, mintha ismertelek volna, mintha itt lennél... Mit tehetnék érted? Mit tehetünk? A világ elpusztul... Annyira hiányzol, szeretlek! szeretlek! szeretlek! /
Megrázó volt érezni amit érez, és érezni a túloldalt akihez ismeretlenül is eljut mindez. nem jött válasz, hiszen minden erejét beletette az üzenetbe, de Rita biztos volt benne, hogy Asa önkéntelen szeretetkitörése átjutott a királynőhöz.

Egy idő múlva beindult újra az élet. Berger és Jerome egymásra licitálva gyártották az elméleteket a furcsa sosemvolt lényről ami a koporsóban a hölgy lábánál hevert. Rita biztos volt benne, hogy sokkal fontosabb mint a királynő vagy a kövek. a magyarázat pedig ott van a koporsófedél belső oldalára rajzolva. belerejtve a tömegjelenetbe.

Egyszer csak Bluemo' leült közéjük. Ritát annyira megdöbbent az előbotorkáló Bluemo'n, hogy egy hang sem jött ki a torkán. Látta a férfit belülről, alig 10 órája, amikor visszarántották erre a világra. Asa világosan elmondta, hogy napokig fog lábadozni még eszméletlenül. Asa és Jerome sem volt hajlandó csak kivételes végszükség esetén komolyan felgyorsítani a felépülést. Amit készségesen és bármikor mesterien megtettek az a szervezet önregenerálódásának serkentése. Rita biztos volt benne, hogy nem piszkáltak hozzá Bluemo' szervezetéhez a szükségesen túl. azt azonban egyikük sem tudta felmérni, hogy mennyire regenerálódik gyorsan. Normális emberi mértékkel kár is lett volna számítgatni.
Leült és olyan zavartan mosolygott, mint egy kisfiú. Ritát a tisztelet és a szeretet hullámai borították el. Így romosan is olyan erős karizmatikus jelenléte volt a férfinak, hogy beleborzongott. Az pedig kevéske erejét megfeszítve kinyúlt felé. Megfogta a kezét és a szemébe nézett. Úgy köszönte meg a kimentését, mintha Rita hasonló kvalitású lenne, mint Bluemo'. Ritát annak a bizonyossága hozta végleg zavarba, hogy ezt a férfi komolyan is gondolta.

Ahogy telt az idő, és szépen sorban beszámoltak mind az elmúlt idők történéseiről, tapasztalatairól, úgy leltek rá Ritával együtt a helyükre a csapatban. Hulla fáradtan vonultak el mind aludni. Rita hosszasan forgatta a paklit elalvás előtt. De végül letette. Zaklatottan aludt és valamikor hajnalban rémülten riadt fel. Olyan égető, erős figyelemben volt, ami az álmából is kirántotta. Kuporgott az ágyon és leste az ágy melletti kupacot. A kupac felkapta a fejét, és elkezdett szabadkozni, hogy felébresztette, és ha nem lett volna olyan gyenge valószínűleg azonnal felpattan ültéből és kisiet. így azonban csak ült ott az óriás, a Hegy és nézte őt a szomorú, szerető szemével. Rita a pakli után nyúlt és odaült Bluemo'val szembe az ágy végébe. A fejük egy magasságban volt. Nem mert ránézni. A kezei a lapokkal matattak, a szíve kalapált. 
- Azt hiszem minden égető és semmilyen más forrásból meg nem válaszolható kérdésemet feltettem már. - nézett Bluemo' a paklival játszó kezekre.
- Bizonyára van még valami kérdésed amit megválaszolhatok, ha itt vagy. - Kezdte magát a jóslásra hangolni. Bluemo' sóhajtott egy lemondó hangulatút.
- Itt aludhatok melletted ma éjjel?
A pakli kártya kiesett Rita kezéből. A gondolatai helyén gipsz, a szíve majd szétverte a mellkasát.
- Ahogy gondolod... - motyogta. Bluemo' félrehajtotta a fejét, mint egy kutya, úgy kereste Rita tekintetét. Nem találta. Rita összeszedte a kártyákat és helyet adott a férfinek belül, a fal mellett. Miután elhelyezkedett, Rita is behúzódott a takaró alá, és igyekezett a lehető leg semlegesebben viselkedni. Szerencsére a férfi pár perc múlva már aludt is. Egy moccanás és horkolás nélkül. Egyenletesen vette a levegőt. Rita kamaszos zavarban igyekezte kiüríteni a fejét, hogy újra elaludhasson. Nehéz munka volt.
Reggel apró moccanásokra ébredt. Egy leheletnyi csók a hajába, egy finom lábbillentés, hogy Rita kilógó lábfeje ismét a takaró alatt legyen. Egy cirógató simítás a karján. Rita megfeszült.
- Velem? Tőlem? Miért? Hogy lehet ez? Most? Miért most? Miért én? Senki sem vagyok hozzá képest? - pörögtek a kérdések és kétségek számolatlanul Rita fejében. valahol a szive mellett egy fiatal nő izgatottan várta, hogy egy csodálatos és vonzó férfi meddig mer elmenni, egy ilyen szokatlan helyzetben, hogy kimutassa vonzalmát.
Egy pillanat volt csupán, és az agya győzött. Befeszült. A következő pillanatban Bluemo' is. Moccanatlanul feküdtek egymás mellett. levegőt sem véve. 
Olyan finom simítás volt az elméjén, amilyet ő nem is tudna véghezvinni. Egy kis csomag, felszálló pillangók és tavaszillat.
- Nem kell tenned semmit ha nem akarsz. Nem lenne jó, ha azért engednél ilyen közel, mert nem mersz elküldeni.
- Nekem ez túl gyors. Kérlek adj egy kis időt. - küldte Rita vissza a csomagot.
Bluemo' azonnal, nem sietve, de egy pillanatot sem késlekedve távozott a szobából. Kisvártatva kávéillat szállta körbe a lakást és az ajtóban feltűnt ismét a Hegy és letette Rita kávéját az éjjeliszekrényre.
Nem néztek egymásra.